Az Emberi Jogok Európai Bírósága elítélte Oroszországot, mivel az orosz hatóságok nem folytattak megfelelő vizsgálatot Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus megmérgezésével kapcsolatban – közölte kedden a strasbourgi székhelyű testület.
Alekszej Navalnij Vlagyimir Putyin orosz elnök politikájának bírálójaként vált ismertté. 2020 augusztusában egy szibériai útja során – nyugati laboratóriumok szerint – idegméreggel követtek el támadást ellene. Külföldi gyógykezelése után 2021 januárjában visszatért Moszkvába, ahol letartóztatták, majd egy korábbi felfüggesztett szabadságvesztése letöltésére ítélték, miután a hatóságok szerint megsértette a feltételes szabadlábra helyezés előírásait. Ezután újabb eljárások indultak ellene. Navalnij azzal vádolta az orosz államot, hogy az életére tört, ezt azonban Moszkva továbbra is tagadja. Az EJEB ítéletében megállapította, hogy az orosz hatóságok által az ügyben lefolytatott vizsgálat nem volt nyilvános, és nem vette figyelembe az áldozat jogát az eljárásban való részvételhez, továbbá nem vizsgálta ki az állítólagos politikai indíték vádját, valamint az állami ügynökök esetleges részvételét a merényletben. A törvényszék azt is bírálta, hogy Oroszország nem követte nyomon a nemzetközi jog által tiltott vegyi fegyverként azonosított anyag használatát. Az ítélet értelmében Oroszországnak 40 ezer euró (14,7 millió forint) kártérítést kell fizetnie Navalnij számára. Tavaly júniusban az orosz parlament megszavazta az EJEB joghatóságának megszűnését az országban. A strasbourgi testület szerint azonban Oroszország a mérgezés idején még tagja volt a törvényszéknek, ezért az ítéletet kötelessége végrehajtani.
A geriatric nurse in Germany is handed a life sentence for two counts of murder and six counts of attempted murder after sedating patients so that they did not bother him at work. https://t.co/gIQNDaBOMa
Afghanistan Watch: Around 80 #Afghan school girls hospitalised after alleged poison attack.
According to the reports, nearly 80 girls in grades 1-6 were poisoned at two schools in Afg's Sar-e-Pul province. Afghan Education department is investigating the incidents. pic.twitter.com/t4ePIl14Gf
☠️ Russia: Propagandist Zoya Konovalova, editor-in-chief of the Kuban State Television and Radio Broadcasting Company, found dead in her home with her ex-husband. Cause of death: Poisoning by an unknown substance. pic.twitter.com/jNb8ELM9po
V MOSKVI JE ARETIRAN PRODUCENT REUTERS: Konstantin Gabov je osumljen,da je pripravljal materiale za YouTube kanal Navalny LIVE.
Celotno sporočilo pokojnega "vodje" skrajne opozicije Navalnega je bilo o korupciji v Rusiji, toda s producenti,ki jih financira Reuters - zdi se, 1/2 pic.twitter.com/lG9kVyvUDK
V MOSKVI JE ARETIRAN PRODUCENT REUTERS: Konstantin Gabov je osumljen,da je pripravljal materiale za YouTube kanal Navalny LIVE.
Celotno sporočilo pokojnega "vodje" skrajne opozicije Navalnega je bilo o korupciji v Rusiji, toda s producenti,ki jih financira Reuters - zdi se, 1/2 pic.twitter.com/lG9kVyvUDK
We managed to transfer Alexei’s biological materials abroad. Laboratories in two different countries conducted examinations. These laboratories, independently of each other, concluded that Alexei was poisoned. These results are of public importance and must be published. We all… pic.twitter.com/Sp8w1322gY