Nyugati források szerint már 10 ezer észak-koreai katona lehet Oroszországban.
Megszökött 18 észak-koreai katona az orosz hadseregtől az ukrán határtól 7 kilométerre – írja az ukrán LIGA.net katonai forrásokra hivatkozva. A dezertálók Brjanszk és Kurszk régiókban állomásoztak. A lap szerint a megszökő észak-koreai katonák motivációja ismeretlen, az orosz csapatok a keresésükre indultak, miközben próbálták elhallgatni az esetet feletteseik elől.
A portál arról is ír, hogy Brjanszkban egy kizárólag észak-koreaiakból álló, 3000 fős „különleges zászlóalj” alakult az orosz hadsereg részeként. Oroszországban már mintegy 10 ezer észak-koreai katona állomásozhat egy, a Kyiv Independentnek nyilatkozó nyugati diplomata szerint.
Oroszország és Észak-Korea az elmúlt hónapokban látványosan közeledett egymáshoz, már az orosz parlament alsóháza előtt van egy, a kölcsönös katonai segítségnyújtásra vonatkozó javaslat. Az ukránok már másfél héttel ezelőtt is arról számoltak be, hogy az oroszok oldalán harcoló észak-koreai katonákat öltek meg Donyeck környékén.
Schon als Jugendlicher ist Mursal M. ein kranker Drogenjunkie. Dennoch fliegt die Bundesregierung den Somalier extra ein. Er begeht eine Straftat nach der anderen und macht auch vor Kindern keinen Halt. Die JF zeichnet seinen kriminellen Lebensweg nach. https://t.co/SgBsSzVqea
PRESO FICA ENTALADO! Ao tentar fugir do presídio Francisco de Oliveira Conde, nesta madrugada, o detento Alan Leandro da Silva ficou entalado numa cova que ele havia cavado para fugir. A direção do presídio teve que chamar os Bombeiros para retirá-lo do buraco. É cada uma! pic.twitter.com/uWuFBZSFB2
„A legjobb verziónak azt tudom elképzelni, hogy az oroszok végrehajtanak egy atombombateszt-robbantást, készítenek róla egy videót, és felteszik az internetre elrettentésként” – mondta Thuróczy Richárd rádiós műsorvezető.
2022-06-12. Russia, Moscow. The city center. A walk through the center in Moscow on a holiday . Family, children. Joyful emotions.
Minden orosz rájött arra, hogyan lehet kijátszani a szankciókat a hétköznapi élet során, legyen szó mondjuk egy bankkártyáról – mondta a Magyar Hírlap stúdiójában Thuroczy Richárd. A rádiós műsorvezető, aki rendszeres utazik Oroszországba kiemelte, kifejezetten olcsó lett az élet. Sok nyugati termék olcsóbb, mint Amerikában, többek között az IPhone is.
Megjegyezte, a kurszki támadás elején mindenki meglepődött, de gyorsan reagáltak, rögtön megmozdult az ország, gyűjtést szerveztek azoknak a lakosoknak, akik érintettek voltak. Sokan önkéntesként jelentkeztek a hadseregben, míg mások drónokat vásároltak az orosz hadseregnek.
Putyin egészségi állapotáról szóló híreken mosolyogni szoktak az oroszok, az átlag emberek is úgy gondolják, hogy ez mind fake news – jegyezte meg a műsorvezető.
Az oroszországi tartózkodásról elmondta, ha földi határátkelőn megy valaki, akkor nagyon alaposan átvilágítják, elbeszélgetnek mindenkivel, arra figyelnek, hogy más ország útlevelével nehogy ukránok menjenek be az országba. Az ott-tartózkodás alatt, ha betartják a törvényeket, akkor nem lesz problémájuk – jegyezte meg.
A Nyugatot akarja beállítani bűnbaknak Zelenszkij – jegyezte meg, hozzátéve a legtöbb ukrán is úgy gondolja, hogy ehhez a háborúhoz a kezdő rúgást a Nyugat adta meg.
„Amikor a nyugati oldalak azt írják, hogy csak kéregetni jött, akkor ez lehet az igazsághoz a legközelebb. Amíg Zelenszkij van Ukrajnában addig az oroszoknak jó. Ha egy tehetségesebb vezető jön, akkor a dolgok máshogy működnének. Amiben most vagyunk vagy gyorsan véget ér vagy el fog fogyni az oroszok türelme” – fogalmazott Thuroczy Richárd.
