Dulakodás tört ki pénteken az örmény apostoli ortodox egyház képviselői, a hívek és a rendfenntartó erők között az egyház központjában, a Jereván közelében fekvő Ecsmiadzinben II. Karekin katolikosz, az egyház vezetője rezidenciájának területén, ahol a biztonságiak őrizetbe akarták venni Mikael Adzsapahján érseket.
Erről tanúskodnak a helyi tévécsatornák élő közvetítésének felvételei a helyszínről. A folytatódó dulakodás közepette a hívek egyházi énekeket énekeltek és imádkoztak. Az örmény nemzetbiztonsági szolgálat emberei azért érkeztek az egyház területére, hogy őrizetbe vegyék a siraki egyházmegye vezetőjét, Mikael Adzsapahján érseket, mert állítólag hatalomátvételre szólított fel Örményországban. A nemzetbiztonsági akció mind a papságot, mind a híveket feldühítette, akik megpróbálták megakadályozni a rendfenntartók fellépését.
„Ami ma történik, az törvénytelenség. De én nem fogok senki háta mögé bújni. Jöjjenek utánam, én megyek. De nem én vagyok a fenyegetés erre az államra. A legfőbb fenyegetés országunkra az, aki a Köztársaság téri épületben ül” – mondta az érsek a Jereván központi terén található kormánypalotára utalva.
II. Karekin, minden örmények katolikosza is beszélt az újságírókkal és a hívekkel, akik elmondták, hogy Adzsapahján ügyvédjének kíséretében az örmény Nyomozó Bizottsághoz fog menni. „Ma volt a lelki tanács tervezett ülése. Azt követően, hogy Adzsapahján ügyvédjével együtt elmegy a bűnüldöző szervekhez, ülést tartunk, meghatározandó további teendőinket” – jelentette ki a katolikosz.
Péntek reggel álarcos rendfenntartók megrohamozták az örmény apostoli egyház siraki egyházmegyéjének épületét Gjumriban (Gümriben), és házkutatásokba kezdtek. Adzsapahján érsek addigra már elhagyta Gjumrit és elutazott Ecsmiadzinbe, hogy részt vegyen a papság találkozóján.
Egy nappal korábban, június 26-án vált ismertté, hogy az örmény főügyészség büntetőeljárást indított Adzsapahján érsek ellen, akit az alkotmányos rend megdöntésére való felhívással vádolnak.
Péntek délután az örmény nemzetbiztonsági szolgálat közölte, hogy elhagyja a katolikosz rezidenciájának területét, egyben felszólította Mikajel Adzspahján érseket, hogy jelentkezzen az akciócsoportnál.
A tájékoztatás szerint a biztonságiak és a rendőri erők biztonsági okokból és a helyzet esetleges és szándékos súlyosbításának megakadályozása érdekében úgy döntöttek, hogy kivonulnak. Arra szólítottak fel ugyanakkor minden állampolgárt, hogy tartózkodjanak a helyzet súlyosbításától, s ne akadályozzák a rendfenntartó szervek törvényes döntéseinek végrehajtását. A szolgálat ezzel egy időben büntetőeljárást kezdeményezett az állampolgárok őrizetbe vételének akadályoztatása miatt.
[type] => post
[excerpt] => Dulakodás tört ki pénteken az örmény apostoli ortodox egyház képviselői, a hívek és a rendfenntartó erők között az egyház központjában, a Jereván közelében fekvő Ecsmiadzinben II. Karekin katolikosz, az egyház vezetője rezidenciájának területén, a...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1751103060
[modified] => 1751086091
)
[title] => Összecsaptak a rendőrökkel az örmény ortodox egyház legnagyobb katedrálisában a hívők
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=209164&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 209164
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 209165
[image] => Array
(
[id] => 209165
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/ormeny.png
[original_lng] => 649706
[original_w] => 873
[original_h] => 495
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/ormeny-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/ormeny-300x170.png
[width] => 300
[height] => 170
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/ormeny-768x435.png
[width] => 768
[height] => 435
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/ormeny.png
[width] => 873
[height] => 495
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/ormeny.png
[width] => 873
[height] => 495
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/ormeny.png
[width] => 873
[height] => 495
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/ormeny.png
[width] => 873
[height] => 495
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1751075292:12
[_thumbnail_id] => 209165
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1053
[_oembed_47d403e70535fb90f8c96327b06da428] =>
Hordes of young migrants violently rioted against Dutch police in the Dutch beach town of #Scheveningen. Throwing rocks. But no arrests were made. pic.twitter.com/X3ZwBgz6XX
Grupa građana koja je u četvrtak ujutro okupljena ispred ulaza u zgradu Skupštine grada Beograda došla je do fizičkog obračuna s obezbjeđenjem. Do sukoba je došlo kada su građani pokušali ukloniti zaštitnu ogradu ispred zgrade. pic.twitter.com/NP8f3ZbdI6
Örményországban 58 esetben diagnosztizálták a nyugat-nílusi lázat, és 41 fertőzött szorult kórházi ellátásra – tájékoztatott Sztyepán Atoján, az egészségügyi minisztérium illetékese és a betegségellenőrzési központ vezetője egy szerdai sajtótájékoztatón.
Az összes fertőzéses esetet Aragacotni régióban regisztrálták. Négy beteg állapota súlyos, a többieké közepes súlyosságú – mondta. Szólt arról is, hogy egy ember korábban belehalt a betegségbe.
