A koronavírus terjedésével összefüggésben április 8-tól 13-ig, vagyis a húsvéti ünnepek idejére utazási korlátozásokat és részleges kijárási tilalmat vezetnek be Szlovákiában, ahol a schengeni belső határokon ideiglenesen visszaállítják a határellenőrzést is, április 8-tól 17-ig – jelentette be Igor Matovic vezette új kormány.
Az utazási korlátozás alapja, hogy a lakosoknak nem szabad elhagyniuk annak a járásnak a határait, amelyben lakhelyük van.
A részleges kijárási tilalom pedig nem vonatkozik a munkába járásra, a bevásárlásra, az orvoslátogatásra, a természetjárásra, illetve néhány másik kivételre.
Az intézkedés az adott időszakra korlátozza a szabad gyülekezéshez való jogot is, azzal csak az egy háztartásban élő személyek élhetnek.
A kormány az intézkedésekről közölte: meg akarja akadályozni azt, hogy az ünnepek idején szokásos találkozások meggyorsítsák a kór terjedését.
„Az intézkedéssel főként azt a célt követjük, hogy az idősebb embereket ne fertőzzük meg (…), remélem, hogy az emberek megértik ezt”-idézte Igor Matovic kormányfőt a TASR szlovákhírügynökség.
Matovic elmondta, nem tervezik, hogy a húsvéti ünnepek után – több más ország példája alapján – enyhítenek a biztonsági intézkedéseken.
Szlovákiában hétfőn jelentették be a koronavírus-járvány okozta két első halálesetet. Az országban 534-re emelkedett a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma. Az újonnan diagnosztizáltak többsége az ausztriai Tirolból hazatérő turista.
#BREAKING VIDEO: Slovakian Prime Minister Robert Fico was shot, the Tasr News Agency reports.
According to information, the prime minister was shot several times in the chest and abdomen and is in serious condition. The attacker has been detained. -Pravda pic.twitter.com/ZleAF8UZ02
#BREAKING VIDEO: Slovakian Prime Minister Robert Fico was shot, the Tasr News Agency reports.
According to information, the prime minister was shot several times in the chest and abdomen and is in serious condition. The attacker has been detained. -Pravda pic.twitter.com/ZleAF8UZ02
Shocked by the tragic death of a Ukrainian citizen in Bratislava. We cannot exclude ethnic hatred as one of the reasons for this crime. Under my directions, our embassy has already contacted the Slovak police and ombudsman. We demand an impartial investigation and accountability.
A koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében a szlovák kormány arról döntött, hogy péntek reggel 7 órától a közúti határátkelőin – a lengyel határszakaszt kivéve – visszaállítja a határellenőrzést.
Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára csütörtök este az MTI-vel közölte: csak azokat engedik be Szlovákiába, akik szlovák állampolgárok – szlovák útlevelet vagy személyi igazolványt kell felmutatniuk –, és azokat, akiknek az országban tartózkodási engedélyük van – írja a hirado.hu.
A szlovák Patameter lapra hivatkozva az Index a következőket írja a szlovák válságstáb által elfogadott intézkedésekről:
bevezetik a határellenőrzéseket,
lezárják Szlovákia mindhárom nemzetközi repülőterét,
kötelező otthoni karantén mindenkire vonatkozóan 14 napra, aki külföldről tér haza;
az iskolák, óvodák és oktatási intézmények bezárása 14 napra hétfőtől – a szociális és kulturális intézmények bezárása – a bevásárlóközpontok korlátozott nyitvatartás szerint működhetnek (hétvégén csak élelmiszert, gyógyszereket és drogériai termékeket lehet vásárolni);
zárva lesznek a bárok, szórakozóhelyek, síközpontok, wellnessközpontok, edzőtermek, állatkertek, fürdők;
belföldi vonatjáratok a szünidei üzemidő szerint közlekednek;
korlátozzák a hivatalok nyitvatartását.
Szlovákiában 16 fertőzött van, ugyanannyi, mint Magyarországon.
#BREAKING VIDEO: Slovakian Prime Minister Robert Fico was shot, the Tasr News Agency reports.
According to information, the prime minister was shot several times in the chest and abdomen and is in serious condition. The attacker has been detained. -Pravda pic.twitter.com/ZleAF8UZ02
#BREAKING VIDEO: Slovakian Prime Minister Robert Fico was shot, the Tasr News Agency reports.
According to information, the prime minister was shot several times in the chest and abdomen and is in serious condition. The attacker has been detained. -Pravda pic.twitter.com/ZleAF8UZ02
Kormányszintű rendkívüli óvintézkedéseket vezettek be az utóbbi napokban a koronavírus-fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében minden Kárpátaljával szomszédos országban.
A megyénkkel legszorosabb kapcsolatban lévő Magyarországon a kormány szerdán veszélyhelyzetet hirdetett a koronavírus-járvány megelőzésére, és 12 pontból álló intézkedéscsomagot hagyott jóvá, ami csütörtök reggeltől már hatályba is lépett. A többi szomszédos országgal ellentétben csak a felsőfokú oktatási intézményekben rendeltek el tanítási tilalmat, sőt a kormány a lépések összehangoltságának érdekében kifejezetten megtiltotta, hogy az iskolákat az intézményvezető, a jegyző vagy az Oktatási Hivatal saját hatáskörben bezárja.
