Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo2OiJwb2RpamkiO31zOjY6Im9mZnNldCI7aTowO3M6OToidGF4X3F1ZXJ5IjthOjE6e2k6MDthOjM6e3M6ODoidGF4b25vbXkiO3M6ODoicG9zdF90YWciO3M6NToiZmllbGQiO3M6MjoiaWQiO3M6NToidGVybXMiO2E6MTp7aTowO2k6MjE1MDYwO319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ==
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 211017
[content] =>
Makszim Muzicsko, egy Volinyából származó önkéntes, életét vesztette egy lembergi kórház intenzív osztályán, ahol hetekig küzdöttek az életéért. A férfit korábban egy katonai egységből szállították kórházba súlyos fejsérüléssel – koponyatörést és agyvérzést diagnosztizáltak nála.
Felesége, Marharita Muzicsko a Facebookon erősítette meg férje halálát, szívszorító üzenetben búcsúzva tőle:

Tegnap elveszítettem a férjemet, Makszimot. Hosszú napok után megállt a szíve az intenzíven. […] Tudom, hogy az igazságot még ki kell deríteni. Ma azonban csak a csend és a veszteség maradt.
A hozzátartozók elmondása szerint Makszimot Luck utcáin fogták el a területvédelmi központ munkatársai, majd katonai szolgálatra vitték Lembergbe. Néhány nappal később kórházba került, már súlyos állapotban.
A katonai illetékesek tájékoztatása szerint június 11-én a férfit az orvosi alkalmassági vizsgálat után egy kiképzőközpontba irányították. A hivatalos verzió szerint a kiképzésre szállítás közben Makszim „kiesett” egy teherautóból.
Az ügyben a rendőrség büntetőeljárást indított, a körülmények kivizsgálása jelenleg is folyamatban van. A haláleset nagy figyelmet keltett, és kérdéseket vetett fel a mozgósítási gyakorlatokkal és a katonai bánásmóddal kapcsolatban.
[type] => post
[excerpt] => Makszim Muzicsko, egy Volinyából származó önkéntes, életét vesztette egy lembergi kórház intenzív osztályán, ahol hetekig küzdöttek az életéért. A férfit korábban egy katonai egységből szállították kórházba súlyos fejsérüléssel – koponyatörést és ...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1752256260
[modified] => 1752235761
)
[title] => Elhunyt egy mozgósított férfi Lembergben, aki állítólag kiugrott egy katonai teherautóból
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=211017&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 211017
[uk] => 210963
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 210964
[image] => Array
(
[id] => 210964
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/6292830258f540369bf5a4373af7863c-1536x935-1.jpg
[original_lng] => 134667
[original_w] => 1536
[original_h] => 935
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/6292830258f540369bf5a4373af7863c-1536x935-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/6292830258f540369bf5a4373af7863c-1536x935-1-300x183.jpg
[width] => 300
[height] => 183
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/6292830258f540369bf5a4373af7863c-1536x935-1-768x468.jpg
[width] => 768
[height] => 468
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/6292830258f540369bf5a4373af7863c-1536x935-1-1024x623.jpg
[width] => 1024
[height] => 623
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/6292830258f540369bf5a4373af7863c-1536x935-1.jpg
[width] => 1536
[height] => 935
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/6292830258f540369bf5a4373af7863c-1536x935-1.jpg
[width] => 1536
[height] => 935
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/6292830258f540369bf5a4373af7863c-1536x935-1.jpg
[width] => 1536
[height] => 935
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1752224962:5
[_thumbnail_id] => 210964
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2166
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 245229381002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 67169
[2] => 49
[3] => 11
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Kiemelt téma
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 2929
[1] => 1363
[2] => 39575
[3] => 215060
)
[tags_name] => Array
(
[0] => halott
[1] => Lemberg megye
[2] => mozgósítás
[3] => önkéntes
)
)
[1] => Array
(
[id] => 203877
[content] =>
Chris Garrett, a brit hadsereg egykori katonája, aki Ukrajnába érkezett, hogy aknamentesítéssel segítse a háború sújtotta területeket, életét vesztette egy bevetés során. Az esetről a The Telegraph számolt be.
A 40 éves Garrett az egyik volt abból a két önkéntesből, akik meghaltak egy művelet során Izjum környékén – egy olyan területen, ahol a fel nem robbant lövedékek és aknák továbbra is súlyos veszélyt jelentenek a civil lakosságra.

Továbbra is gyűjtjük az információkat, és együttműködünk a katonai és rendőri hatóságokkal a részletek tisztázása érdekében. Kérjük, tartsák tiszteletben az érintett családok magánéletét. Amint lehetséges, további tájékoztatást fogunk nyújtani
– áll a szervezet közleményében.
