Poligráf segítségével tesztelik majd az alkalmazottakat, hogy kiderítsék, melyikük „szivárogtatott” ki információkat a milliárdos látogatásáról, ami botrányt kavart a sajtóban.
Az amerikai védelmi minisztérium belső vizsgálatot indított azon személyek azonosítására, akik információkat szivárogtattak ki Elon Musk minisztériumi látogatásáról. Erre azután került sor, hogy Musk vádemelést kért a Pentagon tisztségviselői ellen, akik szerinte „rosszindulatú téves információkat” terjesztenek a katonasággal való kapcsolatairól, számolt be a Bloomberg március 22-én, szombaton.
Megjegyezték, hogy Pete Hegseth védelmi miniszter kabinetfőnöke, Joe Casper nyomozást kért az információk „jogosulatlan nyilvánosságra hozatala” ügyében, és a felelősök bíróság elé állítását kérte büntetőeljárás megindítása érdekében. A kiadvány információja szerint az alkalmazottakat poligráf segítségével tesztelik.
Hivatali beszámolójában Casper megjegyezte, hogy a nyomozást azonnal meg kell kezdeni, és a védelmi miniszternek szóló jelentéssel kell lezárni. A dokumentum tartalmazza majd a védelmi minisztérium összes kiszivárogtatásának listáját, valamint ajánlásokat azok megelőzésére.
Elon Musk amerikai milliárdos csaknem 80 perces megbeszélést folytatott Pete Hegseth védelmi miniszterrel március 21-én, pénteken.
Előző nap a NYT újság forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a Pentagon eligazítást tart Elon Musk amerikai milliárdosnak az amerikai hadsereg akciótervéről a Kínával vívott háború esetére.
Amint azt a kiadvány hangsúlyozta, ha Musk hozzáférhet a leginkább titkosított amerikai katonai titkokhoz, az jelentősen kibővítené Trump tanácsadói szerepét. A NYT adatai szerint ez felvetné Musk összeférhetetlenségének kérdését is, aki a SpaceX és a Tesla vezérigazgatója, és ezért széleskörű pénzügyi érdekeltségei vannak Kínában.
Maga Musk keményen reagált ezekre a kijelentésekre X (korábbi nevén Twitter) közösségi oldalán, és vádemelést kért azok ellen, akik „hamis információkat” szivárogtatnak ki a médiának. Ugyanakkor Donald Trump amerikai elnök és Pete Hegseth jelenlegi védelmi miniszter tagadta, hogy Musk hozzáférhetett volna bármilyen stratégiai katonai tervhez.
A Pentagon több száz jelentést kapott új UFO-észlelésekről, köztük volt „több különösen érdekes eset” is ‒ közölte a jelentéseket kivizsgáló hivatal igazgatója, de hozzátette, hogy nem talált bizonyítékot földönkívüliek tevékenységére.
A Pentagon a Nemzeti Hírszerzési Igazgató Hivatalával (ODNI) és más kormányzati ügynökségekkel együttműködve eddig összesen 1652 jelentést kapott a most közzétett éves jelentés szerint. Csak 2023 májusa és 2024 júniusa között 757 jelentés érkezett hozzájuk. Az új észlelések növekvő száma az amerikai kormányzat bővülő erőfeszítéseit jelenti a hivatalosan azonosítatlan anomális jelenségeknek (UAP) nevezett jelenségek katalogizálására, nyomon követésére és kivizsgálására, különösen mivel az észlelések egy része katonai bázisok és nemzetbiztonsági létesítmények közelében történik ‒ írja a CNN.
„Az azonosítatlan anomális jelenségekről szóló jelentéseket, különösen a nemzetbiztonsági helyszínek közeléből szóló jelentéseket komolyan kell venni, és az Egyesült Államok kormányának tudományos alapossággal kell kivizsgálnia” ‒ fogalmazott Jon Kosloski, az All-domain Anomaly Resolution Office (AARO) igazgatója.
Az UAP-k témája óriási közfigyelmet keltett, részben az UFO-észlelésekkel és az amerikai kormány által az idegenekre vonatkozó bizonyítékok elrejtéséről szóló összeesküvés-elméletekkel való elválaszthatatlan kapcsolata miatt. „Azt is fontos hangsúlyozni, hogy az AARO a mai napig nem talált ellenőrizhető bizonyítékot földönkívüli lényekre, tevékenységre vagy technológiára” ‒ mondta Kosloski. „”z AARO által megoldott esetek egyike sem utalt fejlett képességekre vagy áttörő technológiákra.”
Az AARO-hoz beérkezett új bejelentések közül 50-et már lezártak, mivel hétköznapi tárgyakról, például léggömbökről, madarakról vagy drónokról van szó, míg további 243, látszólag hétköznapi tárgyakkal kapcsolatos eset végső felülvizsgálatra vár. Összesen 444 új bejelentést iktattak az aktív ügyek archívumába, mivel nem álltak rendelkezésre olyan adatok vagy bizonyítékok, amelyek alapján a nyomozók meg tudták volna határozni az eredetüket.
Az AARO jelentése szerint e lezárt esetek egyike sem külföldi ellenfelek vagy a fejlett technológiák áttörésének eredménye volt. A fennmaradó 21 esetre azonban még nem sikerült hihető magyarázatot találni, ami további adatokat és elemzést igényel. Kosloski szerint ezek között van néhány olyan eset, amit még ő sem ért a fizikai és mérnöki hátterével. „Nem ismerek senki mást sem, aki értené őket” ‒ tette hozzá Kosloki.
Kosloski szerint az észlelések ‒ amelyek többnyire az elmúlt 18 hónapban történtek ‒ különböző formájú tárgyak voltak, köztük „gömbök, hengerek és háromszögek”. Az egyik ilyen eset „hosszabb időn keresztül” történt, és „több dolog is történhetett”, például a drónokat összetévesztették az UAP tevékenységével.
In russia's war against Ukraine, between 462,000 and 728,000 Russian soldiers have been "disabled," according to The Economist, citing leaks from US Department of Defense documents. The publication includes four charts illustrating Russian losses.
The Pentagon currently is on lock down due to an incident at the Pentagon Transit Center. We are asking the public to please avoid the area. More information will be forthcoming.
— Pentagon Force Protection Agency (@PFPAOfficial) August 3, 2021
A pokrovszki térségben folytatódnak a heves harcok, amelyekben az orosz erők bizonyos sikereket értek el, az USA-nak az elfoglalt területekről azonban nincs pontos információja – jelentette ki kedden, Patrick Ryder tábornok, a Pentagon szóvivője, számolt be az rbc.ua hírportál a Pentagon sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint Ryder elmondta: „Amit Pokrovszk körül látnak, az a heves harcok. Nincs konkrét földrajzi információm arról, hogy Oroszország mit foglalt el. Tudjuk, hogy a közelmúltban sikerrel folytatták a támadást Pokrovszk irányában.” Megjegyezte, hogy az orosz csapatok Pokrovszk irányában folytatják az offenzívájukat, az ukrán erők pedig heves ellenállást fejtenek ki.
