Első ízben regisztráltak a koronavírus omikron variánsával történt helyi fertőzést a kínai fővárosban – jelentette szombaton a kínai állami televízió, alig néhány héttel a pekingi téli olimpia kezdete előtt.
A hatóságok lezárták a fertőzött személy lakóépületét és munkahelyét, és 2430 koronavírustesztet végeztek a két helyszínnel kapcsolatban álló emberekkel.
A február 4-én kezdődő téli olimpia előtt a kínai városokban nagy figyelmet fordítanak a koronavírus-fertőzésekre. A hatóságok különösen óvnak a SARS-CoV-2 vírus terjedésének megnövekedett veszélyétől a január végén kezdődő holdújév idején, amikor sokan utaznak az országon belül, és látogatnak haza külföldről.
Sok önkormányzat azt tanácsolja a lakosoknak, hogy amennyiben nem feltétlenül szükséges, ne hagyják el városukat az ünnepek idején, és számos nemzetközi és helyi légi járatot felfüggesztettek.
Pekingen kívül omikron vírusvariánssal történt helyi fertőzést észleltek az északi Tiencsin városában, valamint a közép-kínai Honan, a déli Kuangtung és az északkeleti Liaoning tartományokban. A fertőzöttek száma nem ismeretes. Ezenkívül tizennégy tartományban mutatták ki az omikront külföldről érkezett emberek szervezetében.
Forrás: portfolio.hu
[type] => post
[excerpt] => Első ízben regisztráltak a koronavírus omikron variánsával történt helyi fertőzést a kínai fővárosban - jelentette szombaton a kínai állami televízió, alig néhány héttel a pekingi téli olimpia kezdete előtt.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1642270980
[modified] => 1642270494
)
[title] => Betört az omikron a kínai fővárosba: jöhet a zéró Covid politika igazi tesztje
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=72721&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 72721
[uk] => 72702
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 72703
[image] => Array
(
[id] => 72703
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/f56c6145015170d9e2442d6f21a12578.jpg
[original_lng] => 101496
[original_w] => 800
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/f56c6145015170d9e2442d6f21a12578-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/f56c6145015170d9e2442d6f21a12578-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/f56c6145015170d9e2442d6f21a12578-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/f56c6145015170d9e2442d6f21a12578.jpg
[width] => 800
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/f56c6145015170d9e2442d6f21a12578.jpg
[width] => 800
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/f56c6145015170d9e2442d6f21a12578.jpg
[width] => 800
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/f56c6145015170d9e2442d6f21a12578.jpg
[width] => 800
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1642371644:4
[_thumbnail_id] => 72703
[_edit_last] => 4
[views_count] => 3528
[_oembed_a2d3f82328e9044fd23f89f11e3848a9] =>
Továbbra is meredeken emelkedik a koronavírussal újonnan fertőzöttek aránya Izraelben az omikron variáns terjedése miatt, immár szeptember óta nem látott rekordmértékűre hágott – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet hétfőn.
Vasárnap 6652 új fertőzöttet diagnosztizáltak az ötödik, omikron járványhullámban. Legutóbb a koronavírus-járvány negyedik, delta hullámában, szeptember 20-án találtak ekkora tömegben új vírushordozót. A több mint 136 ezer teszt 4,83 százaléka bizonyult pozitívnak, és a fertőzési együttható már 1,88, vagyis száz ember 188-nak adja át a vírust, s ez rendkívül széles körű terjedésnek számít. Országszerte hosszú sorok kígyóznak a tesztelő állomásoknál, s az egyik helyen Tel-Avivban 24 órás tesztelést indítanak a zsúfoltság enyhítésére.
A kórházakban ápolt Covid-betegek száma 203-ra emelkedett, közülük 110-en vannak súlyos állapotban, és 35-en szorulnak lélegeztetőgép segítségére. Vasárnap 19 új súlyos beteget fogadtak a kórházak, ami október óta a legmagasabb szám. A kórházak zsúfoltságát növeli az influenzajárvány szövődményei miatt bekerülők magas száma, és számos esetben egyszerre diagnosztizáltak influenza- és koronavírus-fertőzést.
Vasárnap 57 „piros”, vagyis jelentősen fertőzött települést, 53 közepesen fertőzött, vagyis „narancssárga” helyet, továbbá 75 olyan „sárga” települést tartottak nyilván, ahol kis mértékben volt jelen a koronavírus, és 95-re csökkent a „zöld”, vagyis alig vagy egyáltalán nem fertőzött falvak és városok száma.
Tavaly december vége óta 6 576 493 embert (tizenkét évesnél idősebbeket) oltottak már be legalább egyszer a Pfizer/BioNTech vakcinájával, ez az ország lakosságának 70,72 százaléka. Eddig 4 262 854-en vették fel a harmadik adag vakcinát, a lakosság 45,84 százaléka.
A járvány megjelenése óta a 9,4 millió lakosú országban 1 399 630 fertőzöttet regisztráltak a hatóságok az egészségügyi minisztérium adatai szerint. Jelenleg Izraelben 37 675 aktív fertőzöttet tartanak nyilván. A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben tavaly február óta 8244-en, az utóbbi hét napban ketten haltak meg.
מה שאתם רואים פה היום זו הפגנה בעד המדינה. אנשים שאוהבים את המדינה באו כדי להגן על הדמוקרטיה שלה, על בתי המשפט שלה, על הרעיון של חיים משותפים וטוב משותף. יש פה אוהבי ישראל שבאו להפגין למען מדינה יהודית דמוקרטית לפי ערכי מגילת העצמאות. אנחנו לא נוותר עד שננצח.