[type] => post
[excerpt] => Chris Garrett, a brit hadsereg egykori katonája, aki Ukrajnába érkezett, hogy aknamentesítéssel segítse a háború sújtotta területeket, életét vesztette egy bevetés során.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1746810720
[modified] => 1746801688
)
[title] => Chris Garrett brit önkéntes életét vesztette Ukrajnában
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=203877&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 203877
[uk] => 203793
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 203795
[image] => Array
(
[id] => 203795
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/image-41.png
[original_lng] => 597637
[original_w] => 780
[original_h] => 488
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/image-41-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/image-41-300x188.png
[width] => 300
[height] => 188
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/image-41-768x480.png
[width] => 768
[height] => 480
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/image-41.png
[width] => 780
[height] => 488
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/image-41.png
[width] => 780
[height] => 488
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/image-41.png
[width] => 780
[height] => 488
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/image-41.png
[width] => 780
[height] => 488
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1746790892:5
[_thumbnail_id] => 203795
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2239
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_e954ae4b99003ec09ad271c5b6faf3c3] => Michael Gloss, 21, the son of a senior CIA official and an Iraq War veteran, suffered from mental illness. He died in April 2024 in eastern Ukraine, fighting with Moscow’s forces. https://t.co/DPuY1H7DVm
— The Washington Post (@washingtonpost) April 26, 2025
[_oembed_time_e954ae4b99003ec09ad271c5b6faf3c3] => 1746790892
[_algolia_sync] => 663915098000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 67169
[2] => 49
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 284047
[1] => 224357
[2] => 215060
)
[tags_name] => Array
(
[0] => brit önkéntes
[1] => elesett katona
[2] => önkéntes
)
)
[2] => Array
(
[id] => 202453
[content] =>
Larry Gloss 21 éves fia, aki mentális betegséggel élt, 2024 áprilisában kelet-Ukrajnában esett el, miközben Moszkva oldalán harcolt. Halálhírét az édesapa a Washington Postnak most erősítette meg.
Michael Gloss egy kényelmes Washington környéki elővárosban nőtt fel. 17 éves korában kezdett el szembefordulni a szülei által vallott „közös értékekkel”. Szülei, Juliane Gallina – a CIA digitális innovációért felelős helyettes igazgatója – és Larry Gloss „hitetlenkedve és összetörten” fogadták tavaly júniusban a hírt, amelyet személyesen egy külügyminisztériumi tisztviselő közölt velük: fiuk meghalt Donyeck tartományban, ahol Oroszország 2014-ben támogatta a szakadár felkelést, majd 2022-ben nyíltan is megszállta a területet – közölte a Washington Postra hivatkozva a hirado.hu.
Addig nem is tudtak róla, hogy Michael Ukrajnában lenne – arról meg végképp nem, hogy az orosz hadsereg oldalán harcol.
Michael 2024. április 4-én vesztette életét „masszív vérveszteség” következtében egy tüzérségi támadás során – derül ki az orosz halotti anyakönyvi kivonatból. „Egy sebesült bajtárs megsegítésére futva halt meg. Ez annyira jellemző volt rá” – emlékezett vissza apja.
A CIA egy rövid közleményt adott ki pénteken:
A CIA Michael elvesztését családi ügynek tekinti, és nem pedig nemzetbiztonsági kérdésnek. A CIA egész közössége gyászolja a családot.
Bár a család decemberben tartott temetést Michael számára, halálának részletei – hogy az orosz hadsereg oldalán harcolva vesztette életét Ukrajnában – csak most pénteken kerültek nyilvánosságra az iStories nevű független orosz oknyomozó portál cikkéből.
Michael 2023-ban üzent a szüleinek WhatsAppon, hogy átlépte az orosz határt, mert találkozni akart ottani barátaival. Anélkül, hogy ők tudták volna, még abban a hónapban be is vonult az orosz hadseregbe – derítette ki az iStories, egy kiszivárgott orosz adatbázis alapján.
Sosem merült fel, és nem is gyanítottuk, hogy a hadsereghez csatlakozna. Soha
– mondta az apja.
2023 decemberében az ukrajnai frontra vezényelték, ahol egy orosz katona szerint, aki a 137. Légideszant Ezrednél szolgált, Michael egy rohamcsapat tagja lett. Abban az időszakban az egység a Donyeck térségében, Szolidar városától északnyugatra állomásozott.
2024 elején, amikor az ukrán erők kimerültek és védekezésre kényszerültek, az oroszok fokozni tudták offenzívájukat, különösen Bahmut városának ostrománál.
Michael halálának napján az egysége Telegramon közölte, hogy előrenyomultak a környéken, kisebb rohamcsoportokkal és tüzérségi támogatással, annak ellenére, hogy a terepviszonyok és a helyzet kedvezőtlenek voltak.
Ralph Goff, a CIA volt európai és eurázsiai műveletekért felelős magas rangú tisztviselője szerint több ezer amerikai ment Ukrajnába, hogy az ukránok oldalán harcoljon. Sokan közülük „háborús turisták”, akik gyorsan visszafordulnak az első modern tüzérségi és dróntámadás után, de körülbelül 2-3000 amerikai kitartóan harcol.
Eddig legalább 75 amerikai halt meg Ukrajna oldalán Meaghan Mobbs szerint, aki az R.T. Weatherman Foundation elnöke, amely nonprofit szervezetként az ott elhunyt amerikaiak maradványainak hazaszállításában segít.
