Fegyveresek elrabolták és megölték egy busz nyolc utasát Pakisztán délnyugati részén egy autópályán, korábban pedig ugyanezek az elkövetők két embert öltek meg egy autó utasai közül, amelyet megállásra kényszerítettek – közölte szombaton egy rendőrségi tisztviselő.
A hatóságok szerint az emberrablás pénteken történt a délnyugati Beludzsisztán tartományban, amely régóta a függetlenségért harcoló szeparatisták lázadásának színhelye. A fegyveresek úttorlaszt állítottak fel az autópályán, majd megállították a buszt, átnézték az utasok személyi igazolványait és nyolc embert magukkal vittek. A rendőrség később nyolc holttestet talált egy híd alatt, mintegy 5 kilométerre az autópályától.
Korábban ugyanezen fegyveresek tüzet nyitottak egy olyan járműre, amely nem állt meg az útlezárásuk miatt, és két embert megöltek, hatot pedig megsebesítettek.
A tartomány rendőrfőnöke közölte, hogy az elkövetők felkutatása folyamatban van. A busz a fővárosból, Kvettából tartott az Iránnal határos Taftanba, amikor a támadás történt. Sehbaz Sarif pakisztáni miniszterelnök elítélte a támadást, és „mély fájdalmát és sajnálatát fejezte ki a sokkoló incidens miatt”. Részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak, és kijelentette hogy mellettük áll a gyász óráiban. „A terrorcselekmény elkövetőit és társaikat meg fogják büntetni” – mondta Sharif.
Az emberrablások ritkák Beludzsisztán tartományban, ahol a fegyveresek általában a rendőri erőket, a katonákat vagy az infrastruktúrát veszik célba. A támadásért egyelőre még nem vállalta senki a felelősséget. A rendőrség közölte, hogy a gyilkosok nem követeltek váltságdíjat és a támadások indítékára sem utal semmi. Bár a kormány szerint sikerült megfékezni a zavargásokat, a tartományt továbbra is rendszeresen erőszak sújtja.
[type] => post
[excerpt] => Fegyveresek elrabolták és megölték egy busz nyolc utasát Pakisztán délnyugati részén egy autópályán, korábban pedig ugyanezek az elkövetők két embert öltek meg egy autó utasai közül, amelyet megállásra kényszerítettek – közölte szombaton egy rendő...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1713036480
[modified] => 1713027418
)
[title] => Fegyveresek elrabolták és megölték egy busz számos utasát Pakisztánban
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=153706&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 153706
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 153707
[image] => Array
(
[id] => 153707
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/paki.jpg
[original_lng] => 102419
[original_w] => 450
[original_h] => 300
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/paki-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/paki-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/paki.jpg
[width] => 450
[height] => 300
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/paki.jpg
[width] => 450
[height] => 300
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/paki.jpg
[width] => 450
[height] => 300
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/paki.jpg
[width] => 450
[height] => 300
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/paki.jpg
[width] => 450
[height] => 300
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1713016658:12
[_thumbnail_id] => 153707
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1650
[_oembed_7986a47702615a97b4f2fe8f606c8493] =>
[_oembed_time_7986a47702615a97b4f2fe8f606c8493] => 1713016684
[_oembed_79b0349dd68933e643606feeb2b40249] =>
Vietnam arrests 6 for attacking police headquarters in Central Highlands https://t.co/h5ZuUOBH4o ... and hunting for others for attacking two police headquarters in the Central Highlands province of Dak Lak, killing some officers and civilians.