A rádiós műsorvezető emlékeztetett, Zelenszkij 2021 őszén betiltotta az összes orosz párti tv-t, rádiót, újságot. Nem maradt semmi, ami segíthetett volna, hogy hatalomba kerüljön olyan, aki nem azt akarta, amit a Nyugat. Ha ez így megy tovább, akkor lesz egy pont, amikor vagy az emberek, vagy a hadsereg vagy a Nyugat fogja elkergetni a jelenlegi elnököt – hívta fel a figyelmet. Hozzátette, akkor lesz egy szürke zóna, kérdés mennyi lesz a csalódott ember ott és mennyi lesz a csalódott ember országon kívül. Aki azt hiszi, hogy Ukrajna megér egy harmadik világháborút az nagyon téved – fogalmazott.
Az orosz közhangulatról elmondta: „Az oroszok már nagyon kezdik unni a folyamatos fenyegetést. Az orosz emberek is azt mondogatják már, hogy mikor teszünk már végre valamit, hogy lássák, hogy mi ezt komolyan gondoljuk? Nem vörös vonalak vannak, hanem már az egész térkép vörös. A legjobb verziónak azt tudom elképzelni, hogy az oroszok tesztelnek egy atombombát, készítenek róla egy videót és felteszik az internetre elrettentésként.”
Early this evening, Ukrainian Navy R-360 Neptune cruise missiles slammed into a Russian storage facility outside of Yeysk, reportedly housing hundreds of Shahed-136 attack drones.
Footage claimed to show Hundreds of North Korean Soldiers training at a Russian Military Base near the City of Sergeyevka in the Primorsky Krai Region of Eastern Russia, which is roughly 100 Miles from Russia’s Small Land-Border with North Korea. pic.twitter.com/AxZ0Um48V8
🚨 Russia starts new War? Nationwide Emergency Drills Begin 🚨
On March 5, from 10:00 local time, Russia will conduct a nationwide test of its emergency alert system—sirens will sound, and TV & radio broadcasts will be interrupted with the message "Attention everyone!"
Под Петербургом разбился военный вертолет, экипаж погиб
Ми-28 потерпел крушение у деревни Шуговицы, подтвердили каналу 78 в администрации Волосовского района. В пресс-службе Ленинградского военного округа сообщили 47news, что он состоял на вооружении ВКС России.
🔥 A massive fire has broken out at the Onezhsky Shipbuilding Plant in Petrozavodsk, Karelia, Russia. The blaze has already spread across 1,500 square meters. pic.twitter.com/0GcMOMXQoZ
#BREAKING | An Antonov An-2 biplane, suffered a "hard landing" that escalated into a crash in the remote Yermakovsky district of Russia's Krasnoyarsk Krai today. One crew member confirmed dead; search for the second continues. Emergency teams are responding. pic.twitter.com/CBx6x6Qug9
Az orosz hatóságok rendkívüli állapotot hirdettek az ország nyugati részén található Brjanszki területen, miután az ukrán hadsereg – állítása szerint – éjszaka támadást hajtott végre egy fegyverraktár ellen – írja a Reuters.
A Brjanszki terület egyik körzetében a rendkívüli helyzetek minisztériumának helyi kirendeltsége „robbanóeszközök detonációját” jelentette.
Az ukrán hadsereg közleménye szerint a támadás célpontja egy olyan raktár volt, amely rakétákhoz és tüzérségi fegyverekhez való lőszereket tárolt.
Felvételek szerint nagy tűz keletkezett, a támadást vélhetően drónokkal hajtották végre.
Az ukrán fél állítása szerint a készletek között észak-koreai szállítmányok és irányított légibombák is voltak. Oroszország és Észak-Korea korábban tagadta a két ország közötti fegyverszállítások tényét.
Az orosz hatóságok nem tettek említést arról, konkrétan mi robbant fel. Azt írták, a helyzetet ellenőrzés alatt tartják.
Alekszandr Bogomaz brjanszki kormányzó a Telegramon tájékoztatott arról, hogy az orosz légvédelmi erők az éjszaka folyamán 24 drónt fogtak el és semmisítettek meg a térség felett.
