Több tucat maszkos palesztinpárti aktivista foglalta el szerdán a belgiumi Genti Egyetem (UGent) rektori hivatalát, tiltakozásul az intézmény izraeli partnerekkel folytatott együttműködése ellen.
A belga sajtó tudósítása szerint mintegy 40 fős csoport szerda reggel hat óra után tört be az épületbe, majd a tetőre is felmászott, transzparenseket helyezett ki és graffitikkel fújta le a falakat. A rendőrség a helyszínt távolról figyeli, miközben egyeztetéseket folytat az egyetem vezetésével. A hatóságok közlése szerint céljuk a párbeszéd a demonstrálókkal. A helyszínre végrehajtó is érkezett, hogy hivatalos jegyzőkönyvet készítsen a történtekről.
Az aktivisták öt hete tartó tiltakozó akciójukat fokozzák annak érdekében, hogy az egyetem teljesen szüntesse meg izraeli intézményekkel való kapcsolatait.
Petra De Sutter rektor a múlt héten jelentette be, hogy az egyetem felgyorsítja a még fennmaradó, problémásnak minősített öt együttműködés megszüntetését.
Kedden több egyetemi épületet is megrongáltak; az épületfoglalók szerint ez nem az ő szervezésükben történt. Az egyetem közölte: az erőszakmentes tiltakozás elfogadható határait átlépték, és nem zárta ki, hogy az újabb akció miatt véget vet az elfoglalásnak. Hasonló intézkedésre két évvel ezelőtt is sor került, amikor a rektori hivatalnál tartott tiltakozások elfajultak.
A demonstrálók elismerték, hogy törvényt sértenek. Egy szóvivőjük szerint az egyetem évek óta megszegi saját szabályait és megállapodásait az izraeli intézményekkel folytatott együttműködésekkel, és ezzel „részese a gázai népirtásnak”. Hozzátette: addig folytatják a tiltakozásokat, amíg változás nem történik.
Az egyetem közölte: jelenleg értékeli a kialakult helyzetet, és egyelőre nem kíván további nyilatkozatot tenni.
Scene di guerriglia urbana a #Torino durante il corteo a sostegno del centro sociale #Askatasuna. Lanci di pietre e bombe carta contro gli agenti che hanno risposto con idranti e lacrimogeni. Un blindato della polizia è stato alle fiamme, a fuoco anche cassonetti. pic.twitter.com/SRChkwuEJO
Quanto accaduto oggi a Torino, durante il corteo degli antagonisti contro lo sgombero dello stabile Askatasuna, è grave e inaccettabile.
Uno sgombero legittimo di un immobile occupato illegalmente è stato usato come pretesto per scatenare violenze, incendi, lanci di bombe carta… pic.twitter.com/AtVLzMVxfD
Belgian “Annadatas” are blocking highways, lighting bonfires and setting up roadblocks in protest.
Why isn’t this news from Europe grabbing the attention of farmers Mia Khalifa & Rihanna, the way it did during Farm protests in India? pic.twitter.com/48xYGZbwax
Több órára csatatérré változtak Torinó utcái, ahol szélsőbaloldali tüntetők csaptak össze a rendőrökkel szombaton.
A Torinóban kora délután kezdődött tüntetés menete az esti órákban több ágra szakadt, amelyek letértek a hatóságokkal korábban egyeztetett útvonalról. A rendőrség adatai szerint közel húszezren vonultak fel, míg a szervezők szerint ötvenezren voltak, és egész Olaszországból, valamint külföldről is érkeztek a megmozdulásra.
Arcukat eltakaró tüntetők csoportjai először hulladéktárolókat gyújtottak fel, majd kövekkel, üvegekkel, petárdákkal, utcai jelzőtáblákkal és kalapácsokkal támadtak a rendőrökre:
Egy rendőrségi jármű is kigyulladt. A tüntetők kezében házilag készített műanyag pajzs volt rajta az anarchisták jelvényeivel, sokan palesztin zászlót lobogtattak. Mások macskaköveket dobtak a rendőrökre, és fasisztának nevezték őket.