[type] => post
[excerpt] => Larry Gloss 21 éves fia, aki mentális betegséggel élt, 2024 áprilisában kelet-Ukrajnában esett el, miközben Moszkva oldalán harcolt. Halálhírét az édesapa a Washington Postnak most erősítette meg.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1745747220
[modified] => 1745708838
)
[title] => Megdöbbentő: a CIA-aligazgató fia az orosz hadsereg oldalán esett el Ukrajnában
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=202453&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 202453
[uk] => 202481
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 202460
[image] => Array
(
[id] => 202460
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/imrs-1.avif
[original_lng] => 34019
[original_w] => 691
[original_h] => 536
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/imrs-1.avif
[width] => 150
[height] => 116
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/imrs-1.avif
[width] => 300
[height] => 233
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/imrs-1.avif
[width] => 691
[height] => 536
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/imrs-1.avif
[width] => 691
[height] => 536
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/imrs-1.avif
[width] => 691
[height] => 536
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/imrs-1.avif
[width] => 691
[height] => 536
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/imrs-1.avif
[width] => 691
[height] => 536
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1745734366:8
[_oembed_e954ae4b99003ec09ad271c5b6faf3c3] => {{unknown}}
[_thumbnail_id] => 202460
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2133
[_oembed_95bbfeacf240ef1075ebefc113d6a685] =>
[_oembed_time_95bbfeacf240ef1075ebefc113d6a685] => 1745734350
[_algolia_sync] => 1284303241001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 67169
[2] => 49
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 8613
[1] => 215060
[2] => 77939
)
[tags_name] => Array
(
[0] => CIA
[1] => önkéntes
[2] => orosz–ukrán háború
)
)
[3] => Array
(
[id] => 194424
[content] =>
A harcok során Pokrovszk közelében életét vesztette egy 19 éves lengyel állampolgár, Filip Antosjak. Erről az RMF24 számolt be.
Tudvalevő, hogy a fiatalember csatlakozott az ukrán erőkhöz, feladva a brit hadseregben való szolgálatra vonatkozó terveit, és a 25. dandár drónos egységéhez csatlakozott.

Miután befejezte tanulmányait Cambridge-ben, Filip Antosjak elmondta a családjának, hogy szeretne csatlakozni a brit hadsereghez. Azonban később bevallotta, hogy Ukrajna mellett döntött és ott akar harcolni. Szülei, akik Nagy-Britanniában élnek, elmondták, hogy a fiú büszke volt a küldetésére, és az első levélben, amelyet Ukrajnából küldött, bocsánatot kért, hogy eltitkolta tőlük valódi szándékait.
Filip Antosjak búcsúztatása január 30-án zajlott Kijevben. A ceremónián jelen voltak a hős szülei, lengyel szervezetek és a lengyel konzulátus képviselői.
A lengyel önkéntest szülővárosában, a Łódźi vajdaságbeli Łowiczon temetik el.
[type] => post
[excerpt] => A harcok során Pokrovszk közelében életét vesztette egy 19 éves lengyel állampolgár, Filip Antosjak.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1738404600
[modified] => 1738364403
)
[title] => Ukrajnában életét vesztette egy 19 éves lengyel önkéntes
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=194424&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 194424
[uk] => 194328
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 194329
[image] => Array
(
[id] => 194329
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/image-243.png
[original_lng] => 644193
[original_w] => 831
[original_h] => 503
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/image-243-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/image-243-300x182.png
[width] => 300
[height] => 182
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/image-243-768x465.png
[width] => 768
[height] => 465
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/image-243.png
[width] => 831
[height] => 503
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/image-243.png
[width] => 831
[height] => 503
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/image-243.png
[width] => 831
[height] => 503
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/image-243.png
[width] => 831
[height] => 503
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1738357204:5
[_thumbnail_id] => 194329
[_edit_last] => 5
[views_count] => 1953
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_8addefc9e95626e480b267a3de400b7b] => Fire Kills 17 Children, Injures 16 Others in Zamfara Islamic School https://t.co/ygG0Pm6jTW #9janews #tv360nigeria #deji360 pic.twitter.com/gUNjRdWbVG
— TV360 (@tv360nigeria) February 5, 2025
[_oembed_time_8addefc9e95626e480b267a3de400b7b] => 1739518173
[_oembed_0b4526db9151ab2a812c26c5bcf9931d] => Japan truck found in pipe weeks after falling in sinkhole https://t.co/AiHCXqAO8x
— BBC News (World) (@BBCWorld) February 12, 2025
[_oembed_time_0b4526db9151ab2a812c26c5bcf9931d] => 1740401171
[_oembed_e189be54d459bccaf0823526fa88bd21] => 3 killed after Moscow targets Kyiv with a mass drone attack ahead of ceasefire talks https://t.co/dI2d5Oml05
— KRBC News (@KRBCnews) March 23, 2025
[_oembed_time_e189be54d459bccaf0823526fa88bd21] => 1743402959
[_algolia_sync] => 1203046617001
[_oembed_95bbfeacf240ef1075ebefc113d6a685] =>
[_oembed_time_95bbfeacf240ef1075ebefc113d6a685] => 1745912429
[_oembed_e954ae4b99003ec09ad271c5b6faf3c3] => Michael Gloss, 21, the son of a senior CIA official and an Iraq War veteran, suffered from mental illness. He died in April 2024 in eastern Ukraine, fighting with Moscow’s forces. https://t.co/DPuY1H7DVm
— The Washington Post (@washingtonpost) April 26, 2025
[_oembed_time_e954ae4b99003ec09ad271c5b6faf3c3] => 1746471174
[_oembed_3f1b66b04d97d103338d66f59b111af4] => 🚨BREAKING | The US-Israeli backed Gaza Humanitarian Foundation opened fire on civilians after losing control over its so-called aid distribution point in west Rafah, with armed personnel responding by shooting instead of managing the crowd properly.
