Összesen már 21, magas rangú, befolyásos orosz üzletember vesztette életét 2022-ben. A halálesetek többségére azóta sem derült fény teljesen és a tragédiáknak még nincs vége. Decemberben két újabb oligarcha halt meg.
Újabb furcsa haláleset borzolja a kedélyeket a világ üzleti életében: rejtélyes körülmények között elhunyt az orosz üzletember, Dmitrij Zelenov, akinek halála csak egy a sok közül, amely az orosz oligarchák szűk társaságában történt idén. Az oligarchák rejtélyes haláleseteit már annyira felkapta a nyugati közvélemény, hogy külön Wikipédia oldalt hoztak létre a tragédiáknak.
A legelső halálesetre még az orosz–ukrán háború kitörése előtt, 2022. január 30-án derült fény. Leonyid Szulmannak, a Gazprom egyik vezető tisztségviselőjének a holttestét a vidéki nyaralójában találták meg, az egyik csuklóján szúrt sebek voltak. A rendőrség egy búcsúlevelet is talált, amelyben az állt, hogy lábtörése miatt elviselhetetlen fájdalmai vannak, és nem akar fogyatékos emberként a családja terhére lenni. Az eset furcsasága, hogy még az orosz rendőrség is megkérdőjelezte a búcsúlevél hitelességét, mondván: az üzletember bőven megengedhette volna magának a legjobb fájdalomcsillapítókat és orvosi kezeléseket, hogy kezelje a sérült lábát.
Februárban aztán még Igor Noszov és Alekszandr Tyuljakov is rejtélyes halált halt, utóbbi – aki szintén a Gazpromnak dolgozott – állítólag felakasztotta magát, de halála előtti nap még súlyosan meg is verték ismeretlenek. Az orosz származású Mikhail Watford esete is furcsa volt, noha a brit rendőrség hamar kizárta az idegenkezűséget.
Vaszilij Melnyikovnak, a MedStom orvosi berendezéséket szállító cég tulajdonosának a holttestét március 23-án találták meg Novgorodban lévő lakásán.
A milliárdost, felségét és két fiát halálra késelték, a gyilkos fegyvereket a helyszínen megtalálták.
Az 51 éves Vlagyiszlav Avajev holttestét április 18-án találták meg moszkvai lakásában. Az ügyészség szerint a Gazprombank volt alelnöke lelőtte a feleségét, 13 éves közös lányukat, majd magával is végzett.
Másnap a második legnagyobb orosz gáztermelő, a Novatek egykori főkönyvelőjét, Szergej Protoszenyját és családját holtan találták Spanyolországban. Az 55 éves milliomost felakasztva találták a kertben, közelében kés és balta is volt, a feleségére és a lányára a bérelt villában bukkantak a spanyol nyomozók, szúrt és vágott sebekkel. Májusban a 37 éves Andrej Krukovszkij üzletember lezuhant egy szikláról, annak ellenére, hogy tapasztalt hegymászó volt.
Egy héttel később Alekszandr Szubbotin orosz olajmágnás, a Lukoil egykori topmenedzsere holtestét találták meg egy sámán pincéjében. A férfi egy szertartás – az úgynevezett kambó – során vesztette életét.
A beszámolók szerint a rituálé alatt a sámán egy kisebb sebet ejtetett Szubbotinon, majd varangymérget juttatott a testébe. A hivatalos jelentés szerint Alekszandr Szubbotin színinfarktusban halt meg.
Júliusban a 61 éves Jurij Voronovra Szentpétervár közeli villájának medencéjében találtak rá a helyi sajtó szerint. A logisztikai cégén keresztül a Gazprommal üzletelő milliárdost közvetlen közelről lőtték fejbe.
Augusztusban a lett és orosz származású üzletember, Dan Rapaport a saját, washingtoni apartmanja ablakán esett ki. Rapaport régóta nagy kritikusa volt Vlagyimir Putyin orosz elnöknek.
Az amerikai rendőrség vizsgálatot indított az ügyben, amely a nyomozók szerint is rendkívül rejtélyes volt.