A szóvivő megjegyezte, hogy Oroszország ezt a várost nevezi fő célpontjának, és megkettőzi erőfeszítéseit Donbászban. Az Ukrajna Védelmi Kapcsolattartó Csoport legutóbbi ülésén szó esett arról, hogyan lehetne a legjobban támogatni Ukrajnát e területek védelmében – tette hozzá. „Szerintem hallották, hogy az oroszok azt mondták, hogy ez a fő feladatuk (Pokrovszk elfoglalása – a szerk.), és megkettőzték az erőfeszítéseiket ebben az irányban. Így az ülésen folytatott megbeszélések egy részét annak szentelték, hogyan tudjuk a legjobban támogatni Ukrajna védekezését ezen a területen, ezért továbbra is konzultálunk velük ebben a kérdésben, és kiderítjük, hogyan támogathatjuk őket a legjobban” – hangsúlyozta Patrick Ryder. Arra a kérdésre, hogy a Pentagon felmérte-e a Pokrovszk feletti ellenőrzés változásait, azt mondta: az orosz erők még nem érték el a várost, és nem állnak közel annak elfoglalásához.
In russia's war against Ukraine, between 462,000 and 728,000 Russian soldiers have been "disabled," according to The Economist, citing leaks from US Department of Defense documents. The publication includes four charts illustrating Russian losses.
Több mint 100 ezer orosz katona eshetett el az ukrán frontokon a Mediazona és a Meduza független orosz médiumok elemzése szerint. Az amerikai védelmi minisztériumból kiszivárgott információk alapján viszont már jó eséllyel a félmilliót is meghaladhatta a harcképtelenné vált (elesett, sebesült, eltűnt vagy fogságba esett) orosz katonák száma. A The Economist úgy becsüli, a 20 és 50 év közötti teljes orosz férfilakosság 2 százaléka meghalt vagy súlyos sebesülést szerzett az ukrán–orosz háború kezdete óta.
Bár Oroszország nem közöl adatokat arról, hány katonája halt meg vagy sebesült meg az Ukrajna ellen 2022-ben indított teljes körű inváziójában, különböző források szerint nemrég egy mérföldkőhöz érkeztek. A legfrissebb adatok azt mutatják, az orosz hadsereg halálos áldozatainak száma a 100 ezret már biztosan átlépte.
A Mediazona és a Meduza független orosz médiumok jelenleg 106 és 140 ezerre teszik az Ukrajnában elesett orosz katonák számát (bár ennek csak a töredékét, nagyjából a felét sikerült nyilvános forrásokból igazolni).
Az általuk közölt adatok nyilvánosan hozzáférhető forrásokból származnak, például a hozzátartozók közösségi médiában közzétett bejegyzéseiből, a helyi média jelentéseiből, a helyi hatóságok nyilatkozataiból, gyászjelentésekből vagy sírfeliratokról.
A The Economist azt írja, az orosz hírügynökségek számai nagyjából megegyeznek más friss forrásokéval: franciaországi tisztviselők májusra 150 ezerre tették a halottak számát, a BBC Russia pedig úgy számolt, júniusra legalább 113 ezer orosz katona hal meg az ukrán frontokon.
Azonban – mint írták – a fenti becslések nem tartalmazzák többek közt azokat az orosz katonákat, akik olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy már nem tudnak visszatérni a harcmezőre, vagy eltűntek, fogságba estek, továbbá az Oroszország által megszállt ukrajnai területekről toborzott fegyvereseket sem.
Az amerikaiak szerint jóval magasabb azoknak a száma, akik harcképtelenné váltak
A The Economist ugyanakkor a fentieket összevette néhány, a Pentagonból kiszivárgott dokumentummal (hogy pontosan mely dokumentumokról van szó, azt nem tisztázták, de az invázió kezdete óta jó néhány adatsor napvilágot látott az amerikai védelmi tárcától).
A portál e dokumentumok alapján készített egy saját becslést, amelynek fényében: valahol 462 ezer és 728 ezer között lehet azoknak az orosz katonáknak a száma, akik harcképtelenné váltak.
Ha az amerikaiak jól spekulálnak, akkor több orosz katona vesztette életét vagy szerzett súlyos sérülést az ukrán–orosz háborúban, mint amekkora Oroszország 2022 februárjában becsült teljes inváziós ereje lehetett (az ukránok által vasárnap közölt orosz háborús veszteség a két szám közt, 551 ezernél volt).
Nem beszélve arról, hogy a veszteségek Oroszország demográfiájára is óriási hatással lehetnek, ugyanis számszerűen a legtöbb elesett katona a 35 és 39 évesek közül került ki: ebből a korosztályból több mint 27 ezren haltak meg 2022 februárja és 2024 júniusa között. Arányosan viszont, Oroszország férfi lakosságát tekintve a legsúlyosabb veszteségeket a 45 és 49 évesek körében szenvedték el.
A The Economist emellett azt is kiemelte, hogy a 20 és 50 év közötti orosz férfiak nagyjából 2 százaléka hallhatott meg vagy szerezhetett súlyos sebesülést Ukrajna teljes körű inváziójának kezdete óta.
In russia's war against Ukraine, between 462,000 and 728,000 Russian soldiers have been "disabled," according to The Economist, citing leaks from US Department of Defense documents. The publication includes four charts illustrating Russian losses.
— Jürgen Nauditt 🇩🇪🇺🇦 (@jurgen_nauditt) July 7, 2024
A hírportál több infografikát is közzétett a különböző, korábban megjelent becslésekkel kapcsolatban is.
A felek egyébként nagyon ritkán közölnek információt a harctéren elszenvedett veszteségeikről. Így az elemzők is gyakran csak spekulálnak ezzel kapcsolatban. Volodimir Zelenszkij július elején úgy nyilatkozott, hatszor annyi orosz katona halt meg az invázióban, mint ukrán. Jelentsen ez bármit.
[type] => post
[excerpt] => Több mint 100 ezer orosz katona eshetett el az ukrán frontokon a Mediazona és a Meduza független orosz médiumok elemzése szerint.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1720439040
[modified] => 1720432104
)
[title] => Hatalmas az orosz veszteség a Pentagon szerint
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=170821&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 170821
[uk] => 170891
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 170822
[image] => Array
(
[id] => 170822
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/orosz-katonak.jpg
[original_lng] => 131072
[original_w] => 768
[original_h] => 432
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/orosz-katonak-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/orosz-katonak-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/orosz-katonak.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/orosz-katonak.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/orosz-katonak.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/orosz-katonak.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/orosz-katonak.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1720436845:8
[_oembed_c1dcf502035c599d5bf5f4465d591087] =>
In russia's war against Ukraine, between 462,000 and 728,000 Russian soldiers have been "disabled," according to The Economist, citing leaks from US Department of Defense documents. The publication includes four charts illustrating Russian losses.
Az Oroszország által – az ortodox karácsony megünneplésével összefüggésben – bejelentett egyoldalú tűzszünet ellenére az orosz hadsereg folytatta támadásait.