A Brjanszki terület stratégiai jelentőségét növeli, hogy határos Fehéroroszországgal, Ukrajnával és az oroszországi Kurszki területtel, amely egy részét jelenleg is ukrán csapatok ellenőrzik.
Early yesterday, the building where #Estonian amb @AnnelyKolk lives in #Kyiv was hit by a Russian drone. She was lucky not to be harmed.
No one is safe in #Ukraine until Russia stops its aggression. 🇺🇦needs more air defense to protect its residents. We must not get used to this. pic.twitter.com/bUTz3c5AT6
A drone hit and severely damaged an official vehicle of the IAEA on the road to Ukraine's Zaporizhzhya Nuclear Power Plant today, in what @RafaelMGrossi condemned as an "unacceptable" attack on Agency staff working to prevent a nuclear accident during the military conflict. pic.twitter.com/XsqImDjISF
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) December 10, 2024
🔥 Massacre🔥 In the holy month of Ramadan , 12 innocent Muslim Pashtuns including women and children were mercilessly killed by a drone strike of Pakistan Military in Mardan, Khyber, Pakistan
Another scene from Dnipro tonight as Russians openly massacre the civilian population, striking homes, shopping areas, a large hotel, restaraunts.
Meanwhile, Europeans stand aside, enjoying fucking cafes and fucking IKEA, despite knowing Russians are coming for them next. pic.twitter.com/zuV4f0zHTM
Az ukrajnai háború 2022. februári kezdete óta az orosz katonák legalább 137 ezer háborús bűnt követtek el Ukrajnában, és legalább ennyi büntetést kellene kiszabni rájuk – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy szerdai kijevi nemzetközi konferencián.
„Az igazságosság egyesíti az embereket, mert az igazságosság iránti vágy áll az emberi kultúránk középpontjában. Most az igazságosság vágya egyesít mindenkit, aki velünk dolgozik, hogy megvédjük az emberek életét és hazánkat az oroszoktól. Ma legalább 137 ezer okunk van arra, hogy folytassuk ezt a munkát, és pontot tegyünk a végére. Pontosan ennyi háborús bűnt követett el eddig Oroszország, legalábbis ennyi vált ismertté. Bűncselekmények a béke és az emberiség ellen, államunk ellen, népünk ellen, Ukrajna és ukránok ellen. Ez pedig azt jelenti, hogy ettől kevesebb a büntetés sem lehet” – fogalmazott az államfő.
„Minden nemzet tisztában van az igazságszolgáltatás árával. Minden olyan állam, amely valóban tiszteli az emberi életet és a nemzetközi jogot, egyszerűen nem létezhet igazságosság nélkül, függetlenül attól, hogy nemzeti jogszabályában ezt milyen formában írták meg, milyen nemzetközi egyezményt ratifikált, és a Római Statútum hatályba lépett-e vagy sem a területén” – hangsúlyozta Zelenszkij.
Az ukrán védelmi minisztérium azt jelentette be, hogy jóváhagyta az ukrán hadsereg ellátását egy új, Fekete özvegy névre keresztelt drónrendszerrel.
Az ukrán gyártású új drón taktikai fegyver, amelyet egy tapasztalt drónkezelő éjjel és nappal is képes irányítani – írta közleményében a minisztérium. Tartozik hozzá többször felhasználható kvadrokopter, amely FPV, azaz megfigyelő és képrögzítő eszközként működtethető. A drón viszonylag alacsony ára lehetővé teszi, hogy ebben a verzióban is használható legyen – jegyezte meg a tárca. Az egyszer használatos formátumban készült koptert viszont robbanótöltet szállítására és csapásmérésre fejlesztették ki.
Szerhij Liszak, a kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszk megye kormányzója szerdán a Telegram közösségi oldalon azt közölte, hogy tegnap napközben az orosz hadsereg támadást intézett a régióban lévő Kamjanszke térsége ellen, aminek következtében egy 38 éves férfi meghalt, egy másik helybeli lakos pedig megsebesült.
Vadim Filaskin, a szomszédos Donyeck megye kormányzója a Telegramon arról tájékoztatott, hogy az orosz csapatok szerdán kétszer is ágyúzták Kosztyantinyivka városát, minek következtében három ember – köztük egy 73 és egy 81 éves nő – életét vesztette, és további öt megsebesült.
