Vasárnap kora reggel hatalmas földcsuszamlás sodort két személyszállító csónakot a folyóba a perui Amazonas régióban, legalább 12 ember halálát és mintegy 20 megsebesülését okozva. Az incidens hajnali 4:20 körül történt az Ucayali folyón fekvő Iparia kikötőjében, több mint 400 kilométerre Limától, jelentette a Reuters.
A Dires Ucayali helyi egészségügyi hivatal adatai szerint két embert még mindig eltűntként tartanak nyilván. A perui nemzeti rendőrség és a haditengerészet egységei gyorsan a helyszínre vonult, helikopterrel mentették meg a helyszínt.
Az egyik hajó, a Rapido Oriente, teljesen elsüllyedt. A másik, a Deo Rigo, jelentősen megrongálódott. Az állami Andina hírügynökség információja szerint a Deo Rigo egy közeli őslakos közösségből érkezett, és Ipariában állt meg, amikor hirtelen földcsuszamlás történt.
Az utasok között orvosok és tanárok is voltak, akik a folyó menti más városokba tartottak. A mentési munkálatok folyamatban vannak, és a hatóságok próbálják meghatározni az áldozatok végleges számát.
🚨 Un número indeterminado de heridos dejó el vuelco y caída a una pendiente de un bus interprovincial de la empresa de transportes Molina, de placa AOC.614, en el sector Shig Shag, a la altura del distrito de Palca, provincia de Tarma, región Junín.
Peruban egy újságíró családját próbálták megfélemlíteni, amikor egy ismeretlen támadó égő dinamitot hajított az udvarukba.
A végzetesnek szánt akció azonban életmentéssé vált, mert a család kutyája, Machis – egy mindössze 11 kilós, cocker spániel keverék – villámgyorsan közbelépett, és eloltotta a robbanószerkezet kanócát.
Carlos Alberto Mesias Zarate újságíró elmondta, hogy inkább kutyája bátorsága, mint maga a fenyegetés lepte meg, hiszen az ilyen támadások „munkája részét képezik”. A biztonsági kamera felvételein látszik, ahogy egy feketébe öltözött alak áthajítja a szikrázó robbanószerkezetet a kertbe, majd elszalad. Machis azonnal leszaladt a lépcsőn, odarohant a sistergő dinamitdarabhoz, előbb az orrával lökdöste, majd beleharapott a kanócba.
A csoda ekkor történt meg: a gyújtózsinór a kutya szájában kialudt. A hatóságok később megállapították, hogy a robbanószerkezet „olyan típusú dinamit volt, amit aknákban is használnak”.„Rágta és rágta, és megmentette az életünket.” Az újságíró azonnal értesítette a rendőrséget, akik azóta őrizetbe vettek egy gyanúsítottat – ismertette a sztorit a New York Post.
Bár a család sértetlenül megúszta az esetet, Machis megsérült: a kanóc füstje és hője károsította a hangszálait, így az egykor éles ugatása helyett ma már csak rekedt hangot ad ki. „Most már nem hallani a hangját” – mondta Zarate.
🚨 Un número indeterminado de heridos dejó el vuelco y caída a una pendiente de un bus interprovincial de la empresa de transportes Molina, de placa AOC.614, en el sector Shig Shag, a la altura del distrito de Palca, provincia de Tarma, región Junín.
Después de más de 48 horas, el incendio en el Cercado de Lima, Perú, sigue fuera de control. Al menos dos edificios se han derrumbado y otro presenta daños estructurales. #Lima#Incendio
Peruban vasárnap ideiglenesen 88 kikötőt zártak be a hatóságok a déli partvidéken kialakult vihar miatt, amelyet egy erős anticiklon váltott ki. Közben Mexikóban is emberéleteket követel a pusztító időjárás – számolt be az Origo.
A lezárás várhatóan a hét közepéig érvényben marad, mert addig nem várható enyhülés. A vihar egy ember életét is követelte, egy tengerészgyalogos Pimentel kikötőjénél a vízbe esett.