A város több helyszíne csatatérre változott. A tüntetők, a rendőrök és az eseményeket követő újságírók közül többen megsérültek. Több tüntetőt őrizetbe vettek.
A tüntetést szélsőbaloldali pártok, köztük a Zöldek és Baloldal Szövetsége (AVS), valamint anarchista csoportok szervezték azt követően, hogy tavaly december 18-án a belügyminisztériumhoz tartozó terrorizmus ellenes nyomozóigazgatóság (Digos) behatolt és kiürítette az úgynevezett Askatasuna-központot. A baszk szabadság-mozgalomról elnevezett épületet 1996 óta szélsőbaloldali csoportok foglalták el.
Scene di guerriglia urbana a #Torino durante il corteo a sostegno del centro sociale #Askatasuna. Lanci di pietre e bombe carta contro gli agenti che hanno risposto con idranti e lacrimogeni. Un blindato della polizia è stato alle fiamme, a fuoco anche cassonetti. pic.twitter.com/SRChkwuEJO
A hatósági fellépés miatt az első tüntetést december 20-án tartották, amikor szintén harctérré változtak Torino utcái.
A kormánykoalíciót vezető Olasz Testvérek (FdI) párt nevében nyilatkozó Augusta Montaruli, aki a jobboldali erő képviselőházi frakcióvezető-helyettese, úgy vélekedett, hogy a felelősség a tüntetők oldalára álló, vagy az eseményeket teljes csendben kísérő baloldali pártokat terheli, amelyek nem határolják el magukat az erőszaktól.
Quanto accaduto oggi a Torino, durante il corteo degli antagonisti contro lo sgombero dello stabile Askatasuna, è grave e inaccettabile.
Uno sgombero legittimo di un immobile occupato illegalmente è stato usato come pretesto per scatenare violenze, incendi, lanci di bombe carta… pic.twitter.com/AtVLzMVxfD
Antonio Tajani miniszterelnök-helyettes, a Hajrá Olaszország (FI) elnöke szerint a baloldali tüntetők szokás szerint „szétverték” Torinót. Tajani hozzátette, hogy a kormány új biztonsági intézkedésekkel akarja megfékezni a hasonló megmozdulásokat, és védelmet nyújtani a hatósági erők embereinek.
Az Askatasunához tartozók bűnözők, és náluk csak azok rosszabbak, akik igazolják, védik, dédelgetik őket – hangoztatta Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes, a Liga vezetője.
Scene di guerriglia urbana a #Torino durante il corteo a sostegno del centro sociale #Askatasuna. Lanci di pietre e bombe carta contro gli agenti che hanno risposto con idranti e lacrimogeni. Un blindato della polizia è stato alle fiamme, a fuoco anche cassonetti. pic.twitter.com/SRChkwuEJO
Belgian “Annadatas” are blocking highways, lighting bonfires and setting up roadblocks in protest.
Why isn’t this news from Europe grabbing the attention of farmers Mia Khalifa & Rihanna, the way it did during Farm protests in India? pic.twitter.com/48xYGZbwax
Quanto accaduto oggi a Torino, durante il corteo degli antagonisti contro lo sgombero dello stabile Askatasuna, è grave e inaccettabile.
Uno sgombero legittimo di un immobile occupato illegalmente è stato usato come pretesto per scatenare violenze, incendi, lanci di bombe carta… pic.twitter.com/AtVLzMVxfD
Alcuni manifestanti intenti a entrare dentro Askatasuna, a Torino, hanno sfondato il cancello del centro sociale per provare ad accedere al cortile, ma sono stati respinti dagli agenti di polizia e dai carabinieri schierati all'interno. pic.twitter.com/udYON9bNz8
Palesztinpárti aktivisták pénteken behatoltak a brit királyi légierő egy bázisára Közép-Angliában, ahol megrongáltak és piros festékkel fújtak le két, utántöltésre és szállításra használt repülőgépet.
A Palestine Action nevű csoport közlése szerint két tagjuk hatolt be az Oxfordshire megyében található Brize Norton bázisra, ahol festéket juttattak a Voyager típusú repülőgépek hajtóműveibe, majd feszítővassal további károkat okoztak bennük – közölte a Reuters.