Az Ukrajinszka Pravda értesülései szerint ezt Laura Cooper, az Oroszországért, Ukrajnáért és Eurázsiáért felelős helyettes amerikai védelmi miniszter jelentette ki egy pénteki tájékoztatón.
Ami Putyin kijelentését illeti a tűzszünetről, elmondhatom, hogy Ukrajnát sorozatos támadások fenyegetik, még ha formálisan fegyverszünetet is tart Oroszország – fogalmazott Laura Cooper.
Cooper szerint az orosz csapatoknak pihenésre és újrafegyverkezésre van szükségük, az Oroszország által bejelentett fegyverszünet pedig nem elég hosszú ennek megvalósításához.
The Pentagon currently is on lock down due to an incident at the Pentagon Transit Center. We are asking the public to please avoid the area. More information will be forthcoming.
— Pentagon Force Protection Agency (Official) (@PFPAOfficial) August 3, 2021
The Pentagon currently is on lock down due to an incident at the Pentagon Transit Center. We are asking the public to please avoid the area. More information will be forthcoming.
— Pentagon Force Protection Agency (@PFPAOfficial) August 3, 2021
In russia's war against Ukraine, between 462,000 and 728,000 Russian soldiers have been "disabled," according to The Economist, citing leaks from US Department of Defense documents. The publication includes four charts illustrating Russian losses.
Az Egyesült Államok Ukrajnának átadott amerikai NASAMS légvédelmi rendszerei az orosz megszállók által az ország területére kilőtt rakéták 100%-át elfogták – közölte szerdán a Sky News brit hírtelevízió Lloyd Austin amerikai védelmi miniszterre hivatkozva, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a Pentagon vezetője hangsúlyozta, hogy az Ukrajnának küldött NASAMS légvédelmi rendszerek rendkívül hatékonyak az ellenséges rakéták elfogásában. Figyelemre méltó, hogy a kijelentés azután hangzott el, hogy rakéta csapódott be Lengyelország területén – emlékeztetett a Sky News.
Mint hírportálunk tegnap beszámolt róla, Kirilo Timosenko, az Elnöki Hivatal vezetőjének helyettese bejelentette: az ukrán légvédelem az előzetes adatok szerint a kedd délutáni orosz támadás során 73 ellenséges cirkálórakétát lelőtt a 90-ből, és megsemmisített mind a 10 kamikaze drónt is, így csak 7 millió előfizető van jelenleg áram nélkül. Mint közölte, sikerült megsemmisíteni a célpontok felé tartó 10 kamikaze drón mindegyikét is. A rakéta-becsapódások 15 energetikai infrastrukturális létesítményben okoztak sérüléseket – tette hozzá.
#UPDATE A Chesapeake police spokesperson tells us at this point he believes no more than 10 people have died. It’s unclear if the shooter was an employee. The shooter is now deceased. Officers are walking through the Walmart super center checking for victims. @WAVY_Newspic.twitter.com/gZs4CDV0q8
One person was killed in a bus rollover, according to Brandeis University, which chartered the bus. The accident happened near the Brandeis campus in Waltham, Massachuetts. https://t.co/RBdFsRaWj6
UPDATE: Suspect in custody. Please continue to avoid the area while we process the scene. We will tweet when the intersection is back open pic.twitter.com/IJ8pMq4C2v
Update - Gaithersburg, Maryland, @MontgomeryCoMD small plane into powerlines & tower plow, suspended about 100 feet in the air, two persons on board uninjured at this time, @mcfrs on scene, Widespread power outages, some roads closed in area, https://t.co/VRLGfpyFaApic.twitter.com/3iCMW0v94j
?#UPDATE: Rescue operations are currently underway to rescue both pilot and two passengers as they are up 100 feet from the ground with the powerlines still having high electricity so far about 86,000+ residents currently without power … pic.twitter.com/jA7yUa8gMm
Update / small Plane crash into power lines in Gaithersburg area, plane, 2 occupants on plane are OK, plane was headed towards (landing) Montgomery Airpark, Airpark is now closed to air traffic @MontgomeryCoMDhttps://t.co/VkITa378jCpic.twitter.com/UMYbeSJt9l
Dozens of emergency crews are responding to a small aircraft that has crashed into high voltage powerlines, causing massive power outages too 80,000 peop… pic.twitter.com/LgRRD433MI
The Keystone pipeline system was shut down on Wednesday night after its operator, TC Energy, said that about 14,000 barrels of oil had spilled into a creek in northern Kansas. The EPA said there was no threat to drinking water or to the public. https://t.co/iZuNggnsvo
This was in my town of Harvest, AL. (it's near Huntsville) It was a black hawk helicopter and there were no survivors. The helicopter was pretty of Tennessee National Guard. My question is what was the Tennessee national guard doing in Alabama....??? pic.twitter.com/uAV8AlZHca
A Black Hawk helicopter belonging to the Tennessee National Guard crashed during a training flight Wednesday near Huntsville, killing its two crew members, military and police officials said. https://t.co/aqLNvAAcCa
JUST IN: Philly police just released pics of the 3 shooters who fired on a group outside the Blaine school. 7 people hit, inc. a 2-year-old girl + 5 teens. The shots started as the after school program ended, sending the victims running back into the schoolyard for cover. pic.twitter.com/HZi5NPS65q
Two suspects are in custody in relation to a shooting that left one person dead and three others injured at Cielo Vista Mall in El Paso, Texas, Wednesday afternoon, according to officials https://t.co/ctJNOBuwfU
High winds continue to blow across Morgan County. Here is some of the damage Deputies, Officers, Fire Crews, Utility crews and road crews are working on across Morgan County. pic.twitter.com/hOe5Bh6ZZ7
— Morgan County Sheriff's Office (Alabama) (@morgan_sheriff) March 3, 2023
CENTCOM forces conducted a unilateral strike in Syria killing an ISIS senior leader responsible for planning attacks into Europe. pic.twitter.com/hwVjqdUTee
?#BREAKING: A Confirmed large and extremely violent tornado is on the ground⁰⁰?#Sigourney | #Iowa⁰⁰The National weather service has issues a PDS tornado warning meaning particular Dangerous situation as a confirmed large and extremely violent tornado is on the ground… pic.twitter.com/QWQEUZrz7x
A tanker truck collision occurred at Gold Star Memorial Bridge in Connecticut, killing one and injuring two, with smoke billowing from the scene as if it were the scene of a movie apocalypse. pic.twitter.com/Q6qj2VoFb1
The F-16 was on a training mission Saturday morning when it came down "in an agricultural area near Osan Air Base", the US Air Force said in a statement, adding the pilot ejected safely.
