Megbénították az olaszországi városok működését a palesztin nép iránti szolidaritásból rendezett tüntetések, amelyek Milánóban utcai összecsapásokba torkollottak a felvonulók és a rendőrök között hétfőn. Milánóban a tüntetés menetéről leszakadt csoportok be akartak jutni a központi pályaudvar épületébe. Az állomás előtti téren csaptak össze az útjukat elálló rendőrökkel. Az összetűzés több órán át tartott.
A tüntetők kövekkel, üvegekkel, minden hozzáférhető tárggyal dobálták a rendőrsorfalat. Betörték a környező üzletek kirakatait és a pályaudvar földszinti ablakait. A hatóságok füstbombákkal és gumibottal válaszoltak, és többször visszaszorították a pályaudvart elfoglalni akaró tömeget.
Bolognában vízágyúval és könnygázzal oszlatták azokat, akik a város gyorsforgalmi útját foglalták el, valamint a közeli A14-es autósztráda behajtó szakaszát.
A Velencéhez közeli Margherában szintén vízágyúkkal akadályozták meg az ipari és kereskedelmi kikötő elfoglalását.
A több mint nyolcvan városban majdnem egy időben zajló megmozdulásokat a szakszervezetek hirdették meg a palesztin nép iránti szolidaritás jeleként. Ezenkívül az Izraellel való diplomáciai és gazdasági kapcsolatok megszakítását követelték a római kormánytól.
A tüntetéssorozatot az oktatást, egészségügyet, közlekedést és számos más ágazatot egyaránt érintő általános sztrájk kísérte. A bejelentett cél az ország megbénítása volt.
Rómában a Termini pályaudvar közelében rendezett délelőtti állótüntetésen a szervezők szerint mintegy százezren vettek részt. Délután több menet zajlott, ami teljesen leállította a város belső kerületeinek működését: a tiltakozók ellepték az utcákat, ami miatt az autósok semmilyen irányban nem tudtak mozdulni, miközben a tömegközlekedés a sztrájk miatt szünetelt.
Nápolyban tüntetők egy csoportja elégette az izraeli és az olasz miniszterelnök, Benjámin Netanjahu és Giorgia Meloni fényképét.
‘Idiot’ tourists strike again: The moment a man sits on the 'Van Gogh chair' and breaks it. In an Instagram post, Palazzo Maffei in Verona, Italy, said it was “Every museum's nightmare come true”.https://t.co/DeMBEYIb34#museums#Italypic.twitter.com/8Nr0ZnZaQb
Rendőrök hatoltak be péntek délben a párizsi politikatudományi egyetemre (Sciences Po), majd erőszak alkalmazása nélkül kitessékelték az épületből a palesztinbarát, tüntető diákokat.
A tüntetők csütörtök este hirdettek békés ülődemonstrációt, miután sikertelennek nevezték az egyetem vezetése által összehívott vitát a Közel-Keletről. A vita során az egyetem vezetése visszautasította, hogy felülvizsgálják az intézmény izraeli egyetemekkel fennálló kapcsolatait. A beszélgetés után hat egyetemista éhségsztrájkba kezdett a gázai övezeti palesztin áldozatok melletti szolidaritása kifejezéseként.
A szemtanú diákok beszámolói szerint az egyetem vezetése csütörtök este távozásra szólította fel a demonstrálókat, és bejelentette hogy az intézmény központi épületeit bezárják, ezért otthoni távmunka végzésére kérte meg péntektől az egyetem hallgatóit és dolgozóit.
A pénteki hatósági beavatkozás kezdetekor már csak mintegy 50 tüntető volt az épületben. A rendőrök az egyetem főépületéhez vezető utcát már a délelőtt folyamán lezárták. A diákok a rendőri intézkedést eltúlzottnak nevezték, és azt is elmondták, hogy hiányolták az egészségügyi támogatást az éhségsztrájkot folytató diáktársaik mellől.
A rendőri fellépést az tette lehetővé, hogy erre országszerte engedélyt adtak a tüntetésekben érintett intézmények vezetői; így már csütörtök este kiürítettek 23 egyetemi épületet.
Több helyen pedig rendőri beavatkozás nélkül is sikerült rábeszélni a demonstrálókat a helyszín elhagyására.