„Annak ellenére, hogy nyilvánosan elítéli az izraeli kormányt, Nagy-Britannia továbbra is katonai szállítmányokat küld, kémrepülőket reptet Gáza felett, és izraeli–amerikai vadászgépeket tankol fel. Britannia nemcsak cinkos, hanem aktív résztvevője a gázai népirtásnak és a közel-keleti háborús bűnöknek” – írta közleményében a csoport, amely a történtekről videót is közzétett az X-en.
Keir Starmer miniszterelnök az esetről az X-en közzétett bejegyzésében szégyenletes vandalizmusnak nevezte a történteket, és elítélte az akciót.
A brit védelmi minisztérium és a rendőrség vizsgálja az ügyet.
BREAKING: Palestine Action break into RAF Brize Norton and damage two military aircrafts.
Flights depart daily from the base to RAF Akrotiri in Cyprus.
From Cyprus, British planes collect intelligence, refuel fighter jets and transport weapons to commit genocide in Gaza. pic.twitter.com/zzmFqGKW8N
„Fegyveres erőink Nagy-Britannia legjobbjait képviselik. Életüket kockáztatják értünk, szolgálatuk, elkötelezettségük és önzetlen áldozatvállalásuk mindannyiunk számára példaértékű” – írta közleményében a minisztérium.
„A mi felelősségünk, hogy támogassuk azokat, akik megvédenek bennünket.”
A Palestine Action az egyik olyan csoport, amely a gázai konfliktus kezdete óta rendszeresen támad brit védelmi cégeket és más, Izraelhez köthető vállalatokat. A szervezet közlése szerint a bázis kifutópályáját is lefestették, és egy palesztin zászlót is hátrahagytak a területen.
On May 24, a man somehow got through the security barrier and briefly sat on a Nguyen Dynasty throne in the Thai Hoa Imperial Palace in Hue, causing severe damage to the national treasure. He was arrested but was later found to be mentally unstable 🥹 pic.twitter.com/1jUCTUdIMd
🚨YSM BREAKING🚨: A man has been arrested after breaking into Vietnamese history exhibit and damaging a 200-year-old Nguyen dynasty throne-one of the nations most treasured artefcts. #vietnam#news#throne#arrestedpic.twitter.com/JE9XLe9rXR
— YSM International (@ttkbeensteppin) May 25, 2025
Anti-government protesters vandalize the offices of the ruling Serbian Progressive Party in the northern city of Novi Sad as others clashed with police and SNS supporters in the capital, Belgrade https://t.co/Ter74kSSgupic.twitter.com/evATTE0kFC
Fraudster who dubbed himself '#Kardashian of Cheshire' jailed over designer handbag scam in UK: Jack #Watkin, 26, has been jailed for 6 years after pleading guilty to fraud. pic.twitter.com/GxcVA65nC2
Auto von AfD-Spitzenmann Baumann angezündet: In der Nacht Nacht von Sonntag auf Montag ist das Auto von Bernd Baumann einem Brandanschlag zum Opfer gefallen. Mehr Details auf https://t.co/sYiHeYG6Vcpic.twitter.com/WR1NY5B0Bi
Scene di guerriglia urbana a #Torino durante il corteo a sostegno del centro sociale #Askatasuna. Lanci di pietre e bombe carta contro gli agenti che hanno risposto con idranti e lacrimogeni. Un blindato della polizia è stato alle fiamme, a fuoco anche cassonetti. pic.twitter.com/SRChkwuEJO
Quanto accaduto oggi a Torino, durante il corteo degli antagonisti contro lo sgombero dello stabile Askatasuna, è grave e inaccettabile.
Uno sgombero legittimo di un immobile occupato illegalmente è stato usato come pretesto per scatenare violenze, incendi, lanci di bombe carta… pic.twitter.com/AtVLzMVxfD
Arson wave hits Ukrposhta over draft notices – CEO Smilyansky
Postal workers are exempt from the draft because they deliver draft notices.