Fotó: Unsplash
Kikötőket zártak le a vihar miatt
A haditengerészet közlése szerint az ország 122 kikötőjéből több mint kétharmad zárva marad. A hatóságok folyamatosan figyelik a tenger állapotát, és a helyzet javulásáig fenntartják a korlátozásokat. A perui események mellett Mexikóban is súlyos időjárás pusztított a hétvégén.
Ott a heves esőzések következtében két ember meghalt, egy pedig eltűnt.
Querétaro állam kormányzója megerősítette a tragikus eseteket a helyi médiában. Az áradások Mexikóváros környékét is komolyan érintették. A Tribune szerint Mexikóvárosban, Latin-Amerika egyik legforgalmasabb repülőterének számító Benito Juarez nemzetközi repülőtéren szombaton rövid időre le kellett állítani a közlekedést a rossz látási viszonyok miatt.
Hong Kong recorded its heaviest August rainfall since 1884, exceeding 350 mm by early this afternoon.
Floodwaters inundated low‑lying and urban areas including streets in Central, Quarry Bay, Tseung Kwan O, Tai Po, and even parts of Queen Mary Hospital. pic.twitter.com/3Bv1yrjRil
Siete reos murieron y once personas resultaron heridas tras un motín en el penal de Tuxpan, Veracruz.
El incidente se originó por denuncias de algunos reclusos ante abusos y extorsiones cometidos por el grupo criminal Sombra dentro de la… pic.twitter.com/CZzKwFA3Ob
O furtună violentă a oprit un spectacol din Timișoara. Zece persoane au avut nevoie de îngrijiri medicale, cinci dintre acestea fiind transportate la spital. Victimele participau la un concert în aer liber, conform Mediafax. Meteorologii au avetizat din timp că șâmbătă seară și în noaptea de sâmbătă spre duminică sunt posibile furtuni în vestul, centrul și nordul țării. #forzazu#romania#timisoara#news#gandul
🚨 Un número indeterminado de heridos dejó el vuelco y caída a una pendiente de un bus interprovincial de la empresa de transportes Molina, de placa AOC.614, en el sector Shig Shag, a la altura del distrito de Palca, provincia de Tarma, región Junín.
Helyi idő szerint pénteken súlyos közlekedési baleset történt Peru középső részén, Junín megyében, ahol egy autóbusz balesete következtében legalább 18 ember életét vesztette, és körülbelül 30-an megsérültek.
Junín megye egészségügyi hatóságai szerint a gépjármű egy szakadékba zuhant, a halottak között pedig két gyerek is van – írja az MTI nyomán az Index. Az RPP perui rádió úgy tudja, több mint 60-an utaztak Limából a megyében található La Merced településre tartó buszon.
🚨 Un número indeterminado de heridos dejó el vuelco y caída a una pendiente de un bus interprovincial de la empresa de transportes Molina, de placa AOC.614, en el sector Shig Shag, a la altura del distrito de Palca, provincia de Tarma, región Junín.
— Diario El Peruano (@DiarioElPeruano) July 25, 2025
Az ügyben vizsgálat indult, a hatóságok szerint a balesetet feltehetően az okozta, hogy a sofőr túllépte a sebességkorlátozást.
Peruban gyakoriak a közlekedési balesetek, amelyek nagy részét a gyorshajtás okozza, emellett azonban az utak sem megfelelően karbantartottak, és sok helyen hiányoznak a jelzőtáblák is. A rendőrség adatai szerint tavaly több min 3100-an haltak meg az utakon.