A nyugat-nílusi láz vírusos betegség, ami szúnyogcsípés útján terjed emberre. A fertőzés gyakran tünetmentes. A betegség lehetséges jelei az influenzaszerű tünetek és a bőrkiütés. Ritka esetben agyhártya vagy más szervek gyulladása alakul ki. A vírus minden kontinensen megtalálható.
Dél-Európában már régóta fennáll a veszélye annak, hogy a vírus nyáron tömeges megbetegedést okozzon.
Ami a majomhimlőt illeti, Örményországban eddig egyetlen fertőzéses esetet sem regisztráltak. Az egészségügyi minisztérium képviselője szerint az ország a betegség terjedésének alacsony kockázatú zónájában van.
A belügyi tárca hétfői közleménye szerint az örmény rendőrség 151 embert vett őrizetbe, akik Bagrat Galsztanján érsek és a Tavus (A haza nevében) nevű mozgalom vezetőjének felhívására utcákat torlaszoltak el Jerevánban, az ország fővárosában.
A TASZSZ tudósítója szerint az őrizetbe vételek során a rendőrség erőszakot alkalmazott, nemcsak a szabálysértőkkel, hanem az újságírókkal szemben is. A 24 News helyi portál egyik újságírója a rendőri intézkedés közepette eszméletét vesztette. Az ABC Media portál egyik operatőre megsérült. Az újságírók felszerelése is megrongálódott.
A tüntetés jelenleg is zajlik az örmény fővárosban.
Április 20. óta folyamatosak a tüntetések Örményországban. A tiltakozók egyebek között eltorlaszolták a Grúziába, illetve Iránba vezető autópályákat is, azt követelve, hogy az örmény vezetés vessen véget a határ kijelölésének, és ne adjon át örmény ellenőrzés alatt álló területeket Azerbajdzsánnak.
A Tavus mozgalom vezetője, Bagrat Galsztanján érsek ellen az elmúlt napokban az örmény hatóságok és különböző médiumok, bloggerek és szakértők kampányt indítottak, főként azzal vádolva őt, hogy Oroszországtól kap finanszírozást az ellenzéki mozgalom szervezésére az országban.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => A belügyi tárca hétfői közleménye szerint az örmény rendőrség 151 embert vett őrizetbe, akik Bagrat Galsztanján érsek és a Tavus (A haza nevében) nevű mozgalom vezetőjének felhívására utcákat torlaszoltak el Jerevánban, az ország fővárosában.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1715615040
[modified] => 1715607184
)
[title] => Több mint 150 embert letartóztattak Örményországban a jelenleg is zajló tüntetésen
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=156867&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 156867
[uk] => 156930
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 156868
[image] => Array
(
[id] => 156868
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/2-1715593308.jpg
[original_lng] => 329663
[original_w] => 700
[original_h] => 367
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/2-1715593308-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/2-1715593308-300x157.jpg
[width] => 300
[height] => 157
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/2-1715593308.jpg
[width] => 700
[height] => 367
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/2-1715593308.jpg
[width] => 700
[height] => 367
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/2-1715593308.jpg
[width] => 700
[height] => 367
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/2-1715593308.jpg
[width] => 700
[height] => 367
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/2-1715593308.jpg
[width] => 700
[height] => 367
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1715624361:8
[_thumbnail_id] => 156868
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 2407
[translation_required_done] => 1
[_oembed_6b5aa0ed53a3e0a9237ac9a328101552] =>
Madhouse News The Tverskoy Court has fined Moscow resident Stanislav Netesov, who dyed his hair yellow and blue, under the article on discrediting the army. Maybe they should just ban the colors yellow and blue altogether? The sun and the sky? Don't look up or you'll go jail... pic.twitter.com/RZ0djnadGc
Earlier today, armed extremists set fire to a Christmas tree in Suqaylabiyah in Hama, Syria. Local channels say they were Uzbek militants.
HTS apologized for the incident and promised to deal with any future threats, but many Christians do not believe this will happen. pic.twitter.com/1Op98CUmTB
The individual who ran into a crowd with a car at a Christmas market in Magdeburg, Germany has been identified as Talib Al-Abdulmohsen… an atheist and well know activists and Zionist.
BREAKING: Thousands of Germans are currently protesting in Magdeburg against Mass Immigration after the Christmas market attack by a Saudi Arabian immigrant yesterday.
The people of Germany are NOT going to play nice anymore. They’ve had enough. pic.twitter.com/i6Baj8QNgW
❗️Police Fire Tear Gas & Rubber Bullets, Students Break Through Barricade at Istanbul University 🇹🇷
Massive demonstrations are taking place in Turkiye's largest city after the mayor, Ekrem Imamoglu, was arrested. Many see him as President Erdogan's main rival. pic.twitter.com/k5DaOlnluW
¡𝗖𝗔𝗬𝗢́ 𝗘𝗟 𝗠𝗔́𝗫𝗜𝗠𝗢 𝗖𝗔𝗕𝗘𝗖𝗜𝗟𝗟𝗔 𝗗𝗘 𝗠𝗔𝗙𝗜𝗔 𝗜𝗧𝗔𝗟𝗜𝗔𝗡𝗔 𝗘𝗡 𝗔𝗠𝗘́𝗥𝗜𝗖𝗔 𝗟𝗔𝗧𝗜𝗡𝗔! En Bogotá, en desarrollo de la ofensiva contra el multicrimen y el delito, la @PoliciaColombia , en coordinación con @Europol y autoridades del Reino Unido e… pic.twitter.com/pa3dZ2fn8g
— Mayor general Carlos Fernando Triana Beltrán (@DirectorPolicia) July 11, 2025
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s
Négy örmény katona veszítette életét, és egy megsebesült az örmény és azeri katonák között kedden kitört tűzharcban Örményország déli, Azerbajdzsánnal határos Szjunik régiójában – pontosította az örmény veszteségmérleget a jereváni védelmi minisztérium.
