Flamingo típusú ukrán rakéták találták el Oroszországban az ukrán határtól mintegy 1200 kilométerre keletre fekvő Csuvasföld fővárosában, Csebokszáriban azt a hadiüzemet, amely drónokhoz és rakétákhoz szükséges alkatrészekkel látja el az orosz hadsereget – erősítette meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán a Telegramon.
„Továbbra is alkalmazzuk az ukrán nagy hatótávolságú szankciókat (csapásokat) az orosz katonai létesítményekkel és az olajiparral szemben. Az éjjel ukrán FP-5 Flamingo rakéták találták el a csebokszári hadiüzemet. Köszönöm az ukrán fegyveres erőknek a pontosságot!” – írta az elnök.
Arról is beszámolt, hogy az éjszaka csapás érte Oroszországban a szamarai régióban lévő kujbisevi olajfinomítót is, amely több mint 900 kilométerre fekszik a frontvonaltól.
„Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) igazságos válaszcsapásai két olajinfrastruktúra-létesítményt is elértek a vlagyimiri régióban, 700 kilométeres távolságban” – tette hozzá Zelenszkij.
Az ukrán vezérkar közölte, hogy az ukrán erők csapást mértek az orosz árnyékflotta egyik tartályhajójára is a Fekete-tenger térségében.
Pontosította továbbá az oroszországi Krasznodari területen található olajtároló bázis, a Szaratovi területen működő Krasznoarmijszk olajátrakodó állomás, valamint a Volgográdi területen lévő Krasznij Jar-i termelési-diszpécseri állomás elleni csapások eredményeit.
Eszerint a június 8-i támadások nyomán a Hrusova átrakodó olajbázison megerősítették két kőolajtartály, valamint egy infrastrukturális létesítmény leégését. A Krasznoarmijszk olajszivattyúzó állomáson megerősítették két, egyenként 50 ezer köbméteres kőolajtartály, valamint a Krasznij Jar olajvezeték-csomóponton egy 50 ezer köbméter térfogatú kőolajtartály leégését.
Az ukrán drónerők arról számoltak be a Facebookon, hogy csapást mértek az Azovi-tenger partján fekvő Donyeck megyei – orosz megszállás alá került – Mariupol városának tengeri kereskedelmi kikötő létesítményeire. A közlemény szerint a műveletet az ukrán nemzeti gárda Azov hadtestével, az SZBU-val és a különleges műveleti központtal együttműködve hajtották végre.
Közlésük szerint a kikötőt az oroszok katonai logisztikai célokra, valamint ukrán gabona, szén és fém Oroszországba történő illegális kivitelére használták. A csapás következtében megrongálódott a kikötő energetikai, javító- és irányítási infrastruktúrája, valamint károk keletkeztek a kikötői logisztika működését biztosító létesítményekben. A támadás következtében megszűnt a kikötő áramellátása. Az oroszok lehetőségei jelentősen korlátozódtak arra nézve, hogy Mariupolt logisztikai csomópontként használják – tették hozzá.
Az Ukrinform hírügynökség visszautalt arra, hogy az oroszok korlátozásokat vezettek be a Mariupolon áthaladó útvonalon a személyszállításban az ukrán drónok jelentette fenyegetés miatt.
Andrij Kovalenko, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) mellett működő Dezinformáció Elleni Központ vezetője a Telegramon arról írt, hogy az oroszok által megszállt Krím félszigetet Herszon megyével összekötő csongari híd megsemmisült, az orosz hatóságok pedig megpróbálják elhallgatni a helyzetet.
Dmitro Filatov, az ukrán 1. önálló rohamezred parancsnoka azt írta a Telegramon, hogy a híd elleni ismételt csapás után Oroszország újabb fontos logisztikai útvonalat veszített el a Krím és a Herszoni terület között. Szavai szerint az első csapást követően a híd részlegesen még működött, a második után azonban a közlekedés gyakorlatilag hosszú időre leállt.
Ukrajna második legnagyobb városát, Harkivot kora reggel óta folyamatosan drónokkal támadják az orosz erők, eddig hat sebesültről lehet tudni – tájékoztatott Ihor Terehov polgármester a Telegramon délután.
Szerhij Krivosejenko, az északkeleti Szumi városának katonai közigazgatás-vezetője arról adott hírt, hogy éjjel és a reggeli órákban is orosz drónok támadták a megyeszékhely várost, az eddigi információk szerint két ember sebesült meg.
Ukrainian attack drones successfully hit a Russian pipeline pumping station to the east of Moscow this morning, setting the facility on fire.
At least one drone hit the Vtorovo pumping station, a crucial link in western Russia's diesel and jet fuel pipeline network. pic.twitter.com/jLDB71FiMj
Az ukrán hadsereg, a biztonsági szolgálat és a hírszerzés az elmúlt héten több jelentős oroszországi katonai létesítményre mért csapást – közölte Volodimir Zelenszkij szombati videóüzenetében.