[type] => post [excerpt] => Helyi idő szerint pénteken súlyos közlekedési baleset történt Peru középső részén, Junín megyében, ahol egy autóbusz balesete következtében legalább 18 ember életét vesztette, és körülbelül 30-an megsérültek. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1753564200 [modified] => 1753540415 ) [title] => Súlyos buszbaleset Peruban: legkevesebb 18 halott, több tucat sérült [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=212909&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 212909 [uk] => 213096 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 212910 [image] => Array ( [id] => 212910 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/gwvt5rlwqaal7ay.jpg [original_lng] => 115373 [original_w] => 760 [original_h] => 507 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/gwvt5rlwqaal7ay-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/gwvt5rlwqaal7ay-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/gwvt5rlwqaal7ay.jpg [width] => 760 [height] => 507 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/gwvt5rlwqaal7ay.jpg [width] => 760 [height] => 507 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/gwvt5rlwqaal7ay.jpg [width] => 760 [height] => 507 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/gwvt5rlwqaal7ay.jpg [width] => 760 [height] => 507 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/gwvt5rlwqaal7ay.jpg [width] => 760 [height] => 507 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1753695461:2 [_oembed_a37875980e6f59f3fa92d76977457170] =>
🚨 Un número indeterminado de heridos dejó el vuelco y caída a una pendiente de un bus interprovincial de la empresa de transportes Molina, de placa AOC.614, en el sector Shig Shag, a la altura del distrito de Palca, provincia de Tarma, región Junín.
Syria explosion – Six killed, at least 140 injured in Idlib 'ammo depot' blast
Raed al-Saleh, Minister of Emergency and Disaster Management in the Syrian transitional government, confirmed that rescue operations are still underway.
❗️🚆🇩🇪 - Train Derailment in Baden-Württemberg: Fatalities and Injuries Reported
On July 27, 2025, at approximately 6:10 PM, a regional express train operated by Deutsche Bahn derailed near Zwiefaltendorf in Biberach, Baden-Württemberg, while traveling from Sigmaringen to Ulm.… pic.twitter.com/QSmcSPqC7s
Hong Kong recorded its heaviest August rainfall since 1884, exceeding 350 mm by early this afternoon.
Floodwaters inundated low‑lying and urban areas including streets in Central, Quarry Bay, Tseung Kwan O, Tai Po, and even parts of Queen Mary Hospital. pic.twitter.com/3Bv1yrjRil
Siete reos murieron y once personas resultaron heridas tras un motín en el penal de Tuxpan, Veracruz.
El incidente se originó por denuncias de algunos reclusos ante abusos y extorsiones cometidos por el grupo criminal Sombra dentro de la… pic.twitter.com/CZzKwFA3Ob
🚨🇺🇸 BREAKING: NATIONAL CRISIS — MASS SHOOTING IN MINNEAPOLIS 🚨
WE ARE TIRED 😡 Tired of waking up to another shooting. Tired of seeing kids, parents, officers, and neighbors gunned down. Tired of empty “thoughts & prayers” while nothing changes. 💔
Minneapolis mayor, law enforcement set to hold news conference in about 30 minutes after report of shooting at Catholic school. https://t.co/JgWtgmkLCf
🔴FRANCE 🇨🇵| #Nice: une #fusillade a éclaté vendredi 3 Oct soir dans le quartier des #Moulins. Elle a fait 2 morts et 4 blessés. Une enquête a été ouverte par le parquet de Nice pour «homicides volontaires en bande organisée et tentatives d’homicide volontaire en bande organisée» pic.twitter.com/344doCaOpL
Tennessee explosion UPDATES: At least 19 missing and one feared dead after blast A massive blast has ripped through a building at Accurate Energetic Systems in Tennessee with reports that one person has died, 19 people are missing and many others are in hospital.… pic.twitter.com/3mptLR8wx4
TAKE A LOOK AT THIS: Helicopter video shows what's left of Accurate Energetic Systems in Hickman County, Tennessee that experienced an explosion Friday morning. At least 19 people are unaccounted for. (Video: WTVF Nashville) https://t.co/xEHAeTFXLBpic.twitter.com/OxhaLceMZO
13 October 2025 Condolences to the loved ones of 42 bus victims#MISA, the Motor Industry Staff Association, would like to extend our sincerest condolences to the family and loved ones of the 24 bus victims who died after their bus left the road on the N1 near Louis Trichardt pic.twitter.com/pYTfJGeosc
Amelka miała siedem lat. Siedem. Polskie dziecko. Zginęła w Tarnopolu w czasie bestialskiego rosyjskiego ataku rakietowego. Nie spełni już żadnych swoich marzeń. Ta okrutna wojna musi się zakończyć, a Rosja nie może jej wygrać. Bo to jest wojna także o przyszłość naszych dzieci.