Thousands of Mormon crickets have taken over the town of Elko, Nevada, as these flightless, grasshopper-like creatures come out of their dormant period and into their migratory phase pic.twitter.com/6ZxD7yoPIr
Tornado moving thru Perryton, TX today and the damage and aftermath. Folks in Perryton are gonna need some help over the next few weeks/months. #txwx#tornado#perrytonpic.twitter.com/a8DJTjIlcH
A fighter jet crashed into a parking lot during an airshow in Michigan, with crew members ejecting before the aircraft went down. No serious injuries have been reported. https://t.co/Z9YmLN3ncXpic.twitter.com/zLmdazMBf9
"Looks like a mild tornado rolled right through my backyard." A severe storm with heavy winds take out a tree in a Tennessee backyard. pic.twitter.com/XvBui6etQs
When you go to Burning Man for fun in the desert but it rains six inches and floods and you think you're just going to drive out of the mud because you have a Jeep Wrangler.#BurningMan#BurningMan2023pic.twitter.com/8MJ12wUYjF
BREAKING REPORT: North Dakota State Senator killed in small plane crash along with his wife and two kids just after taking off from Utah airport..
"Senator Doug Larsen, his wife Amy, and their two young children died in a plane crash last evening in Utah" -Republican Senate… pic.twitter.com/tXvY5sTmfQ
?? | ÚLTIMA HORA: Al menos 18 personas resultan heridas y 2 muertas después de un tiroteo masivo durante una celebración de Halloween en Ybor City, Tampa, Florida. pic.twitter.com/arilfpr8s3
BREAKING: Suspect in Lewiston, Maine, mass shooting identified as Robert Card, a firearms instructor in the US Army reserve who was recently discharged from a mental health facility after reporting hallucinations. pic.twitter.com/ACmYdb0kBX
An outbreak of salmonella poisoning linked to bagged, precut onions has sickened at least 73 people in 22 states, including 15 who were hospitalized, U.S. health officials said Tuesday. https://t.co/G4KZZod4n0
A graduate student and three other people were injured in random stabbings on the campus of Louisiana Tech University, officials say. https://t.co/QYQ6qK0acl
A charter bus carrying students from a high school was rear-ended by a semitruck on an Ohio highway Tuesday, leaving six people dead and at least 18 others injured, according to officials. https://t.co/UY1tCnWki7
Nearly 30 people have been sent to hospitals following multiple anhydrous ammonia leaks at a cheese factory in Greeneville, Tennessee on Wednesday morning, according to officials.https://t.co/Grw7LuSeZR
#BREAKING : Plane crash reported on I-26 in Asheville, officials confirm According to the Federal Aviation Administration, a single-engine Diamond DA-40 crashed Thursday around 8:15 p.m. on Interstate 26 near Asheville Regional Airport. The FAA says two people were on board… pic.twitter.com/mcwoU8rlZU
#planecrash UPDATE: police are turning around vehicles at the back of the cue behind the wrecked plane on #I26. This is for traffic too close to the wreck to take detours. Still no word on how many people were injured when the plane hit the interstate. #Asheville@WLOS_13pic.twitter.com/t9dsNa7POj
Conditions in Berrien County, MI remain hazardous due to lake effect snow, reduced visibility, and blowing snow. Here's a look at cameras on I-94 courtesy of @MDOT_Southwest. A Winter Weather Advisory is in effect until 11 AM EST Wednesday with additional accumulations up to 2". pic.twitter.com/obkkPQZXAQ
An investigation is underway in rural southwestern Virginia, where authorities found a woman dead inside a natural cave on Friday. There are hundreds of caves in that area. https://t.co/3DGqGRaquK
The National Weather Service warns of a severe snowstorm in California's Sierra Nevada mountains, with up to 12 feet of snow forecasted over the weekend. pic.twitter.com/MnfAwGTn95
Some attendees of the Kansas City Chiefs playoff game in January suffered frostbite, with 12 people requiring amputation surgeries for fingers and toes, according to a Kansas City hospital.https://t.co/An0CnCVseF
Timelapse of an intense tornado warned storm moving into downtown Houston, Texas this evening. Watch as the skyline disappears as blinding rain and destructive winds move in. Video courtesy of @EarthCam. #TXwxpic.twitter.com/3lSUt87LTD
Crowded public bus hijacked, taken on wild high-speed chase down Atlanta freeway; 1 killed: A passenger was killed by a gunshot wound after a suspect hijacked a transit bus in metro Atlanta and led authorities on a high-speed chase into a neighboring… https://t.co/WNlRstbaZ4pic.twitter.com/Sqgo198VBn
Crowded public bus hijacked, taken on wild high-speed chase down Atlanta freeway; 1 killed: A passenger was killed by a gunshot wound after a suspect hijacked a transit bus in metro Atlanta and led authorities on a high-speed chase into a neighboring… https://t.co/WNlRstbaZ4pic.twitter.com/Sqgo198VBn
In russia's war against Ukraine, between 462,000 and 728,000 Russian soldiers have been "disabled," according to The Economist, citing leaks from US Department of Defense documents. The publication includes four charts illustrating Russian losses.
A Somerset, Kentucky man -- Jesse Kipf -- was sentenced to 81 months in prison for illegally accessing the Hawaii Death Registry System to fake his own death to avoid paying child support. pic.twitter.com/JPblsYAr3x
✋️ Who here thinks we should send the National Guard to Aurora Colorado to deal with these armed gangs of undocumented Venezuelan? This is domestic terrorism and FBI presence is needed. 👀😳 pic.twitter.com/vjvzoSCCC5
Your votes matter this November. An armed Venezuelan gang has taken control of an apartment complex as well as other parts of town in Aurora Colorado. Is this what you want? I never thought I'd live to see the day something like this happens in the U.S. straight out of a movie https://t.co/Zru9WhMCA5
Colorado Gov. Jared Polis says the viral videos of armed Venezuelan gangs taking over apartment buildings is just a figment of the "imagination" of local leaders. Fmr apartment resident Cindy Romero absolutely DESTROYS Polis:
Latalia Anjolie Margalli, 22, is now charged with 2nd degree murder and five counts of 2nd degree assault with a dangerous weapon in the weekend downtown Minneapolis car assault that left a teen dead, five injured. Charges indicate that Margalli started the fight with a male she… pic.twitter.com/0m7XSnGFkH
The US THAAD system is deployed near Nevatim air base in Israel. This site is managed by the US Army Missile Conmand 1st Space Brigade. It acts as an anti-ballistic missile base.
THAAD uses the AN/TPY-2 radar to track enemy ballistic missiles as they fly into space, the radar… pic.twitter.com/TwzbamqTGx
🚨🇮🇱#BREAKING | UPDATE SEVERAL US 🇺🇸THAAD MISSILE DEFENSE SYSTEMS HAVE BEEN SEEN IN ISRAEL ALONG WITH US TROOPS TO BOLSTER ISRAEL’S AIR DEFENSE IF IRAN🇮🇷RETALIATES⚠️⭕️ pic.twitter.com/qknfPgUXLr
🚨❄️I-90 GRIDLOCK: LAKE EFFECT SNOW FROM BUFFALO NEW YORK TO ASHTABULA OHIO HAS CLOSED ROADS INCLUDING I-90 WITH SNOWFALL RATES OF 2” HOUR. #NYWXpic.twitter.com/jVhqSc6zk6
🤡Atmospheric River collided with Bomb Cyclone to create Triple Bombogenesis. Can the climate crisis folks get any more dramatic? ABC News reported that a woman was killed on Tuesday when a tree fell into a home in Bellevue, Wash., while she was in the shower. Another woman was… pic.twitter.com/0YwXtG60we
Possible plane crash right outside my office today. Shook the whole building. Unfortunately I'm certain lives were lost here today. Thoughts and prayers to anyone who survived and the families of those who didn't.