מטוסי קרב של צה"ל, בהכוונה מודיעינית של שב"כ חיסלו לפני זמן קצר את אברהים ביארי, מפקד גדוד מרכז ג'באליה בארגון הטרור חמאס, שהיה ממובילי מתקפת הטרור הרצחנית ב-7 באוקטובר. בתקיפה נפגעו גם מחבלים רבים של החמאס>> pic.twitter.com/ed1F3SphNH
??Jerusalem ?? A policeman was stabbed in Jerusalem, ?? after confrontations took place b/w Palestinian fighters & occupation forces. pic.twitter.com/JiLh1p5gJo
For those that call for a ceasefire and refuse to believe Israel is fighting for her very future, take a hard look at another Hamas terror tunnel that was just exposed hundreds of meters from Israel. This is what Hamas built for the past 17 years under the UN’s nose. These… pic.twitter.com/XX7ZZfl85L
תיעוד של מחמד סינוואר, מוביל פרויקט בניית המנהרה ואחיו של יחיא סינוואר, נוסע ברכב בתוך המנהרה. התיעוד נתפס במהלך הפעילות הקרקעית ברצועת עזה ועבר מיצוי מודיעיני באגף המודיעין: https://t.co/oqWfHrzqUBpic.twitter.com/KIq3oDyOxo
— דובר צה״ל דניאל הגרי - Daniel Hagari (@IDFSpokesperson) December 17, 2023
At least 6 IRGC's Fateh-110 missiles hit the Mossad base in Erbil, Iraq.
The United States funds Kurdish separatist groups in this region, which engage in sabotage, terrorism and espionage against Iran. pic.twitter.com/C7AInoIfQV
❌🚨#BREAKING ⁉️🇮🇱⚡- Huge demonstration in Tel Aviv; To demand the overthrow of Netanyahu's government and hold new elections. pic.twitter.com/qlVzaPm6dG
Ataque inédito: Israel logró hackear los dispositivos de comunicación de los militantes del Hezbollah y los hizo estallar. Se reportan más de 100 heridos solamente en la capital Beirut.
An Israeli Drone Strike on a Vehicle near the City of Sidon in Southern Lebanon has eliminated senior Hamas leader Muhammad Shaheen 🔥 pic.twitter.com/1Ux7raAtZT
Israel bombed the tents of the displaced in Khan Yunis. They are back to killing kids and families in tents again, after Trump sent 3 F-35 to Israel. pic.twitter.com/770CFP0XFg
— Bassem Youssef Commentary (@bassem_youssef9) March 18, 2025
🚨 BREAKING 🚨According to the information in the security establishment's possession, the bombs were supposed to explode this morning. The bombs were planted by a terrorist infrastructure from Judea and Samaria. This is the third bus. 👇 https://t.co/wl0nabt2Wgpic.twitter.com/w5D8t5EIsi
BREAKING - The Israeli Defense Forces recently tested the “Magen Or” (Shield of Light) laser interception system in northern operations.
The system effectively neutralized several hostile UAVs, including four Hezbollah drones, demonstrating high precision and reliability.… pic.twitter.com/iafWqYiaKW
Lengyelországra nem egyszerűen a koronavírus új hulláma fog lecsapni januárban, hanem egy járványcunami, mivel az emberek 40 százaléka még mindig nincs teljesen beoltva, és őket mind egy szálig meg fogja fertőzni az omikron koronavírus-változat.
Lengyelország hamarosan nem egyszerűen a koronavírus-járvány új hullámától fog szenvedni, hanem egy cunamitól, amelyet az omikron-változat fog okozni – verte félre a harangot Andrzej Horban miniszterelnöki főtanácsadó a Notes from Poland tudósítása szerint. Lehet, hogy nem lesz más lehetősége a kormánynak, mint hogy újabb szigorú korlátozásokat vezessen be.
Adam Niedzielski egészségügyi miniszter szintén arra figyelmeztetett, hogy bár a fertőzések száma az utóbbi időben csökkent, ám valószínűleg januárban ismét növekedni fog, miután az omikron dominánssá válik. Eddig ugyanis Lengyelországban alig volt jelen ez a vírusváltozat. Így a lassan ellapuló negyedik járványhullámra felkúszik az ötödik.
Horban úgy véli, hogy január végére olyan dráma bontakozhat ki Lengyelországban, amilyet hosszú idő óta nem láttak, főként azért, mert még mindig csak a lakkosság 60 százalékát oltották be a koronavírus fertőzése ellen. Szerinte azok, akiket még nem szúrták meg, mindannyian meg fognak fertőződni, és a statisztikai adatok alapján 5-10 százalékuk kerül kórházba.
Ez egymillió kórházi beteget jelent, így ha el is húzódik a lebetegedésük több hónapra, akkor is 50-60 ezer cividágyra lehet szükség a jelenlegi 20 ezer helyett, nem beszélve arról, hogy hol találhatnának hirtelen kellő számú orvost a betegek kezeléséhez.
A Lengyel Tudományos Akadémia koronavírus-teamje a napokban új tanulmányt publikált, amely szerint az omikron nem pusztán az egészségügyi rendszert ütheti ki, hanem a fél gazdaságot is, a kieső munkaerő miatt. Ezért akárcsak Horban az akadémia is mindenkit arra biztat, hogy oltassa be magát jobb későn, mint soha alapon.