A perui fővárost, Limát és környékét megrázó 6,1-es erősségű földrengés egy embert megölt és 36-ot megsebesített, földcsuszamlásokat okozott, valamint egészségügyi és oktatási létesítményeket rongált meg – vált ismertté hétfőn a perui nemzeti vészhelyzeti műveleti központ beszámolójából.
A földrengés helyi idő szerint 11 óra 35 perckor történt, a Limától mintegy tíz kilométerre délnyugatra fekvő Callaó település környékén, a tengerparton fekvő várostól mintegy 30 kilométerre – közölte a perui szeizmológiai központ.
A rendőrség tájékoztatása szerint egy 36 éves férfi meghalt, mert a főváros Independencia kerületében egy fal rádőlt az autóra, amelyben utazott.
A helyi katasztrófavédelem arról is beszámolt, hogy 36 ember megsérült Limában, ők kórházba kerültek.
Dina Boluarte elnök nyugalomra szólította fel a lakosságot, rámutatva, hogy nem volt szökőárriadó.
A Latina csatornán sugárzott videón látható, hogy Lima régió különböző településein több földcsuszamlás is történt. A limai metró közlekedése átmenetileg szünetelt.
Pusat Kawalan Operasi Daerah Angkatan Pertahanan Awam Hulu Perak memaklumkan keseluruhan 48 mangsa terlibat, termasuk 13 orang meninggal dunia di lokasi kejadian dan dua orang di hospital, manakala empat lagi mangsa tercedera. #BernamaNews#BernamaImagespic.twitter.com/slhm25kK9B
Due to a massive earthquake that occurred in the Pacific Ocean, a Tsunami Warning is in effect for those living in Hawaii. A Tsunami Watch is in effect for Alaska and the Pacific Coast of the United States. Japan is also in the way. Please visit https://t.co/wdFzeu1I0h for the…
😱Man, 70, dies after helicopter crash near Doncaster
A 70-year-old man has died after a helicopter crashed in a field near Doncaster, South Yorkshire. Emergency services were called to Ings Road, Bentley, around 10:15 a.m. on Thursday. Police confirmed the man was pronounced… pic.twitter.com/3SELtOHeJm
🚨🇦🇫#BREAKING | NEWS ⚠️ CCTV video footage from the Powerful 6.4 ⚡️Magnitude earthquake that has struck Afghanistan and the Hindu Kush region searching for more video and images. pic.twitter.com/P2Da1YDYHJ
Atenção aos Avisos Meteorológicos para Portugal Continental: Agitação Marítima - Amarelo [ 14 Nov 09:33 - 15 Nov 18:00 ] Ondas de oeste/sudoeste com 4 a 4,5 metros. Precipitação - Laranja [ 14 Nov 09:33 - 14 Nov 12:00 ]#avisosipmahttps://t.co/wgLnekhnrMpic.twitter.com/CjY8Z92OhG
A powerful Earthquake just hit the Bangladeshi capital interrupting in this news broadcast.
No, you’re not imagining it. Earthquakes and volcanoes seem to be happening more frequently and more violently everywhere right now. pic.twitter.com/csOa8FtNZj
A közlekedési szakszervezetek útlezárásokat és demonstárciókat tartottak szerte az országban, erőteljesebb kormányzati fellépést sürgetve a járművezetőket és szakszervezeti tagokat célzó fegyveres rablások megfékezésére.
A tiltakozást mindössze egy nappal azután tartották, hogy Gustavo Adrianzen perui miniszterelnök lemondott, hogy elkerülje a kongresszusban fenyegető bizalmatlansági szavazást.