Az ukrán vezérkar reggeli harctéri helyzetjelentésében azt írta, hogy az elmúlt nap alatt alatt 11 frontirányban 131 összecsapás történt, csak a Donyeck megyei Pokrovszk és Kurahove térségében az ukrán erők több mint 60 orosz támadását vertek vissza. A kijevi katonai vezetés legfrissebb összesítése szerint az orosz hadsereg embervesztesége hozzávetőleg megközelítette a 630 ezret. Az ukrán erők hétfőn megsemmisítettek egyebek mellett két orosz harckocsit, 56 tüzérségi és egy légvédelmi rendszert és 57 drónt.
[type] => post [excerpt] => Az ukrajnai háború 2022. februári kezdete óta az orosz katonák legalább 137 ezer háborús bűnt követtek el Ukrajnában, és legalább ennyi büntetést kellene kiszabni rájuk – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy szerdai kijevi nemzetközi... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1726227000 [modified] => 1726166985 ) [title] => Az ukrán hadsereget Fekete özvegy nevű dróntípussal látják el [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=178915&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 178915 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 178916 [image] => Array ( [id] => 178916 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/fekete-ozvegy.jpeg [original_lng] => 6752 [original_w] => 303 [original_h] => 166 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/fekete-ozvegy-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/fekete-ozvegy-300x164.jpeg [width] => 300 [height] => 164 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/fekete-ozvegy.jpeg [width] => 303 [height] => 166 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/fekete-ozvegy.jpeg [width] => 303 [height] => 166 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/fekete-ozvegy.jpeg [width] => 303 [height] => 166 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/fekete-ozvegy.jpeg [width] => 303 [height] => 166 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/fekete-ozvegy.jpeg [width] => 303 [height] => 166 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1726156185:12 [_thumbnail_id] => 178916 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1683 [_oembed_1993cd4dfdeb7b436444922495e91fa9] =>
After everything said in Kazan, Russian murderers have resumed their usual business. This proves once again that aggression cannot be stopped by words alone but only by decisive action in defense of the state and the people against whom this war is waged.
In Zaporizhzhia, all emergency services are engaged at the site of a Russian strike on a five-story residential building. Tragically, as of now, one person is confirmed dead, and dozens are wounded, including children. Once again, it was a regular apartment building. Overnight,… pic.twitter.com/mYZ2C8WqZ7
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) August 30, 2025
A romániai Tulcea és Constanța megyék lakosai figyelmeztetést kaptak a „légtérből lezuhanó tárgyak kockázata miatt”, miután újabb orosz támadás érte az ukrán városokat.
Az éjszaka folyamán a romániai Tulcea és Constanța lakosai riasztást kaptak a mobiltelefonjaikra, amelyben figyelmeztették őket arra, hogy az orosz támadás miatt tárgyak zuhanhatnak le az égből Ukrajna román határához közel.
A riasztást azután küldték ki, hogy a román nemzetvédelmi és biztonsági szervek egy lehetséges orosz támadást észleltek Ukrajna Romániával határos területein.
„Ezek az üzenetek arra szolgálnak, hogy tájékoztassák a lakosságot az Ukrajnát érő esetleges orosz támadásokról, valamint a román területre hulló tárgyak lehetőségéről” – tették hozzá.
Vasárnap reggelre a román védelmi minisztérium és a két megye hatóságai nem jelentették azonosítatlan tárgyak zuhanását az ország területére.
🔶 Police began firing tear gas and beating Georgescu supporters as thousands gathered to protest the Central Electoral Bureau's (CEB) decision to disqualify Calin Georgescu from running for president.
🚨 🇷🇺 Russie : L'une des limousines de Vladimir Poutine a explosé et pris feu à Moscou
Une limousine Aurus, appartenant au « parc automobile officiel » de Poutine, a explosé dans une violente explosion dans une rue située juste au nord du quartier général des services secrets du… pic.twitter.com/OSmyKYYjuz
O furtună violentă a oprit un spectacol din Timișoara. Zece persoane au avut nevoie de îngrijiri medicale, cinci dintre acestea fiind transportate la spital. Victimele participau la un concert în aer liber, conform Mediafax. Meteorologii au avetizat din timp că șâmbătă seară și în noaptea de sâmbătă spre duminică sunt posibile furtuni în vestul, centrul și nordul țării. #forzazu#romania#timisoara#news#gandul
Moszkva részéről ez az első hivatalos elismerés. A havannai hatóságok nekiláttak felszámolni a toborzóhálózatot.