Forrás: napi.hu
[type] => post
[excerpt] => Lengyelországra nem egyszerűen a koronavírus új hulláma fog lecsapni januárban, hanem egy járványcunami, mivel az emberek 40 százaléka még mindig nincs teljesen beoltva, és őket mind egy szálig meg fogja fertőzni az omikron koronavírus-változat.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1640775000
[modified] => 1640768657
)
[title] => Riadót fújt a lengyel fő-covidtanácsadó az omikron miatt
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=70984&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 70984
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 70987
[image] => Array
(
[id] => 70987
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/andrzej-horban.jpg
[original_lng] => 129734
[original_w] => 1200
[original_h] => 630
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/andrzej-horban-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/andrzej-horban-300x158.jpg
[width] => 300
[height] => 158
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/andrzej-horban-768x403.jpg
[width] => 768
[height] => 403
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/andrzej-horban-1024x538.jpg
[width] => 1024
[height] => 538
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/andrzej-horban.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/andrzej-horban.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/andrzej-horban.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1640761462:4
[_thumbnail_id] => 70987
[_edit_last] => 4
[views_count] => 2068
[_oembed_60e19fdcff8a5329b152d76befd3547a] =>
Przypomnę Wam przykładowo, w jakich warunkach pracują po wypadku ratownicy w kopalni. Na zdjęciach #Zofiówka 2018 po wstrząsie. Po wybuchu metanu niekiedy, jak teraz na #Pniówek pracować się czasem nie da. A oni i tak zawsze idą po żywego...? https://t.co/Ad8Zpp3hFh
— Karolina Baca-Pogorzelska (@BacaPogorzelska) April 20, 2022
Jajcarz, który trzema jajkami obrzucił kolumnę Jarosława Kaczyńskiego w Gnieźnie, dostał za to 100 zł mandat od policji. Wychodzi 33 zł 33 gr za jedno jajko?! Straszna inflacja w tym Gnieźnie! pic.twitter.com/yNhUep7bG5
Meanwhile in Poland: ecological disaster on the Oder River. Thousands of dead fish, dead beavers...Allegedly, the cause is a highly poisonous solvent. Although the poisoning began a few days ago, there is no information about its source. The Gov doesn't give a damn.#Oder#Riverpic.twitter.com/LEID4D8ZFi
#Scramble, another immediate take-off for the #ItalianAirForce#Eurofighters engaged in Air Policing activities in Poland to intercept 4 Russian fighters after they had entered first Polish then Swedish airspace, before being forced to return to Kaliningrad airspace pic.twitter.com/Piy7YUIE2g
Zgorzelec, ul. Daszyńskiego - wybuch na stacji paliw. Do wybuchu doszło w trakcie prowadzonych czynności, po zakończonych działaniach konserwacyjnych, w pustym zbiorniku podziemnym na benzynę.
Zarzuty podpalenia usłyszał 35-latek, który w Radłowie (woj. małopolskie) koło Tarnowa miał podpalić karetkę, która następnego dnia rano miała jechać w konwoju humanitarnym do Ukrainy.https://t.co/XYSX1vpJ1P
W Chrcynnie doszło do katastrofy samolotu cessna. Służby informują o ofiarach śmiertelnych i rannych. O możliwych przyczynach tragedii mówił na antenie @tvn24 ekspert lotniczy Grzegorz Brychczyński.https://t.co/OFG5z1PzFh
Na miejscu zdarzenia w gm. Chodecz jest już ciężki sprzęt i służby PERN, które będą pracowały przez całą noc: techniczne, eksploatacyjne, zakładowa straż pożarna oraz ochrona środowiska i BHP. Teren został już zabezpieczony. pic.twitter.com/TBomArEro9
Nikt nie mówi o rybach z Czech, nie ma organizacji ekologicznych, które protestują. Nie zauważam podnoszenia larum z tego powodu. Dlaczego? Mam prawo domniemywać, że dlatego, iż nie można na tym zbić kapitału politycznego. https://t.co/12K9Wjx6gx
Border Guard officers, working with @CBSPolicji and @KAS_GOV_PL secured nearly 4⃣4⃣0⃣kg of cocaine with a black market value of around PLN 1⃣8⃣0⃣million in the port of Gdynia‼️
According to the Polish Armed Forces, a MQ-9 “Reaper” Surveillance Drone with the U.S. Air Force suffered a Total Contact Loss after launching from the 12th Unmanned Aerial Vehicles Base near the Town of Mirosławiec in Northwestern Poland on a Routine Training Mission; after… pic.twitter.com/xdO9tmg60E
❗️Uwaga, w przestrzeni powietrznej operują polskie i sojusznicze statki powietrzne, co może wiązać się z występowaniem podwyższonego poziomu hałasu, zwłaszcza w południowo-wschodnim obszarze kraju.
Ze zavaleného polského dolu Rydultowy se podařilo vysvobodit 41 horníků. Ti byli po silném otřesu od ranních hodin uvěznění pod zemí. Patnáct z nich záchranáři rozvezli do přilehlých nemocnic. Se dvěma dalšími se ale stále nepodařilo navázat kontakt. pic.twitter.com/fTMzMhlqTR
Strażacy zgasili pożar w laboratorium wynajętym firmie zewnętrznej przez Narodowe Centrum Badań Jądrowych. Dwie osoby poszkodowane, przekazane ratownikom. Pożar w znaczonej odległości od reaktora Maria.#NCBJ@RMF24plpic.twitter.com/JDuGVDw2s6
❗️Uwaga, w związku z kolejnym atakiem Federacji Rosyjskiej wykonującej uderzenia z użyciem rakiet manewrujących, pocisków balistycznych i bezzałogowych statków powietrznych na obiekty znajdujące się między innymi na zachodzie Ukrainy, rozpoczęło się operowanie wojskowego… pic.twitter.com/OEvUjNCNhC
BREAKING - Huge Fire at Żabki housing complex #Poland oczywiste podpalenie! straż pożarna nieprzygotowana do takich akcji! - takie pożary gasi się od środka - polewanie dachu metalowego! nic nie daje, usuńcie gapiów, sprawdźcie poddasza okolicznych budynków i odłączcie gaz… pic.twitter.com/aRei3UaAnY
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025
Fala antyukraińskiego hejtu w mediach społecznościowych przekłada się już kolejny raz w zerwanie flagi Ukraińskiej z Konsulatu Honorowego Ukrainy w Przemyślu. W tym roku to co najmniej piąty akt publicznego znieważania flagi 🇺🇦 w tym samym miejscu. pic.twitter.com/9dmhv7hJZm
A fővárosban, Kijevben is jegyeztek már fel a koronavírus omikron variánsával megfertőződött betegeket – közölte Mikola Povoroznik, a kijevi polgármester, Vitalij Klicsko első helyettese kedden a Facebookon.