A Franciaországban egy hete kezdődött palesztinbarát tiltakozások központja továbbra is a Sciences Po párizsi, valamint vidéki épületei, és a megmozdulások ezenkívül csak néhány más egyetemre terjedtek ki. Pénteken nemcsak a párizsi Science Pón, hanem az intézmény lyoni fakultásán és a lille-i újságíró-iskolában sem volt tanítás, mivel ott is megszállták az oktatási épületeket a palesztinbarát tüntetők.
Százezrek tüntettek szombaton Londonban a palesztinok mellett és a Gázai övezetben zajló izraeli hadműveletek ellen. A rendőrség több tüntetőt őrizetbe vett.
Hetek óta ez volt messze a legnagyobb palesztinpárti tüntetés a brit fővárosban.
A rendőrség kora estig nem tett közzé létszámbecslést, de a főszervező, a Palestine Solidarity Campaign nevű szolidaritási kampánycsoport közölte, hogy becslése szerint 250 ezren vettek részt a megmozduláson.
A demonstrációt 1500 rendőr biztosította.
A Scotland Yard közölte, hogy tíz résztvevőt őrizetbe vett, köztük egy férfit, aki antiszemita tartalmú plakátot tartott a magasba.
Az ő őrizetbe vételére érkező rendőrökre a tüntetők rátámadtak, és közülük többet szintén őrizetbe vettek.
Nem sokkal korábban egy férfit azzal a gyanúval vettek őrizetbe, hogy a nála lévő plakát felirata betiltott szervezet támogatására utalt.
A brit kormány három évvel ezelőtt terrorszervezetté nyilvánította a Gázai övezetet uraló Hamászt. A brit terrorellenes törvény alapján 14 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók, akik terrorszervezetnek minősített csoportokhoz csatlakoznak, e csoportokat bármilyen módon támogatják vagy másokat ilyen csoportok támogatására biztatnak.
Három másik tüntetőt azért vettek őrizetbe, mert a rendőrségi felszólítás ellenére nem voltak hajlandók eltávolítani az arcukat takaró maszkot.
A brit kormány épp a napokban terjesztett az alsóház elé egy olyan törvénytervezetet, amely elfogadása esetén megtiltja a maszkok viselését és pirotechnikai eszközök használatát a tüntetéseken. Az indítvány szerint egy hónapig terjedő szabadságvesztéssel és ezer font (csaknem 460 ezer forint) bírsággal sújthatók mindazok, akik a demonstrációkon arcukat eltakaró viseletet hordanak és pirotechnikai eszközöket használnak.
A szombati demonstráció engedélyezett útvonala megközelítette Izrael londoni nagykövetségét, de a Scotland Yard előre közölte, hogy a tüntetőknek legalább száz méter távolságot kell tartaniuk a diplomáciai képviselet épületegyüttesétől. A rendőrség felhívta a megmozdulás résztvevőinek figyelmét arra, hogy aki belép a nagykövetség köré vont biztonsági kordon területére, azonnali őrizetbe vételre számíthat.
A Hamász Izrael ellen elkövetett október 7-i terrortámadása és az erre válaszul Gázában indított izraeli hadműveletek kezdete óta rendszeresek Londonban a palesztinpárti tömegtüntetések, amelyeken gyakran százezrek vesznek részt.
A Hamász támadásában 1200 ember meghalt, több mint háromezren megsérültek, és a terrorszervezet Gázába hurcolt 240 túszt, akik közül sokan még mindig fogságban vannak.
Police have appealed for Abdul Shokoor Ezedi to come forward, after a mother and her daughters were attacked with a corrosive substance in Clapham on Wednesday.
Commander Jon Savell made a personal appeal to the 35-year-old, saying he needed "medical help" for his injuries. pic.twitter.com/1QKjKzuHkJ
At least two runaway horses have been seen running through central London. The horses - one of which was seemingly covered in blood - were reportedly from Household Cavalry, which works at Buckingham Palace. According to BBC, four people are now confired to be injured.
Départ du cortège des jeunes de parc de Belleville et leurs soutiens en direction de la manifestation du #1erMai à Paris après un rassemblement festif à la maison des métallos ! pic.twitter.com/EhHwkJXHum
— Révolution Permanente (@RevPermanente) May 1, 2024
waiting for my train at embankment and a ton of these fireworks started going off by the millennium bridge? does anybody know what that's about?? pic.twitter.com/s5aZYLB9dF
#Swedish environmental activist Greta Thunberg was detained again🤡
This time, the girl, together with other activists, blocked a key street in Brussels, calling on the European Union to cancel subsidies for oil and gas productionhttps://t.co/B6za6Gmrwppic.twitter.com/fJiJpm2a0Q
— Lew Anno Suport#Israel #Ukraine 24/2-22 (@anno1540) October 5, 2024
Earlier today, armed extremists set fire to a Christmas tree in Suqaylabiyah in Hama, Syria. Local channels say they were Uzbek militants.