Kuba és Oroszország vizsgálja azokat a jelentéseket, amelyek szerint kubaiakat toboroznak az orosz hadseregbe. Szeptember elején a havannai hatóságok közölték: letartóztatták egy olyan hálózat 17 tagját, amely állítólag az Ukrajna elleni háborúhoz toborzott fiatal kubai férfiakat. Oroszország kubai nagykövetének mostani bejelentése, hogy vizsgálják az ügyet, az első hivatalos elismerés Moszkva részéről.
Az orosz törvények egyébként lehetővé teszik, hogy külföldiek is jelentkezzenek a hadseregbe.
„Mindkét ország illetékes szervei dolgoznak az ügyön, és kapcsolatban állnak egymással. Jelenleg nincs más hozzáfűznivalóm” – mondta Viktor Koronelli, Oroszország kubai nagykövete, hozzátéve, hogy nem tudja, hány kubai tartózkodik jelenleg Ukrajnában.
A hivatásos toborzóirodák árnyékában embercsempészek is felsejlenek. Egy kubai nő azt állítja, a fiát azzal csábították az oroszok Ukrajnába, hogy ott építkezéseken kap munkát, amiből tudja majd segíteni a családját. Kubai újoncok pedig azt nyilatkozták egy orosz lapnak, hogy az ígért orosz állampolgárság megszerzésének reményében vállalták, hogy Ukrajnába menjenek harcolni.
A havannai külügyminisztérium közölte, hogy dolgozik a hálózat felszámolásán. Azt is fontosnak látták biztosítani, a karibi ország „nem részese az ukrajnai háborús konfliktusnak”.
"There are rumours about the death of the head of Wagner PMC Yevgeny Prigozhin. We directly say that we suspect the Kremlin officials led by Putin of an attempt to kill him!
A fire that had erupted on #Russia's nuclear-powered container ship Sevmorput was put out, authorities said. No one was injured in the incident, occurred in one of the cabins of the vessel & affected an area of some 30 square meters, the emergency department of Murmansk region pic.twitter.com/LVjsThLXMv
— Bilkul Online: Business & Lifestyle News (@bilkulonline) December 25, 2023
The warehouse of a large online store Wildberries is on fire in St. Petersburg. The area of the fire is 70 thousand square meters, the Russian Emergencies Ministry said
Russian media report that the damage from the fire may amount to 10-11 billion rubles (approximately 126… pic.twitter.com/Qnz7IgkHN2
Madhouse News The Tverskoy Court has fined Moscow resident Stanislav Netesov, who dyed his hair yellow and blue, under the article on discrediting the army. Maybe they should just ban the colors yellow and blue altogether? The sun and the sky? Don't look up or you'll go jail... pic.twitter.com/RZ0djnadGc
❗К 25 годам колонии приговорили новосибирского айтишника, обвиняемого в поджоге военкомата, в результате которого никто не пострадал
Восточный окружной военный суд Новосибирска признал новосибирца Илью Бабурина выиновным в терроризме, в покушении на организацию содействию… pic.twitter.com/aJvUagtyA8
RUSSIAN MEDIA: Prominent Russian economist Valentina Bondarenko was found dead today in front of her Moscow-area apartment building after "falling out of the window accidentally." pic.twitter.com/Wr0NraCUxu
A court in Yekaterinburg has convicted Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich of espionage and sentenced him to 16 years in a high security penal colony. The trial has been dismissed as a ‘sham’ by US officials & the WSJ. pic.twitter.com/1tSodId4pR
Mikhail Rogachev, the former vice-president of Yukos, a now-defunct oil and gas company, fell from a window in Moscow, according to Russian media https://t.co/nJKqBrUSRV
A retired senior Russian official close to both Vladimir Putin and the Kremlin's secret services has reportedly died after falling down the stairs of his country house and breaking his neck.