Távozása az egész kabinet lemondását vonta maga után, bár Dina Boluarte államfő gyorsan átalakította azt és a legtöbb minisztert új tisztségbe nevezte ki.
Julio Campos szakszervezeti vezető a kabinetátalakítást hatástalannak minősítette, és helyette valódi fellépést sürgetett a bűnözés ellen.
A hivatalos statisztikák szerint Peruban jelenleg a 2017 óta legmagasabb a gyilkosságok és zsarolások száma.
Turkish police scuffled with May Day protesters in Istanbul on May 1, forcefully detaining some of them and dragging them away to buses pic.twitter.com/yhtX9NwGGq
🚨 Un número indeterminado de heridos dejó el vuelco y caída a una pendiente de un bus interprovincial de la empresa de transportes Molina, de placa AOC.614, en el sector Shig Shag, a la altura del distrito de Palca, provincia de Tarma, región Junín.
У п’ятницю ввечері в Києві на Майдані незалежності проходить акція проти проголосованого у першому читанні законопроєкту про посилення кримінальної відповідальності для військових за непокору. pic.twitter.com/Xm6VduaEq6
Right now we're protesting against the discrimination against our soldiers on Maidan of Independence in Kyiv. People are chanting "Repressions are not discipline", "Military are not slaves", "Service is not slavery" pic.twitter.com/7Jwrg29d2m
An ongoing series of demonstrations targeting purported corruption in government flood control and remediation tenders could come to a head this Sunday, with a series of high-profile demonstrations scheduled at key sites in the Philippine capital region. https://t.co/tpUIFppaJ4
LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3
Tizenhárom bányászt találtak holtan egy perui aranybányában, miután néhány nappal korábban elrabolták őket – közölte a helyi sajtó és a hatóságok.
Az áldozatok a Poderosa bányavállalat alkalmazottai voltak, amely Peru északi részén, a Pataz tartományban működteti az egyik legnagyobb aranybányáját. Peru a világ egyik legnagyobb aranytermelője: évente több mint 100 tonna aranyat termel ki, ami a globális aranykínálat körülbelül 4%-át jelenti. A növekvő aranyárak és a gyenge állami ellenőrzés miatt azonban az illegális bányászat és a hozzá kapcsolódó erőszak egyre súlyosabb problémát jelent az ország számára – közölte a BBC.
A bányászokat egy illegális bányászattal foglalkozó szervezet ellen küldték ki, hogy fellépjenek a térségben tapasztalható jogellenes tevékenységek ellen, azonban egy fegyveres bűnbanda elrabolta őket, majd napokon át túszként tartották fogva őket egy bányaaknában.
A túszejtők fenyegető üzeneteket küldtek az áldozatok családtagjaiknak, mielőtt kivégezték volna őket.
A perui Diario Correo hírportál szerint egy közösségi médiában terjedő videó, amelyet feltehetően maguk az elkövetők készítettek, a kivégzés pillanatait is rögzítette. A felvételen látható, ahogy az áldozatokat közvetlen közelről lőtték le. A mészárlás indítékai egyelőre ismeretlenek.
A Poderosa vállalat közleményében csalódottságát fejezte ki, amiért a rendőrség és a hadsereg nem képes megfékezni az illegális bányászatot és a szervezett bűnözést a térségben. Mint írták, „a régióban tovább fokozódik az erőszak légköre”, az állam pedig nem tudja garantálni sem az alkalmazottak, sem a bányászok biztonságát.
A cég adatai szerint 2020 óta több bányájukat is elfoglalták bűnbandák, amelyekben robbantásos támadásokat is végrehajtottak, például márciusban, amikor felrobbantottak egy nagyfeszültségű tornyot, amely az aranybányákat látta el árammal. Ugyanebben a hónapban a bűnözők két embert is megöltek a Pataz kerületben, miközben megpróbáltak behatolni a vállalat működő bányaterületeire.