HTS apologized for the incident and promised to deal with any future threats, but many Christians do not believe this will happen. pic.twitter.com/1Op98CUmTB
The individual who ran into a crowd with a car at a Christmas market in Magdeburg, Germany has been identified as Talib Al-Abdulmohsen… an atheist and well know activists and Zionist.
BREAKING: Thousands of Germans are currently protesting in Magdeburg against Mass Immigration after the Christmas market attack by a Saudi Arabian immigrant yesterday.
The people of Germany are NOT going to play nice anymore. They’ve had enough. pic.twitter.com/i6Baj8QNgW
Grupa građana koja je u četvrtak ujutro okupljena ispred ulaza u zgradu Skupštine grada Beograda došla je do fizičkog obračuna s obezbjeđenjem. Do sukoba je došlo kada su građani pokušali ukloniti zaštitnu ogradu ispred zgrade. pic.twitter.com/NP8f3ZbdI6
Las autoridades en Londres confirmaron la identidad del hombre que mató a un niño de 14 años con una espada samurái. Se trata de Marcus Aurélio Arduini Monzo, de nacionalidad española y brasileña https://t.co/RZv30oQA3Wpic.twitter.com/Tzi5linTzx
145 embert őrizetbe vettek, hét ember ellen pedig vádat emeltek Londonban a nyugati országok által ünnepelt fegyverszünet napján (Armistice Day), november 11-én tartott palesztinpárti demonstrációk miatt.
Fotó: GETTY IMAGES
A BBC szerint a londoni rendőrség azt is közölte, hogy a 145 őrizetbe vett személy „nagy többsége” ellentüntető volt, ugyanis a palesztinpárti tüntetőkkel szemben szélsőjobboldali aktivisták vonultak fel.
A rendőrség szerint közülük sokan erőszakosan léptek fel, a tüntetők közt pedig voltak olyanok, akik antiszemita gyűlöletkeltést követhettek el. Ezen incidensek miatt a rendőrség vizsgálatot indított. A demonstrációk alatt 9 rendőr meg is sérült.
Szombaton összesen több mint 300 ezer tüntető vonult fel London belvárosában a gázai tűzszünetet követelve. Ez volt az eddigi legnagyobb tüntetés az Egyesült Királyságban a konfliktus október 7-i fellángolása óta.
A young man has been found living under the hidden stairs of a shopping mall in #Shanghai for over half a year without anyone knowing. A ergonomic chair, a tent, a table and a computer - he cleaned up the small place and even used an inverter to generate electricity. pic.twitter.com/WF6ZX7SEGe
Police have appealed for Abdul Shokoor Ezedi to come forward, after a mother and her daughters were attacked with a corrosive substance in Clapham on Wednesday.
Commander Jon Savell made a personal appeal to the 35-year-old, saying he needed "medical help" for his injuries. pic.twitter.com/1QKjKzuHkJ
V MOSKVI JE ARETIRAN PRODUCENT REUTERS: Konstantin Gabov je osumljen,da je pripravljal materiale za YouTube kanal Navalny LIVE.
Celotno sporočilo pokojnega "vodje" skrajne opozicije Navalnega je bilo o korupciji v Rusiji, toda s producenti,ki jih financira Reuters - zdi se, 1/2 pic.twitter.com/lG9kVyvUDK
At least two runaway horses have been seen running through central London. The horses - one of which was seemingly covered in blood - were reportedly from Household Cavalry, which works at Buckingham Palace. According to BBC, four people are now confired to be injured.