The foundation, accused of… pic.twitter.com/j0AsIbCyMq
— Translating Falasteen (Palestine) (@translatingpal) May 27, 2025
[_oembed_time_3f1b66b04d97d103338d66f59b111af4] => 1748769937
[_oembed_2bd9a1c1f09fc0fb3e6621a9defd35e0] => — OpenBorders4Aid ⛑️ (@OpenBorders4Aid) May 27, 2025
[_oembed_time_2bd9a1c1f09fc0fb3e6621a9defd35e0] => 1748769938
[_oembed_684253cb3ba7e9e1e08c363851feb792] => ‼️‼️‼️ Just a few minutes ago, a powerful explosion occurred near an airfield in Russia's Bryansk region.
According to preliminary information, the Ukrainians struck another Iskander-M missile launcher that was intended to be used in tonight’s attack on Ukraine. pic.twitter.com/CHMA0Y2JQL
— Visioner (@visionergeo) June 5, 2025
[_oembed_time_684253cb3ba7e9e1e08c363851feb792] => 1749907982
[_oembed_885f4b9e28f5e1c041c936e9784d6a2d] => @gandul_ro O furtună violentă a oprit un spectacol din Timișoara. Zece persoane au avut nevoie de îngrijiri medicale, cinci dintre acestea fiind transportate la spital. Victimele participau la un concert în aer liber, conform Mediafax. Meteorologii au avetizat din timp că șâmbătă seară și în noaptea de sâmbătă spre duminică sunt posibile furtuni în vestul, centrul și nordul țării. #forzazu #romania #timisoara #news #gandul
♬ original sound - Gandul Romania
[_oembed_time_885f4b9e28f5e1c041c936e9784d6a2d] => 1754212094
[_oembed_047ba98e8b21f5c0c30ae891b07ec68d] => @plamenbg_official #ForzaZu #timisoara #radiozu #2025 #storm
♬ original sound - Plamen Iliev
[_oembed_time_047ba98e8b21f5c0c30ae891b07ec68d] => 1754212094
[_oembed_95fd8680a8a4335c6c88be61ea46d1b6] => Northern China 🇨🇳 hit by flood- over 30 dead‼️
Over 80,000 people have been evacuated in the Chinese capital alone.
Usually Chinese 🇨🇳 authorities keel Beijing safe by diverting water to other provinces. Seems this time it rained too much.
Weather authorities have issued… pic.twitter.com/giuzPBYRAi
— Levina🇮🇳 (@LevinaNeythiri) July 31, 2025
[_oembed_time_95fd8680a8a4335c6c88be61ea46d1b6] => 1754663236
[_oembed_8c2bbf7ddf2150aeb265c9e102588a5c] => 🛣️ 🇳🇴 Norway - Person missing after landslide at motorway in Norway
A person is missing after a landslide struck near Nestvatnet in Levanger, north of Trondheim, Norway. The landslide has damaged both the new and old E6 mo… in Nestvatnet, Levangerhttps://t.co/1cKTJBUH7J pic.twitter.com/2uA1NakgQM
— Alarms.Global (@AlarmsGlobal) August 30, 2025
[_oembed_time_8c2bbf7ddf2150aeb265c9e102588a5c] => 1758022214
[_oembed_ae217a43075dc801a546e87de0d344bf] => En person befaras död efter kraftigt ras på E6 i Norge https://t.co/xCV76MceJr
— Omni (@omni_red) August 30, 2025
[_oembed_time_ae217a43075dc801a546e87de0d344bf] => 1758022214
[_oembed_38a29ad76f9e8b311d3e5c4d18e7e1e9] => ⚫️ Almenys una persona ha mort ofegada a Sant Pere de Riudebitlles, al Penedès.
❗️Els @bomberscat buscaven un pare i un fill menor després que l’aigua de la riera de Sant Quintí arrosegués el seu cotxe. Han trobat el vehicle buit i més avall, un cos.
pic.twitter.com/VUEZCUXs5D
— Andrea Villoria (@andreajvilloria) September 21, 2025
[_oembed_time_38a29ad76f9e8b311d3e5c4d18e7e1e9] => 1758892206
[_oembed_c1a27cfc4b10e0fe25ca1c1fe17077bc] => 😱Man, 70, dies after helicopter crash near Doncaster
A 70-year-old man has died after a helicopter crashed in a field near Doncaster, South Yorkshire. Emergency services were called to Ings Road, Bentley, around 10:15 a.m. on Thursday. Police confirmed the man was pronounced… pic.twitter.com/3SELtOHeJm
— News.Az (@news_az) October 30, 2025
[_oembed_time_c1a27cfc4b10e0fe25ca1c1fe17077bc] => 1762457108
[_oembed_f749e47ff9728ad5ecf494efecde228f] =>
[_oembed_time_f749e47ff9728ad5ecf494efecde228f] => 1763210957
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 67169
[2] => 49
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 581
[1] => 234450
[2] => 215060
[3] => 77939
)
[tags_name] => Array
(
[0] => halálos áldozat
[1] => lengyel önkéntes
[2] => önkéntes
[3] => orosz–ukrán háború
)
)
[4] => Array
(
[id] => 193525
[content] =>
Életét vesztette az ukrajnai háborúban egy önkéntesként az ukránok oldalán harcoló osztrák állampolgár – erősített meg csütörtökön a bécsi külügyminisztérium.