A tárca korábban két halottról és több sebesültről adott hírt. A tájékoztatás szerint az azeri katonák a Nerkin Hand településnél állomásozó örmény katonákra nyitottak tüzet. Az azerbajdzsáni védelmi minisztérium ezzel szemben azt állította, hogy az örmény erők nyitottak tüzet azeri állásokra a határ északnyugati részén, mintegy 400 kilométerre Nerkin Handtól.
Az azeri határőrség közleményében Örményországot okolta az incidensért, aláhúzva, hogy ők csupán „válaszoltak a provokációra”, melyet az örmény katonák hétfő este követtek el.
„A jövőbeni provokációk komolyabb következményeket vonnak maguk után” – figyelmeztettek a közleményben.
Jereván tagadta a bakui állításokat. Ez volt az első, halálos áldozatokkal járó incidens a két dél-kaukázusi ország között, amióta tárgyalni kezdtek a több mint 30 éves konfliktust lezáró békemegállapodásról.
Az összetűzésre nem sokkal Ilham Aliyev azeri államfő újraválasztása után került sor. Aliyev a voksok 92,12 százalékát kapta, miután Azerbajdzsán tavaly szeptemberben egynapos villámháborúval elfoglalta az akkor még többségében örmények lakta, hivatalosan Azerbajdzsánhoz tartozó, szakadár Hegyi-Karabah térségét. A villámháború után a hegyi-karabahi örmény lakosság nagy része Örményországba menekült.
A két ország korábban több háborút vívott egymással a terület feletti ellenőrzés megszerzéséért.
⚡️ Shooting in Georgia: Four people were killed in an incident at the Istanbul market in Rustavi
A gunman entered the meat department and opened fire on sellers with a firearm. The reasons for the incident remain unknown. pic.twitter.com/A32oqk7nXi
ALERT:#DPD is investigating a shooting in the 5000 block N Orleans Ct. Six victims located. Extent of injuries unknown at this time. Investigation is ongoing. Officers are working to develop suspect information. #Denverpic.twitter.com/xzYGU79nFT
🚨Breaking News: Terror attack occured in Jerusalem, near Maale Adumim. Two terrorists started shooting at civilians, nine injured, three in critical condition. ⬇️ Video from the scene: pic.twitter.com/qXqUS59Wyn
Police officers are seen at the Viertola comprehensive school in Vantaa, Finland, where a number of children were injured in a shooting on Tuesday morning. A suspect has been apprehended, officials said. https://t.co/Y4SPERBOqwpic.twitter.com/ti2dMo0gqx
London: Four people including a child have been injured following a shooting in Hackney, east London, outside a restaurant. The shooter was on a motorcycle and fled away after shooting.
Crowded public bus hijacked, taken on wild high-speed chase down Atlanta freeway; 1 killed: A passenger was killed by a gunshot wound after a suspect hijacked a transit bus in metro Atlanta and led authorities on a high-speed chase into a neighboring… https://t.co/WNlRstbaZ4pic.twitter.com/Sqgo198VBn
Crowded public bus hijacked, taken on wild high-speed chase down Atlanta freeway; 1 killed: A passenger was killed by a gunshot wound after a suspect hijacked a transit bus in metro Atlanta and led authorities on a high-speed chase into a neighboring… https://t.co/WNlRstbaZ4pic.twitter.com/Sqgo198VBn
Syrer vereinbaren mit Russen via Social Media einen Show down. Manche kommen dann unklugerweise nur mit Messern bewaffnet zur Schiesserei. Soll sein, aber wie kommt Wien-Brigittenau dazu, dass es dort zugeht wie im Wilden Westen? https://t.co/3JW0TaIjQr
ISRAEL: TERROR: One person was killed Hy'd and eight others were wounded in a terror stabbing attack at the Beersheba central bus station. The Palestinian terrorist was shot and killed by security forces. pic.twitter.com/iJZi6tJnqN
Franz Hofer, the mayor of Kirchberg ob der Donau, a village with around 1,000 residents in Upper Austria, was shot dead this morning. The suspect is currently on the run; the motive remains unclear. https://t.co/A8bpLdIRrK
Spirit Airlines flight NK951 attempting to land in Haitian capital Port-au-Prince has been struck by gunfire, forcing it to be diverted to the Dominican Republic.
At least one person, a flight attendant, was grazed by a bullet, a source said.
#BREAKING#Montenegro JUST IN: Mass Shooting in Cetinje, Montenegro: 7 Dead, Including Children
An armed attacker opened fire in Cetinje, Montenegro, leaving seven people dead, including children. Authorities report that the suspect is still at large.