London: Four people including a child have been injured following a shooting in Hackney, east London, outside a restaurant. The shooter was on a motorcycle and fled away after shooting.
waiting for my train at embankment and a ton of these fireworks started going off by the millennium bridge? does anybody know what that's about?? pic.twitter.com/s5aZYLB9dF
Jail for neo Nazi Piotr Kucharski, who pretended to be Wagner Group mercenary. He was arrested drunkenly brandishing a dagger at a Viking war reinactment in Suffolk https://t.co/Q4JFUhgWj9pic.twitter.com/dMMH7ddpfN
Turkish police scuffled with May Day protesters in Istanbul on May 1, forcefully detaining some of them and dragging them away to buses pic.twitter.com/yhtX9NwGGq
Las autoridades en Londres confirmaron la identidad del hombre que mató a un niño de 14 años con una espada samurái. Se trata de Marcus Aurélio Arduini Monzo, de nacionalidad española y brasileña https://t.co/RZv30oQA3Wpic.twitter.com/Tzi5linTzx
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025
Palesztinát támogató tüntetést tartottak vasárnap Madridban. A megmozduláson több százan vettek részt, a tüntetők a gázai övezetben dúló harcok beszüntetését követelték.
A demonstrációja mottója az volt, hogy: „Nem a barbárságra, nem a háborúra. Fejezzék be a harcokat!
A tömegben olyan transzparensek is feltűntek, amelyek Izrael bojkottjára szólítottak fel, vagy amin háborús bűnősként ábrázolták az izraeli miniszterelnököt, Benjámin Netanjahu.
Mintegy kétezren vettek részt vasárnap a szarajevói városháza előtt meghirdetett Palesztina-párti tüntetésen, amelyet a bosznia-hercegovinai palesztin közösség szervezett – számolt be a Dnevni Avaz című boszniai napilap. A demonstrálók palesztin zászlókat lengettek, és transzparenseket tartottak a magasba, amelyeken elítélték a Gázai övezetben történt erőszakot, Izraelt pedig a nácikhoz hasonlították.
A résztvevők között volt Szarajevó polgármestere, Benjamina Karic is, aki elmondta: ezzel az összejövetellel a történelem jó oldalán állnak.
„Mi tudjuk a legjobban, milyen az, amikor nincs víz, étel, és amikor gyerekek halnak meg” – mondta a polgármester, hozzátéve, hogy Szarajevó olyan város, amely a modern történelem leghosszabb ostroma alatt állt. „Ezért Szarajevó kiáll a békéért és a világ összes ártatlan áldozatáért” – húzta alá.
Más felszólalók Palesztina szabadságát követelték, és a Gázai övezet elleni támadások azonnali beszüntetésére, valamint a segélyszállítmányoknak a rászorulókhoz való mielőbbi eljuttatására szólítottak fel.
A palesztinok mellett tüntettek vasárnap a montenegrói és a szerb fővárosban is.
Jelentős rendőri készültség mellett hatalmas tüntetés volt szombaton Londonban a palesztinok mellett. A Scotland Yard kora esti első becslése szerint a Palestine Solidarity Campaign nevű szolidaritási kampánycsoport szervezte demonstráción százezren vettek részt.
A menet a londoni kormányzati főutcához, a Whitehallhoz vonult; innen nyílik a Downing Street, amely a brit miniszterelnökök hivatalának és rezidenciájának nyújt otthont.
A Scotland Yard már előre felhívta a szombati tüntetés résztvevőinek figyelmét arra, hogy nem nézi tétlenül, ha a demonstráción gyűlölet vezérelte bűncselekmények elkövetését észleli; ilyen esetekre a londoni rendőrség beavatkozást helyezett kilátásba.
Szombat estig mindazonáltal nem érkezett jelentés rendbontásokról és őrizetbe vételekről.
Londonban és más brit nagyvárosokban egy hete is tartottak demonstrációkat a palesztinok mellett. A múlt szombati tüntetésen 15 embert őrizetbe vettek.
A mostani demonstrációt 1500 rendőr biztosította.
A Scotland Yard terrorellenes ügyosztálya a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet Izrael ellen két hete végrehajtott támadása óta számos alkalommal felhívta a demonstrációk szervezőinek és résztvevőinek figyelmét arra, hogy a Hamász és az október 7-i terrortámadás nyilvános dicsőítése súlyos bűncselekmény.
A brit terrorizmusellenes törvény alapján 14 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók, akik a brit kormány által militáns terrorszervezetnek minősített csoportokhoz csatlakoznak, e csoportokat bármilyen módon támogatják, illetve másokat ilyen csoportok támogatására biztatnak.
A brit kormány két évvel ezelőtt terrorszervezetté nyilvánította a Hamászt, amelynek nagy-britanniai tevékenységét és támogatását törvényen kívül helyezte.
