Az ukrán légierő csapást mért egy orosz katonai összpontosulásra Oroszország kurszki régiójában, és mintegy harminc ellenséges katonát semmisített meg – jelentette kedden az ukrán vezérkar.
A Telegramon közzétett jelentés szerint a csapást Kondratovka településen lévő katonai létesítményre mérték, amely ennek következtében megsemmisült. A vezérkar kiemelte, hogy az orosz katonai infrastruktúra ezen elemének megsemmisítése csökkenti a megszállók azon képességét, hogy katonai műveleteket hajtsanak végre az északkelet-ukrajnai Szumi és a Kurszki területen – írta az MTI.
„A légierő pilótái, valamint a védelmi erők más komponensei továbbra is csapást mérnek az ellenségre azzal a céllal, hogy gyengítsék annak katonai potenciálját” – zárta közleményét a vezérkar.
Összesen 8 érkezés, ipari vállalkozás területére és lakóövezetbe is, hála a légvédelemnek. Halottról, sebesültekről nem számoltak be a ruszkik, pár embernek stresszesen indult a napja. 🤷♂️
Elérhette a negyedmilliót az ukrajnai hadszíntéren elesett orosz katonák száma – áll a brit katonai hírszerzés csütörtökön ismertetett helyzetértékelésében.
A londoni védelmi minisztérium által közzétett hírszerzési összefoglaló szerint az orosz reguláris haderő háborús halottainak száma valószínűleg 200-250 ezerre, a sebesülteké és az elesett katonáké együttesen 900 ezerre tehető.
A brit katonai hírszerzés szerint Oroszország a második világháború óta nem szenvedett ilyen súlyos emberveszteséget.
A szolgálat megfogalmazása szerint Vlagyimir Putyin és az orosz hadvezetés „nagy valószínűséggel” a kitűzött hadműveleti célok elérésének nagyobb fontosságot tulajdonít, mint az orosz katonák életének, és csaknem biztos, hogy mindaddig készek tolerálni a folyamatosan magas veszteségrátát, amíg ez nem befolyásolja kedvezőtlenül a háború támogatottságát a lakosság és az elit körében, illetve amíg a veszteségeket pótolni tudják.
A brit katonai hírszerzés szerint az orosz vezetés sokkal kevesebbre tartja az elszegényedett térségekből származó etnikai kisebbségek tagjainak életét, tekintve, hogy a toborzás következetesen és aránytalan mértékben ezekre az országrészekre összpontosul.
Hajmeresztő taktikát alkalmaztak az orosz különleges erők Kurszk régióban, mérföldeket kúsztak a katonák egy fő gázvezetékben Szudzsa város közelében annak érdekében, hogy majd rajtaütés szerűen lepjék meg az ukránokat.
Ez az akció egy nagyszabású offenzíva része volt, amelynek célja kiszorítani az ukrán katonákat a nyugat-oroszországi régióból.
Az oroszbarát katonai bloggerek beszámolói szerint, több katona napokat töltött a csőben.
Az ukrán vezérkar közlése szerint azonban észlelték a különleges orosz akciót és Rakéta- tüzérségi támadást indítottak ellenük, megsemmisítették a gázvezetékben lapuló orosz egységeket.
A szóban forgó vezeték korábban Nyugat-Szibériából Szudzsán keresztül szállította a gázt Ukrajnába, de év elején Ukrajna megszüntette a területén keresztül menő gáztranzitot.
Braking News Ukraine have been fireing Drones at Russian Federation Oil Refinary in Ryazan for the Second night Distroying loads of Equipement & Oil Starasge Tanks. https://t.co/OUmxZzH9dQ
— 🇬🇧🇺🇸🇪🇺🇺🇦🇮🇱 Miss Jessica Martina Winfield (@Jessica72351918) January 26, 2025
And another Russian oil depot area was targeted tonight. The one which is located near Dedilovo station in the Tula region of Russia. 335km from the frontline. (54.0238075, 38.0436448) https://t.co/K0JvcUxPQ4pic.twitter.com/u5AFNtvWSs
"Balya, seulement ils ont fait exploser une balle" - un habitant indigène à propos des événements de Vladikavkaz Les médias parlent d'un mort et de 13 katsaps blessés.🔥 https://t.co/q2OQ0smmFmpic.twitter.com/3bWnhwwlSV
Nem mindennapi módszert vetett be az ukrán hadsereg az orosz katonákkal szemben: méhek segítségével sikerült menekülésre késztetni, majd likvidálni őket, miután egy épület pincéjében bújtak meg.
„Az ukránok megkezdték a méhek mozgósítását az Ukrán Fegyveres Erők soraiba” – írja a Facebook-oldalán a 225. különálló rohamzászlóalj, miután két méhkaptár segítségével sikerült likvidálni azokat az orosz katonákat, akik egy ház pincéjébe fészkelték be magukat Pokrovszk közelében.