A tisztségviselő arra nem tért ki, hány betegnél azonosították ezt a variánst. Kiemelte, hogy szakértők szerint az omikron fertőzőbb, mint az utóbbi időben elterjedt delta variáns. Hozzátette ugyanakkor, hogy azok, akiket beoltottak a koronavírus ellen, könnyebben vészelik át a fertőzést.
Viktor Ljasko egészségügyi miniszter tíz napja hozta nyilvánosságra, hogy azonosították az első ukrán betegnél az omikron variánst. A vírusnak ezt a változatát egy olyan betegnél mutatták ki, aki előzőleg az Egyesült Arab Emírségekben járt, és ott Covid-fertőzöttekkel érintkezett. Ihor Kuzin országos tisztifőorvos pár nappal később közölte, hogy a beteg megkapta az oltásokat, és már meg is gyógyult. Ljasko közben egy múlt heti sajtótájékoztatóján nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy Ukrajnában is elterjed a vírusnak ez a variánsa.
Közben Oleh Nemcsinov kabinetminiszter a Telegram üzenetküldő portálon közölte, hogy december 30-tól az utolsó két régió, a nyugat-ukrajnai Voliny és a kelti Zaporizzsja megye is átkerül a legszigorúbb korlátozásokkal járó vörös besorolásból a jelenlegi legenyhébb kockázatú sárgába. Így az egész ország már sárga kategóriában lesz.
Ukrajnában keddre az eddig azonosított fertőzöttek száma 2248-cal 3 649 236-ra, az elhunytaké 134-gyel 95 105-re nőtt. Az aktív betegek száma eközben csaknem 2700-zal 116 603-ra csökkent. Az elmúlt napon 944 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget szállítottak kórházba.
A legfrissebb adatok szerint valamely oltás mindkét dózisát eddig 13 447 292-en adatták be maguknak a mintegy 42 millió lakosú országban, további 1 157 743-an pedig még csak az első adagot kapták meg. A harmadik oltást eddig 3198-an kapták meg. Hétfőn 46 024 embert oltottak be. A hivatalos statisztikában nincsenek adatok az ideiglenesen megszállt krími és Donyec-medencei területekről.
A frissen megfertőzöttek 41 százaléka esetében mutatták ki a koronavírus új, omikron variánsát Belgiumban, miközben továbbra csökkenő tendenciát mutatnak a főbb járványügyi mutatók az országban – közölte a helyi média pénteken.
A The Brussels Times című, angol nyelvű belga internetes hírportál pénteki jelentése szerint az omikron továbbra is gyorsan terjed, az új variánssal megfertőzöttek száma az elmúlt három napban megkétszereződött, egy hét alatt megnégyszereződött Belgiumban.
A portál Steven Van Gucht virológust idézte, aki szerint ez a dinamika folytatódni fog, napokon belül komoly fellendülést okozva a főbb járványügyi mutatók esetében. A frissen megfertőzötteknél jelenleg naponta körülbelül háromezer esetben mutatják ki az omikront, szemben az egy héttel ezelőtti mintegy hétszáz esettel. Elmondta: várhatóan még az év vége előtt az új variáns lesz a domináns törzs Belgiumban, az összes fertőzés több mint felét teheti ki. Noha a kórházi ápolás kockázata a korábbi variánsokhoz képest lényegesen alacsonyabb az omikronnál, a szükséges kezelések továbbra is nagy nyomást helyezhetnek az ápolókra – mondta.
A La Libre Belgique című, francia nyelvű napilap arról tájékoztatott pénteken, hogy továbbra is csökkenő tendenciát mutat a koronavírussal újonnan fertőzöttek napi átlagos száma Belgiumban.
Az illetékes belga közegészségügyi intézet jelentése szerint a hét folyamán naponta átlagosan 7472 új fertőzöttet vettek nyilvántartásba, ami 36 százalékos csökkenést jelent az előző héthez képest. Naponta átlagosan 159 embert szállítanak kórházba koronavírus-fertőzés miatt, ami 33 százalékkal marad el az előző időszak adataitól. A múlt heti jelentéshez képest 26 százalékkal kevesebb, jelenleg 2205 embert ápolnak kórházban a járvánnyal összefüggésben, közülük 16 százalékkal kevesebben, 660-an szorulnak intenzív ellátásra. Naponta átlagosan 36-an haltak meg a vírus következtében Belgiumban, ez a mutató 22 százalékkal marad el az előző hétnapos időszak adataitól.
A járvány kezdete óta 2 millió 30 ezer 878-an fertőződtek meg az új típusú koronavírussal, és 28 110-en haltak meg a szövődményekben Belgiumban.
MTI
[type] => post
[excerpt] => A frissen megfertőzöttek 41 százaléka esetében mutatták ki a koronavírus új, omikron variánsát Belgiumban, miközben továbbra csökkenő tendenciát mutatnak a főbb járványügyi mutatók az országban - közölte a helyi média pénteken.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1640367000
[modified] => 1640364022
)
[title] => Koronavírus: Belgiumban az új esetek 41 százalékát már az omikron teszi ki az
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=70635&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 70635
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 70636
[image] => Array
(
[id] => 70636
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/covid19-1.jpg
[original_lng] => 81590
[original_w] => 993
[original_h] => 559
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/covid19-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/covid19-1-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/covid19-1-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/covid19-1.jpg
[width] => 993
[height] => 559
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/covid19-1.jpg
[width] => 993
[height] => 559
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/covid19-1.jpg
[width] => 993
[height] => 559
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/covid19-1.jpg
[width] => 993
[height] => 559
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1640356828:10
[_thumbnail_id] => 70636
[_edit_last] => 10
[views_count] => 95351
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_6dbba6e0b75e6be77e273ff7b7afa64e] =>
[_oembed_time_6dbba6e0b75e6be77e273ff7b7afa64e] => 1640356827
[_oembed_51ecd8aa5212b553e725392e668477ce] =>
E’accaduto in Belgio.Alle 5 di questa mattina, un’auto si è scagliata contro la folla durante la festa per la celebrazione del Carnevale a Strpy Bracquegnies,villaggio La Louviere in Vallonia. Il bilancio provvisorio è di 4 morti e 20 feriti,12 in gravi condizioni.Fermato un uomo pic.twitter.com/fPVwvow4fp
A koronavírus-világjárvány robbanásszerű németországi erősödéséhez vezet a kórokozó omikron nevű változata a német szövetségi kormány mellett működő szakértői tanácsadó testület szerint.