BREAKING — PLANE CRASH IGNITES SAN DIEGO NEIGHBORHOOD
A small aircraft has crashed into a residential area in San Diego, setting roughly 15 homes ablaze and forcing evacuations across multiple blocks, according to local authorities.
ULTIMA HORA - AVIÓN SE ESTRELLA EN UN VECINDARIO DE SAN DIEGO, PROVOCANDO UN INCENDIO EN CASAS Y AUTOS ALEDAÑOS - Hasta el momento, las autoridades desconocen cuántas personas iban a bordo, pero la aeronave puede transportar entre seis y ocho pasajeros; hay 15 hogares afectados. pic.twitter.com/D6WN5rOJEv
🚨 BREAKING: Intense police presence and possible detained suspect inside DC Capitol Jewish Museum, outside of which a fatal shooting of two individuals occurred.
NEW VIDEO: London, KY as the sun rises this morning - just a wasteland of rubble after a tornado roared through the Southeastern Kentucky community.#KYwxpic.twitter.com/7yz4OgfImQ
BREAKING: Level one mass casualty incident @ Penn North. 15 patients and counting - of which 5 are critical due to overdose. @wbaltv11pic.twitter.com/rnWuhWsw0T
🚨🇺🇸 BREAKING: NATIONAL CRISIS — MASS SHOOTING IN MINNEAPOLIS 🚨
WE ARE TIRED 😡 Tired of waking up to another shooting. Tired of seeing kids, parents, officers, and neighbors gunned down. Tired of empty “thoughts & prayers” while nothing changes. 💔
Minneapolis mayor, law enforcement set to hold news conference in about 30 minutes after report of shooting at Catholic school. https://t.co/JgWtgmkLCf
Tiroteo desde un bote en Southport, Carolina del Norte, deja 3 muertos y 8 heridos
La noche de este sábado, un tiroteo ocurrido en el restaurante American Fish Company, ubicado en el Southport Yacht Basin, dejó al menos tres personas muertas y ocho heridas. El atacante disparó… pic.twitter.com/HkTpRW8Ecy
As we’ve said before, vessel strikes on narco-terrorists will continue until their the poisoning of the American people stops.
Today, at the direction of President Trump, the Department of War carried out a lethal kinetic strike on a vessel operated by a Designated Terrorist… pic.twitter.com/gQF9LpSjqD
#WATCH!!!!! At least 3 people killed, 11 injured after the horrific plane crash near the Louisville airport, according to Kentucky Gov. Andy Beshear. 🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸 - - - - - - - - - - - - - - - - - -
BREAKING🚨: A UPS plane reportedly had 280,000 gallons, likely misstated and should be pounds, of fuel when it crashed near an airport in Kentucky, after departing from Louisville Muhammad Ali International Airport. There were 3 souls on board.
Belső amerikai védelmi források alapján az amerikai katonák a britekre akarjákkenni a kabuli terrortámadást.
A Politico beszámolója szerint ugyanis csak azért hagytak nyitva egy kaput a Hamid Karzai Nemzetközi Reptéren, hogy a britek evakuációs misszióját segítsék, és ezen a kapun keresztül juthattak be a terroristák.
Mint írják, Peter Vasely admirális, az afganisztáni amerikai erők parancsnoka személyesen hívta fel a helyszínen dolgozó katonákat, hogy hagyják nyitva az egyik kaput, mert a brit szövetségesek az evakuáción dolgoznak.
Néhány órával később pedig véghez is vitte az Iszlám Állam helyi szervezete a terrortámadást, amelynek következtében 170 afgán civil, 13 amerikai katona és két brit állampolgár is életét vesztette.
Belső kormányforrásokra és konzervatív képviselők véleményére támaszkodva a The Times azonban már azt írja, hogy a britek szerint Washington csak el akarja terelni a felelősséget a saját hibájáról a kialakult helyzet kapcsán.
Később Dominic Raab brit külügyminiszter is elmondta a Sky Newsnak adott interjújában, hogy egyszerűen nem igaz az állítás, hogy a britek miatt kellett nyitva hagyni egy kaput, amelyen beszökhettek az ISIS-K terroristái.
The Pentagon currently is on lock down due to an incident at the Pentagon Transit Center. We are asking the public to please avoid the area. More information will be forthcoming.
— Pentagon Force Protection Agency (Official) (@PFPAOfficial) August 3, 2021
It's a simple idea: We demand the govt scrap the energy price rises and deliver affordable energy for all. We will build a million pledges and by Oct 1st if the govt and energy companies fail to act we will cancel our direct debits. Read more here: https://t.co/NPF8VQXcHDpic.twitter.com/E4gPenIXiL
Today a climate change protester appeared to accidentally set himself on fire at the Laver Cup tennis tournament at the O2 Arena in London. pic.twitter.com/C0qZRw1QrP
?BREAKING: Climbers are on the roof of Rishi Sunak’s mansion draping it in 200 metres of oily-black fabric to drive home the dangerous consequences of a new drilling frenzy.#StopRosebank#NoNewOilpic.twitter.com/oeb36Wi2QU
In russia's war against Ukraine, between 462,000 and 728,000 Russian soldiers have been "disabled," according to The Economist, citing leaks from US Department of Defense documents. The publication includes four charts illustrating Russian losses.
🌊🇬🇧A few minutes ago: A tractor driver caused a huge wave of water to flood shops on Market Street in Tenbury Wells, UK, showing no regard for local businesses already affected by recent flooding.#StormBert#TenburyWells Via- Jay da Costa Fb pic.twitter.com/UmRdPgPq88
Lövöldözés miatt, amerikai idő szerint kedden délelőtt lezárták az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon épületét. Az MTI szerint a lezárás azt követte, hogy a Pentagonhoz tartozó buszállomás peronjánál adtak le lövéseket.
Megerősítette a lezárás tényét a Pentagon védelméért felelős szervezet szóvivője, Chris Layman is a CNN szerint. Layman „folyamatban lévő incidensről” beszélt, de további részletekbe nem bocsátkozott.
A CNN szerint az illetékes mentősök és tűzoltók Twitteren azt írták, hogy „több pácienssel is találkoztak” az erőszakos cselekményekkel összefüggésben. Később pedig arról értesültek: Meglőttek egy rendőrt.
A Pentagonban jelenleg lezárás van érvényben a Pentagon Transit Centerben történt incidens miatt. „Arra kérjük a lakosságot, hogy kerüljék el a környéket” – áll a Pentagon biztonsági erőinek tweetelt közleményében.
The Pentagon currently is on lock down due to an incident at the Pentagon Transit Center. We are asking the public to please avoid the area. More information will be forthcoming.
— Pentagon Force Protection Agency (@PFPAOfficial) August 3, 2021
A WUSA helyi hírcsatorna több képet is közzétett az ikonikus ötszintes épületnél lévő biztonsági, tűzoltó- és mentőautókról.