Your Website Title
A rohamzászlóalj beszámolója alapján a 225. különleges rohamzászlóalj Volodimirovics Hetman parancsnokságának gyalogsági csoportja éppen egy épületet tisztított meg Pokrovszk irányában, amikor egy orosz katonákkal teli pincére bukkantak. Már elhasználták az összes gránátjukat, azonban ennek ellenére is ellenálltak, és nem adták meg magukat. Miután az ukrán hadsereg katonái sehogy sem tudták előcsalogatni az orosz megszálló erőket, úgy döntöttek, hogy méhek segítségével csalják őket elő. Ennek eredményeképp végül két méhkaptár landolt az orosz katonák között, akik fejvesztve menekültek az épületből. Az ukrán hadsereg mindannyiukat likvidálta.
„Talán ez nem felel meg a NATO normáinak. Talán ezek a katonák öltönyt viselhettek volna, és megbeszéléseket tarthattak volna valahol egy meleg irodában. De 2025 van, és Oroszország még mindig megpróbál elpusztítani minket, nem kímélve sem saját polgárainak életét, sem erőforrásait – és bizonyára nem áll szándékában abbahagyni” – tették hozzá.
Az ukrán hadsereg nem mindennapi akciójáról videót is közzétettek az interneten.
A DeepState ukrán katonai elemzői csoport szerint Oroszország augusztus óta nem szerzett olyan kevés területet, mint januárban – írja az Ukrajinszka Pravda.
Az orosz haderő januárban 325 km² területet hódított meg Ukrajnában.
Az oroszok területszerzése augusztustól gyorsult fel: míg tavaly júliusban még csak 181 km²-t szereztek meg, augusztusban már 363 km²-t.
Novemberig folyamatos volt a növekedés (szeptember: 397 km², október: 503 km², november: 730 km²), decemberben viszont visszaesett 394 km²-re. Januárban már ennél is kisebb, 325 km²-es volt a területszerzés.
A DeepState szerint az orosz haderő több fronton is hajt végre támadó műveleteket, de a legtöbb helyen az ukrán erőknek sikerül lelassítaniuk az előrehaladásukat.
A jelentős orosz nyereségek nagy része a mi oldalunk ismétlődő hibáiból származik – tette ugyanakkor hozzá az elemzőcsoport.
A BBC Russia és a Mediazona eddig összesen 84 761 orosz katonát azonosított név szerint, akik már biztosan meghaltak a lassan három éve tartó ukrajnai háborúban.
Az igazolt információk gyászjelentésekből, rokonok posztjaiból, a regionális sajtó híreiből és a helyi hatóságok nyilatkozataiból származnak.
Az összes halott orosz katona száma ennél jóval magasabb lehet, hiszen az összesítésben csak azok szerepelnek, akiknek haláláról nyílt forrásokból lehet értesülni.
A 2024-es lehet az eddigi leghalálosabb év, miután már több mint 20 ezer halott katonát azonosítottak be.
Újabb fogságba esett öt ukrán katonát ölt meg a napokban az orosz hadsereg, az ukrán hatóságok eljárást indítottak a háborús bűntett ügyében – közölte az ukrán főügyészség csütörtökön a Telegramon.
„Az előzetes információk szerint november 24-én a délkelet-ukrajnai Zaporizzsja megyében található Novodarivka település közelében, ahol heves harcok dúlnak, az orosz fegyveres erők katonái hat fogságba ejtett ukrán védőből ötöt agyonlőttek” – fejtette ki az ügyészi hivatal.
Hozzátette: a jelentések szerint a rendfenntartók azonosították az orosz hadseregnek azt az egységét, amelynek katonái a gyanú szerint részt vettek ebben a bűncselekményben. A részvételüket egyelőre még vizsgálják. A nyomozók a katonák lelövéséről videofelvételt is kaptak – közölte a hivatalt. Az ügyészség háborús törvények és szokások megsértése miatt indult büntetőeljárás, amelyet szándékos emberöléssel párosítottak.
Crimean Telegram channels report that a vehicle was blown up in Russian-occupied Sevastopol. Allegedly, a captain of the 1st rank of the Russian Black Sea Fleet was in the car. He was killed.
According to media reports, a car with an improvised explosive device flew into the… pic.twitter.com/LSYcbhY1f2
Orosz katonák saját elmondása szerint egy csoportjuk fellázadt, majd többen megszöktek a laktanyából a novoszibirszki területen található 57849-es katonai egységnél. Az esemény hátterében a frontra való visszaküldés elleni tiltakozás és egészségügyi problémák állhatnak – írta meg több orosz kiadvány is.
A lázadás során a katonák jelentős károkat okoztak a laktanya területén. Betörték az ablakokat és megrongálták a berendezéseket, majd legalább tíz katona taxival hagyta el a helyszínt. A hatóságok gyorsan reagáltak: négy személyt őrizetbe vettek az incidenssel kapcsolatban.