A december elején hivatalba lépett kormány által felállított testület az első, vasárnap este kiadott állásfoglalásában kiemelte: minden modell azt mutatja, hogy az emlékeztető oltások beadásának felgyorsítása önmagában nem elég a közelgő hullám feltartóztatásához, ezért korlátozni kell az emberek fertőzésveszéllyel járó egymás közti kapcsolatait, érintkezéseit.
Mindenekelőtt a nagyobb összejöveteleket szükséges elkerülni, és meg kell követelni az FFP2 minősítésű orvosi maszk viselését, különösen zárt térben. Ösztönözni kell továbbá a gyorstesztek használatát az ünnepi időszakban tartott összejöveteleken – áll a járványügyi szakértők ajánlásában.
Az omikron megjelenésével kialakult új helyzet miatt előrehozták, már kedden megtartják a szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetőinek tanácskozását, amelyen az év végi ünnepi időszakban követendő védekezési stratégiáról egyeztetnek. Robert Habcek alkancellár hétfőn a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádióban elmondta, hogy nem állítják le az egész országot, de az éjszakai szórakozóhelyeket biztosan bezáratják, és várható az oltottakra is vonatkozó kapcsolatkorlátozás.
Hasonlóan fogalmazott Karl Lauterbach egészségügyi miniszter vasárnap az ARD országos köztelevízióban, hangsúlyozva, hogy karácsonyra nem vezetnek be olyan általános lezárást, mint Hollandiában. Ugyanakkor biztos, hogy „lesz ötödik hullám” Németországban, mert „átléptük az omikronnal fertőzöttek kritikus számát” – mondta a miniszter. A védekezés központi eleme továbbra is az emlékeztető oltások beadása, mert az biztosít erős védelmet az új variáns ellen. Főleg a fokozottan veszélyeztetettek beoltására kell törekedni. Ezenfelül tájékoztatni kell az embereket arról, hogy mi lehetséges az ünnepek alatt, és mi nem – mondta Lauterbach.
A lakosság tájékoztatását a kormány tanácsadói is fontosnak tartják. Ajánlásukban kiemelték, hogy az „omikron hullám” a majdnem két éve tartó világjárványban „kimerült lakosságra” zúdul, amelyben „hatalmas feszültségek” halmozódtak fel. Ezért „átfogó kommunikációs stratégia”, az új helyzet és az abból eredő intézkedések „érthető magyarázata” is szükséges ahhoz, hogy az ország megbirkózzon a minden korábbinál nehezebb kihívással. Ezzel a kihívással kapcsolatban a többi között kifejtették, hogy az omikronnal fertőzöttek száma 2-4 naponta megduplázódik, amelynek hatására szélsőségesen nagy „betegforgalom” várható a kórházakban. Az egészségügyi rendszer mellett azonban az ország teljes kritikus infrastruktúrája – a rendőrség, a tűzoltóság, a távközlés, a villamosenergia- és vízellátás, valamint a közlekedés és szállítás rendszere – veszélybe kerülhet, ezért az emlékeztető, vagy másként, frissítő oltásokra és a fertőzésveszéllyel járó kapcsolatok korlátozására építve le kell lassítani az új vírusvariáns terjedését.
A szövetségi kormány adatai szerint vasárnapig a német lakosság 70,3 százaléka – 58,4 millió ember – kapta meg a teljes oltást az új típusú koronavírus okozta betegség (Covid-19) ellen. A teljes oltás utáni emlékeztető oltást a lakosság 31,5 százaléka – 26,2 millió ember – kapta meg.
Az oltatlanok 22,2 millióan vannak, a lakosság 26,7 százalékát teszik ki. Közülük azonban 4 millióan – a lakosság 4,8 százaléka – ötévesnél kisebb gyerekek, akiknek egyelőre nincs oltóanyag.
Boris Johnson szerint el kell oszlatni a tévhitet, miszerint a koronavírus egy enyhébb variánsáról van szó.
A brit miniszterelnök egy londoni oltóponton járt, itt jelentette be, hogy már legalább egy áldozata van az omikron variánsnak – írja a Sky News. Ezen túl azt is hozzátette, hogy szerinte tévhit, hogy az omikron a koronavírus egy enyhébb változata. A szupermutáns ugyanis gyorsan terjed, ezért arra kér mindenkit, hogy adassa be magának a harmadik vakcinát.
A hétvégén 3137 új fertőzöttet találtak Angliában, közülük 1239 esetében mutatták ki az omikront. Sajid Javid brit egészségügyi miniszter bejelentette, hogy a kórházakban 10 embert is az új variáns szövődményeivel ápolnak.
Forrás: www.szeretlekmagyarorszag.hu
[type] => post
[excerpt] => A brit miniszterelnök egy londoni oltóponton járt, itt jelentette be, hogy már legalább egy áldozata van az omikron variánsnak .