Forrás: hvg.hu; liner.hu
[type] => post
[excerpt] => Lövöldözés miatt, amerikai idő szerint kedden délelőtt lezárták az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon épületét. Az MTI szerint a lezárás azt követte, hogy a Pentagonhoz tartozó buszállomás peronjánál adtak le lövéseket.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1628026500
[modified] => 1628026077
)
[title] => Lövöldözés miatt lezárták a Pentagont
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=56120&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 56120
[uk] => 56145
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 56122
[image] => Array
(
[id] => 56122
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/49878289-303.jpg
[original_lng] => 74404
[original_w] => 700
[original_h] => 394
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/49878289-303-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/49878289-303-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/49878289-303.jpg
[width] => 700
[height] => 394
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/49878289-303.jpg
[width] => 700
[height] => 394
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/49878289-303.jpg
[width] => 700
[height] => 394
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/49878289-303.jpg
[width] => 700
[height] => 394
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/49878289-303.jpg
[width] => 700
[height] => 394
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1628060786:3
[_oembed_c6b96ff99fc62697099b26c1b1dfa756] =>
The Pentagon currently is on lock down due to an incident at the Pentagon Transit Center. We are asking the public to please avoid the area. More information will be forthcoming.
— Pentagon Force Protection Agency (Official) (@PFPAOfficial) August 3, 2021
#BREAKING | #Shooting reported amid baseball game at Nationals Park in #Washington DC#UPDATE | At least two people reportedly shot outside Nationals Park in Washington DC amid baseball game
Here at Nats Park as fans are making their way out of the stadium.
Talked to a fan who said the spectators in section 112-113 ducked down when they heard gunshots and everyone followed suit. Tatis and Machado opened the gate to the field and took fans to the dugout. pic.twitter.com/HM70l0tgDQ
Firetrucks and ambulance driving north on South Capitol outside Nationals Park. Police cars swarming a few blocks up as well. pic.twitter.com/efNjPRtJKm
Listen I’m sure it was scary for you at your baseball game and all but for many people in DC, violence and shootings are a regular reality. I think it’s important to think about, as you mark yourself “safe.” Here’s an example from last night: https://t.co/aydOKWiYBW
VIDEO: A lone gunman carrying two automatic rifles who went on a shooting rampage near Stanbic Bank/French Embassy buildings in Tanzania's commercial capital Dar es Salaam this morning, has been subdued by police officers after being shot in the middle of the road pic.twitter.com/kdMrBCBYlv
— ???????? ???????? ??????? (@TanzaniaInsight) August 25, 2021
#BREAKING: Gunman from the majerteen community in Tanzania, originally from the north-eastern Somalia clan enclave known for piracy “Puntland”, goes on a shooting rampage at the French embassy in Tanzania. The latest update is 4 dead including 3 police officers and 6 injured. pic.twitter.com/kSY1yEJji3
The suspect from the shooting at Mt Tabor High School was taken into custody without incident. The investigation is on-going and we will release more information as appropriate. Our continued prayers for the family and loved ones of William Chavis Raynard Miller, Jr.
1 student killed in shooting at Mount Tabor High School in Winston-Salem; suspect in custody https://t.co/sh93Yi6OUT via @ABC11_WTVD 2nd shooting at a North Carolina high school this week.
UPDATE: 2 arrested after a shooting outside a school in Richfield kills one student and injures another. Shown is a new photo of Jamari Rice, who was shot and killed. https://t.co/30iULwhLkGpic.twitter.com/NL8gEa7kD6
“I’m just heartbroken this happened.” Friends & classmates of Jahmari Rice gathering outside the South Education Center in Richfield. He was fatally wounded outside there earlier today. #jahmari#shooting#friends#mourningpic.twitter.com/khwgjHfx4r
Turkish Ministry of National Defense: "The mine-like object detected off the Bosphorus was secured by the SAS Teams and an intervention was started to neutralize it” pic.twitter.com/moWth5I887https://t.co/X1Iu1F9vUD
BREAKING: BPD on scene of a mass shooting at the Tops in the 1200 block of Jefferson Avenue. Police say multiple people have been struck by gunfire. The shooter is in custody. Motorists and residents are urged to avoid the area.
Breaking: 6 people were shot in the Brannon Hill apartment complex a little over an hour ago, DeKalb police say. Cops say they found three of them dead at the scene, three are at the hospital. No arrests yet. Everything we know ahead at 10 on @FOX5Atlantapic.twitter.com/pNGQnpwiBZ
Here is a bird’s eye view of the scene of a shooting at the Natalie Building in the medical park at Saint Francis Hospital in Tulsa. pic.twitter.com/qE3ptBZUcR
Surveillance video from a local business shows pandemonium after shots ring out near South & 3rd streets in Philadelphia last night just before midnight. pic.twitter.com/XLqGWEXAu1
#Últimahora | #Montenegro??: Un tiroteig deixa un mínim d'onze morts i sis ferits a Cetinje. Segons els primers informes, seria la conseqüència d'un conflicte familiar. La policia ha abatut el sospitós.pic.twitter.com/AZC4l6Gzob
#Suede ??/ ? Le tireur est actuellement recherché par la police, les forces spéciales suédoises fouillent en ce moment le parking et l’intérieur du bâtiment. Le centre commercial a été évacué dans sa totalité. #Malmopic.twitter.com/Wytu5KQUGO
BREAKING: A white male teen wearing camouflage is in custody after he used a rifle to kill five people in a mass shooting in Raleigh, North Carolina, including an off-duty law enforcement officer. https://t.co/Mtz4ZFwj7x
#BREAKING: Multiple people dead including an off-duty cop, multiple others injured, in a shooting in the Hedingham neighborhood of Raleigh, North Carolina.