Szeptember elsején aztán Ravil Maganov, a Lukoil elnöke szintén kizuhant egy épületből és életét vesztette. Ő egy moszkvai kórház ablakából esett ki. Maganov a kórház egy olyan részlegén zuhant ki, ahol sajtóértesülések szerint nem voltak térfigyelő kamerák.
Napokkal később Ivan Pecsorint, a Távol-Kelet és az Északi-sarkvidék Fejlesztéséért Társaság topmenedzserét holtan találták Vlagyivosztokban.
Az orosz sajtó szerint egy hajóról a vízbe esett, a holttestét hosszas keresés után találták meg.
Szeptember 15-én üzleti útján meghalt Putyin egyik legrégibb szövetségese, az állami Pravda főszerkesztője. Vlagyimir Szungorkin elvesztette az eszméletét, majd amikor magához tért, fulladozni kezdett. Később orvoshoz vitték, ám már nem tudtak segíteni rajta. Az orvos közölte, hogy a főszerkesztő halálát agyvérzés okozta. Hat nappal később ismét zuhanás okozta egy oligarcha halálát: Anatolij Gerascsenko, a Moszkvai Repülési Intézet korábbi rektora egy magas lépcsőről esett le.
Szeptember 28-án aztán saját erkélyén találták meg holtan, lőtt sebekkel Pavel Pcselnyikovot, az Orosz Vasutak PR-igazgatóját.
Október 28-án halt meg Nyikolaj Musegian, a kriptobizniszben utazó üzletember, aki Puerto Ricóban fulladt meg, nem sokkal azután, hogy arról Twittelt: a CIA vagy a Moszad a nyomában van és meg akarják ölni.
Okay this is getting weird. Crypto Billionaire, Nikolai Mushegian, Found Dead Near Beach In San Juan, Puerto Rico. This is the 4th this Year. pic.twitter.com/iBoPuXDKaj
Novemberben két másik kriptomilliárdos is életét vesztette: Tiantian Kullander álmában halt meg – a halál oka ismeretlen –, míg Vjacseszlav Taran helikopterbalesetben vesztette életét Franciaországban.
A két legutóbbi áldozat pedig Grigorij Kocsenyov, az Agima IT-cég vezetője, akinek lakását épp átkutatták a rendőrök, amikor „valahogyan kiesett” az erkélyéről, illetve december 9-én az 50 éves Dmitrij Zelenov, az ingatlanokban utazó oligarcha is. Zelenov rendkívül furcsa körülmények között halt meg: barátaival vacsorázott Franciaországban, amikor hirtelen rosszul lett, majd kifelé menet leesett a lépcsőn, beütötte a fejét és a kórházban belehalt sérüléseibe.
[type] => post
[excerpt] => Összesen már 21, magas rangú, befolyásos orosz üzletember vesztette életét 2022-ben. A halálesetek többségére azóta sem derült fény teljesen és a tragédiáknak még nincs vége. Decemberben két újabb oligarcha halt meg.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1672004040
[modified] => 1671989184
)
[title] => Nem volt életbiztosítás orosz oligarchának lenni idén
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=105041&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 105041
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 105042
[image] => Array
(
[id] => 105042
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/milliomosok.jpg
[original_lng] => 117019
[original_w] => 1200
[original_h] => 801
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/milliomosok-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/milliomosok-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/milliomosok-768x513.jpg
[width] => 768
[height] => 513
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/milliomosok-1024x684.jpg
[width] => 1024
[height] => 684
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/milliomosok.jpg
[width] => 1200
[height] => 801
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/milliomosok.jpg
[width] => 1200
[height] => 801
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/milliomosok.jpg
[width] => 1200
[height] => 801
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1671981985:5
[_oembed_0bb7dd6a0d2b083d204b19eb61eed06d] =>
The series of mysterious deaths of Russian top managers continues:
This time, a former top manager of Lukoil was found dead. Billionaire Alexander Subbotin died after an "anti-hangover session with shamans" in Mytishchi, media reported. pic.twitter.com/yQ8ILbigY6
Okay this is getting weird. Crypto Billionaire, Nikolai Mushegian, Found Dead Near Beach In San Juan, Puerto Rico. This is the 4th this Year. pic.twitter.com/iBoPuXDKaj
the landslide that caused death of campers in Malaysia is very tragic and heartrending, condolences to the bereaved families pic.twitter.com/gghpiBRAKw
this video is NOT Batang Kali, but it showed how dangerous a landslide is, afforestation to help. pray that more victims survived there... pic.twitter.com/gRF6CiK4WT
