Egészen szürreális jelenetbe futottak bele a rendőrök egy közúti ellenőrzés során az ohiói Springfield Townshipben: egy mosómedvét találtak a sofőrülésben, amint épp egy metpipával játszott.
Az eset kedden történt, amikor a rendőrök megállították az 55 éves Victoria Vidalt, mivel rendszáma alapján kiderült, érvénytelen jogosítvánnyal vezet, és ellene körözés is érvényben van. Az Independent hozzátette, a helyzet még bizarrabbá vált, amikor az autó átvizsgálásakor a sofőrülésben egy Chewy névre keresztelt mosómedvét találtak.
A Csillagok háborúja karaktere, Chewbacca után elnevezett állat szájában egy üvegből készült metpipa volt. A rendőrség testkamerás felvételén jól hallható, amint az egyik tiszt meglepetten, majd nevetve szól a társának:
„A mosómedve játszik a nő metpipájával!”
Egy idős nő, aki szintén az autóban utazott Vidallal, megpróbálta elvenni az állattól a pipát, de a rendőrök közölték: az tárgyi bizonyíték, így nem nyúlhatnak hozzá. „Nem akarom, hogy nála maradjon” – mondta aggódva a nő.
Pet raccoon busted trying to smoke meth through a glass pipe during a traffic stop 👀🦝pic.twitter.com/CtniQrqPWP
A felvételen hallható, ahogy a rendőr igyekszik komoly maradni, miközben Chewy tovább matat az eszközzel. „Na jó, elég volt a mókából” – mondta nevetve a rendőr, majd elvette tőle az eszközt.
A rendőrség megerősítette, hogy a jármű átvizsgálásakor nagy mennyiségű metamfetamint, kokaint és három használt üvegpipát találtak. Mint közölték: „Chewy valahogyan hozzájutott az egyik pipához, ami arra késztette a rendőröket, hogy alaposabban átnézzék a járművet.”
Szerencsére az állatnak nem esett bántódása. Értesítették az illetékes hatóságokat, hogy ellenőrizzék, Vidal rendelkezik-e a megfelelő engedélyekkel Chewy tartásához.
A helyi rendőrség közleményében úgy fogalmazott: „Bár tisztjeink felkészültek a váratlan helyzetekre, egy methpipát tartó mosómedve még számukra is új élmény volt. Egyetlen mosómedve sem sérült meg az eset során.”
Victoria Vidalt más bűncselekmények miatt is kereste a rendőrség, őrizetbe vették, és vádemelések várhatók ellene kábítószer birtoklása miatt.
BREAKING — PLANE CRASH IGNITES SAN DIEGO NEIGHBORHOOD
A small aircraft has crashed into a residential area in San Diego, setting roughly 15 homes ablaze and forcing evacuations across multiple blocks, according to local authorities.
ULTIMA HORA - AVIÓN SE ESTRELLA EN UN VECINDARIO DE SAN DIEGO, PROVOCANDO UN INCENDIO EN CASAS Y AUTOS ALEDAÑOS - Hasta el momento, las autoridades desconocen cuántas personas iban a bordo, pero la aeronave puede transportar entre seis y ocho pasajeros; hay 15 hogares afectados. pic.twitter.com/D6WN5rOJEv
NEW VIDEO: London, KY as the sun rises this morning - just a wasteland of rubble after a tornado roared through the Southeastern Kentucky community.#KYwxpic.twitter.com/7yz4OgfImQ
BREAKING: Level one mass casualty incident @ Penn North. 15 patients and counting - of which 5 are critical due to overdose. @wbaltv11pic.twitter.com/rnWuhWsw0T
🚨🇺🇸 BREAKING: NATIONAL CRISIS — MASS SHOOTING IN MINNEAPOLIS 🚨
WE ARE TIRED 😡 Tired of waking up to another shooting. Tired of seeing kids, parents, officers, and neighbors gunned down. Tired of empty “thoughts & prayers” while nothing changes. 💔
Minneapolis mayor, law enforcement set to hold news conference in about 30 minutes after report of shooting at Catholic school. https://t.co/JgWtgmkLCf
Tiroteo desde un bote en Southport, Carolina del Norte, deja 3 muertos y 8 heridos
La noche de este sábado, un tiroteo ocurrido en el restaurante American Fish Company, ubicado en el Southport Yacht Basin, dejó al menos tres personas muertas y ocho heridas. El atacante disparó… pic.twitter.com/HkTpRW8Ecy
⚠️ WARNING: This post contains graphic descriptions of the discovery of human remains.
Suspected human bones, including part of a skull, were found in a traveler's luggage at a Florida airport. The passenger told authorities they used the remains for "rituals."
As we’ve said before, vessel strikes on narco-terrorists will continue until their the poisoning of the American people stops.
Today, at the direction of President Trump, the Department of War carried out a lethal kinetic strike on a vessel operated by a Designated Terrorist… pic.twitter.com/gQF9LpSjqD
#WATCH!!!!! At least 3 people killed, 11 injured after the horrific plane crash near the Louisville airport, according to Kentucky Gov. Andy Beshear. 🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸 - - - - - - - - - - - - - - - - - -
BREAKING🚨: A UPS plane reportedly had 280,000 gallons, likely misstated and should be pounds, of fuel when it crashed near an airport in Kentucky, after departing from Louisville Muhammad Ali International Airport. There were 3 souls on board.
Egy óriási elszabadult felfújható tök miatt torlódott fel a forgalom az ohiói Bay Village-ben. A rendőrök gyorsan visszajuttatták a tököt a tulajdonoshoz, és szerencsére senkinek sem esett baja.
Az amerikaiak már javában készülnek a halloweenre: az otthonok és kertek ijesztő díszekkel, töklámpásokkal és szellemes figurákkal telnek meg, míg a boltok polcain halmokban állnak a jelmezek és édességek.
Miután a rendőrök kiérkeztek, a tököt visszavitték a háztulajdonosnak – számolt be róla a BBC.
A rendőröknek és a dekorációnak nem esett baja az eset során.
Sokan az ünnep alkalmából különleges partikat szerveznek, mások az édességvadászatra készülnek gyermekeikkel. Országszerte megnövekszik az izgalom a hátborzongató ünnep közeledtével.