A vállalat szerint az illegális bányászat és az ahhoz kapcsolódó szervezett bűnözés „teljes büntetlenség” mellett tevékenykedhet az országban.
Después de más de 48 horas, el incendio en el Cercado de Lima, Perú, sigue fuera de control. Al menos dos edificios se han derrumbado y otro presenta daños estructurales. #Lima#Incendio
#Mali: 43 people, mostly women, lost their lives after an artisanal gold mine collapsed in western Mali on Saturday, according to an industry union leader. pic.twitter.com/re9pCKIp8I
PICTURED: Colorado dad Patrick Weier identified as gold mine disaster victim as loved ones share heartbreaking tributes: Patrick Weier, 46, died on Thursday after an incident inside the Mollie Kathleen Gold Mine near Cripple Creek. Weier worked at the… https://t.co/4g2I8Qy3NOpic.twitter.com/YchZhjUP4d
🚨 Un número indeterminado de heridos dejó el vuelco y caída a una pendiente de un bus interprovincial de la empresa de transportes Molina, de placa AOC.614, en el sector Shig Shag, a la altura del distrito de Palca, provincia de Tarma, región Junín.
Limában, a perui fővárosban, több száz tűzoltó immár harmadik napja próbálja megfékezni a hatalmas tüzet. Eddig nem érkezett jelentés áldozatokról vagy sérültekről – számolt be az Origo
A hétfőn egy raktárként használt épületben kitört tűz szerdára több épületre is átterjedt Lima történelmi központjában.
A tűzoltóság és a helyi média jelentése szerint négy épület összedőlt ennek következtében.
Después de más de 48 horas, el incendio en el Cercado de Lima, Perú, sigue fuera de control. Al menos dos edificios se han derrumbado y otro presenta daños estructurales. #Lima#Incendio
A füstfelhő több kilométerre is látható. A városi tanács szerint az épületet, amelyben a tűz kitört, engedély nélkül alakították át raktárrá, mint sok más épületet a környéken. A tűz „akár vasárnapig is” tovább éghet – mondta Carlos Malpica tűzoltóparancsnok szerdán újságíróknak. Az égő épületek szomszédságában élőket evakuálták. Az oltási munkálatokat nehezíti, hogy a tűzoltóságnak nem áll rendelkezésére elegendő víz.
Después de más de 48 horas, el incendio en el Cercado de Lima, Perú, sigue fuera de control. Al menos dos edificios se han derrumbado y otro presenta daños estructurales. #Lima#Incendio
🚨 🇷🇺 Russie : L'une des limousines de Vladimir Poutine a explosé et pris feu à Moscou
Une limousine Aurus, appartenant au « parc automobile officiel » de Poutine, a explosé dans une violente explosion dans une rue située juste au nord du quartier général des services secrets du… pic.twitter.com/OSmyKYYjuz
Another scene from Dnipro tonight as Russians openly massacre the civilian population, striking homes, shopping areas, a large hotel, restaraunts.
Meanwhile, Europeans stand aside, enjoying fucking cafes and fucking IKEA, despite knowing Russians are coming for them next. pic.twitter.com/zuV4f0zHTM
Terror in Hebei: 20 Lives Lost as Fire Devours Nursing Home in Nighttime Catastrophe.
CHENGDE, China – A horrifying scene unfolded late Tuesday night when a relentless fire surged through a nursing home in Longhua County, Hebei Province, claiming the lives of 20 elderly… pic.twitter.com/SWptjVPHDp
Twenty people died in a fire at a nursing home in Longhua county in China's Hebei province, with 19 others being sent to hospital for examination, local authorities said today. The cause of the fire is still under investigation. pic.twitter.com/VHzihVn7ly
🔥Vasto Incendio a Prato allo Stelvio, in Alta Val Venosta.