Former director of the Federal Migration Service, Konstantin Romodanovsky, 67, died… pic.twitter.com/lxwpzooXBk
Otro más que se añade a la lista. Konstantin Romodanovsky, espía considerado los "ojos y oídos" de Putin, muere después d "caerse por las escaleras y romperse el cuello" en la más reciente de las ya no tan misteriosas muertes del denominado “Death State”https://t.co/MqeVyVI629pic.twitter.com/8pKcXHeGDZ
Maksim Yeremin, a former colonel and head of the counterterrorism unit in Russia's Federal Security Service, died at 50 after choking on a piece of meat while dining at a Moscow restaurant on the 25th. pic.twitter.com/Nnt4YYnrfW
Footage claimed to show Hundreds of North Korean Soldiers training at a Russian Military Base near the City of Sergeyevka in the Primorsky Krai Region of Eastern Russia, which is roughly 100 Miles from Russia’s Small Land-Border with North Korea. pic.twitter.com/AxZ0Um48V8
And another Russian oil depot area was targeted tonight. The one which is located near Dedilovo station in the Tula region of Russia. 335km from the frontline. (54.0238075, 38.0436448) https://t.co/K0JvcUxPQ4pic.twitter.com/u5AFNtvWSs
🚨 Russia starts new War? Nationwide Emergency Drills Begin 🚨
On March 5, from 10:00 local time, Russia will conduct a nationwide test of its emergency alert system—sirens will sound, and TV & radio broadcasts will be interrupted with the message "Attention everyone!"
🔥 A massive fire has broken out at the Onezhsky Shipbuilding Plant in Petrozavodsk, Karelia, Russia. The blaze has already spread across 1,500 square meters. pic.twitter.com/0GcMOMXQoZ
Под Петербургом разбился военный вертолет, экипаж погиб
Ми-28 потерпел крушение у деревни Шуговицы, подтвердили каналу 78 в администрации Волосовского района. В пресс-службе Ленинградского военного округа сообщили 47news, что он состоял на вооружении ВКС России.
#BREAKING | An Antonov An-2 biplane, suffered a "hard landing" that escalated into a crash in the remote Yermakovsky district of Russia's Krasnoyarsk Krai today. One crew member confirmed dead; search for the second continues. Emergency teams are responding. pic.twitter.com/CBx6x6Qug9
Kubában a hatóságok lecsaptak egy emberkereskedő hálózatra, amely kubai állampolgárokat toborzott Oroszország oldalán az ukrajnai háborúba – derült ki a kubai külügyminisztérium hétfői közleményéből. A tárca részleteket nem árult el, ám a bejelentésből az derül ki, hogy a hálózat aktív volt mind a karibi országban, mind Oroszországban, a kubai kormány pedig bejelentette: az ügyben már eljárások is indultak. Bruno Rodríguez kubai külügyminiszter a korábban Twitterként ismert X közösségi oldalon kategorikusan elítélte, hogy Kubából „zsoldosok” mehettek Ukrajnába harcolni, és leszögezte, hogy Kuba nem vesz részt az ukrajnai háborúban.
A hálózatot Oroszországból irányították, és elsődleges célja az ott élő kubaiak toborzása volt – tette hozzá Havanna.
Moszkva tavaly jelentette be, hogy több mint 30 százalékkal növeli a hadsereg létszámát, azaz másfélmillió emberrel bővítené az állományt.
Májusban egy rjazanyi lap azt jelentette, hogy több kubai állampolgár kötött szerződést az orosz fegyveres erőkkel és – orosz állampolgárságért cserébe – Ukrajnába indult.
In the evening of today, Sep 24, the Cuban embassy in the US was the target of a terrorist attack by an individual who launched 2 Molotov cocktails. The staff suffered no harm. Details are being worked out.
This is the second violent attack against #Cuba's diplomatic mission ⤵️
"QUEREMOS COMIDA". Milhares de cubanos protestam contra a ditadura de Miguel Díaz-Canel em meio à crise energética e ao desabastecimento. O regime cortou as comunicações e a internet para evitar a visibilidade global. Moradores de Santiago de Cuba exigem respostas, mas enfrentam… pic.twitter.com/zvVRhJINhe
"QUEREMOS COMIDA". Milhares de cubanos protestam contra a ditadura de Miguel Díaz-Canel em meio à crise energética e ao desabastecimento. O regime cortou as comunicações e a internet para evitar a visibilidade global. Moradores de Santiago de Cuba exigem respostas, mas enfrentam… pic.twitter.com/zvVRhJINhe
In the evening of today, Sep 24, the Cuban embassy in the US was the target of a terrorist attack by an individual who launched 2 Molotov cocktails. The staff suffered no harm. Details are being worked out.