Last month, Ukraine’s Defense Minister Mikhail Fedorov revealed that around 2 million men are wanted for avoiding mobilization.… pic.twitter.com/ZHZZbjI4C1
⚡️ The head of the Russian House in Prague, Igor Girenko, said that the cultural center was attacked: bottles with incendiary mixture were thrown at the building, some of which did not ignite. A fire was avoided.#Prague#CzechRepublic#Security#Attack#Russiapic.twitter.com/wzFdDBdpq0
🇬🇧 Several ambulances of the Jewish volunteer emergency medical service Hatzola Northwest were set ablaze in London’s Golders Green area in a suspected antisemitic arson attack.
Surveillance video shows several masked men pouring gasoline on vehicles before fleeing the scene. pic.twitter.com/tjn5udewYq
Moravské národní hnutí bezpochyby toužilo po pozornosti, kterou guerillovou akci na sochu Edvarda Beneše bezpochyby získalo. Čeští extrémisté a fašisté se na sociálních sítích rozčilují jako čertík v krabičce, zatímco média o vandalismu moravistů informují…
WE ARE UNDER ATTACK IN THE UK! Burnley, Brierfield yesterday. Unprovoked attack by a 30 year old migrant on a 17 year old girl. She is currently fighting for her life! The government is aiding and abetting these monsters, we have been totally betrayed.
Aktivisták hatoltak be Maria Malmer Stenergard svéd külügyminiszter otthonába, hogy palesztinbarát üzeneteket tartalmazó plakátokat helyezzenek el. A Rojavakommittéerna (Rojava Bizottságok) nevű csoport vállalta a felelősséget az akcióért, amely után Ulf Kristersson miniszterelnök arra figyelmeztetett: egyre több politikust zaklatnak aktivisták Svédországban a közel-keleti konfliktus kapcsán.
Szerda este palesztinbarát aktivisták törtek be Maria Malmer Stenergard svéd külügyminiszter házába, majd üzeneteket helyeztek el a lépcsőházban. Ulf Kristersson miniszterelnök szerint az elmúlt 24 órában több politikust is „aktivisták zaklattak” – írja az SVT.
A svéd közmédia szerint Aftonbladet számolt be először arról a „fenyegető incidensről”, amely Maria Malmer Stenergard külügyminisztert érte. A rendőrség megerősítette az SVT-nek, hogy birtokháborítás miatt indítottak nyomozást, miután ismeretlenek bejutottak a miniszter lépcsőházába.
„Két illetéktelen személy bejutott a külügyminiszter lépcsőházába, ahol egy plakátot helyeztek ki. Ezután távoztak, mi pedig kimentünk a helyszínre, és eljárást indítottunk” – közölte Ola Österling, a stockholmi rendőrség szóvivője.
Az eset szerda este 21 óra körül történt. Az incidensért Rojavakommittéerna (Rojava Bizottságok) nevű aktivistacsoport vállalta a felelősséget. „A plakátok arra hívják fel a figyelmet, hogy a miniszter részfelelősséget visel a gázai éhínségért, a Medin-ügyben tanúsított magatartásáért, valamint Greta Thunberg őrizetbe vételének kezeléséért” – írják a saját oldalukon, hozzátéve, hogy fellépésük nem volt fenyegető.
A közel-keleti helyzetről szóló csütörtök reggeli sajtótájékoztatón Maria Malmer Stenergard nem kívánta részletesen kommentálni az incidenst, de elmondta: „Mindig ki fogok állni a tüntetéshez és tiltakozáshoz való jog mellett, ahogyan amellett is, hogy egy politikus félelem, fenyegetés és erőszak nélkül végezhesse munkáját a társadalomban. Az elmúlt hetek fejleményeit látva aggasztó híreket kapok arról, hogy egyes parlamenti képviselők félnek, és nem mernek szabadon mozogni.”
Az SVT beszámolója szerint szerdán Palesztina melletti tüntetés zajlott a svéd parlament előtt is. Jessica Stegrud, a Svéd Demokraták képviselője egy videót tett közzé, amelyen aktivisták szembesítik és filmezik őt. „Megtámadtak választott képviselőként, közvetlenül a munkahelyem előtt. Ráadásul soha nem nyilvánítottam véleményt az ügyről. Tényleg így kell működnie Svédországnak?” – írta az X-en a politikus.