Az eseményről megosztott felvételeken a katonák a „Lázadás!” szót kiabálva menekülnek a helyszínről.
In the Novosibirsk region, Russian soldiers staged a riot in a barracks and fled to avoid dying in the war against Ukraine. pic.twitter.com/J4bY0k598C
Az ASTRA orosz hírügynökség információi szerint a konfliktus kirobbanását megelőzően néhány katona orvosi ellátást követelt.
A lázadás fő motivációja azonban az volt, hogy a katonákat vissza akarták küldeni a frontvonalra.
Érdekes adalék, hogy a lázadást megelőzően a Központi Katonai Körzet egész területéről mintegy 30, korábban dezertált katonát helyeztek át a katonai egységbe.
A Kreml-közeli Mash kiadvány nyilvánosságra hozta a szökésben lévő katonák személyes adatait, beleértve vezeték- és keresztnevüket. Az ASTRA felvette a kapcsolatot a listán szereplő katonákkal és hozzátartozóikkal. Egyikük, Viktor Szergejev, a Krasznojarszki terület lakosa megerősítette a szökés tényét.
Szergejev az ASTRA-nak nyilatkozva elmondta: Csak arról van szó, hogy az egység parancsnoksága rosszul bánt velünk. Minden vonatkozó dokumentumot, video- és hangüzenetet elküldtek bizonyos struktúráknak. Ennyi, az eljárás folyamatban van.
Az elmúlt 24 órában 1300 katonát vesztettek az oroszok Ukrajnában, összesen pedig már 700 390-et a háború 2022 februári kitörése óta – közölte az ukrán védelmi minisztérium az X-oldalán. (A veszteségbe az elesett katonák mellett a sebesültek és eltűntek is beleértendők.)
"Perfect numbers like perfect men are very rare." Rene Descartes
Az orosz hadsereg vasárnapra virradóan 96 drónnal és rakétával támadta Ukrajnát, később pedig a donyecki régióban fekvő Visnyeve település elfoglalását jelentette be. A hatalmas orosz veszteségek miatt is lehet szükség arra a mintegy 10 ezer észak-koreai katonára, akiket hamarosan bevetnek az ukrán fronton.
Az orosz hadsereg felgyorsította az előrenyomulását Kelet-Ukrajnában, a múlt héten nagyobb területet foglalt el, mint idén bármikor, ami növeli a nyomást Kijev amerikai és európai szövetségeseire, hogy erősítsék a védelmét – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál a Bloomberg amerikai hírügynökségre hivatkozva.
Az amerikai híriroda szerint több mint 200 négyzetkilométerrel bővült a fárasztó nyári offenzíva során elfoglalt terület, amely óriási veszteségeket okozott az orosz csapatoknak és felszereléseknek. Az ukrán Védelmi Minisztériummal közösen működtetett DeepState szolgálat által rögzített változások alapján augusztus 6. óta Oroszország 1146 négyzetkilométernyi ukrán területet foglalt el, ami körülbelül egynegyedével több, mint az év első hét hónapjában.
A jövő heti amerikai választások eredménye azt jelentheti, hogy Kijev kénytelen lesz elfogadni a békét kedvezőtlen feltételekkel, vagy kilátásba helyezheti, hogy egyedül folytatja a harcot Oroszországgal – mondta a Volodimir Zelenszkij elnök hivatalához közel álló két névtelenséget kérő személy. Az ügynökség egyik forrása szerint a tisztviselők körében egyre nagyobb az elkeseredettség a háború menetével kapcsolatban.
Ezen a héten az orosz csapatok elfoglalták Szelidove városát, és Pokrovszk, valamint Kurahove a következő célpontjaik. Mindkét város fontos logisztikai csomópont Ukrajna védelmében a donyecki térségben. Ha a városok Putyin kezére kerülnek, újabb mérföldkő lesz Ukrajna egész ipari keleti részének az elfoglalása útján.
Az ukrán csapatok fokozatosan veszítenek teret a Kurszki területen, ahogy Oroszország fokozza offenzíváját. Több ezer észak-koreai katona érkezett a térségbe, és hamarosan csatlakozhatnak az orosz erőkhöz a csatatéren – közölték amerikai és dél-koreai tisztviselők.
„Az elmúlt három hónap orosz területi gyarapodása valószínűleg az orosz erők számbeli fölényének és a tüzérség használatában betöltött dominanciájának az eredménye, ami az ukrán erőkhöz képest sokkal nagyobb lőszerkészlet rendelkezésre állása miatt következett be. Ezek a helyi orosz sikerek azonban nem utalnak fordulópontra a háborúban, amely továbbra is a lemorzsoló háború” – mondta Alex Kokcharov, a Bloomberg Economics orosz és kelet-európai geogazdasági elemzője.