🚩 Il n'y a pas de problème de sécurité à Bruxelles et l'on peut continuer à bloquer toute réforme, y compris celle de la police. L'essentiel est que @AhmedLaaouej obtienne par le bloquage institutionnel tout ce qu'il n'a pas pris par les élections. Métro Clemenceau ce matin ⬇️ pic.twitter.com/oJJPbYnkjJ
🚨‼️🇧🇪 #BELGIUM: Manhunt Underway in Brussels Following Shooting Near Clémenceau Metro Station:
➡️ Following a shooting, one person has died tonight (Saturday) at around 9.30 p.m. local time near to the Clemenceau metro station, in Anderlecht, Brussels. The perpetrators are… pic.twitter.com/cKuWYfk2XA
#BREAKING Last night in Murmansk: An armed shooter on a rooftop injured multiple people while security forces faced access challenges. pic.twitter.com/CofOF39PnB
VIDEO | Visuals from Sree Lairai Devi temple in Shirgao village where a stampede broke out during a temple festival in North Goa in the wee hours of Saturday.
Two Shot by Stonewall Inn after Pride Parade in NYC(Usa) 2906025 Manhattan, NY: Two people were shot on Sheridan Square near the historic Stonewall Inn as NYC Pride Parade celebrations ended Sunday night. One victim was shot in the head and is in critical condition. pic.twitter.com/z1rNDbvLWn
As we remain in close contact with law enforcement on the ground, Marty, the girls, and I are saddened by today’s tragedy at Ft. Stewart. We are keeping the victims, their families, and all those who answer the call to serve in our hearts and prayers, and we ask that Georgians…
Three people have been shot in the heart of Times Square. Bodies are on the ground, bullet holes pierce car windows. The chaos unfolded near a major tourist area. One suspect is in custody.
Dos personas resultaron heridas en un tiroteo cerca de una mezquita en Orebro, Suecia, informaron las autoridades. La policía pidió a la población que se mantenga alejada del lugar mientras se busca al autor del ataque. Según los medios locales, una de las víctimas fue alcanzada… pic.twitter.com/XApjBVsKmP
Tiroteo desde un bote en Southport, Carolina del Norte, deja 3 muertos y 8 heridos
La noche de este sábado, un tiroteo ocurrido en el restaurante American Fish Company, ubicado en el Southport Yacht Basin, dejó al menos tres personas muertas y ocho heridas. El atacante disparó… pic.twitter.com/HkTpRW8Ecy
Suasana di sebuah kawasan sibuk di Inner West, Sydney, gempar apabila seorang lelaki melepaskan sehingga 100 das tembakan secara rawak. https://t.co/ssi0W9CqXn
🔴FRANCE 🇨🇵| #Nice: une #fusillade a éclaté vendredi 3 Oct soir dans le quartier des #Moulins. Elle a fait 2 morts et 4 blessés. Une enquête a été ouverte par le parquet de Nice pour «homicides volontaires en bande organisée et tentatives d’homicide volontaire en bande organisée» pic.twitter.com/344doCaOpL
Seems like the fateful Plane got Stuck in a Flat Spin after breaking apart and losing the Tail Section. We can also observe the lost section coming down separately.
#Ultimahora | Autoridades del condado de San Joaquín confirmaron que 4 personas murieron y al menos 10 resultaron heridas tras un tiroteo ocurrido en la cuadra 1900 de Lucile Avenue, en Stockton, California.
Tüntetők török és azerbajdzsáni zászlókat gyújtottak fel az örményországi Jerevánban 2023. április 23-án, vasárnap egy tüntetésen.
Fáklyás felvonulással tisztelegtek Jereván utcáin a 20. század első népírtásának tartott tömegmészárlás áldozatai előtt, az Oszmán Birodalom alatt történt gyilkosságok 108. évfordulóján. Az 1915. április 24én kezdődött örmény népirtás mintegy 1,5 millió emberéletet követelt.
Törökország tagadja, hogy a halálesetek népirtásnak minősültek volna, mondván, hogy a meggyilkoltak a polgárháború és a zavargások áldozatai voltak. A genocídium elismerése meosztja a világot, és a mai napig mérgezi az örmény-török kapcsolatokat.
Hatvanöt tüntetőt állítottak elő vasárnap Örményországban egy orosz katonai támaszpont közelében, az aktivisták Moszkva közbeavatkozását kérték a vitatott hovatartozású, örmények lakta Hegyi-Karabah azerbajdzsáni blokádjának felszámolása érdekében.
Az Interfax orosz hírügynökség szerint a nap folyamán mintegy 200 aktivista gyűlt össze a Gjumriban található, 1995-ben létesített orosz támaszpont előtt. A megmozdulás résztvevői egyebek között azt követelték, hogy az orosz békefenntartók nyissák meg a magukat környezetvédelmi aktivistáknak nevező azeriek által december 12-e óta lezárt Lacini-folyosót.
Ez az egyetlen útvonal Hegyi-Karabah és Örményország között, amelyhez 2020 őszén orosz békefenntartókat vonultattak fel. Az aktivisták részben elzárták az utat, korlátozva ezzel a forgalmat. A bakui hatóságok szerint nincs szó teljes blokádról, ugyanakkor a hegyi-karabahi tisztségviselők azt mondják, hogy ennek következtében kezdenek kifogyni az élelmiszerből, gyógyszerekből és üzemanyagból.
A több évtizedes konfliktus 2020. szeptember 27-én lángolt fel újra.
Azerbajdzsán nagyszabású hadműveletet indított az örmények ellenőrizte enklávé és a környező területek visszafoglalására. Hadműveletei döntően sikerrel jártak. Jóllehet a felek 2020. november 9-én, orosz közvetítéssel fegyverszünetben állapodtak meg, a határ menti térségben továbbra is rendszeresek az összetűzések.