Az egyre több politikust érintő megfélemlítésre Ulf Kristersson véd miniszterelnök is reagált. „A konkrét fenyegetésekről a titkosszolgálat (Säpo) illetékes, de ezt szeretném leszögezni: az elmúlt nap során több politikus is fenyegetést és zaklatást szenvedett el aktivisták részéről” – mondta, majd hozzátette: „Súlyos felelősség hárul azokra, akik hazugságokat, terrorromantikát és antiszemitizmust terjesztenek, és ezzel gyűlöletet szítanak Svédországban. Ne hozzák a Közel-Kelet konfliktusait Svédország utcáira és köztereire.”
Svédországban régóta megosztja a társadalmat a közel-keleti konfliktus. Néhány hete a Svéd Demokraták egyik európai parlamenti képviselőjét támadták meg Brüsszelben, az Európai Parlament épületében a svéd Baloldali Párt egyik munkatársa. Az eset egy plenáris ülés előtt történt, amikor Alice Teodorescu – aki ismerten Izrael-barát álláspontot képvisel – egy megbeszélésre tartott. Ekkor kezdte őt a Baloldali Párt munkatársa engedély nélkül filmezni, és kijelentette, hogy a felvételt nyilvánosságra hozza, hogy „megmutassa a világnak, milyen szörnyű ember” a képviselőnő.
Teodorescu ezután saját telefonját ráirányította a férfira, aki megpróbálta elvenni azt. A vita végül dulakodássá fajult. Egy névtelenséget kérő európai parlamenti tisztviselő szerint több szemtanú is látta az esetet, amely a palesztin–izraeli feszültségek mentén robbant ki. Az Európai Parlament megerősítette az incidenst, és elrendelte az eset kivizsgálását.
Hemskt att de kan ha en rättighet att kunna bestämma över någon annans liv! Att skicka ut en 18 åring i ett främmande land? De förstår inte att Ukraina är i krig och kriget kommer att pågå några år till! Blir så ledsen att man ska behöva lämna hela sin familj och hela sitt liv över att någon individ bestämmer att man inte är tillräckligt ”svensk”. Ska liksom ta stundenten till sommaren och sedan börja jobba inom vården direkt efter studenten + det är just där det är brist på personal också! Helt sjukt hur snabbt livet kan vändas upp och ner! #xyzbca#fyp#foryoupage#foryou#migrationssverket#sjuktsorligt#utvisad
#breaking#sweden#Gothenburg Eight people have been injured after a tram drove into a street food stall in central Gothenburg. The tram was making a high speed left turn and derailed over the intersection. It then went for a distance further on the asphalt and into a pizzeria,… pic.twitter.com/psFMBzZ71i
🇸🇪🚨 A Muslim teacher in Sweden has been fired after an internal investigation found she had been attempting to "cure" disabled children through exorcisms by reciting passages of the Quran.
The long-serving teacher in Malmö was found to have threatened and abused children, and… pic.twitter.com/aRdSBL3mxM
Scene di guerriglia urbana a #Torino durante il corteo a sostegno del centro sociale #Askatasuna. Lanci di pietre e bombe carta contro gli agenti che hanno risposto con idranti e lacrimogeni. Un blindato della polizia è stato alle fiamme, a fuoco anche cassonetti. pic.twitter.com/SRChkwuEJO
Quanto accaduto oggi a Torino, durante il corteo degli antagonisti contro lo sgombero dello stabile Askatasuna, è grave e inaccettabile.
Uno sgombero legittimo di un immobile occupato illegalmente è stato usato come pretesto per scatenare violenze, incendi, lanci di bombe carta… pic.twitter.com/AtVLzMVxfD
Kustbevakningen har i dag bordat ytterligare ett fartyg som misstänks ingå i den ryska skuggflottan.
Fartyget heter Jin Hui och misstänks för att segla under falsk flagg. Det finns frågor kring bristande sjöduglighet och avsaknad av försäkringar. Jin Hui står på EU:s,… pic.twitter.com/e9h8ApwBpB