Vlagyimir Putyin pártja, az Egységes Oroszország egyik helyi politikusa, Vlagyimir Egorov tisztázatlan körülmények között kizuhant egy ház harmadik emeletének ablakából, és szörnyethalt – írja a Newsweek az orosz biztonsági szolgálatokhoz kötődő Telegram-oldal, a Baza alapján.
Az eset a Tyumeni területen található Tobolszkban történt. Tobolszk olajban gazdag város Szibériában, Egorov állítólag maga is tehetős volt.
A Daily Mail azt írja, a politikus holttestét házának udvarán találták meg.
Putin ally 'falls to his death from third-floor window'
46-year-old Egorov was a wealthy and prominent politician.
Bűncselekményre utaló nyomokat állítólag nem találtak, de boncolást fognak végezni, hogy megállapítsák a halál pontos okát.
Egorov állítólag szívproblémákkal küzdött, de hogy ennek van-e valami köze a halálához, nem tudni. Szívproblémákra gyakran hivatkoznak Oroszországban rejtélyes halálesetek kapcsán.
Az Ukrajna elleni invázió megindulása óta feltűnően sok orosz oligarcha és politikus vesztette életét rejtélyes körülmények között.
A halálesetek egy része minden bizonnyal a legfelsőbb körökhöz kötődik, mint például Jevgenyij Prigozsin és Dmitrij Utkin néhai Wagner-vezérek gépének lezuhanása, más eseteknél alacsonyabb szintű leszámolásokról lehet szó.
Мини-грузовик с мороженым сорвался с горы и сбил 29 детей на республиканском празднике в Сузакском районе в Кыргызстане. Об этом пишет агентство «Кабар».
В больнице остаются 18 детей и подростков: семеро из них в реанимации, трое в тяжелом состоянии.
Horror as Brit tourist's wife, 43, is killed in freak 'jumping balloon' accident after being catapulted into the air from an inflatable sea raft and landing on her head in the Philippines https://t.co/6TVpskbmZupic.twitter.com/IfBMFxiUkr
A serious accident involving a tourist bus in Italy left one person dead and many others injured on Sunday, according to the Italian news agency ANSA. https://t.co/WuE0FUr5Hb
Colaboramos en las tareas de auxilio tras un accidente en la estación de esquí de Astún (Huesca) donde se ha descolgado una línea de telesilla de 15 metros de altura. Participan guardias civiles del Grupo de Rescate e Intervención en Montaña, Servicio Aéreo y Seguridad Ciudadana… pic.twitter.com/weioCLGGOc
Breaking 4 dead, 23 injured with fractures, and 4 missing after a barge overturns in the Gulf of Suez. Egyptian Petroleum Company says urgent response underway following the barge accident in the Gulf of Suez.@AlHadathpic.twitter.com/qHUsqkZhhB
— ME24 - Middle East 24 (@MiddleEast_24) July 1, 2025
Egyelőre ismeretlen okokból rosszul lett, majd meghalt Pjotr Kucserenko tudományos és felsőoktatási miniszterhelyettes – írja a CNN.
A politikus egy küldöttség tagjaként Kubából repült hazafelé, amikor rosszullétről kezdett panaszkodni, majd miután a gépe a Sztavropoli határterületen található Mineralnije Vodiban landolt, a segítségére siető orvosok kijelentették, hogy már nem tudtak rajta segíteni.
Kucserenko családja szerint a politikus halálát szívelégtelenség okozhatta, de szerdán boncolást is tartanak, legalábbis erről tájékoztatott az állami kézben lévő Zvezda rádiócsatorna.
Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő sem tudott felvilágosítást adni a sajtónak Kucsera halálának okáról.
Roman Szuper újságíró, aki az Ukrajna elleni támadást követő napokban hagyta el Oroszországot, arról számolt be, hogy távozása előtt alig pár nappal beszélt Kucserenkóval, aki akkor már a saját biztonságát féltette és arra bíztatta Szupert, hogy hagyja el az országot. Az újságíró állítólag ekkor megkérdezte Kucserenkót, hogy ő miért nem menekül el, mire a politikus azt felelte, hogy nincs módja rá, mivel elvették az útlevelét.