A woman dressed in Ukrainian colours pours fake blood on herself on the steps of the Palais des Festivals during the screening of the film 'Acid', before being removed by security staff pic.twitter.com/v7hAz1zetW
Pursued by demonstrators, a national police officer draws his gun. This happened in Paris, France during the protest against police violence. pic.twitter.com/bsHCbHsdCJ
#Manifestation23septembre : au final ➡️ attaque d'une banque sur le parcours ➡️ attaque d'un véhicule de police à coup de barres de fer. ? Je condamne fermement ces attaques et apporte mon soutien aux policiers agressés et blessés.pic.twitter.com/MHjmBXvIfX
Violent disturbances unfolded in Dublin city centre this evening following a stabbing incident in which three young children and a woman were injured. A garda car was set ablaze following clashes between protestors and the public order unit | https://t.co/wF0IVM2ijCpic.twitter.com/MHkS73v7m2
Der Zustand eines Landes wie #Deutschland wird auch daran deutlich, wie sich demokratische Prozesse - Wahlen, Parteitage usw. - ausgestalten lassen. Da ist das, was in #Essen#NRW#e2906 geschieht, ein Warnsignal.
🇬🇪Security forces in Tbilisi used a water cannon against protesters near the presidential palace; demonstrators are starting to be dispersed — Tbilisi life, "Echo of the Caucasus"#GeorgiaProtestspic.twitter.com/zCz1Z4dbfB
On the night of Tuesday, the 11th day of #COP30 — hundreds of Indigenous people rose in defiance, taking over the Blue Zone where world leaders negotiate. Their message is clear: no more empty promises — our lands, our rights, our future are not for negotiation! ✊🏾… pic.twitter.com/X42rAQK7AK
Az orosz hadsereg megkezdte az Örményországot az el nem ismert Hegyi-Karabah Köztársasággal, Azerbajdzsán megszállt területével összekötő úgynevezett Lacsin-folyosó mentén elhelyezett ellenőrző pontok felszámolását – számolt be az APA azerbajdzsán ügynökség.
Szerdán megkezdődött a Lacsin-folyosó bejáratánál és a Gubadlini járási útmenti oszlopok, az ellenőrző pontok és az orosz laktanyák lebontása.
Ugyanakkor a térségben hivatalos békefenntartói státusszal rendelkező orosz hadsereg ideiglenesen az Azerbajdzsán által létesített új folyosón folytatja szolgálatát a 2020-as hathetes háborút követően Örményországgal kötött, megállapodás értelmében.
Az azerbajdzsáni tisztviselők azt állítják, hogy ezen a folyosón keresztül a közlekedés már a jövő héten lehetséges lesz. Csütörtökön az örmény lakosság megkezdte Lacsin városa, valamint a Lacsin folyosó mentén fekvő Zabuh és Szusz falvak elhagyását.
Emlékeztetőül: a Lacsin-folyosó az egyetlen szárazföldi útvonal, amely Örményországot Sztyepanakerttel (Khankendi) az el nem ismert Hegyi-Karabahi Köztársaság közigazgatási központjával köti össze. Ugyanakkor magát Lacsint és a folyosót az orosz hadsereg ellenőrizte.
?Russian Airforce IL-76 cargo plane has crashed near Ryazan, ~200km away from the Kremlin. Out of 9 soldiers onboard the plane, 3 dead and 6 heavily injured. pic.twitter.com/PaN8gbfz7O
⚡️ Vice President of Lukoil Ravil Maganov threw himself from the 6th floor of the TSKL in Moscow.
The oilman died on the spot from his injuries, his body was discovered by medical personnel. The reasons for what happened have not yet been established. pic.twitter.com/kCPewki86l
1/8 I am a genius of the underworld. Professor Moriarty is no match for me. You all thought I had been isolated in prison for two years, but it turns out I was actively committing crimes. Luckily, the Investigative Committee was vigilant and didn't miss a thing.
Il vulcano Shiveluch in #kamchatka è diventato estremamente attivo, il che indica i preparativi per una potente eruzione GUMCHS regionale, domenica il vulcano ha emesso cenere l'altezza delle colonne di cenere era di 5mila e 4,6mila metri#leandro_press#bidello_armato#russiapic.twitter.com/8oVEk45hk7
The Shiveluch Volcano in Kamchatka (remember your Risk boards, kids) is apparently brewing for an eruption. Scientists are advising people to stay at least 10 miles away. The photos are awesome. https://t.co/ShlFcxziPypic.twitter.com/IvYvug8JJ3
Breaking: Russia’s main security agency said it had detained Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich, a U.S. citizen, for what it described as espionage https://t.co/5mr3h7uroZ
A Slovak man in a wetsuit and with a swim ring was detained at the border of Estonia and the Russian Federation. He was trying to get to Russia by the Narva River. pic.twitter.com/1lU7bSfTDf
One of the worst days ever for the Russian Air Force: Today, at least 4 aircraft- an Su-34 strike jet, an Su-35 fighter and two Mi-8 helicopters, were shot down by anti-air missiles over Bryansk Oblast within Russia.
An Air India plane flying from New Delhi to San Francisco landed in Russia after it developed an engine problem, officials said. The airline is expected to send a replacement aircraft so the passengers could continue their travel to the U.S. https://t.co/DdoNRGu2ui
⚡️The Russian Air Force has reportedly struck at the fuel depot in #Voronezh, where #Wagner PMC troops were reported, to deprive them of access to fuel, local media reported. pic.twitter.com/IfXch2ncty
"There are rumours about the death of the head of Wagner PMC Yevgeny Prigozhin. We directly say that we suspect the Kremlin officials led by Putin of an attempt to kill him!