A 30 éves férfi Ausztriában ismert volt az Identitárius Mozgalom tagjaként, a szervezet több akciójában is részt vett egyebek között Graz városában az irattárak tanúsága szerint – írta az oe24 osztrák hírportál, amely elsőként számolt be a Richard S. néven azonosított férfi haláláról.
„Szerette hazáját (Ausztriát) és családját, de a nagy háború kezdete óta az én családomért (Ukrajnáért) lépett föl” – idézte a hírportál a férfi ukrán barátnőjének az Instagramon közzétett bejegyzését, amelyhez csatolták Richard S. fényképét is. Az osztrák férfival feltehetőleg egy dróncsapás végzett a fronton.
[type] => post
[excerpt] => Életét vesztette az ukrajnai háborúban egy önkéntesként az ukránok oldalán harcoló osztrák állampolgár – erősített meg csütörtökön a bécsi külügyminisztérium.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1737715860
[modified] => 1737673127
)
[title] => Meghalt egy önkéntesként harcoló osztrák állampolgár Ukrajnában
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=193525&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 193525
[uk] => 193557
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 193526
[image] => Array
(
[id] => 193526
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/ukran-katonak-veszteseg.webp
[original_lng] => 70844
[original_w] => 1200
[original_h] => 700
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/ukran-katonak-veszteseg-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/ukran-katonak-veszteseg-300x175.webp
[width] => 300
[height] => 175
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/ukran-katonak-veszteseg-768x448.webp
[width] => 768
[height] => 448
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/ukran-katonak-veszteseg-1024x597.webp
[width] => 1024
[height] => 597
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/ukran-katonak-veszteseg.webp
[width] => 1200
[height] => 700
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/ukran-katonak-veszteseg.webp
[width] => 1200
[height] => 700
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/ukran-katonak-veszteseg.webp
[width] => 1200
[height] => 700
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1737712536:2
[_thumbnail_id] => 193526
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2117
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 831882342002
[_oembed_e954ae4b99003ec09ad271c5b6faf3c3] => Michael Gloss, 21, the son of a senior CIA official and an Iraq War veteran, suffered from mental illness. He died in April 2024 in eastern Ukraine, fighting with Moscow’s forces. https://t.co/DPuY1H7DVm
— The Washington Post (@washingtonpost) April 26, 2025
[_oembed_time_e954ae4b99003ec09ad271c5b6faf3c3] => 1746713025
[_oembed_3aaa5c75796097318c0f0b293bc167c8] => Учасники акції вигукують "Вето на закон".
Відео - Володимир Тунік-Фриз pic.twitter.com/Lt4FjErwnG
— Українська правда ✌️ (@ukrpravda_news) July 22, 2025
[_oembed_time_3aaa5c75796097318c0f0b293bc167c8] => 1756110184
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 3126
[1] => 41
[2] => 67169
[3] => 49
[4] => 167
[5] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Hírek
[4] => Tanú
[5] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 350
[1] => 215060
[2] => 522
)
[tags_name] => Array
(
[0] => áldozat
[1] => önkéntes
[2] => Ukrajna
)
)
[5] => Array
(
[id] => 191697
[content] =>
A 26 éves skót Jordan McLachlan, aki csaknem három évvel ezelőtt csatlakozott az ukrán hadsereghez önkéntesként, elhunyt a fronton.
A BBC beszámolója szerint az önkéntes a frontvonalon szolgált orvosként. Azt a döntést hozta, hogy segít Ukrajnának visszaverni az agresszor támadásait, gyakorlatilag közvetlenül a 2022 februári invázió után.

Jordán családja közölte, hogy büszkék a fiatal férfi segítőkészségére. „Vidám fiú, unoka, testvér, unokatestvér és barát volt sokak számára, és mindazok, akik ismerték, mélyen gyászolni fogják őt” – áll a család közleményében.
A brit kormány állítása szerint kapcsolatban állnak az ukrán hatóságokkal a skót férfi halálának körülményeinek tisztázása érdekében.