A szombati londoni tüntetésen az előzetes hatósági figyelmeztetések ellenére többször is hallható volt a „From the river to the sea, Palestine will be free” (A folyótól a tengerig Palesztina szabad lesz) jelmondat, amely arra utal, hogy az ezt skandálók szerint a szabad palesztin államot a Jordán folyó és a Földközi-tenger között, vagyis jórészt Izrael területén kell létrehozni.
Suella Braverman brit belügyminiszter már a múlt heti tüntetés előtt levelet intézett az angliai és a walesi rendőrkapitányságok parancsnokaihoz, annak megfontolására kérve a rendőri vezetőket, hogy a jelmondat, amely korábbi Izrael-ellenes tüntetéseken is rendszeresen elhangzott, nem tekinthető-e Izrael megsemmisítését célzó, erőszakcselekmények végrehajtására irányuló szándék kifejezésének.
Police have appealed for Abdul Shokoor Ezedi to come forward, after a mother and her daughters were attacked with a corrosive substance in Clapham on Wednesday.
Commander Jon Savell made a personal appeal to the 35-year-old, saying he needed "medical help" for his injuries. pic.twitter.com/1QKjKzuHkJ
At least two runaway horses have been seen running through central London. The horses - one of which was seemingly covered in blood - were reportedly from Household Cavalry, which works at Buckingham Palace. According to BBC, four people are now confired to be injured.
London: Four people including a child have been injured following a shooting in Hackney, east London, outside a restaurant. The shooter was on a motorcycle and fled away after shooting.
London: Four people including a child have been injured following a shooting in Hackney, east London, outside a restaurant. The shooter was on a motorcycle and fled away after shooting.
At least two runaway horses have been seen running through central London. The horses - one of which was seemingly covered in blood - were reportedly from Household Cavalry, which works at Buckingham Palace. According to BBC, four people are now confired to be injured.
waiting for my train at embankment and a ton of these fireworks started going off by the millennium bridge? does anybody know what that's about?? pic.twitter.com/s5aZYLB9dF
Israel bombed the tents of the displaced in Khan Yunis. They are back to killing kids and families in tents again, after Trump sent 3 F-35 to Israel. pic.twitter.com/770CFP0XFg
— Bassem Youssef Commentary (@bassem_youssef9) March 18, 2025
Las autoridades en Londres confirmaron la identidad del hombre que mató a un niño de 14 años con una espada samurái. Se trata de Marcus Aurélio Arduini Monzo, de nacionalidad española y brasileña https://t.co/RZv30oQA3Wpic.twitter.com/Tzi5linTzx
A közel-keleti konfliktus miatt demonstrációk voltak Berlinben és Hágában is.
Több százan tüntettek a palesztin nép mellett szerda este Berlinben – a német hatóságok erre vonatkozó tiltása ellenére. A tüntetők összecsaptak a rendőrökkel, akik közül több mint hatvanan megsérültek a rájuk zúduló kövektől és égő folyadékoktól.
A tüntetés után 174 embert őrizetbe vettek, közülük 65-en „bűnügyi nyomozás alatt állnak”. Olaf Scholz német kancellár csütörtök délelőtt felszólította a hatóságokat, hogy akadályozzák meg azokat a tüntetéseket, amelyek antiszemita gyűlésekké válhatnak.
A hollandiai Hágában békés palesztin-barát tüntetők demonstráltak a Nemzetközi Bíróság előtt. A tüntetők izraeli vezetők elmarasztalását követelték.
„Azt akartuk tudatni a Nemzetközi Bírósággal, hogy támogatjuk a gázai embereket, és azt akarjuk, hogy Benjámin Netanjáhu izraeli miniszterelnök egy nap bíróság elé kerüljön”- Dima Abdalli, joghallgató.
Athénban az izraeli emberek mellett tüntettek. A résztvevők a Hamász által fogva tartott túszok azonnali szabadon bocsátását követelték, valamint igazságszolgáltatást a „több ezer meggyilkolt ártatlan ember számára”.
Ezzel szemben a palesztinokkal való szolidaritás jegyében is mintegy 10 ezer ember gyűlt össze a görög főváros központjában.