Secondo le prime stime, l’incendio ha già interessato un’area compresa tra i 50 e i 60 ettari di bosco. In azione tre elicotteri di Heli Austria e uno dell’Air Service Center. Foto di landes feuerwehrverband tirol pic.twitter.com/CZmA0GfQzJ
— Italia 24H Live 🔴 – Notizie dall'Italia (@Italia24HLive) April 10, 2025
🚨#BREAKING: A major forest fire has broken out in parts of southern New Jersey, prompting evacuations as the blaze threatens nearby homes and buildings
Footage showing firefighting ships with the Japanese Coast Guard fighting a fire onboard the San Antonio-Class Amphibious Transport Dock, USS New Orleans (LPD-18), off the coast of Okinawa, Japan. pic.twitter.com/czcUFgvSO8
🔥 У Ростові після серії потужних вибухів спалахнула велика пожежа
Російські пабліки повідомляють про займання на лівому березі Дону, неподалік «Ростов Арени». Місцеві у коментарях пишуть, що перед цим чули вибухи. Раніше в місті оголосили загрозу атаки дронів pic.twitter.com/oGbPCVB8RF
❗️🇺🇲 - On Thursday night, October 2, 2025, a massive explosion followed by a fire erupted at the Chevron refinery in El Segundo, California, producing large flames and thick smoke visible across the South Bay area.
Incendio devora varios rascacielos residenciales en Hong Kong
Según informes, 4 personas, incluido un bombero, han muerto y al menos otras tres resultaron heridas. Un feroz incendio arrasó este miércoles varios edificios de un complejo residencial del distrito de Tai Po. pic.twitter.com/6DEKpQ8LaB
Incendio devora varios rascacielos residenciales en Hong Kong
Según informes, 4 personas, incluido un bombero, han muerto y al menos otras tres resultaron heridas. Un feroz incendio arrasó este miércoles varios edificios de un complejo residencial del distrito de Tai Po. pic.twitter.com/b22m8l0jIb
A warehouse has burst into flames in Southall, West London, and around 150 firefighters and 25 fire engines are tackling it. They declared it a major incident.
BREAKING: London Fire Brigade says 25 fire engines and 150 firefighters are responding to a blaze at a warehouse in Southall, West London.https://t.co/m0zM0N5kcf
Peru északi részén egy bevásárlóközpont élelmiszer-áruházának teteje beomlott, aminek következtében legkevesebb hat ember életét vesztette, és 78-an megsérültek.
A baleset péntek este történt a Real Plaza bevásárlóközpontban Trujillóban, az ország harmadik legnépesebb városában, Limától mintegy 500 kilométerre északra – számolt az MTI-re hivatkozva az Index.
Walter Astudillo védelmi miniszter az állami Andina helyi hírügynökség által közölt nyilatkozata szerint hat ember meghalt, 78 másik pedig megsérült. A sérültek közül 48-an kerültek kórházba, köztük hárman súlyos állapotban.
A belügyminisztérium eredetileg három halálos áldozatról számolt be az X közösségi oldalon. Anibal Morillo, La Libertad tartomány egészségügyi igazgatója azt mondta, hogy a sérültek között tíz gyermek van.
A helyi média szerint több tucat család tartózkodott a Real Plaza éttermében, amikor a tető beomlott.
A tűzoltók és a rendőrök szombaton folytatták a mentési és keresési munkálatokat a helyszínen. A hatóságok még nem állapították meg a baleset okát a bevásárlóközpontban, amelyet a történtek után bezártak.
Después de más de 48 horas, el incendio en el Cercado de Lima, Perú, sigue fuera de control. Al menos dos edificios se han derrumbado y otro presenta daños estructurales. #Lima#Incendio
Под Петербургом разбился военный вертолет, экипаж погиб
Ми-28 потерпел крушение у деревни Шуговицы, подтвердили каналу 78 в администрации Волосовского района. В пресс-службе Ленинградского военного округа сообщили 47news, что он состоял на вооружении ВКС России.
