Az ukrán katonák továbbra is elfogó drónokat használnak a Shahedek megsemmisítésére, több száz ellenséges célpontot lőttek le mindössze egy hét alatt – közölte vasárnap Volodimir Zelenszkij elnök a Facebookon, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az államfő azt mondta, hogy egy hét alatt a megszállók Ukrajna-szerte több mint 1800 drónt, több mint 1200 légibombát és 83 rakétát vetettek be. „Az oroszok fokozzák a városok és közösségek elleni terrort, hogy egyre jobban megfélemlítsék népünket” – jegyezte meg.
Zelenszkij szerint Moszkva terve ellenére a légvédelmi erők munkájából is jó eredmények születtek. „Az elfogó drónok különösen jól teljesítenek – ezen a héten már több száz orosz–iráni Shahed drónt lőttek le. És a partnerekkel folytatott minden találkozó ezen a héten a technológia kiterjesztéséről szólt” – tette hozzá.
Az államfő hangsúlyozta, hogy az oroszok a Shahedeket használják a háború elhúzására. Egy ilyen fenyegetést semlegesíteni kell ahhoz, hogy a diplomácia működjön. „Reméljük, hogy minden olyan megállapodás végrehajtásra kerül, amely erősíti védelmünket. Az Egyesült Államok, Európa, a G7 és minden partner határozott döntéseire számítunk” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij.
Az orosz megszállók hétfőre virradó éjjel 29 Shahed-131/136 csapásmérő drónnal támadták Ukrajnát, de a légvédelmi erőknek sikerült mindegyiket megsemmisíteniük – közölte az rbc.ua hírportál Mikola Olescsuknak, az ukrán fegyveres erők légierő-parancsnokának a Telegram-csatornájára hivatkozva.
Ahogyan arról már röviden beszámoltunk, az éjszakai támadás során az ellenség egy Iszkander-M ballisztikus rakétával támadta Harkiv megyét, valamint 29 Shahed drónt indított Primorszk-Ahtarszk és Kurszk térségéből.
A támadás visszaverésében a következők vettek részt: vadászrepülőgépek, a légierő légvédelmi rakétaegységei, az ukrán védelmi erők mobil tűzcsoportjai, elektronikus hadviselési egységek. Összesen 29 Shahedet lőttek le Odessza, Mikolajiv, Poltava, Lemberg megyékben.
Last night @KpsZSU shot down 17 Shahed drones. Kharkiv was attacked by drones: 3 people injured, more than 10 houses, a kindergarten, & cars damaged. In Odesa, a person was hurt after a ballistic missile attack on the port infrastructure. Also, 11 attack drones were shot down… pic.twitter.com/Y5IFQujYgo
— Гюндуз Мамедов/Gyunduz Mamedov (@MamedovGyunduz) April 7, 2024