This is the second violent attack against #Cuba's diplomatic mission ⤵️
A megszállók Ukrajna területe elleni hatalmas csapásokkal való fenyegetése a támadóháború alatt végig megmarad, de Oroszország valamennyire már kimerítette a felhalmozott rakétakészleteit – jelentette ki szerdán Andrij Juszov, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának vezetője, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Juszov az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva elmondta: „Ez nem időjárás-előrejelzés. Amíg teljes körű háború van, amíg az ellenség a földünkön van, inváziós tervei nem változtak. És az év bármely szakában vannak terrorista tervei, ami azt jelenti, hogy terrorveszély áll fenn. Azok a csapásmérések, amelyeket jelenleg megfigyelhetünk, megfelelnek az agresszor rakétafegyver-gyártási képességeinek.” Szerinte a frontvonal helyzetétől és bizonyos idénybeli prioritásoktól függően változhatnak az ellenséges csapások célpontjai.
A szóvivő ugyanakkor megjegyezte, hogy Oroszország általános taktikája és a fenyegetés mindaddig megmarad, amíg Vlagyimir Putyin orosz diktátor Ukrajna elleni agresszív háborúja folytatódik. Arról is megkérdezték, hogy az oroszok ki tudnak-e lőni 80 vagy annál több rakétát Ukrajnára, ahogy az tavaly októberben történt. „A teljes körű invázió óta Oroszország nagyrészt kimerítette a felhalmozott rakétapotenciálját. Voltak támadások, amikor az ellenség egyszerre 120 rakétát lőtt ki. Ma pedig teljesen más ez a szám. Valójában mindent, amit gyártanak, azonnal felhasználják Ukrajnában. És arra, hogy visszaállítsák a készletet, ami volt, jelenleg nincs lehetőségük” – válaszolta Andrij Juszov.
At one of the impact sites in Kyiv, where Ukrainian firefighters are battling to bring a fire at a ruptured gas main under control. pic.twitter.com/yi9uuZCWXg
Breaking:Today, a Russian Kh-101 Air-Launched Cruise Missile was seen flying low over Kyiv during the ongoing missile attack. It's unclear if it hits anything on the ground.#Kharkiv Russia#UkraineRussiaWarpic.twitter.com/a0n3uI3Tst
🛑BREAKING: In a self-defense act to remove Hezbollah’s threat, the IDF is striking targets in south Lebanon, from which the Iranian-backed Lebanese terror organization was planning to launch their attacks on Israeli civilians.
A terrible terrorist attack was committed by the Russians right on Christmas.
In Kryvyi Rig, the Russian army attacked a multi-story building with a ballistic missile. Part of the building was destroyed. There are people under the rubble. One person has already been killed.… pic.twitter.com/CASl1Kic70
⚡️ Russia attacked Zaporizhzhia with cruise missiles, damaging critical infrastructure, a school, and residential buildings, according to the regional administration.
❗️Video of firefighters battling a burning high-rise in Zaporizhzhia
In Kyiv, a 7-hour air-raid alert and massive drone & missile attack caused damage across the city. Key consequences by district: ▪️Darnytskyi – drone debris hit cars and a roadway. ▪️Sviatoshynskyi – debris… pic.twitter.com/6E8QnnxfQJ
Az ukrán légvédelmi erők összesen 13 Kinzsal aeroballisztikus rakétát, valamint több mint 20 Iszkandert és SZ-400-ast lőtt le – jelentette be szombaton Jurij Ihnat, az ukrán fegyveres erők légierő-parancsnokságának szóvivője az Ukrajinszke Rádiónak nyilatkozva, számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A jelentés szerint Ihnat elmondta, hogy az oroszok havonta körülbelül 100 különféle típusú rakétát gyártanak, köztük az X-47 Kinzsalt. Bár az ellenség viszonylag csekély készlettel rendelkezik az utóbbiból jegyezte meg. Az oroszok tegnapi (augusztus 11-i a szerk.) támadásával kapcsolatban X-47 Kinzsal aeroballisztikus rakétákról volt szó, amelyek közül az egyiket Kijev megyében lőtték le. Ezeket a rakétákat a ballisztikus rakéták elleni légvédelmi eszközök képesek lelőni, de Ukrajnában nem sok ilyen eszköz létezik, az eredmény azonban mégis megvan” – mutatott rá.