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1639413960
[modified] => 1639413899
)
[title] => Egy áldozata már biztosan van az omikron variánsnak – jelentette be a brit miniszterelnök
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=69503&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 69503
[uk] => 69495
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 69504
[image] => Array
(
[id] => 69504
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/55567635-303-1.jpg
[original_lng] => 40923
[original_w] => 700
[original_h] => 394
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/55567635-303-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/55567635-303-1-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/55567635-303-1.jpg
[width] => 700
[height] => 394
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/55567635-303-1.jpg
[width] => 700
[height] => 394
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/55567635-303-1.jpg
[width] => 700
[height] => 394
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/55567635-303-1.jpg
[width] => 700
[height] => 394
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/12/55567635-303-1.jpg
[width] => 700
[height] => 394
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1639408332:4
[_thumbnail_id] => 69504
[_edit_last] => 4
[views_count] => 3940
[_oembed_de858428f057a4b5ac33ad4ab741c2e0] =>
Im Wild- und Freizeitpark Klotten fiel am Samstag eine Frau aus einer Achterbahn. Die 57-Jährige starb trotz Wiederbelebungsversuchen am Unfallort. https://t.co/nrRtOBb9XG
Muere una niña de 20 meses por la fuerte tormenta de granizo en la Bisbal d'Empordà. Las bolas de 10 cm de diámetro han dejado además varios heridos, como a un chico al que una piedra le rompió la clavícula. También han llegado a romper cristales de coches y tejados de casas. pic.twitter.com/aYIG2ihHGh
Today a climate change protester appeared to accidentally set himself on fire at the Laver Cup tennis tournament at the O2 Arena in London. pic.twitter.com/C0qZRw1QrP
BREAKING: A white male teen wearing camouflage is in custody after he used a rifle to kill five people in a mass shooting in Raleigh, North Carolina, including an off-duty law enforcement officer. https://t.co/Mtz4ZFwj7x
#BREAKING: Multiple people dead including an off-duty cop, multiple others injured, in a shooting in the Hedingham neighborhood of Raleigh, North Carolina.
This Thursday evening a mass shooting occurred in Raleigh, North Carolina. 5 people have been killed, including an off-duty police officer. The suspect, a 15-year-old male, was apprehended at a barn & has been taken to a hospital after a self inflicted gunshot wound to the head. pic.twitter.com/yQ2oKJwV3V
One person was killed in a bus rollover, according to Brandeis University, which chartered the bus. The accident happened near the Brandeis campus in Waltham, Massachuetts. https://t.co/RBdFsRaWj6
Brussels, Belgium: - A resident had to hide the French flag after Moroccan fans cursed her and threw objects on the balcony of her apartment. pic.twitter.com/6vlaaMdvFo
Russian troops hit Mykolaiv overnight with four Kalibr missiles, damaging two houses, an apartment building, and a historical building, the military said.
?BREAKING: Climbers are on the roof of Rishi Sunak’s mansion draping it in 200 metres of oily-black fabric to drive home the dangerous consequences of a new drilling frenzy.#StopRosebank#NoNewOilpic.twitter.com/oeb36Wi2QU
"The robotic arm, confusing the man for a box of vegetables, grabbed him and pushed his body against the conveyer belt, crushing his face and chest" https://t.co/B0qCeLakha
One international client killed by elephant in Kafue National Park from lufupa Lodge during Safari. Two injured and being evacuated to Lusaka. Full details being awaited from the operator through the Senior Warden Kafue Region. Very unfortunate indeed. pic.twitter.com/4ntbyhec1G
#BREAKING: A tight-knit Torres Strait community is calling for the removal of a 3.5m crocodile after the body of a missing 16-year-old boy was found on Saibai Island. Our thoughts are with the boy's family. Latest: https://t.co/QN81EpI5HApic.twitter.com/Cg4unITYHZ
Today a @UN vehicle was struck in Gaza, killing one of our colleagues & injuring another. More than 190 UN staff have been killed in Gaza. Humanitarian workers must be protected. I condemn all attacks on UN personnel and reiterate my urgent appeal for an immediate humanitarian…
— António Guterres (@antonioguterres) May 13, 2024
Zhuhai, China: A driver intentionally crashed into pedestrians near a sports center. Multiple injuries reported; medical teams responding.#Chinapic.twitter.com/E9tH8oYyqb
🌊🇬🇧A few minutes ago: A tractor driver caused a huge wave of water to flood shops on Market Street in Tenbury Wells, UK, showing no regard for local businesses already affected by recent flooding.#StormBert#TenburyWells Via- Jay da Costa Fb pic.twitter.com/UmRdPgPq88
Ein Propellerflugzeug ist kurz nach dem Start nahe Bonn auf ein Feld gestürzt. Der Pilot wurde getötet, seine kleine Tochter überlebte schwer verletzt.https://t.co/BLBvMuWFpk
🚨BREAKING | The US-Israeli backed Gaza Humanitarian Foundation opened fire on civilians after losing control over its so-called aid distribution point in west Rafah, with armed personnel responding by shooting instead of managing the crowd properly.
O furtună violentă a oprit un spectacol din Timișoara. Zece persoane au avut nevoie de îngrijiri medicale, cinci dintre acestea fiind transportate la spital. Victimele participau la un concert în aer liber, conform Mediafax. Meteorologii au avetizat din timp că șâmbătă seară și în noaptea de sâmbătă spre duminică sunt posibile furtuni în vestul, centrul și nordul țării. #forzazu#romania#timisoara#news#gandul
A 16-year-old boy who was standing on a dock was killed after he was struck by a small plane that crashed into a lake northeast of Toronto, police say.
Durham Regional Police said they responded to the plane crash on Lake Scugog near Williams Point at about 12:30 p.m. on Friday.… pic.twitter.com/uAQdrQ8LSP
— Breaking Aviation News & Videos (@aviationbrk) July 19, 2025
⚫️ Almenys una persona ha mort ofegada a Sant Pere de Riudebitlles, al Penedès.
❗️Els @bomberscat buscaven un pare i un fill menor després que l’aigua de la riera de Sant Quintí arrosegués el seu cotxe. Han trobat el vehicle buit i més avall, un cos.