Az ukrán elnök megerősítette, hogy a frontvonaltól csaknem ezer kilométeres távolságban lévő célpontokat is sikeresen eltaláltak, és az akciókat tovább bővítik.
A következő célpontokat találták el:
egy Be–200 kétéltű repülőgép,
egy Ka–27 helikopter,
egy lőszerszállító teherhajó,
egy Pancir–Sz,
egy Tor légvédelmi rendszer,
valamint egy Redut–2USZ kommunikációs komplexum.
Május 14–15-én hatalmas tűz ütött ki a rjazanyi olajfinomítóban, és kaszpi-tengeri hadihajókat is találat ért. Szombatra virradóra pedig dróntámadás érte a sztavropoli területen lévő Nyevinnomisszkij Azot vegyi üzemet is.
Zelenszkij hangsúlyozta, hogy a mélységi csapások az orosz támadásokra adott igazságos válaszok, és bejelentette: az ilyen műveletek intenzitását és hatótávolságát folyamatosan növelik.
Rosja: deszcz popiołu w Tuapse. Władze udają, że nic się nie dzieje
Rano mieszkańcy Tuapse po nocnym deszczu na suszących się ubraniach i samochodach zobaczyli ciemne plamy. Substancja pozostaje w kroplach na powierzchniach, tworząc czarną, oleistą powłokę. Zwierzęta również… pic.twitter.com/bBE6nsZDLV
— Centrum Europy (dawniej Biełsat PL) (@CentrumEuropy) April 22, 2026
I am grateful to the Security Service of Ukraine for striking one of Russia’s important military-industrial enterprises. The distance from our border is 1,700 kilometers – Perm Krai. Metafrax Chemicals is an important part of Russia’s chemical industry. The company’s products… pic.twitter.com/zX6igu8gAi
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 23, 2026
Ukrainian attack drones successfully hit a Russian pipeline pumping station to the east of Moscow this morning, setting the facility on fire.
At least one drone hit the Vtorovo pumping station, a crucial link in western Russia's diesel and jet fuel pipeline network. pic.twitter.com/jLDB71FiMj
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) még december 5-én indított dróntámadást egy cseppfolyósított földgáz (LNG) terminál ellen az oroszországi Krasznodar határterületén található temrjuki kikötőben, hatalmas tüzet okozva, amely három napig égett.
Az ukrán vezérkar december 8-án megerősítette a támadást, közölve, hogy a létesítmény teljes üzemanyagtartály-kapacitásának mintegy 70 százaléka megsemmisült a csapás következtében.
A forrás szerint a műveletet az SZBU elit Alfa különleges műveleti egysége hajtotta végre, és a Maktren-Nafta LNG-átfejtéssel foglalkozó vállalat termelő létesítményeit célozta, hozzátéve, hogy a tűz „három napig égett”.
A forrás elmondta, hogy a csapás után több mint 20 tartálya kapott lángra, amelyek mindegyike 200 köbméteres kapacitással rendelkezik. A drónok vasúti tartálykocsikat, egy közbenső üzemanyag-feltöltő egységet és egy rakodó-ürítő felüljárót is megsemmisítettek. A tűz mintegy 3 000 négyzetmétert borított be.
A Maktren-Nafta a cseppfolyósított gáz vasúti tartálykocsikból és konténerekből speciális gázhordozókra történő átrakodását végzi. A terminált 2008-ban építették, és évente akár 400 000 tonna LNG feldolgozására tervezték.
A forrás szerint a támadás része az SZBU folyamatos erőfeszítésének, amelynek célja Oroszország olaj- és gázinfrastruktúrájának gyengítése, amely kulcsszerepet játszik az Ukrajna elleni háború finanszírozásában.
It burned for three days: SBU drones attacked the liquefied gas terminal in the Russian port of Temryuk in the Krasnodar Krai.
On December 5, as a result of the arrival of the SBU's Alpha CSO drones, a large-scale fire broke out at the Maktren-Nafta enterprise pic.twitter.com/SlQS6MNJgn

⚠️🛑 Imágenes del ataque de Ucrania contra dos cargueros de Gambia en el Mar Negro, el "Kairos" y el "Virat", acusándolos de actuar en la flota"fantasma" rusa. Poco después Rusia lanzaba un ataque masivo con drones que se alargó durante la noc...https://t.co/h4hCn1mtkipic.twitter.com/iLhWJXw7Pl
🛢️🇷🇺🇹🇷🇧🇬 Crisis marítima | Ataque con dron deja a petrolero varado en el mar Negro
El buque Kairos, con bandera de Gambia, sufrió daños cerca de la costa búlgara tras un ataque con dron marino. El remolque turco que lo asistía fue interrumpido misteriosamente. Hay 10 tripulantes… pic.twitter.com/HEULY7x3T5