[type] => post
[excerpt] => A 26 éves skót Jordan McLachlan, aki csaknem három évvel ezelőtt csatlakozott az ukrán hadsereghez önkéntesként, elhunyt a fronton.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1736331000
[modified] => 1736272551
)
[title] => Az ukrajnai háborúban elhunyt egy skót önkéntes
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=191697&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 191697
[uk] => 191622
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 191623
[image] => Array
(
[id] => 191623
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/image-15.png
[original_lng] => 397534
[original_w] => 720
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/image-15-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/image-15-300x188.png
[width] => 300
[height] => 188
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/image-15.png
[width] => 720
[height] => 450
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/image-15.png
[width] => 720
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/image-15.png
[width] => 720
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/image-15.png
[width] => 720
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/image-15.png
[width] => 720
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1736265351:5
[_thumbnail_id] => 191623
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2443
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 1203046031001
[_oembed_e954ae4b99003ec09ad271c5b6faf3c3] => Michael Gloss, 21, the son of a senior CIA official and an Iraq War veteran, suffered from mental illness. He died in April 2024 in eastern Ukraine, fighting with Moscow’s forces. https://t.co/DPuY1H7DVm
— The Washington Post (@washingtonpost) April 26, 2025
[_oembed_time_e954ae4b99003ec09ad271c5b6faf3c3] => 1746559580
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 67169
[2] => 49
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 224357
[1] => 215060
[2] => 293279
)
[tags_name] => Array
(
[0] => elesett katona
[1] => önkéntes
[2] => önkéntes katona
)
)
[6] => Array
(
[id] => 151055
[content] =>
A Lemberg megyei Területi Toborzási és Szociális Támogatási Központ (TCK) hétfőn kommentálta Kirilo Taran lembergi önkéntes aktivista őrizetbe vételét és besorozását, a hatóság szerint a férfi provokálta a munkatársait – közölte az rbc.ua hírportál a lembergi TCK Facebook-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint Dmitro Lubinec emberjogi ombudsman vasárnap kijelentette, hogy Lembergben március 16-án éjjel a TCK alkalmazottai erőszakkal őrizetbe vették Kirilo Taran helyi önkéntest.

Az önkéntes felesége szerint a férfit a nyílt utcán megragadták, és erőszakkal belelökték egy kisbuszba. Ugyanakkor a behívót nem adták át neki. Később a Sevcsenko kerületi TCK-ba szállították, de egészségügyi problémák, valamint az ezt megerősítő orvosi dokumentumok hiánya miatt megtagadta a katonaorvosi vizsgálaton való részvételt. Reggelre azonban már ki is állították a parancsot, és a férfit a rivnei gyakorlótérre küldték.
Mint a TCK sajtószolgálata írta, Taran nem tett eleget a katonák követelésének, és nem mutatott fel a katonai regisztrációs okmányait. És mindenekelőtt konfliktust provokált a TCK munkatársaival.
Később az is kiderült, hogy a férfi nem frissítette katonai nyilvántartási adatait, és amikor megváltoztatta a lakóhelyét, nem vétette magát nyilvántartásba a TCK-ban. Megtagadta továbbá a katonaorvosi vizsgálatot.
„A videón látható minden katona, aki a férfi értesítését végezte, harci tapasztalattal, számos sérüléssel és állami kitüntetéssel rendelkezik. Egészségi állapotuk miatt mindannyian a TCK-hoz kerültek. Tisztelet és köszönet minden ukránnak, aki támogatja a fegyveres erőket és a közös győzelmünket. Ez ugyanakkor nem jogosít fel az Ukrajna védelmében egészségüket vesztett katonák becsületének és méltóságának a megalázására” – tette hozzá a lembergi TCK sajtószolgálata.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A Lemberg megyei Területi Toborzási és Szociális Támogatási Központ (TCK) hétfőn kommentálta Kirilo Taran lembergi önkéntes aktivista őrizetbe vételét és besorozását, a hatóság szerint a férfi provokálta a munkatársait.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1710791640
[modified] => 1710781191
)
[title] => A lembergi önkéntes aktivista maga provokálta ki az elhurcolását és besorozását – lembergi hadkiegészítő parancsnokság
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=151055&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 151055
[uk] => 151062
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 151056
[image] => Array
(
[id] => 151056
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/sorozas-mozgositas-behivas-orizetbe-vetel.jpg
[original_lng] => 37471
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/sorozas-mozgositas-behivas-orizetbe-vetel-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/sorozas-mozgositas-behivas-orizetbe-vetel-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/sorozas-mozgositas-behivas-orizetbe-vetel.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/sorozas-mozgositas-behivas-orizetbe-vetel.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/sorozas-mozgositas-behivas-orizetbe-vetel.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/sorozas-mozgositas-behivas-orizetbe-vetel.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/sorozas-mozgositas-behivas-orizetbe-vetel.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1710778005:3
[_thumbnail_id] => 151056
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2792
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_2002d2bc28393df204de90cf6d71419c] =>
[_oembed_time_2002d2bc28393df204de90cf6d71419c] => 1710774010
[_oembed_3c292a67279b0390bc81d884c1238fe2] =>
[_oembed_time_3c292a67279b0390bc81d884c1238fe2] => 1719813191
[_oembed_0773c1551bba46f9f1c6d089e033fe54] =>
[_oembed_time_0773c1551bba46f9f1c6d089e033fe54] => 1726401957
[_algolia_sync] => 831773793002
[_oembed_e954ae4b99003ec09ad271c5b6faf3c3] => Michael Gloss, 21, the son of a senior CIA official and an Iraq War veteran, suffered from mental illness. He died in April 2024 in eastern Ukraine, fighting with Moscow’s forces. https://t.co/DPuY1H7DVm
— The Washington Post (@washingtonpost) April 26, 2025
[_oembed_time_e954ae4b99003ec09ad271c5b6faf3c3] => 1746213986
[_oembed_c036f52cfd66de9e52e95e3c60cf1557] =>
[_oembed_time_c036f52cfd66de9e52e95e3c60cf1557] => 1753469795
[_oembed_08efc29ae4941052accab30052d4c35d] => Садок, багатоповерхівки, десятки авто.