😱Man, 70, dies after helicopter crash near Doncaster
A 70-year-old man has died after a helicopter crashed in a field near Doncaster, South Yorkshire. Emergency services were called to Ings Road, Bentley, around 10:15 a.m. on Thursday. Police confirmed the man was pronounced… pic.twitter.com/3SELtOHeJm
Atenção aos Avisos Meteorológicos para Portugal Continental: Agitação Marítima - Amarelo [ 14 Nov 09:33 - 15 Nov 18:00 ] Ondas de oeste/sudoeste com 4 a 4,5 metros. Precipitação - Laranja [ 14 Nov 09:33 - 14 Nov 12:00 ]#avisosipmahttps://t.co/wgLnekhnrMpic.twitter.com/CjY8Z92OhG
Romániában is jelen van a koronavírus új, Afrika déli részén felfedezett omikron elnevezésű változata, miután Dél-Afrikából visszatért két betegnél mutatták ki a kórokozónak ezt a variánsát.
A hatóságok szombat esti közlése szerint egy 48 éves brassói nőnél és egy 59 éves kelet-romániai, valsui-i férfinál mutatták ki az omikron jelenletétét. A két személy karanténban van és tünetmentesek. Mindketten azzal a katonai repülőgéppel jöttek haza Johannesburgból, amellyel a román hatóságok november 30-án hazahozták a Dél-Afrikába rekedt állampolgáraikat. Alexandru Rafila egészségügyi miniszter már csütörtökön valószínűsítette, hogy a két személy az omikronnal fertőződött meg, de a vírusvariáns beazonosítására alkalmas szekvenciális elemzések eredményei csak szombaton lettek meg.
Kedden a Dél-Afrikából hazatért román állampolgárok között egy harmadiknak, egy nagybányai sportolónak is pozitív lett a koronavírus-tesztje, az ő estében még várják a szekvenciális elemzés eredményét.
Az egészségügyi hatóságok bejelentése után Nicolae Ciuca román miniszterelnök közölte: munkamegbeszélést hív össze vasárnapra a járványhelyzetet kezelő legfőbb döntéshozókkal, hogy megvitassák, milyen intézkedések szükségesek az omikron variáns megjelenése következtében.
A Soldier On Horseback by Anthony Van Dyck was painted around 1616, Annibale Carracci painted A Boy Drinking in the 1580s & Salvator Rosa's A Rocky Coast, With Soldiers Studying A Plan was painted in the late 1640s All stolen from Christ Church Picture Gallery on Saturday. pic.twitter.com/6K24EXtlyV
A Soldier On Horseback by Anthony Van Dyck was painted around 1616, Annibale Carracci painted A Boy Drinking in the 1580s & Salvator Rosa's A Rocky Coast, With Soldiers Studying A Plan was painted in the late 1640s All stolen from Christ Church Picture Gallery on Saturday. pic.twitter.com/6K24EXtlyV
O furtună violentă a oprit un spectacol din Timișoara. Zece persoane au avut nevoie de îngrijiri medicale, cinci dintre acestea fiind transportate la spital. Victimele participau la un concert în aer liber, conform Mediafax. Meteorologii au avetizat din timp că șâmbătă seară și în noaptea de sâmbătă spre duminică sunt posibile furtuni în vestul, centrul și nordul țării. #forzazu#romania#timisoara#news#gandul
Egyre súlyosbodik a koronavírus-járvány Csehországban, a laboratóriumi vizsgálatok megerősítették az új vírusmutáció, az omikron megjelenését is – derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján hétfőn nyilvánosságra hozott adatokból.
Az omikront egy libereci fiatalasszonynál mutatták ki a szűrések. A hölgy korábban többedmagával Namíbiában járt, Dél-Afrikán és Dubajon keresztül szombaton tért vissza Csehországba. A szombati szűrés eredményét hétfőn az állami laboratórium is megerősítette. Jelenleg folyik a csoport többi tagjának a kivizsgálása is, náluk egyelőre nem mutatták ki a fertőzést. A cseh hatóságok időközben betiltották azon országok állampolgárainak csehországi látogatásait, ahol az omikron feltűnt.
Az ügyvezető cseh kormány és az országos válságstáb képviselői hétfői találkozójukon arra az álláspontra jutottak, hogy mérlegelni kell a koronavírus-elleni oltás kötelezővé tételét. „Egyetértettünk abban, hogy az oltást az egészségügyben, a szociális szférában, a mentőknél, a büntetésvégrehajtásnál, a hadseregben és a 60 éven felülieknél kötelezővé kellene tenni” – jelentette ki Jan Hamácek ügyvezető belügyminiszter, a válságstáb elnöke. Hamácek szerint az egészségügyi tárca a következő napokban kidolgozza a szükséges törvényes intézkedések javaslatait, amelyeket azután az egyes minisztériumok és a kormány is napirendre tűznek.
A 10,7 milliós Csehországban eddig 6,4 millió személy kapta meg a vakcina mindkét adagját. A harmadik, megerősítő adagot 800 ezren kapták meg. A kórházakban jelenleg 5800 beteget kezelnek, közülük 950 állapotát súlyosnak minősítették az orvosok. A napi igazolt fertőzések száma a múlt héten munkanapokon háromszor is túllépte a 25 ezret, ami új rekordot is jelent. A napi halálesetek átlagszáma megközelíti a százat, a koronavírus-járvány tavaly márciusi kirobbanása óta pedig a 33 ezret.
Múlt péntek óta Csehországban újra egészségügyi szükségállapot és számos, a normális életet korlátozó óvintézkedés van érvényben.