And at the same time this awful assembly takes place in Berlin, where they scream "Scheiss Juden". I am so angry that this can take place in my country pic.twitter.com/zVuaX3e5QS
Who’s idea at Hartlepool Council was it to bring migrant hostels to town, to place them on residential street close to schools, to bring them to a town with massive crime problems, unemployment problems, are we getting massive investment to teach people how to speak English,… pic.twitter.com/KJnmGZdxZk
Unmarked graves of #migrants who died in #bosnia, on the #balkanroute. The city cemetery of the village #Sapna, has about 15 graves. Many more are in other parts of the country, and nobody knows how many bodies are left in forests. Killed by #fortresseurope. (Photo by N. Suljic) pic.twitter.com/5BWVNAk5Hl
Unmarked graves of #migrants who died in #bosnia, on the #balkanroute. The city cemetery of the village #Sapna, has about 15 graves. Many more are in other parts of the country, and nobody knows how many bodies are left in forests. Killed by #fortresseurope. (Photo by N. Suljic) pic.twitter.com/5BWVNAk5Hl
Atenção aos Avisos Meteorológicos para Portugal Continental: Agitação Marítima - Amarelo [ 14 Nov 09:33 - 15 Nov 18:00 ] Ondas de oeste/sudoeste com 4 a 4,5 metros. Precipitação - Laranja [ 14 Nov 09:33 - 14 Nov 12:00 ]#avisosipmahttps://t.co/wgLnekhnrMpic.twitter.com/CjY8Z92OhG
A tüntetések egy nappal egy gázai kórházban történt robbanás után történtek, egy olyan támadás után, amelynek elkövetésével Izrael és a Hamász egymást vádolja.
„Az antiszemitizmusnak nincs helye Németországban” – mondta Olaf Scholz német kancellár, miután a szerda esti berlini palesztinbarát tüntetéseken 65 rendőr megsérült,174 embert pedig őrizetbe vettek, miután az események erőszakba torkolltak – számolt be róla a Politico.
„A jelenlegi állás szerint az elmúlt órákban kollégák sérültek meg többek között kövek, égő folyadékok és rendbontó cselekmények következtében. Mindemellett a járókelők és az ellenállást tanúsító személyek is megsérültek” – közölte a berlini rendőrség.
A tüntetések egy nappal egy gázai kórházban történt robbanás után történtek, egy olyan támadás után, amelynek elkövetésével Izrael és a Hamász egymást vádolja. A Közel-Keleten zajló erőszak – amelyet az váltott ki, hogy a hónap elején a Hamász fegyveresei izraeli településekre törtek be, és több mint ezer embert öltek meg, ami megtorló, halálos csapásokat váltott ki Izraelből – egy szélesebb regionális konfliktustól való félelmet kelt.
Olaf Scholz elítélte az antiszemita megnyilvánulásokat „Az antiszemitizmusnak nincs helye Németországban, és mindent megteszünk, hogy fellépjünk ellene. Tesszük ezt állampolgárokként, politikai felelősséget viselőként” – jegyezte meg a kancellár a német parlamentben tartott beszédében.
Marco Buschmann igazságügyi miniszter hangsúlyozta, hogy a tüntetés szabadsága alapvető jog, „de az elfogadhatatlan, hogy egy béketüntetés álcája alatt aztán utólag zsidók ellen uszítsanak”.
Es ist unglaublich: Kampftage der Demokratie! Bundeskanzler und Bundesrat sind jetzt gefordert, das AfD-Verbotsverfahren in Gang zu setzen! – Von Karlsruhe (Sitz des Verfassungsgerichts), über Wuppertal, Koblenz, Hannover, Offenburg. Stuttgart bis Frankfurt (bereits über 60.000)! pic.twitter.com/1XvhZpdEgy
— Zentrum für Politische Schönheit (@politicalbeauty) January 20, 2024
Wegen Protesten von Bauern gegen Sparbeschlüsse der Bundesregierung ist die B213 im Bereich Lastrup (Landkreis Cloppenburg) zwischen den Abfahrten Stapelfeld und Löningen/Meerdorf blockiert. https://t.co/XlQBeRBPes
"Patience is over!" Thousands of German farmers block Berlin and Germany to protest against the planned increase in fuel taxes wanted by socialist politicians. pic.twitter.com/POcpXNyNli
More footage from Germany, where hundreds of tractor drivers blocked roads in Berlin, Munich, Bremen and many other German cities. pic.twitter.com/kilknHfkgX
Aktuell laufen immer mehr SEK und auch BFE-Beamte in das Schulgebäude, sie wollen den großen und verwinkelten Komplex möglichst schnell absuchen, falls sich wirklich noch ein bewaffneter Täter im Gebäude befindet #wuppertal#amok#gymnasium#polizeipic.twitter.com/NwrUw0niuP
Innenministerin Faeser zu mutmaßlicher chinesischer #Spionage: „Der im aktuellen Fall betroffene Bereich militärisch nutzbarer innovativer Technologien aus🇩🇪 ist besonders sensibel. Umso wichtiger ist es, hier so konsequent zu begegnen, wie es uns in diesem Fall gelungen ist.“ pic.twitter.com/QJnsfYPx6D
— Bundesministerium des Innern und für Heimat (@BMI_Bund) April 22, 2024
Der Zustand eines Landes wie #Deutschland wird auch daran deutlich, wie sich demokratische Prozesse - Wahlen, Parteitage usw. - ausgestalten lassen. Da ist das, was in #Essen#NRW#e2906 geschieht, ein Warnsignal.