Nem Kucserenkóé az első gyanús haláleset, az orosz elitből többek halálának körülményeit lehet legalábbis furcsának tekinteni.
A kolbászgyárosból honatyává előlépett Pavel Antov tavaly decemberben zuhant ki egy indiai hotel harmadik emeletéről.
Antov halála előtt két nappal a férfi közeli barátja, Vlagyimir Budanov hunyt el, a hatóságok tájékoztatása szerint szívinfarktusban.
Alekszandr Buzakov a nem nukleáris meghajtású tengeralattjárók előállításáért felelős egyik hajógyár vezetője szintén decemberben halt meg tragikus hirtelenséggel, a halál okát nem közölték.
Anatolij Gerascsenko a Moszkvai Repülési Intézet korábbi rektora egy hivatalos források által nem konkretizált balesetben vesztette életét szeptemberben.
Ravil Maganov a Lukoil elnöke egy moszkvai kórház ablakán zuhant ki szeptemberben.
Ivan Pecsorin orosz üzletember vízbefúlt holttestére Vlagyivosztok mellett találtak rá szeptember közepén.
A Krasznojarszki Határterület kormányzójának, Alekszandr Ussznak a fiát, Artyom Usszt azzal gyanúsítják, hogy tiltott hadieszközöket próbált beszerezni Oroszország számára.
Úgy tudni, hogy többek közt olyan, a harci repülőgépekbe való mikrocsipeket és félvezetőket próbált meg beszerezni, amelyeket az Európai Unió és az Egyesült Államok által bevezetett szankciók értelmében tilos Oroszországba exportálni.
Rajta kívül további négy orosz állampolgár lehet még érintett az ügyben. Az Egyesült Államok a kormányzó fiának kiadatását kérte, a New York állambeli brooklyni szövetségi bíróságon pedig már be is mutattak egy 12 vádpontot tartalmazó vádiratot ellenük.
Alekszandr Ussz politikai indíttatású lépésnek nevezte fia őrizetbe vételét. Ha a vádlottakat bűnösnek találják, akkor akár harminc év börtönbüntetést is kaphatnak – írja a Szabad Európa.
(Pakistan) - A Mob Have Smashed Their Way Into Warburton Police Station, In Nankana Sahib, Dragged A Man To His Death For Blasphemy, Before Burning His Body#shuttletvnewspic.twitter.com/QDbaFrLLmd
Greta Thunberg was briefly detained by Norway police during a demonstration in Oslo, removing her and other activists from the finance ministry. The campaigners are demanding the removal of wind turbines from reindeer pastures on Sami Indigenous land https://t.co/Rpk2xVmS2Ypic.twitter.com/xt0MFI6Vbq
Indigenous and environmental activists, including Greta Thunberg, blocked access to several Norwegian ministries, expanding a protest to demand the removal of wind turbines from reindeer pastures https://t.co/1T2XKXy1YApic.twitter.com/wwDn7dUP2f
Breaking: Russia’s main security agency said it had detained Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich, a U.S. citizen, for what it described as espionage https://t.co/5mr3h7uroZ
Rangers abducted PTI Chairman Imran Khan, these are the visuals. Pakistan’s brave people must come out and defend their country. pic.twitter.com/hJwG42hsE4
During the searches of the brothers’ residences, German authorities discovered bomb-making chemicals, including a package of urea fertilizer and hydrogen peroxide. https://t.co/qKgqsHPc3H
— Strutting & fretting ????????? (@fimetic) May 26, 2023
A young man has been found living under the hidden stairs of a shopping mall in #Shanghai for over half a year without anyone knowing. A ergonomic chair, a tent, a table and a computer - he cleaned up the small place and even used an inverter to generate electricity. pic.twitter.com/WF6ZX7SEGe
V MOSKVI JE ARETIRAN PRODUCENT REUTERS: Konstantin Gabov je osumljen,da je pripravljal materiale za YouTube kanal Navalny LIVE.