Aktuální informace: 14 kamionu, 2 nákladní auta, 20 osobních aut, 2 ošetření na místě 2 převezeni do Hořovic (lehce zranění) 2 letech do Prahy (těžší zranění) a následně ještě nalezen třetí pacient, míří letecky do FN Motol. pic.twitter.com/jCve6bvoSo
Havarovaná vozidla jsou "rozeseta" na zhruba 150ti metrovém úseku dálnice. Odkláníme dopravu na exitu 37, objízdná trasa - sil II/605, sjezd Žebrák, Zdice.#policiestc
Christ: Participants in a “pro peace” rally in central Prague on Saturday attempted to remove a Ukrainian flag from the National Museum — the same building that for decades bore bullet holes from the 1968 Russian invasion of their own country…
❗️Noční požár v Brně je čtvrtý nejtragičtější od roku 1990. Zahynulo osm lidí. ❗️Požár vypukl po 2:00 ráno, hasiči jej zlikvidovali před 7:00. ❗️Jeho příčinu budou nyní zjišťovat @PolicieCZ a @hzsjhm ❗️Podle policie šlo o 12 spojených unimobuněk. pic.twitter.com/DCKQRuCKQE
„Jsme v totálním šoku. Všichni doufáme, že se ty děti z toho dostanou ve zdraví,“ říká v rozhovoru šéf spolku Triangl Markvartice, který se stará o zřícenou rozhlednu. Popisuje, jak probíhaly revize.https://t.co/66xtAAiDCs
Nikt nie mówi o rybach z Czech, nie ma organizacji ekologicznych, które protestują. Nie zauważam podnoszenia larum z tego powodu. Dlaczego? Mam prawo domniemywać, że dlatego, iż nie można na tym zbić kapitału politycznego. https://t.co/12K9Wjx6gx
☎️ Hasiči zřídili informační linku pro rodiny a blízké lidí zasažených událostí 950 640 000. ❗️Při nehodě u Brna se zranilo 76 lidí, z toho 14 těžce, jeden člověk zemřel. ? Ve směru na Brno by se mohla podle Policie ČR dálnice zprůjezdnit ve 22 hodin. Foto: ČT24/ČTK pic.twitter.com/ptYE30dzzH
JMK - Na 3. km D2 došlo ve směru na Brno poblíž Rebešovic k závažné dopravní nehodě dvou autobusů. Podle předběžných zpráv jeden z řidičů na místě zemřel, v obou autobusech jsou desítky zraněných. Na místě pracují všechny složky IZS. Komunikace je neprůjezdná. #policiejmkpic.twitter.com/vBEAbWpX9n
Zasahujeme u pádu ultralightu u obce Tlustice na Berounsku. Dvě osoby jsme museli z letadla vyprostit. Jejich zranění byla natolik vážná, ze jim na místě podlehly. pic.twitter.com/XwpInvFyzs
At least 2 dead and dozens injured, some critically, after a RegioJet passenger train collided with a freight train in Pardubice, according to a fire dpt spox. The accident occurred on the main railway corridor in #CzechRepublic. Train connects #Slovakia, Kosice and number of… pic.twitter.com/iq8qYS5WPd
Я чесно кажучи мутно пам‘ятаю, як все проходило І в який саме момент вибили мій телефон з рук (після чого я вже роз‘ярилась) Друге відео хлопця чеха pic.twitter.com/9rjP1PsyB5
Ve Vojenském výcvikovém prostoru Libavá před polednem vybuchla blíže neurčená munice. Uvedla to armáda na síti X. Na místě jsou zraněníhttps://t.co/lVXrWgejOq
At least 2 dead and dozens injured, some critically, after a RegioJet passenger train collided with a freight train in Pardubice, according to a fire dpt spox. The accident occurred on the main railway corridor in #CzechRepublic. Train connects #Slovakia, Kosice and number of… pic.twitter.com/iq8qYS5WPd
Я чесно кажучи мутно пам‘ятаю, як все проходило І в який саме момент вибили мій телефон з рук (після чого я вже роз‘ярилась) Друге відео хлопця чеха pic.twitter.com/9rjP1PsyB5
Stále zasahujeme u nehody vlaků u Zlivi. V tuto chvíli jsou všichni cestující evakuováni. Zdravotníci pokračují v třídění a ošetření zraněných. Na místě jsou dva evakuační autobusy pro komfort nezraněných a lehce zraněných osob. Vyslali jsme také psychologa HZS Jihočeského kraje. pic.twitter.com/S13xPTx9fH
A holland közegészségügyi intézet (RIVM) jelentése szerint 13 fertőzöttnél mutatták ki az új koronavírus omikron variánsát a Dél-Afrikából pénteken Amszterdamba érkezett repülőgép utasai közül – közölte vasárnap a helyi sajtó.
A RIVM közölte, hogy az utasok tesztelése még folyamatban van, elképzelhető hogy több mintában is kimutatható lesz a vírus Dél-Afrikában felbukkant új variánsa. Az 624 utasból érkezéskor 61 embernek lett pozitív a koronavírustesztje.
Hugo de Jonge, a holland ügyvivő kormány egészségügyi minisztere vasárnap délutáni sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a Dél-Afrikából érkező valamennyi utazónak érkezés után azonnal karanténba kell vonulnia, a regionális egészségügyi hatóságok kapcsolatban maradnak a magas kockázatú területekről visszatérőkkel. „Nagyon aggódunk, de még nem tudjuk, mennyire kell aggódnunk, mert az csak a következő hetekben fog kiderülni – jelentette ki de Jonge.
A fertőzötteket egy Amszterdam közelében lévő őrzött hotelben szállásolták el, ahol legalább öt napig kell maradniuk. Azoknak az utasoknak, akiknek a tesztje negatív volt, ugyancsak öt napig önkéntes karanténba kell vonulniuk.
A RIVM közölte azt is, hogy mindazoknak, akik november 22-én vagy azt követően érkeztek meg Hollandiába Botswanából, Lesothóból, Malawiból, Mozambikból, Namíbiából, a Dél-afrikai Köztásaságból, Szváziföldről és Zimbabwéból, azonnal fel kell venniük a kapcsolatot a regionális egészségügyi hatóságokkal.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken aggasztónak minősítette a nagyszámú mutációval rendelkező omikron vírusvariánst, amely a WHO szerint gyorsabb mértékben terjedhet más változatokhoz képest és amelynél az újrafertőződés fokozott kockázata is fenn áll az új típusú koronavírus eddig ismert variánsaihoz képest.