This Thursday evening a mass shooting occurred in Raleigh, North Carolina. 5 people have been killed, including an off-duty police officer. The suspect, a 15-year-old male, was apprehended at a barn & has been taken to a hospital after a self inflicted gunshot wound to the head. pic.twitter.com/yQ2oKJwV3V
#UPDATE A Chesapeake police spokesperson tells us at this point he believes no more than 10 people have died. It’s unclear if the shooter was an employee. The shooter is now deceased. Officers are walking through the Walmart super center checking for victims. @WAVY_Newspic.twitter.com/gZs4CDV0q8
I’m on scene on Jane Street at a shooting in Vaughan north of Toronto. Shooter dead. Unconfirmed reports of multiple shooting victims in upscale condo. Police to update shortly. pic.twitter.com/WHsF0lksvP
#BREAKING: Multiple people have been shot, and a suspect has been killed after a shooting inside a Vaughan condominium, York police confirm.https://t.co/V2n9tXNPPg
It's still an active scene where @Atlanta_Police say 2 teen boys are dead and 2 other teens + a preteen are in the hospital after being shot in what started as a dispute on social media. Investigators say there's multiple shooters, & young people are at police HQ. @11AliveNewspic.twitter.com/mCz5JUbmZ0
#Paris10 rue d'Enghien, intervention de police en cours. ➡️ Une personne interpellée ? Évitez le secteur et laissez les services de secours intervenir pic.twitter.com/5C5wcKCCHk
?? FLASH - Plusieurs victimes dans une #fusillade rue d’Enghien, dans le 10ᵉ arrondissement de #Paris. Un homme a été interpellé. La #préfecture de police demande d'éviter le secteur. (AFP) pic.twitter.com/5r9PtZjJ0Z
An injured person is taken for treatment from the scene of a shooting in 10th district of Paris that reportedly left two dead and others injured. A Kurdish centre was reportedly targeted. pic.twitter.com/diXqnHYd0X
Images shared by the #Azerbaijan embassy from the moment the attacker managed to enter the building of the Azerbaijan Embassy in Tehran, Iran and started shooting. #breakingpic.twitter.com/BvdoZeIg89
An armed attack was carried out on the embassy of Azerbaijan in Tehran at around 8:30 am today. During the repulsing of the attack, #Azerbaijan Embassy Protection Director Orhan Askerov was martyred and one person was injured.?? pic.twitter.com/wfHPF5zO7K#breaking
Two suspects are in custody in relation to a shooting that left one person dead and three others injured at Cielo Vista Mall in El Paso, Texas, Wednesday afternoon, according to officials https://t.co/ctJNOBuwfU
JUST IN: Philly police just released pics of the 3 shooters who fired on a group outside the Blaine school. 7 people hit, inc. a 2-year-old girl + 5 teens. The shots started as the after school program ended, sending the victims running back into the schoolyard for cover. pic.twitter.com/HZi5NPS65q
⚠️La tarde de este jueves 20 de abril se registró una intensa movilización policiaca en la Ciudad de México, específicamente en la alcaldía Miguel Hidalgo. De acuerdo con los primeros reportes, se registró una intensa balacera en Starbucks de Plaza Carso, en la zona de Polanco,… pic.twitter.com/L59aNje6Z9
What’s it going to take for the dam to break? If it wasn’t dead kids, or dead concertgoers, or dead shoppers, or dead parade watchers, or dead office workers, or…
5 dead and at least 6 taken to the hospital in Louisville mass shooting, police say. https://t.co/y2ePYHJlT0
“We will pretty much take the firearms away from the citizens.”
— Serbian President Aleksandar Vučić, via translator, announces new gun control measures following the country’s second mass shooting in 48 hours pic.twitter.com/H5hdcMgvJ3
?#BREAKING: Reports: At Least 4 Dead And Over 30 Wounded In A Mass #Shooting In #Maryland#Baltimore , Reports Suggest There Were Hundreds Of People Gathered For An Annual Celebration Known as “Brooklyn Day” Police Are Reportedly Holding A Press Conference Shortly #News#USApic.twitter.com/eIEqERIPzJ
— OfficialCanadianShackster News (@CanadianRadioT1) July 2, 2023
La population haïtienne se déchaîne pour éliminer tous les bandits. Elle dit non à toute intervention militaire en Haiti. L'armée haïtienne, le BSAP et le peuple sont à la recherche des gangsters. Bwa Kale! pic.twitter.com/SFkVkBlSMA
A fire was also reported at the Erasmus Medical Center in Rotterdam while the shooting was taking place. The suspect may have carried out two shootings, one near his home and one at a Rotterdam hospital. pic.twitter.com/BiL9I8tSrR
In Wien-#Floridsdorf immBereich Fultonstrasse wurden vier Personen auf offener Straße angeschossen. Die Täter flohen in Autos, die Polizei nahm bisher vier Verdächtige fest. pic.twitter.com/K0a4gPSoVp
?? | ÚLTIMA HORA: Al menos 18 personas resultan heridas y 2 muertas después de un tiroteo masivo durante una celebración de Halloween en Ybor City, Tampa, Florida. pic.twitter.com/arilfpr8s3
BREAKING: Suspect in Lewiston, Maine, mass shooting identified as Robert Card, a firearms instructor in the US Army reserve who was recently discharged from a mental health facility after reporting hallucinations. pic.twitter.com/ACmYdb0kBX
Des policiers lourdement armés entourent le périmètre d'une entreprise à Sion. Une fusillade aurait éclaté ce matin. Le ou les suspects sont activement recherchés. @RTSinfopic.twitter.com/baTFaZ2hHZ
🚨Breaking News: Terror attack occured in Jerusalem, near Maale Adumim. Two terrorists started shooting at civilians, nine injured, three in critical condition. ⬇️ Video from the scene: pic.twitter.com/qXqUS59Wyn
Police officers are seen at the Viertola comprehensive school in Vantaa, Finland, where a number of children were injured in a shooting on Tuesday morning. A suspect has been apprehended, officials said. https://t.co/Y4SPERBOqwpic.twitter.com/ti2dMo0gqx
London: Four people including a child have been injured following a shooting in Hackney, east London, outside a restaurant. The shooter was on a motorcycle and fled away after shooting.
Hrvatski nogometni savez je u utorak najoštrije osudio incident koji se dogodio u Osijeku gdje je propucan automobil kojim se koristi sportski direktor NK Osijek Jose Boto.👇https://t.co/dIczyugfKo
The Pentagon currently is on lock down due to an incident at the Pentagon Transit Center. We are asking the public to please avoid the area. More information will be forthcoming.
— Pentagon Force Protection Agency (@PFPAOfficial) August 3, 2021
Crowded public bus hijacked, taken on wild high-speed chase down Atlanta freeway; 1 killed: A passenger was killed by a gunshot wound after a suspect hijacked a transit bus in metro Atlanta and led authorities on a high-speed chase into a neighboring… https://t.co/WNlRstbaZ4pic.twitter.com/Sqgo198VBn
In russia's war against Ukraine, between 462,000 and 728,000 Russian soldiers have been "disabled," according to The Economist, citing leaks from US Department of Defense documents. The publication includes four charts illustrating Russian losses.
Syrer vereinbaren mit Russen via Social Media einen Show down. Manche kommen dann unklugerweise nur mit Messern bewaffnet zur Schiesserei. Soll sein, aber wie kommt Wien-Brigittenau dazu, dass es dort zugeht wie im Wilden Westen? https://t.co/3JW0TaIjQr
ISRAEL: TERROR: One person was killed Hy'd and eight others were wounded in a terror stabbing attack at the Beersheba central bus station. The Palestinian terrorist was shot and killed by security forces. pic.twitter.com/iJZi6tJnqN
Spirit Airlines flight NK951 attempting to land in Haitian capital Port-au-Prince has been struck by gunfire, forcing it to be diverted to the Dominican Republic.
At least one person, a flight attendant, was grazed by a bullet, a source said.