Celotno sporočilo pokojnega "vodje" skrajne opozicije Navalnega je bilo o korupciji v Rusiji, toda s producenti,ki jih financira Reuters - zdi se, 1/2 pic.twitter.com/lG9kVyvUDK
Innenministerin Faeser zu mutmaßlicher chinesischer #Spionage: „Der im aktuellen Fall betroffene Bereich militärisch nutzbarer innovativer Technologien aus🇩🇪 ist besonders sensibel. Umso wichtiger ist es, hier so konsequent zu begegnen, wie es uns in diesem Fall gelungen ist.“ pic.twitter.com/QJnsfYPx6D
— Bundesministerium des Innern und für Heimat (@BMI_Bund) April 22, 2024
Madhouse News The Tverskoy Court has fined Moscow resident Stanislav Netesov, who dyed his hair yellow and blue, under the article on discrediting the army. Maybe they should just ban the colors yellow and blue altogether? The sun and the sky? Don't look up or you'll go jail... pic.twitter.com/RZ0djnadGc
❗️Police Fire Tear Gas & Rubber Bullets, Students Break Through Barricade at Istanbul University 🇹🇷
Massive demonstrations are taking place in Turkiye's largest city after the mayor, Ekrem Imamoglu, was arrested. Many see him as President Erdogan's main rival. pic.twitter.com/k5DaOlnluW
Turkish police scuffled with May Day protesters in Istanbul on May 1, forcefully detaining some of them and dragging them away to buses pic.twitter.com/yhtX9NwGGq
¡𝗖𝗔𝗬𝗢́ 𝗘𝗟 𝗠𝗔́𝗫𝗜𝗠𝗢 𝗖𝗔𝗕𝗘𝗖𝗜𝗟𝗟𝗔 𝗗𝗘 𝗠𝗔𝗙𝗜𝗔 𝗜𝗧𝗔𝗟𝗜𝗔𝗡𝗔 𝗘𝗡 𝗔𝗠𝗘́𝗥𝗜𝗖𝗔 𝗟𝗔𝗧𝗜𝗡𝗔! En Bogotá, en desarrollo de la ofensiva contra el multicrimen y el delito, la @PoliciaColombia , en coordinación con @Europol y autoridades del Reino Unido e… pic.twitter.com/pa3dZ2fn8g
— Mayor general Carlos Fernando Triana Beltrán (@DirectorPolicia) July 11, 2025
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025
Zsirinovszkij válságos állapotban van. Lélegeztetőgépre került Vlagyimir Zsirinovszkij, az Oroszországi Liberális Demokrata Párt elnevezésű nemzeti konzervatív parlamenti párt vezetője, akit koronavírus-fertőzéssel szállítottak kórházba – közölte az RBK orosz gazdasági lap és az URA.ru hírportál szerdán a párthoz közel álló forrásra hivatkozva.
Zsirinovszkij „súlyos, válságos” állapotban van, amit kísérőbetegségek is súlyosbítanak. korábban szerdán a RIA Novosztyi és a TASZSZ hírügynökség is jelentette, hogy Zsirinovszkijt a moszkvai Központi Klinikai Kórházba szállították.
A Mash.ru úgy tudja, hogy a Covid-19-ben szenvedő 75 éves pártvezetőnek kétoldali tüdőgyulladása van. A Readovka.ru híroldal úgy értesült, hogy Zsirinovszkij két hete betegedett meg, kezdetben enyhe tünetei voltak, de később „súlyos szövődmények” léptek fel nála.
A Znak.com ugyanakkor az orosz parlament alsóházi vezetéséhez közel álló forrása valótlannak minősítette a Zsirinovszkij súlyos állapotáról szóló információkat. Informátora szerint a politikus szerdán munkaügyi kérdéseket vitatott meg az Állami Duma elnökével, Vjacseszlav Vologyinnal.
December közepén Zsirinovszkij azt közölte, hogy újra beoltották a koronavírus ellen.
Állítása szerint 2020 szeptembere óta hétszer kapott vakcinát.