Уночі по Львову "прилетіло". Росіяни вдарили ракетами й дронами.#Львів #війна #новиниhttps://t.co/Y5nAbHVom5
— ZN.UA Дзеркало тижня/Зеркало недели (@zn_ua) July 12, 2025
[_oembed_time_08efc29ae4941052accab30052d4c35d] => 1754853554
[_oembed_f55bfceceb28823357accc6720ea4c47] => Russian drones and missiles over Ukraine tonight.
Today's attack was one of the largest: over 700 Shaheds and over 50 missiles pic.twitter.com/ZSKi9IyaCy
— Egyptian orchestra (@IgorLukianchuk) October 5, 2025
[_oembed_time_f55bfceceb28823357accc6720ea4c47] => 1761238692
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 3126
[1] => 41
[2] => 67169
[3] => 11
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Kiemelt téma
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 377244
[1] => 1671
[2] => 377243
[3] => 215060
[4] => 602
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Kirilo Taran
[1] => Lemberg
[2] => Lemberg megyei Területi Toborzási és Szociális Támogatási Központ (TCK)
[3] => önkéntes
[4] => provokáció
)
)
[7] => Array
(
[id] => 140430
[content] =>
Egy norvég önkéntes meghalt az ukrajnai harcokban, ő segítette a fegyveres erőket az orosz megszállók elleni harcban – jelentette be szerdán Jim Christiansen Ibestad település polgármestere Volodimir Zelenszkij oslói látogatása alkalmából, számolt be az rbc.ua hírportál az iHarstad norvég kiadványra hivatkozva.

A jelentés szerint Christiansen elmondta: „Nagyon szomorú, hogy ilyesmi megtörténik.” Mint hozzátette, nem ismeri a haláleset részleteit, az önkormányzat vezetője tájékoztatta az esetről kedd délután. A szavai szerint a legközelebbi hozzátartozók még aznap értesítették az önkormányzatot. A kiadvány megjegyezte, hogy az önkéntes 20 éves volt.
„Minden erőforrás, a kríziscsapat és a pszichológiai szolgálat is készen áll, ha a hozzátartozók ezt kérik” – jelezte Jim Christiansen.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Egy norvég önkéntes meghalt az ukrajnai harcokban, ő segítette a fegyveres erőket az orosz megszállók elleni harcban – jelentette be szerdán Jim Christiansen Ibestad település polgármestere Volodimir Zelenszkij oslói látogatása alkalmából.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1702494480
[modified] => 1702494385
)
[title] => Meghalt egy Ukrajna oldalán harcoló norvég önkéntes
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=140430&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 140430
[uk] => 140435
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 43398
[image] => Array
(
[id] => 43398
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/100338-1024x656-1.jpg
[original_lng] => 65753
[original_w] => 1024
[original_h] => 656
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/100338-1024x656-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/100338-1024x656-1-300x192.jpg
[width] => 300
[height] => 192
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/100338-1024x656-1-768x492.jpg
[width] => 768
[height] => 492
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/100338-1024x656-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 656
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/100338-1024x656-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 656
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/100338-1024x656-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 656
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/100338-1024x656-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 656
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1702488282:3
[_thumbnail_id] => 43398
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2965
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 1202873415001
[_oembed_e954ae4b99003ec09ad271c5b6faf3c3] => Michael Gloss, 21, the son of a senior CIA official and an Iraq War veteran, suffered from mental illness. He died in April 2024 in eastern Ukraine, fighting with Moscow’s forces. https://t.co/DPuY1H7DVm
— The Washington Post (@washingtonpost) April 26, 2025
[_oembed_time_e954ae4b99003ec09ad271c5b6faf3c3] => 1746361513
[_oembed_8c2bbf7ddf2150aeb265c9e102588a5c] => 🛣️ 🇳🇴 Norway - Person missing after landslide at motorway in Norway
A person is missing after a landslide struck near Nestvatnet in Levanger, north of Trondheim, Norway. The landslide has damaged both the new and old E6 mo… in Nestvatnet, Levangerhttps://t.co/1cKTJBUH7J pic.twitter.com/2uA1NakgQM
— Alarms.Global (@AlarmsGlobal) August 30, 2025
[_oembed_time_8c2bbf7ddf2150aeb265c9e102588a5c] => 1757855494
[_oembed_ae217a43075dc801a546e87de0d344bf] => En person befaras död efter kraftigt ras på E6 i Norge https://t.co/xCV76MceJr
— Omni (@omni_red) August 30, 2025
[_oembed_time_ae217a43075dc801a546e87de0d344bf] => 1757855495
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 67169
[2] => 49
[3] => 167
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Tanú
)
[tags] => Array
(
[0] => 224357
[1] => 4836
[2] => 215060
)
[tags_name] => Array
(
[0] => elesett katona
[1] => Norvégia
[2] => önkéntes
)
)
[8] => Array
(
[id] => 140399
[content] =>
Életét vesztette az ukrajnai háborúban Graham Dale ír önkéntes, aki ukrán hadsereg soraiban harcolt az orosz megszállók ellen – közölte szerdán az rbc.ua hírportál a The Irish Times című ír lapra hivatkozva.

A jelentés szerint a 45 éves dublini Graham Dale-t a múlt pénteken, december 8-án esett el, de halálának pontos körülményeit még nem erősítették meg. Ismeretes, hogy nem sokkal Oroszország tavalyi teljes körű inváziója után érkezett Ukrajnába, és csatlakozott az ukrán hadsereghez.