Around 16 Indian Troops were killed in a clash with the PLA Troops in Twang on 9 December, 2022. As of today these deaths are being justified as a vehicular accident by India's misguiding and war mongering media. But in reality, another serious blow to India has been delivered. pic.twitter.com/upkB21cshz
Cientistas ambientais indo para Ohio para a limpeza morrem em um acidente de avião ... ... em Little Rock, Arkansas. KKKKKKKNOVIDADE eles DITAM AS LEIS , nao entendeu? releia https://t.co/AxZURGamo7
— Josué PR Bolsonaroreeleito é 22 (@JosuFer85741781) February 23, 2023
#BREAKING: Train derailment between Greek cities of Athens and Thessaloniki kills at least 16 people and leaves 85 injured, fire officials say https://t.co/Vv39WYVgdQ
#Greece: Multiple injuries caused by train collision. The collision between a freight and passenger train occurred near Tempe, some 380 kilometers north of Athens, and resulted in the derailment of several train cars.#Τέμπηpic.twitter.com/Ucf9k4fNKx
The Central Lyon Fire Department and Lyon County Sheriff’s Department are coordinating with the National Transportation Safety Board to determine the cause of the crash which is under investigation.
Italy ?? Plane crash: Two Sai Marchetti 208 ultralight military training aircraft collided in mid-air near Guidonia Montecelio in Rome. One plane crashed in the middle of a field and the other near a residential area. Both pilots died.
High winds continue to blow across Morgan County. Here is some of the damage Deputies, Officers, Fire Crews, Utility crews and road crews are working on across Morgan County. pic.twitter.com/hOe5Bh6ZZ7
— Morgan County Sheriff's Office (Alabama) (@morgan_sheriff) March 3, 2023
#DRC At least twenty people died in a landslide that occurred Sunday in the east in the village of #Bulwa in #Masisi territory. The disaster occurred at the end of the morning, fuilles continue to look for bodies buried under the ground even this Monday. pic.twitter.com/yKRtLaSSXm
— Baraka MUNYAMPFURA Héritier (@HeritierBarak) April 3, 2023
We’ve got some tough news out of Fort Campbell, with early reports of a helicopter crash and fatalities are expected. @kystatepolice, @KentuckyEM and local officials are responding. We will share more information as available. Please pray for all those affected.
— Governor Andy Beshear (@GovAndyBeshear) March 30, 2023
ABD’de 101'inci Hava İndirme Tümeni’ne ait iki UH-60 Blackhawk tipi helikopter gece 22.00 sıralarında Kentucky Fort Campbell yakınlarında eğitim uçuşu sırasında çarpışarak düştü. Kazada ilk bilgilere göre 9 askerin hayatını kaybettiği bildiriliyor. pic.twitter.com/gtu4yrckI3
What’s it going to take for the dam to break? If it wasn’t dead kids, or dead concertgoers, or dead shoppers, or dead parade watchers, or dead office workers, or…
5 dead and at least 6 taken to the hospital in Louisville mass shooting, police say. https://t.co/y2ePYHJlT0
Mehrere Tote bei Flugzeugabsturz in der Schweiz: Die Absturzstelle befände sich nach Polizeiangaben in steilem Gelände. Die Ursache für das Unglück ist noch völlig unklar. https://t.co/CF7UCeqgNV
— Frankfurter Allgemeine gesamt (@FAZ_NET) May 20, 2023
Al menos doce muertos por asfixia en una mina en Venezuela, la mina se inundó por las fuertes lluvias que tuvieron lugar en la zona, Talavera en el municipio venezolano El Callao. pic.twitter.com/A0DVDsDtEc
At least 8 dead as bus plunges into Trishuli river in Dhading
The bus, heading to Pokhara from Kathmandu, veered off the road and plunged into the river near Gajuri along the Prithvi Highway, police said.https://t.co/8uF3oXPGLZ
?[DRAME] Au #Bénin, un incendie s’est déclaré samedi dans un dépôt clandestin d’essence frelatée dans la localité de Sèmè-Kraké. Un premier bilan fait état de 33 morts (calcinés). ??? pic.twitter.com/kzzL1JhEmM
In Micheldorf (Bezirk St. Veit an der Glan) in Kärnten ist ein Bus von der Straße abgekommen und umgestürzt. Das Opfer ist eine 19-Jährige. https://t.co/8DhKNCjMbA
At least 10 people died after an illegal gold mine collapsed in the South American country of Suriname, authorities say, adding it wasn’t immediately clear what may have caused the collapse pic.twitter.com/4i3EgBm1vi
Update: Thirteen students were killed and another one injured in a fire that took place in a school dormitory in the county of Fangcheng, Nanyang City, central China's Henan Province, on Friday night, according to local authorities Saturday https://t.co/eg3MvSdJQ9pic.twitter.com/4fsl0gP3tp
BREAKING: 7 ang patay, 10 ang nawawala at 2 ang sugatan sa landslide sa Brgy. Mt. Diwata, Monkayo, Davao de Oro kaninang tanghali (Jan.18).