Russian General Gennady Zsidko and Lieutenant General Gennady Lopirev have been killed. The cause of their deaths are unclea. pic.twitter.com/Z1IvnSeuQF
Russian state media reporting a huge fire at Novorossiysk’ oil terminal, which is Russia’s main oil export hub in the area as well as the route by which the majority of Kazakh oil hits world markets. Unclear if drone strikes involved https://t.co/BJwwwdv2GBpic.twitter.com/YvTmEQcrMS
The Ministry of Defense of the breakaway Republic of #Artsakh released a statement:
" On September 19th, at around 13:00, #Azerbaijani armed forces, conducting missile and artillery strikes along the line of contact, attempted to breach the depth of the defense of the Artsakh…
A fire that had erupted on #Russia's nuclear-powered container ship Sevmorput was put out, authorities said. No one was injured in the incident, occurred in one of the cabins of the vessel & affected an area of some 30 square meters, the emergency department of Murmansk region pic.twitter.com/LVjsThLXMv
— Bilkul Online: Business & Lifestyle News (@bilkulonline) December 25, 2023
The warehouse of a large online store Wildberries is on fire in St. Petersburg. The area of the fire is 70 thousand square meters, the Russian Emergencies Ministry said
Russian media report that the damage from the fire may amount to 10-11 billion rubles (approximately 126… pic.twitter.com/Qnz7IgkHN2
❗К 25 годам колонии приговорили новосибирского айтишника, обвиняемого в поджоге военкомата, в результате которого никто не пострадал
Восточный окружной военный суд Новосибирска признал новосибирца Илью Бабурина выиновным в терроризме, в покушении на организацию содействию… pic.twitter.com/aJvUagtyA8
Madhouse News The Tverskoy Court has fined Moscow resident Stanislav Netesov, who dyed his hair yellow and blue, under the article on discrediting the army. Maybe they should just ban the colors yellow and blue altogether? The sun and the sky? Don't look up or you'll go jail... pic.twitter.com/RZ0djnadGc
RUSSIAN MEDIA: Prominent Russian economist Valentina Bondarenko was found dead today in front of her Moscow-area apartment building after "falling out of the window accidentally." pic.twitter.com/Wr0NraCUxu
A court in Yekaterinburg has convicted Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich of espionage and sentenced him to 16 years in a high security penal colony. The trial has been dismissed as a ‘sham’ by US officials & the WSJ. pic.twitter.com/1tSodId4pR
In the Perm region of Russia an oil storage facility is burning, according to Shot 10 thousand square meters is on fire. No news of why 🤷 I think Ukrainian moped drones did it. pic.twitter.com/4IRL6FOx5E
Early this evening, Ukrainian Navy R-360 Neptune cruise missiles slammed into a Russian storage facility outside of Yeysk, reportedly housing hundreds of Shahed-136 attack drones.
Footage claimed to show Hundreds of North Korean Soldiers training at a Russian Military Base near the City of Sergeyevka in the Primorsky Krai Region of Eastern Russia, which is roughly 100 Miles from Russia’s Small Land-Border with North Korea. pic.twitter.com/AxZ0Um48V8
Mikhail Rogachev, the former vice-president of Yukos, a now-defunct oil and gas company, fell from a window in Moscow, according to Russian media https://t.co/nJKqBrUSRV
A retired senior Russian official close to both Vladimir Putin and the Kremlin's secret services has reportedly died after falling down the stairs of his country house and breaking his neck.
Former director of the Federal Migration Service, Konstantin Romodanovsky, 67, died… pic.twitter.com/lxwpzooXBk
Otro más que se añade a la lista. Konstantin Romodanovsky, espía considerado los "ojos y oídos" de Putin, muere después d "caerse por las escaleras y romperse el cuello" en la más reciente de las ya no tan misteriosas muertes del denominado “Death State”https://t.co/MqeVyVI629pic.twitter.com/8pKcXHeGDZ
Maksim Yeremin, a former colonel and head of the counterterrorism unit in Russia's Federal Security Service, died at 50 after choking on a piece of meat while dining at a Moscow restaurant on the 25th. pic.twitter.com/Nnt4YYnrfW
And another Russian oil depot area was targeted tonight. The one which is located near Dedilovo station in the Tula region of Russia. 335km from the frontline. (54.0238075, 38.0436448) https://t.co/K0JvcUxPQ4pic.twitter.com/u5AFNtvWSs
🔥 A massive fire has broken out at the Onezhsky Shipbuilding Plant in Petrozavodsk, Karelia, Russia. The blaze has already spread across 1,500 square meters. pic.twitter.com/0GcMOMXQoZ
Под Петербургом разбился военный вертолет, экипаж погиб
Ми-28 потерпел крушение у деревни Шуговицы, подтвердили каналу 78 в администрации Волосовского района. В пресс-службе Ленинградского военного округа сообщили 47news, что он состоял на вооружении ВКС России.