Az ír, aki az Ukrajnáért vívott harcban halt meg, korábban az amerikai tengerészgyalogságnál szolgált. Közvetlenül a 2001. szeptember 11-i terrortámadás után lépett be oda.
„A külügyminisztérium tud erről az esetről, és konzuli segítséget nyújt. Mint minden konzuli ügyben, a minisztérium sem kommentálja az egyes helyzetek részleteit” – áll az ír külügyminisztérium közleményében.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Életét vesztette az ukrajnai háborúban Graham Dale ír önkéntes, aki ukrán hadsereg soraiban harcolt az orosz megszállók ellen.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1702488840
[modified] => 1702475354
)
[title] => Meghalt egy Ukrajnáért harcoló ír önkéntes
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=140399&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 140399
[uk] => 140424
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 140400
[image] => Array
(
[id] => 140400
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/f9efc4be-610d-4fe7-b132-1e34e6474287.jpg
[original_lng] => 283132
[original_w] => 960
[original_h] => 640
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/f9efc4be-610d-4fe7-b132-1e34e6474287-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/f9efc4be-610d-4fe7-b132-1e34e6474287-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/f9efc4be-610d-4fe7-b132-1e34e6474287-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/f9efc4be-610d-4fe7-b132-1e34e6474287.jpg
[width] => 960
[height] => 640
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/f9efc4be-610d-4fe7-b132-1e34e6474287.jpg
[width] => 960
[height] => 640
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/f9efc4be-610d-4fe7-b132-1e34e6474287.jpg
[width] => 960
[height] => 640
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/f9efc4be-610d-4fe7-b132-1e34e6474287.jpg
[width] => 960
[height] => 640
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1702473317:3
[_thumbnail_id] => 140400
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2957
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_fae6bfbe8b941bd7314095dab7bfd60c] => ❗️ A UAV probably crashed into Polish territory during the Russian attack on Ukraine
During the massive Russian attack on Ukraine, which took place on the morning of August 26, a yet unidentified object entered Polish airspace and apparently landed on Polish territory. This was… pic.twitter.com/74F820ArAo
— NEXTA (@nexta_tv) August 26, 2024
[_oembed_time_fae6bfbe8b941bd7314095dab7bfd60c] => 1725116168
[_algolia_sync] => 1202873404001
[_oembed_e954ae4b99003ec09ad271c5b6faf3c3] => Michael Gloss, 21, the son of a senior CIA official and an Iraq War veteran, suffered from mental illness. He died in April 2024 in eastern Ukraine, fighting with Moscow’s forces. https://t.co/DPuY1H7DVm
— The Washington Post (@washingtonpost) April 26, 2025
[_oembed_time_e954ae4b99003ec09ad271c5b6faf3c3] => 1746362485
[_oembed_95bbfeacf240ef1075ebefc113d6a685] =>
[_oembed_time_95bbfeacf240ef1075ebefc113d6a685] => 1746362485
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 67169
[2] => 49
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 224357
[1] => 215060
[2] => 77939
)
[tags_name] => Array
(
[0] => elesett katona
[1] => önkéntes
[2] => orosz–ukrán háború
)
)
[9] => Array
(
[id] => 140306
[content] =>
Ukrajnában meghalt egy 26 éves katalán származású fiatal, aki az ukrán védelmi erők oldalán segített az orosz agresszió elleni harcban. A hírt az ABC közölte.

A kiadvány forrásai szerint Pau a háború elején önként jelentkezet a fegyveres erőkhö, katonai kiképzésen esett át.
Ezt követően 2022 májusában tizenkét spanyol, köztük Pau is csatlakozott az Idegenlégióhoz.
A spanyol külügyminisztérium kapcsolatban áll az elhunyt családjával, holttestét hazaszállítják.
[type] => post
[excerpt] => Ukrajnában meghalt egy 26 éves katalán származású fiatal, aki az ukrán védelmi erők oldalán segített az orosz agresszió elleni harcban.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1702409160
[modified] => 1702392766
)
[title] => Egy 26 éves spanyol önkéntes vesztette életét az oroszok elleni harcban
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=140306&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 140306
[uk] => 140262
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 140263
[image] => Array
(
[id] => 140263
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/svichka-2.jpg
[original_lng] => 46464
[original_w] => 743
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/svichka-2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/svichka-2-300x166.jpg
[width] => 300
[height] => 166
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/svichka-2.jpg
[width] => 743
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/svichka-2.jpg
[width] => 743
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/svichka-2.jpg
[width] => 743
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/svichka-2.jpg
[width] => 743
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/svichka-2.jpg
[width] => 743
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1702385567:5
[_thumbnail_id] => 140263
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2528
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 1202873380001
[_oembed_e954ae4b99003ec09ad271c5b6faf3c3] => {{unknown}}
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 67169
[2] => 49
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 224357
[1] => 215060
[2] => 281634
)
[tags_name] => Array
(
[0] => elesett katona
[1] => önkéntes
[2] => spanyol állampolgár
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 215060
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => podiji
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 215060
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => podiji
)
[_domains] => Array
(
[podiji] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
önkéntes (1 Oldal)