Ein Propellerflugzeug ist kurz nach dem Start nahe Bonn auf ein Feld gestürzt. Der Pilot wurde getötet, seine kleine Tochter überlebte schwer verletzt.https://t.co/BLBvMuWFpk
Im Rhein-Maas Klinikum (RMK) in #Würselen gilt ab morgen bis auf Weiteres ein Besuchsverbot. Für die Weihnachtstage strebt das Krankenhaus – abhängig von der weiteren Entwicklung des Infektionsgeschehens – Ausnahmeregelungen an. - https://t.co/d3bnZTTFd8pic.twitter.com/0q336h5ee2
Bei einem Kindergeburtstag in einem Skigebiet steht eine Ausfahrt mit einem Motorschlitten an. Doch die Fahrt endet mit acht Verletzten, darunter sechs Kindern. Was ist passiert? https://t.co/GdsVxy4b4b
BREAKING: Chaos in Stuttgart! A Mercedes G-Class plows into a crowd near Olgaeck tram stop, injuring 3—some fighting for their lives! Is this a freak accident or a deadly trend? Share your thoughts—what’s next for public safety? pic.twitter.com/JsaVImSCln
Der 37-jährige Syrer aus Tirschenreuth, Abdulhadi B., der wegen IS-Unterstützung zu über fünf Jahren Haft verurteilt wurde, stellt Ansprüche an den deutschen Staat und verlangt 144.000 Euro für seine freiwillige Ausreise – als „Entschädigung“. https://t.co/EUz8Q4JUBopic.twitter.com/fjvHud065W
❗️🚆🇩🇪 - Train Derailment in Baden-Württemberg: Fatalities and Injuries Reported
On July 27, 2025, at approximately 6:10 PM, a regional express train operated by Deutsche Bahn derailed near Zwiefaltendorf in Biberach, Baden-Württemberg, while traveling from Sigmaringen to Ulm.… pic.twitter.com/QSmcSPqC7s
Jelentős rendőri készültség mellett ezrek tüntettek szombaton Londonban és több más brit nagyvárosban a palesztinok mellett. A Felvonulás Palesztináért (March for Palestine) címmel meghirdetett londoni demonstráció a Scotland Yard által szigorúan előírt útvonalon haladhatott csak.
A menet résztvevői a Broadcasting House-nál, a BBC közszolgálati médiatársaság székhelyénél gyülekeztek, majd a Regent Street, a Piccadilly és a Trafalgar-tér érintésével megérkeztek a londoni kormányzati főutcához, a Whitehallhoz.
A Scotland Yard szombaton is figyelmeztette a tüntetőket, hogy kizárólag az előre kijelölt útvonalon haladhatnak, és azokat, akik ettől eltérnek, őrizetbe veszik. A londoni rendőrség arra is felhívta a résztvevők figyelmét, hogy a demonstráción nem viselhetnek olyan ruhadarabot, amely eltakarja arcukat.
A Broadcasting House bejáratát még a tüntetés kezdete előtt ismeretlen tettesek vörös festékkel leöntötték. A Whitehallból nyílik a Downing Street, amely a brit miniszterelnökök hivatalának és rezidenciájának nyújt otthont.
A tüntetők itt a brit kormány Izraelt támogató politikája elleni jelszavakat skandáltak és tiltakozó transzparenseket tartottak a magasba, több ezernyi palesztin zászlóval együtt. A tüntetésen az előzetes hatósági figyelmeztetések ellenére többször is hallható volt a „From the river to the sea, Palestine will be free” (A folyótól a tengerig Palesztina szabad lesz) jelmondat, amely arra utal, hogy az e szöveget skandálók szerint a szabad palesztin államot a Jordán folyó és a Földközi-tenger között, vagyis jórészt Izrael területén kell létrehozni.