‼️🇷🇺💥Explosion in the Central Children's Store in Moscow: a gas cylinder depressurized
▪️ According to preliminary data, one person died, three were injured. Two of them were hospitalized. ▪️ The Central Children's Store building was completely cordoned off, people were… pic.twitter.com/hCnxPyPR2n
#BREAKING | An Antonov An-2 biplane, suffered a "hard landing" that escalated into a crash in the remote Yermakovsky district of Russia's Krasnoyarsk Krai today. One crew member confirmed dead; search for the second continues. Emergency teams are responding. pic.twitter.com/CBx6x6Qug9
Újra fellángolt az erőszak az Azerbajdzsán és Örményország között fekvő Hegyi-Karabahban, és a bakui kormányzat szerdán bejelentette, hogy több magaslati helyszínen átvette az uralmat a térségben, illetve örmény célpontokat semmisített meg. A harcokban eddig legalább három ember meghalt, és tovább nőtt a háború veszélye a hegyvidéki enklávéban.
„Átvettük az irányítást több stratégiai magaslati ponton, beleértve a domboldalakat is” – jelentette be az azeri védelmi minisztérium szerdai nyilatkozatában, hozzátéve, hogy csapataik folyamatosan erősítik pozícióikat.
Szerdán a harcoló felek arról számoltak be, hogy két örmény és egy azeri katona meghalt a fegyveres összecsapásokban, amelyekkel ismét megnőtt egy súlyos fegyveres konfliktus kialakulásának veszélye a 2020-as hegyi-karabahi háború után.
Ezek a tűzpárbajok vélhetően lelassítják az Azerbajdzsán és Örményország között az Európai Unió közvetítésével hónapok óta folyó béketárgyalásokat.
A növekvő feszültség miatt Arajik Harutjunjan hegyi-karabahi szeparatista vezető szerdán részleges katonai mozgósítást rendelt el a térségben – áll az elnök honlapján.
Az 1991-ben kirobbant, éveken át tartó első hegyi-karabahi háború több mint 30 ezer áldozatot követelt.
Ezt követően 2020 őszén Örményország és Azerbajdzsán ismét összecsapott a hegyvidéki térség miatt, amely Jereván támogatásával de facto elszakadt Azerbajdzsántól.
A második hegyi-karabahi háborúban több mint 6500 ember veszítette életét, és az Oroszország közvetítésével létrejött tűzszüneti megállapodás alapján Moszkva orosz békefenntartókat küldött Hegyi-Karabahba, Jereván pedig jelentős területet engedett át Azerbajdzsánnak.
A Baku és Jereván között az elmúlt években lezajlott diplomáciai enyhülés ellenére továbbra is nagy a feszültség a két volt szovjet tagköztársaság között.
? #Hasakah şehrinde bulunan #ISIS militanlarının tutulduğu en büyük hapishane olan Ğuveyran hapishanesine ISIS hücreleri tarafından saldırı düzenleniyor. Şuana kadar 3 patlama ve çatışmalar var. Birçok militan kaçmayı başardı. Muhtemelen SVBİED + İngimasi saldırısı. pic.twitter.com/FgBEjUdCDP
Images shared by the #Azerbaijan embassy from the moment the attacker managed to enter the building of the Azerbaijan Embassy in Tehran, Iran and started shooting. #breakingpic.twitter.com/BvdoZeIg89
An armed attack was carried out on the embassy of Azerbaijan in Tehran at around 8:30 am today. During the repulsing of the attack, #Azerbaijan Embassy Protection Director Orhan Askerov was martyred and one person was injured.?? pic.twitter.com/wfHPF5zO7K#breaking
The Ministry of Defense of the breakaway Republic of #Artsakh released a statement:
" On September 19th, at around 13:00, #Azerbaijani armed forces, conducting missile and artillery strikes along the line of contact, attempted to breach the depth of the defense of the Artsakh…
Seems like the fateful Plane got Stuck in a Flat Spin after breaking apart and losing the Tail Section. We can also observe the lost section coming down separately.
November 13-án, szombaton a békefenntartók (orosz katonák) több órára lezárták a Sztyepanakert–Lacsinautóutat az örmény és azeri felek összecsapása miatt, számolt be gyakorlatilag egy időben az örmény és az azerbajdzsáni sajtó.
Mint ismeretes, hogy a Lacsini folyosót az orosz katonák azt követően blokkolták, miután egy helyi lakos gránátot dobott az azerbajdzsáni katonákra, akik válaszul tüzet nyitottak.
A „Kavkazszkij uzel” információs kiadvány adatai szerint november 8-án azerbajdzsáni csapatok rálőttek a Susa melletti kereszteződésen szerelési munkálatokat végző az örmény munkásokra. Ennek eredményeként 3 munkás kórházba került, az egyik sebesült később a kórházban meghalt. Hegyi-Karabah hatósága követelte, hogy „forró nyomon” kapják el az elkövetőket.
És az egész azzal kezdődött, hogy november 13-án este az orosz békefenntartók és azerbadzsáni katonák által közösen ellenőrzött hegyi-karabahi Susi poszt közelében megállt egy magán taxi, abból egy férfi szállt ki és gránátot dobott az azeri katonák közé. Az azeri fél adatai szerint hárman megsérültek.
Az örmény „Times” kiadvány arról számolt be, hogy a férfi, aki november 13-án gránátot dobott az azerbajdzsáni katonák felé, annak a hegyi-karabahi áldozatnak a testvére, akit az azerbajdzsáni katonák öltek meg november 8-án és akit már őrizetbe vettek az orosz békefenntartók.
Azerbajdzsánban az eset kapcsán büntetőeljárást indítottak a terrorizmusról szóló cikkely alapján.
