A védelmi minisztérium Hírszerzési Főigazgatósága közölte, hogy robbanás történt az oroszországi Ivanovo régióbeli Suja városában, amelynek epicentrumában egy háborús bűnös volt – a 112. rakétadandár hadosztályának ütegparancsnoka Nagajko Konsztantyin Vlagyimirovics százados, aki szolgálatban volt. Az incidens következtében súlyosan megsérült, haldoklik.
A titkosszolgálati jelentés szerint ennek a háborús bűnösnek több repesz sérülése van gyakorlatilag minden szervében, beleértve az agyát is. Koponyaműtéten esett át.
Hozzátették, hogy Nagajko részt vett az Ukrajna elleni teljes körű háborúban. Köze van az Iskander ballisztikus rakéták polgári és katonai célpontok elleni támadásában Szumi és Harkiv régiókban. Az ő egysége volt az, amely 2023. október 5-én háborús bűnt követett el a Kupjanszk járási Groza faluban, amikor egy rakéta halotti tor közben talált el egy kávézót. Ekkor 59 ukrán polgár halt meg, köztük egy nyolcéves fiú.
„Az orosz 112. rakétadandárban lehangoló pletykák keringenek arról, hogy a 29 éves orosz gyilkosnak, Nagajkonak szinte semmi esélye. Állapota válságos” – közölte a hírszerzés.
"Balya, seulement ils ont fait exploser une balle" - un habitant indigène à propos des événements de Vladikavkaz Les médias parlent d'un mort et de 13 katsaps blessés.🔥 https://t.co/q2OQ0smmFmpic.twitter.com/3bWnhwwlSV
And another Russian oil depot area was targeted tonight. The one which is located near Dedilovo station in the Tula region of Russia. 335km from the frontline. (54.0238075, 38.0436448) https://t.co/K0JvcUxPQ4pic.twitter.com/u5AFNtvWSs
🚨 Russia starts new War? Nationwide Emergency Drills Begin 🚨
On March 5, from 10:00 local time, Russia will conduct a nationwide test of its emergency alert system—sirens will sound, and TV & radio broadcasts will be interrupted with the message "Attention everyone!"
🔥 A massive fire has broken out at the Onezhsky Shipbuilding Plant in Petrozavodsk, Karelia, Russia. The blaze has already spread across 1,500 square meters. pic.twitter.com/0GcMOMXQoZ
Под Петербургом разбился военный вертолет, экипаж погиб
Ми-28 потерпел крушение у деревни Шуговицы, подтвердили каналу 78 в администрации Волосовского района. В пресс-службе Ленинградского военного округа сообщили 47news, что он состоял на вооружении ВКС России.
#BREAKING | An Antonov An-2 biplane, suffered a "hard landing" that escalated into a crash in the remote Yermakovsky district of Russia's Krasnoyarsk Krai today. One crew member confirmed dead; search for the second continues. Emergency teams are responding. pic.twitter.com/CBx6x6Qug9
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) közölte, hogy egységei sikeres műveletet hajtottak végre az orosz megszállás alatti Szevasztopol városában, amelynek eredményeképpen szerdán autójában felrobbantották Valerij Trankovszkijt, az orosz fekete-tengeri flotta egyik hadihajódandárjának parancsnokát – írja az MTI.
A közlés szerint a férfi lába a robbanástól leszakadt, ő pedig belehalt a vérveszteségbe.
Crimean Telegram channels report that a vehicle was blown up in Russian-occupied Sevastopol. Allegedly, a captain of the 1st rank of the Russian Black Sea Fleet was in the car. He was killed.
According to media reports, a car with an improvised explosive device flew into the… pic.twitter.com/LSYcbhY1f2
Trankovszkij háborús bűnös, aki parancsokat adott ki ukrán lakott területek elleni rakétatámadásokra. Egyebek mellett 2002 nyarán adott parancsot Kalibr típusú rakéták kilövésére a nyugat-ukrajnai Vinnicja városra, ahol a támadás következtében 29 civil halt meg. Ezenfelül több más békés város, köztük Odesssza elleni csapásokra adott utasítást, emiatt sok civil vesztette életét Ukrajnában. Mindezek okán Trankovszkij abszolút legitim célpont volt, mert megsértette a hadviselés szabályait és szokásait – közölte az SZBU illetékese az Ukrajinszka Pravda hírportállal.
Crimean Telegram channels report that a vehicle was blown up in Russian-occupied Sevastopol. Allegedly, a captain of the 1st rank of the Russian Black Sea Fleet was in the car. He was killed.
According to media reports, a car with an improvised explosive device flew into the… pic.twitter.com/LSYcbhY1f2
🚨 BREAKING: Intense police presence and possible detained suspect inside DC Capitol Jewish Museum, outside of which a fatal shooting of two individuals occurred.
Augusztus 2-án az orosz hatóságok letartóztatták Dmitrij Pjeskov ezredest. Azzal vádolták, hogy élelmiszeradagokat lopott, Pjeskov ártatlannak vallotta magát.
Elemzők szerint Pjeskov letartóztatása valószínűleg része a Kreml azon szándékos törekvésének, hogy magas rangú orosz tisztviselőket távolítson el az orosz védelmi minisztériumból, amit arra használhatnak, hogy közvetve megbüntessék a parancsnokokat az egységeik kudarcaiért, vagy hogy lojális és engedelmes tiszteket tartsanak az orosz fegyveres erőknél.
A jelentések szerint a 144. motorizált lövészhadosztály egységei minimális sikerrel hajtottak végre támadó műveleteket a Luhanszki területen lévő Terni és Nevszke térségében, és a közelmúltban területet vesztettek a térségben végrehajtott korlátozott ukrán ellentámadások miatt – közölte a Ukrajinszka Pravda.
Jail for neo Nazi Piotr Kucharski, who pretended to be Wagner Group mercenary. He was arrested drunkenly brandishing a dagger at a Viking war reinactment in Suffolk https://t.co/Q4JFUhgWj9pic.twitter.com/dMMH7ddpfN
❗️Police Fire Tear Gas & Rubber Bullets, Students Break Through Barricade at Istanbul University 🇹🇷
Massive demonstrations are taking place in Turkiye's largest city after the mayor, Ekrem Imamoglu, was arrested. Many see him as President Erdogan's main rival. pic.twitter.com/k5DaOlnluW
¡𝗖𝗔𝗬𝗢́ 𝗘𝗟 𝗠𝗔́𝗫𝗜𝗠𝗢 𝗖𝗔𝗕𝗘𝗖𝗜𝗟𝗟𝗔 𝗗𝗘 𝗠𝗔𝗙𝗜𝗔 𝗜𝗧𝗔𝗟𝗜𝗔𝗡𝗔 𝗘𝗡 𝗔𝗠𝗘́𝗥𝗜𝗖𝗔 𝗟𝗔𝗧𝗜𝗡𝗔! En Bogotá, en desarrollo de la ofensiva contra el multicrimen y el delito, la @PoliciaColombia , en coordinación con @Europol y autoridades del Reino Unido e… pic.twitter.com/pa3dZ2fn8g
— Mayor general Carlos Fernando Triana Beltrán (@DirectorPolicia) July 11, 2025
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s
BREAKING NEWS: car at White House appears to have either stopped at or struck the barricades and several blocks around the complex now shut down as Secret Service investigates. pic.twitter.com/unJ14nj4G5
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025