Suella Braverman brit belügyminiszter a tüntetés előtt levelet intézett az angliai és a walesi rendőrkapitányságok parancsnokaihoz, annak megfontolására kérve a rendőri vezetőket, hogy a jelmondat, amely korábbi Izrael-ellenes tüntetéseken is rendszeresen elhangzott, nem tekinthető-e Izrael megsemmisítését célzó, erőszakcselekmények végrehajtására irányuló szándék kifejezésének.
A Scotland Yard terrorellenes ügyosztálya szombati tájékoztatásában közölte azt is, hogy a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet Izrael ellen egy hete végrehajtott támadása óta számos lakossági bejelentést kapott olyan online tartalmakról, amelyek potenciálisan összefüggésbe hozhatók a terrorizmussal.
Az ügyosztály a szombati tájékoztatás szerint eddig 55 ilyen esetben indított vizsgálatot. Dominic Murphy, a terrorellenes ügyosztály parancsnoka köszönetet mondott a bejelentésekért, amelyek nyilatkozata szerint lehetővé teszik, hogy a rendőrség együttműködjön a technológiai cégekkel az olyan tartalmak eltávolítása érdekében, amelyek a brit terrorizmusellenes törvénybe ütköznek.
E törvény alapján 14 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók, akik a brit kormány által militáns terrorszervezetnek minősített csoportokhoz csatlakoznak, illetve másokat ilyen csoportok támogatására biztatnak.A brit kormány két évvel ezelőtt ilyen szerveződéssé nyilvánította a Hamászt, amelynek nagy-britanniai tevékenységét és támogatását törvényen kívül helyezte.
Szombaton tüntetéseket tartottak a palesztinok mellett Londonon kívül más brit nagyvárosokban, köztük Liverpoolban, Bristolban, Cambridge-ben, Norwichban, Coventryben, Edinburghban és Swansea-ban is.
? One of those disrupting the #BBCProms, Kate Logan, a 38-year-old mum of two from London, said:
“Many years ago, I sang with a youth choir at the Albert Hall, never imagining I would one day disrupt a performance here to draw attention to the planetary crisis we find ourselves… pic.twitter.com/OULUVrLwDc
Wimbledon MP @S_Hammond says a major incident has been declared at the Study Prep School in Wimbledon Common. @MPSMerton say "We are aware of several casualties."
Officer tells our reporter the Air Ambulance is on the scene and are "still trying to get casualties out." pic.twitter.com/gSIZsHTGSB
A big thank you to every solider who took part in the Colonel’s Review this morning in the heat. Difficult conditions but you all did a really good job. Thank you. W
— The Prince and Princess of Wales (@KensingtonRoyal) June 10, 2023
Police have appealed for Abdul Shokoor Ezedi to come forward, after a mother and her daughters were attacked with a corrosive substance in Clapham on Wednesday.
Commander Jon Savell made a personal appeal to the 35-year-old, saying he needed "medical help" for his injuries. pic.twitter.com/1QKjKzuHkJ
At least two runaway horses have been seen running through central London. The horses - one of which was seemingly covered in blood - were reportedly from Household Cavalry, which works at Buckingham Palace. According to BBC, four people are now confired to be injured.
London: Four people including a child have been injured following a shooting in Hackney, east London, outside a restaurant. The shooter was on a motorcycle and fled away after shooting.
London: Four people including a child have been injured following a shooting in Hackney, east London, outside a restaurant. The shooter was on a motorcycle and fled away after shooting.
At least two runaway horses have been seen running through central London. The horses - one of which was seemingly covered in blood - were reportedly from Household Cavalry, which works at Buckingham Palace. According to BBC, four people are now confired to be injured.
waiting for my train at embankment and a ton of these fireworks started going off by the millennium bridge? does anybody know what that's about?? pic.twitter.com/s5aZYLB9dF
Las autoridades en Londres confirmaron la identidad del hombre que mató a un niño de 14 años con una espada samurái. Se trata de Marcus Aurélio Arduini Monzo, de nacionalidad española y brasileña https://t.co/RZv30oQA3Wpic.twitter.com/Tzi5linTzx
A warehouse has burst into flames in Southall, West London, and around 150 firefighters and 25 fire engines are tackling it. They declared it a major incident.
BREAKING: London Fire Brigade says 25 fire engines and 150 firefighters are responding to a blaze at a warehouse in Southall, West London.https://t.co/m0zM0N5kcf