Az ukrán légvédelem már nem egy Kinzsalt semmisített meg. Május 16-án 6 rakétát, június 16-án szintén 6-ot, és most van még egy. Vagyis már 13 Kinzsalt lőtt le az ukrán légvédelem. Ehhez jön még több mint 20 lelőtt ballisztikus rakéta, köztük Iszkanderek és SZ-400-asok. Figyelembe véve, hogy a Kinzsal hatalmas sebességgel, több mint 7 ezer kilométer per órás sebességgel mozog az égen, nincs sok idő a lelövésére.
Ihnat szerint az orosz megszállók augusztus 11-i támadása annak megerősítése, hogy az ellenségnek információi vannak infrastrukturális létesítményekről és katonai létesítményekről, és ezeket használja. „Az ukrán katonai vezetés is tudja ezt, és minden szükséges intézkedést megtesz az eszközök és a személyi állomány megőrzése, valamint a civil lakosság minél kevesebb szenvedése érdekében” – hangsúlyozta Jurij Ihnat.
Mintegy tízezren gyűltek össze a rendőrség adatai szerint Berlinben a Brandenburgi kapunál szombaton, hogy tűzszünetet, béketárgyalásokat és az ukrajnai fegyverszállítások leállítását követeljék egy nappal a háború kitörésének első évfordulója után. A tüntetést, amelyen a szervezők szerint mintegy 50 ezren vettek részt, Sahra Wagenknecht, a Baloldal (Die Linke) politikusa és Alice Schwarzer nőjogi aktivista szervezte. A rendőrség 1400 emberét mozgósította a rendezvény biztosítására.
A rendőrségi szóvivő szerint a demonstráció békésen zajlott, nem volt tapasztalható szélsőjobboldali csoportok jelenléte. A résztvevők háborúellenes transzparenseket vittek magukkal, „Tárgyalást, ne eszkalációt!”, „Nem a mi háborúnk” és hasonló jelszavakkal.
A két fő szervező két hete „Békekiáltványt” tett közzé, amelyben arra szólították fel Olaf Scholz kancellárt, hogy „állítsa le a fegyverszállítások eszkalációját”. Azonnali tűzszünetet követeltek és tárgyalási ajánlatot Oroszországnak, valamint aláírásgyűjtésbe is kezdtek. A petícióhoz legalább egymillió aláírást szeretnének összegyűjteni. Az interneten eddig már több mint 640 000 ember csatlakozott a felhíváshoz.
Wagenknecht a demonstráción elmondott beszédében élesen bírálta a szövetségi kormány irányvonalát az ukrajnai háború ügyében. Szerinte a kancellár nem képviseli a német társadalom érdekeit,
„állandóan habozik, megfontoltságra, óvatosságra int, miközben folyamatosan beadja a derekát a kormánykoalícióban lévő háborús uszítóknak, és egyik vörös vonalat a másik után lépi át”. A baloldali politikus egy új erős békemozgalom „startlövésére” szólított fel.
A tüntetésen a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) több politikusa is megjelent. Tino Chrupalla pártelnök közölte, hogy ő is aláírta a kiáltványt. A Baloldal vezetősége viszont bírálta a demonstrációt, és a szervezők szemére vetette, hogy nem határolódtak el egyértelműen a szélsőjobbtól.
Olaf Scholz kancellár (Német Szociáldemokrata Párt), Robert Habeck alkancellár (Zöldek) és Christian Lindner pénzügyminiszter (Német Szabaddemokrata Párt) egyaránt világossá tette, hogy nem osztják a szervezők álláspontját. Meg kell érteni, hogy az orosz elnök jelenleg a tárgyalásoknak csak egy formáját fogadja el, nevezetesen az ellenfél feltételek nélküli kapitulációját, illetve saját céljainak érvényesítését – mondta a kancellár.
Seit dem Hamas-Terrorschlag in Israel ist auch in Deutschland die Lage angespannt. Antisemitische Vorfälle mehren sich. Nun ist nach SPIEGEL-Informationen eine jüdische Gemeinde in Berlin attackiert worden. https://t.co/gpb2LKFvbD