🚨‼️🇧🇪 #BELGIUM: Manhunt Underway in Brussels Following Shooting Near Clémenceau Metro Station:
➡️ Following a shooting, one person has died tonight (Saturday) at around 9.30 p.m. local time near to the Clemenceau metro station, in Anderlecht, Brussels. The perpetrators are… pic.twitter.com/cKuWYfk2XA
🚩 Il n'y a pas de problème de sécurité à Bruxelles et l'on peut continuer à bloquer toute réforme, y compris celle de la police. L'essentiel est que @AhmedLaaouej obtienne par le bloquage institutionnel tout ce qu'il n'a pas pris par les élections. Métro Clemenceau ce matin ⬇️ pic.twitter.com/oJJPbYnkjJ
#BREAKING Last night in Murmansk: An armed shooter on a rooftop injured multiple people while security forces faced access challenges. pic.twitter.com/CofOF39PnB
VIDEO | Visuals from Sree Lairai Devi temple in Shirgao village where a stampede broke out during a temple festival in North Goa in the wee hours of Saturday.
🔴FRANCE 🇨🇵| #Nice: une #fusillade a éclaté vendredi 3 Oct soir dans le quartier des #Moulins. Elle a fait 2 morts et 4 blessés. Une enquête a été ouverte par le parquet de Nice pour «homicides volontaires en bande organisée et tentatives d’homicide volontaire en bande organisée» pic.twitter.com/344doCaOpL
Suasana di sebuah kawasan sibuk di Inner West, Sydney, gempar apabila seorang lelaki melepaskan sehingga 100 das tembakan secara rawak. https://t.co/ssi0W9CqXn
Felfüggesztették a Pentagon egyik kiberbiztonsági felügyelőjének titkosított adatokhoz való hozzáférési jogosultságát, mert a gyanú szerint bizalmas titkokat szivárogtatott ki – írja a Business Insider cikke alapján a Portfolio.
Katie Arrington a Pentagon akvizíciós szárnyának kiberbiztonsági vezetője volt, még májusban vették el tőle a titkosított dokumentumokhoz való hozzáférési jogosultságát.
A döntésre azért került sor, mert felmerül a gyanúja annak, hogy Arrington bizalmas védelmi titkokat szivárogtatott ki. Azt egyelőre még mindig nem tudni pontosan, hogy mivel vádolják.
A tisztségviselő ügyvédje szerint a felfüggesztés nem szól örökre és nem is menesztették hivatalából Arringtont, erre csak a vizsgálat lezárása után lenen lehetőség.
Katie Arrington 2019 óta lát el feladatokat a Pentagonban.
The Pentagon currently is on lock down due to an incident at the Pentagon Transit Center. We are asking the public to please avoid the area. More information will be forthcoming.
— Pentagon Force Protection Agency (Official) (@PFPAOfficial) August 3, 2021
In russia's war against Ukraine, between 462,000 and 728,000 Russian soldiers have been "disabled," according to The Economist, citing leaks from US Department of Defense documents. The publication includes four charts illustrating Russian losses.
An ABC journalist @TerryMoran posted this absolutely vile smear of Stephen Miller. It’s dripping with hatred. Remember that every time you watch ABC’s coverage of the Trump administration.
As it happens, I know Stephen quite well. And he’s motivated by love of country. He’s… pic.twitter.com/hX93zKTWjy
Az amerikai katonai akciókban 2020-ban „hozzávetőlegesen” 23 civil vesztette életét és tíz sebesült meg – tudhatjuk az amerikai védelmi minisztérium éves jelentéséből.
A Pentagon az Iszlám Állam terrorszervezet ellen indított iraki és szíriai, a tálibokkal vívott afganisztáni, a húszi lázadókkal szembeni jemeni, a szélsőséges dzsihadisták legyőzését célzó szomáliai, továbbá egy nigériai műveletet vett górcső alá. Vizsgálataik szerint a legtöbb, húsz civil Afganisztánban, egy ember Irakban, egy Szomáliában halt meg. Az áldozatokkal kivétel nélkül légi csapások végeztek. Nigéria valószínűleg a különleges egységek tavaly októberi túszszabadító akciója miatt került képbe, amikor egy amerikai állampolgárt mentettek ki emberrablók fogságából.
A tavalyi adatok jelentős javulást mutatnak a 2019-eshez képest, amikor 132 civil halálát és 91 sebesültet ismert el Washington. Ez összefüggésbe hozható azzal, hogy az Iszlám Állam legyőzésével alaposan megritkultak a légi csapások Szíriában és Irakban. Ennél is nagyobb hatása volt, hogy miután 2020 februárjában Donald Trump amerikai elnök megegyezett a tálibokkal, Afganisztánban is jelentősen mérséklődött a harci tevékenység.
Becslések szerint míg tavaly az amerikaiak négy konfliktusban nagyjából ezer légi csapást hajtottak végre, addig egy évvel korábban 3500-at, 2016-ban pedig még több mint 13 ezret.
Joggal felmerülő kérdés persze, hogy mennyire megbízhatók a washingtoni adatok. A Pentagon jelentése hangsúlyozza, hogy minden civil sérüléséről érkező hírt kötelezően kivizsgálnak, érkezzen az bármilyen forrásból: saját információból, helyszíni beszámolókból, a média híradásából, a közösségi média bejegyzéseiből, civil szervezetektől. Az amerikai védelmi minisztérium szakértői ezután tanulmányozzák az eseteket, például megnézik, valóban történt-e a szóban forgó helyen és időben amerikai katonai művelet, tényleg amerikaiak hajtották-e végre azt vagy esetleg más erők, igyekeznek ellenőrizni a források hitelességét, továbbá hogy igazolhatóan civilek sérültek-e meg. Már csak ebből a felsorolásból is látszik, hogy meglehetősen szigorú feltételei vannak, hogy Washington elismerje a hibáját.
A panaszok túlnyomó többségének nem is adnak helyt, tavaly Afganisztánban például 165 jelentésből mindössze hét esetben találták igazoltnak, hogy amerikai katonákat terhel a felelősség a civilek bántódásáért.
A dokumentum is ezt a módszertani különbséget nevezi meg a fő okaként annak, hogy civil szervezetek rendre eltérő, sokkal lesújtóbb eredményre jutnak. A fegyveres konfliktusok civil áldozatait monitorozó Airwars szervezet becslései szerint a valós szám legalább ötszöröse lehet a beismertnek. Az ENSZ Afganisztánt segítő missziója tavaly is háromezer fölöttire tette az országban megölt civilek számát. Ugyan azt ők is megerősítik, hogy ennek csak elenyésző töredékéért, 89-ért felelnek a nemzetközi koalíciós erők, de arra már számos tényfeltáró riport figyelmeztetett, hogy az amerikaiak egyszerűen a helyiekkel végeztetik el a „piszkos munkát”.
Ha a „járulékos veszteséget” el is ismerik, felelősségre vonásra semmi esély. A Pentagon hárommillió dollárt különített el a civil áldozatok után járó kártérítésekre. Ebből tavaly egyetlen dollárt sem használtak fel.
The Pentagon currently is on lock down due to an incident at the Pentagon Transit Center. We are asking the public to please avoid the area. More information will be forthcoming.
— Pentagon Force Protection Agency (Official) (@PFPAOfficial) August 3, 2021
In russia's war against Ukraine, between 462,000 and 728,000 Russian soldiers have been "disabled," according to The Economist, citing leaks from US Department of Defense documents. The publication includes four charts illustrating Russian losses.