Ayon sa Monkayo-LGU, tigil muna angvsearch and rescue operations dahil sa posibilidad ng bagong landslide. @News5PH (🎥John Laurito) pic.twitter.com/d8WuLMPOMD
BREAKING: 7 ang patay, 2 ang sugatan, at nasa 10 pa ang nawawala dahil sa landslide sa isang mining area sa Purok 20, Pag-asa, Barangay Mt. Diwata, Monkayo, Davao de Oro bandang 12 ng tanghali nitong Huwebes, Enero 18.
Governor Seyi Makinde of Oyo State, on Wednesday, said preliminary investigations by security agencies revealed that the explosion that rocked the Bodija Area of Ibadan, the state capital on Tuesday was caused by explosive devices...https://t.co/rEGSHDOtbb
Con nuestras unidades de PONALSAR hacemos presencia en el kilómetro 17 en la vía que conduce de Quibdo a Medellín, se realiza el traslado de heridos a centros asistenciales más cercanos y se continúa con la búsquedad de víctimas y recuperación de cuerpos pic.twitter.com/9bISciCC9P
— Departamento de Policía Chocó (@PoliciaChoco) January 13, 2024
6 people died, 14 injured in a gas explosion caused by a vehicle crash in #Ulaanbaatar, #Mongolia today morning😔 A truck carrying 60 tons of liquified natural gas collided with a car & exploded killing 3 in the fire & 3👨🚒 died fighting the fire. My sincere condolences🙏 pic.twitter.com/uu5p7umHO3
Okay this is getting weird. Crypto Billionaire, Nikolai Mushegian, Found Dead Near Beach In San Juan, Puerto Rico. This is the 4th this Year. pic.twitter.com/iBoPuXDKaj
An air strike by the Sudanese army on civilian areas in south Khartoum has left at least 23 dead and more than 40 injured. The attack, which took place on Saturday, targeted a bustling market area and residential buildings, causing significant destruction.pic.twitter.com/qVWLliLPVP
Bolu’daki yangında ciddi ihmaller olduğu iddia ediliyor. Yangın alarmının çalmadığı, yangın söndürme sistemi ve yangın merdiveninin bulunmadığı belirtiliyor. Ayrıca Kartalkaya’da itfaiye biriminin olmaması ve ekiplerin ilçe merkezlerinden gelmesi müdahaleyi geciktirmiş.#Bolupic.twitter.com/R7AESGaD7s
At least sixteen people have died, and ten others were injured in a landslide in Pekalongan, Central Java, Indonesia, according to an official from the country’s disaster mitigation agency on Tuesday.pic.twitter.com/7rZWwITEFc
Kartalkaya Kayak Merkezi’nde yangın: 10 ölü 32 yaralı
Kültür ve Turizm Bakanı Mehmet Nuri Ersoy, İçişleri Bakanı Ali Yerlikaya ve Sağlık Bakanı Kemal Memişoğlu yangının çıktığı Kartalkaya’ya hareket etti. pic.twitter.com/23HcCM0QgA