Az eddig el nem ismert köztársaság Nemzetbiztonsági Szolgálata ugyanakkor kijelentette, hogy a rendfenntartó szervek az orosz békefenntartókkal közösen hajtják végre az üggyel kapcsolatos „operatív és bűnügyi-eljárási műveleteket”.
A Lacsini folyosó az egyetlen út, amely hivatalosan összeköti Örményországot az el nem ismert Hegyi-Karabahi Köztársaság területével. Néhány órával az esetet követően Sztyepanakert–Lacsin autóúton újraindult a közlekedés.
Two journalists (Siraj Abishov and Maharram Ibrahimov) stepped on a mine and died while carrying out their service duties in Kalbajar. Armenia doesn't provide a map of the mined areas within the borders of Azerbaijan, it is trying to bury new mines in the territory of Azerbaijan. pic.twitter.com/wGuZ4s5uF7
The Ministry of Defense of the breakaway Republic of #Artsakh released a statement:
" On September 19th, at around 13:00, #Azerbaijani armed forces, conducting missile and artillery strikes along the line of contact, attempted to breach the depth of the defense of the Artsakh…
A bakui védelmi minisztérium csütörtöki közlése szerint Azerbajdzsán úgy véli, az örmény fél ismét megsértette a legutóbbi tűzszüneti megállapodást, amikor területéről lőtte az azeri fegyveres erők állásait.
A tájékoztatás szerint az örmény erők csütörtök hajnalban Baszarkecsar régió Juhari Sordzsa falu irányából gépfegyverekkel és gránátvetőkkel lőtték a Kelbajar régió Zeylik falujában állomásozó azeri állásokat. Az azeri oldalról viszonozták a belövéseket. Az azeri hadsereg ellenőrzése alatt tartja a helyzetet – hangsúlyozta a jelentés.
Szerdán a felek heves tűzpárbajt vívtak a közös határon. Ebben két azerbajdzsáni katona megsebesült, három örmény katona meghalt, öt megsebesült. A felek még aznap a területen békefenntartó feladatokat teljesítő orosz fél kezdeményezésére újabb tűzszünetről állapodtak meg.
A tavalyi hegyi-karabahi háború utóhatásaként az örmény Szjunik és Gegarkunik tartományok határtérségében május 12-e óta feszült a helyzet, mindkét fél provokációkról számolt be. Május 27-én Azerbajdzsán azt közölte, hogy elfogott hat örmény katonát, amikor szabotázsakció céljából megpróbálták átlépni a határt.
Az örmény fél megerősítette a katonák elfogását, de hangsúlyozta, hogy nem lépték át a határt, hanem mérnöki munkát végeztek örmény felségterületen.
Стрілянина за місце для зарядки електромобілів за участю помічника народного депутата Куницького.Вчора, близько 20:30, на вулиці Новоолександрівська сталася стрілянина. Помічник народного депутата від «Слуги народу» Олександра Куницького - Дмитро Ніконов вистрілив у чоловіка з травматичного пістолета і поранив його в ногу. Зазначимо, що Ніконов також є директором ТОВ «Автоентерпрайз», яке займається експлуатацією зарядних станцій для автомобілів.За словами Ніконова, незнайомий йому водій припаркувався біля зарядної станції. Ніконов попрохав чоловіка переставити автомобіль на інше місце, але той повівся агресивно і вдарив Ніконова в обличчя. Захищаючись, директор «Автоентерпрайз» вихопив травматичний пістолет і вистрілив у землю, випадково поранивши опонента у палець ноги.За словами пораненого чоловіка, коли він припаркував свій автомобіль, до нього підійшов Ніконов і попрохав переставити машину на інше місце. Він відмовився. Тоді помічник нардепа став грубити, бити по його машині, а коли водій вийшов, вдарив його декілька разів і вихопив пістолет. Водій вдарив Ніконова у відповідь, намагаючись вибити пістолет з рук, але це йому не вдалося, після чого Ніконов почав стріляти і поранив його.Зауважимо, що в Україні обмежено право на володіння травматичної зброєю. Таке право мають кілька груп громадян, одна з яких – журналісти. Саме журналістський дозвіл має Дмитро Ніконов. Ми декілька разів запитали у директора «Автоентерпрайз», журналістом якого видання він є - відповіді не почули. На фотографіях, що з’явилися у мережі, вказано, що Ніконов є журналістом ТОВ «Громадська преса України». Згідно з реєстром друкованих ЗМІ, компанія видає журнал «Новини Батьківщини» - знайти сайт або публікації журналу в Інтернеті нам не вдалося.На місце події прибула депутатка Харківської міської ради від «Слуги народу», помічниця нардепа Олександра Куницького - Аліна Мустафаєва, а також інші особи. Один з чоловіків - знайомий Ніконова, намагався перешкоджати «Антикорупційному блоку» у законній журналістській діяльності, за цим фактом до поліції подана відповідна заява та відомості внесені до ЄРДР.
Images shared by the #Azerbaijan embassy from the moment the attacker managed to enter the building of the Azerbaijan Embassy in Tehran, Iran and started shooting. #breakingpic.twitter.com/BvdoZeIg89
An armed attack was carried out on the embassy of Azerbaijan in Tehran at around 8:30 am today. During the repulsing of the attack, #Azerbaijan Embassy Protection Director Orhan Askerov was martyred and one person was injured.?? pic.twitter.com/wfHPF5zO7K#breaking
Seems like the fateful Plane got Stuck in a Flat Spin after breaking apart and losing the Tail Section. We can also observe the lost section coming down separately.