A most hatályba lépett intézkedések értelmében ideiglenesen visszaállítják a határellenőrzést a magyar-szlovén, valamint magyar-osztrák határon. Beutazási tilalmat rendeltek el a nem magyar állampolgároknak Olaszországból, Kínából, Dél-Koreából és Iránból. A hatóság nemcsak kórházi karanténra, hanem hatósági házi karanténra is kijelölhet potenciális fertőzötteket. Azok a magyar állampolgárok, akiknél koronavírus-fertőzés gyanúja nem merül fel, de nem rendelkeznek Magyarországon lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel, a hatóság előírásainak megfelelően elhagyják Magyarország területét vagy fertőzöttség esetén a kijelölt karanténban kerülnek elhelyezésre.
A rendelkezések értelmében tilos megtartani azt a rendezvényt, amelynek létszáma zárt helyen 100 főnél, nem zárt helyen pedig 500 főnél több. Magyarország területéről kiutasítják és kitoloncolják azt a nem magyar állampolgárt, aki a járványügyi hatóság által elrendelt karantén szabályait megszegi. Nem utazhatnak külföldre az egészségügyi dolgozók, a hivatásos, szerződéses állományú katonák, a tényleges katonai szolgálatot teljesítő önkéntes tartalékos katonák, a honvédelmi alkalmazottak, a rendvédelmi hivatásos állomány, a rendvédelmi dolgozók, az adóhatóság alkalmazottjai, és a kormánytisztviselők. A minisztériumok esetében külföldi kiküldetés elrendelésére a miniszter, illetve a miniszterelnök külön engedélyével kerülhet sor. Magyarországon csütörtökre 16-ra nőtt a diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma.
Szlovákiában is rendkívüli helyzetet hirdetett szerdán a kormány a koronavírus terjedésének veszélye miatt. A magyarországinál jóval enyhébb intézkedés csütörtökön reggel lépett életbe az ország egész területén, de az nem jár a lakosságot érintő utazási korlátozásokkal. A vírus terjedésével összefüggésben Szlovákia-szerte egyre több oktatási és nevelési intézményben rendeltek el kényszerszünetet, sok kulturális, sport- és más intézmény időlegesen már korábban bezárt, s folyamatosan csatlakoznak hozzájuk újabbak. A kulturális, sport és egyéb jellegű tömegrendezvények megtartását már a hét elején megtiltották. A kórházakban, a büntetés-végrehajtási és a szociális intézményekben már több mint egy hete látogatási tilalom van érvényben. Az Olaszországból, Kínából, Dél-Koreából vagy Iránból hazatérőknek 14 napos karanténnal kell számolniuk. Az ország nemzetközi repülőterein már több mint egy hete egészségügyi ellenőrzésnek vetnek alá minden utast. A hivatalok arra kérik az ügyfeleket, kizárólag halaszthatatlan ügyeik intézése miatt keressék fel személyesen az irodákat. Felfüggesztették a közhasznú munkát, nem tartanak nyilvános szentmiséket, istentiszteleteket. Az esküvői, temetési szertartásokat is szűk családi körben tanácsos megtartani. Fokozottabban fertőtlenítenek a közintézményekben, a tömegközlekedési eszközökön, pályaudvarokon. Szlovákiában eddig 25 koronavírus-fertőzött személyt vettek nyilvántartásba.
Romániában is újabb szigorú intézkedéseket jelentettek be szerdán a COVID-19 vírus terjedésének megállítására. Március 31-ig tilos lesz minden olyan beltéri rendezvényt szervezni, amelyre száz fősnél nagyobb tömeget várnak. Ide tartozik minden kulturális esemény, a szigorítás érvényes a színházakra, mozikra, sporteseményekre, de a templomokra is. A közintézményeket a tömegközlekedés zsúfoltságának megelőzése érdekében arra kötelezik, hogy szabjanak meg három időpontot alkalmazottaik számára a munka elkezdésére. A hatóságok az oktatás felfüggesztését javasolják az egyetemeken március 31-ig, és ugyaneddig a múzeumok működését is szüneteltetik. Tilos eltitkolni, hogy ki melyik országból jött, a határrendészet figyelemmel követi az útmegszakítással Romániába érkező légi járatokat. A román közegészségügyi hatóság közlése szerint jelenleg 752 személy van intézményes karanténban az országban, közülük 429-en Magyarországon, 23-an Szerbián, 70-en Bulgárián, 94-en Ukrajnán keresztül érkeztek Romániába. Azt is bejelentették, hogy a kórházi karantént megszegőket 4 000 eurós bírsággal sújtják. Arra kérik a külföldieket, hogy az óvintézkedések jegyében működjenek együtt a román hatóságokkal. Csütörtökre 48-ra emelkedett a bizonyítottan koronavírus-fertőzöttek száma Romániában.
Lengyelországban a koronavírus-fertőzés terjedését megelőző intézkedésként felfüggesztik az iskolai oktatást – jelentették be szerdán Varsóban a koronavírus-helyzet kezelésére létrehozott válságstáb szerdai tanácskozásán. A döntés értelmében március 16-tól két hétre bezárják az összes óvodát, általános és középiskolát, valamint a felsőoktatási intézményeket. De a hatóság azt kérte, hogy az óvodás és iskolás gyerekek lehetőleg már csütörtökön maradjanak otthon, jóllehet még pénteken is nyitva lesznek az intézmények azok számára, akiknek a szülei nem tudják azonnal megoldani a kiskorú gyerekek felügyeletét. Keddtől szerda reggelig három újabb esettel 25-re nőtt a lengyelországi koronavírus-fertőzöttek száma.