Fire in a nightclub Pulse in Kočani, North Macedonia Local news are reporting more than 1500 people were at the club when the fire started, atleast 50 casualities and many injured. #fire#pozarpic.twitter.com/MO2mR9uCYu
Tragédie dans le village de Tiaha. Plus d'une dizaine d'enfants sont portés disparus suite à un tragique accident survenu ce lundi 21 avril 2025, lors du retour de la fête Galilée. La pirogue à moteur a chaviré. ☹️ pic.twitter.com/ZsWSqyl3aa
Apr 29: twenty-two people were killed and three injured in a fire at 厨娘饭店 (Chuniang Restaurant) in Baita District (白塔区), Liaoyang (辽阳), Liaoning province…
Four people are dead, including children, after a car crashed through an after-school camp in Chatham, Illinois, authorities say https://t.co/pH4gvIFRK4
🚨 Four people are dead, including children, and several others are injured after a car crashed through an after-school camp in #Chatham, #Illinois, authorities said. pic.twitter.com/iKeqydzWwT
NEW VIDEO: London, KY as the sun rises this morning - just a wasteland of rubble after a tornado roared through the Southeastern Kentucky community.#KYwxpic.twitter.com/7yz4OgfImQ
Sri Muktsar Sahib, Punjab: A blast at a firecracker factory on Singhewala-Faridkot Kotli Road in Muktsar Sahib’s Lambi area caused the death of five workers and injured more than twenty. The collapse of a two-story building trapped several workers under rubble. Rescue operations… pic.twitter.com/BFWnwvq3Li
🇧🇷 : Un tragique accident s'est produit dans l'État de Santa Catarina, au Brésil : une montgolfière transportant 22 personnes a pris feu avant de s'écraser au sol. pic.twitter.com/tFJvFHASlR
Siete reos murieron y once personas resultaron heridas tras un motín en el penal de Tuxpan, Veracruz.
El incidente se originó por denuncias de algunos reclusos ante abusos y extorsiones cometidos por el grupo criminal Sombra dentro de la… pic.twitter.com/CZzKwFA3Ob
Tiroteo desde un bote en Southport, Carolina del Norte, deja 3 muertos y 8 heridos
La noche de este sábado, un tiroteo ocurrido en el restaurante American Fish Company, ubicado en el Southport Yacht Basin, dejó al menos tres personas muertas y ocho heridas. El atacante disparó… pic.twitter.com/HkTpRW8Ecy
Mintegy 30 turista szenvedett csonttöréseket és súlyos sérüléseket egy buszbalesetben, amely a dél-perui Machu Picchu inka fellegvárból lefelé vezető úton történt – közölte hétfőn a rendőrség.
„Harminc sérült turistánk van, mindannyiukat a regionális fővárosba, Cuzcóba szállították” – mondta az AFP francia hírügynökségnek egy rendőrségi tisztviselő. A rendőrség és a falubeliek segítettek a sérülteknek, akiket Aguas Calientes város egészségügyi központjába szállítottak.
A baleset akkor történt, amikor a buszvezető, aki a régészeti lelőhelyet a közeli Aguas Calientes várossal összekötő kanyargós úton haladt, elvesztette uralmát a jármű felett, és egy 15 méteres lejtőn legurult. Legalább húsz turista – köztük mexikói, olasz, chilei és guatemalai állampolgárok – többszörös törésekkel került kórházba. A többiek testük különböző részein zúzódásokat szenvedtek. A sérültek között két japán és egy kínai állampolgár is volt.
A balesetről több videót is közzétettek a közösségi oldalakon a helyi lakosok.
A busz tulajdonosa, a Conssetur közlekedési vállalat a közösségi oldalakra feltett közleménye szerint a jármű akkor szenvedett közlekedési balesetet „figyelmetlenség miatt”, amikor Machu Picchuból tartott visszafelé. A rendőrség vizsgálatot indított a baleset okának megállapítására – tette hozzá a cég. A Machu Picchu naponta átlagosan 4,5 ezer látogatót fogad. Az 1983 óta a világörökség része, a Cuzcotól 130 kilométerre, 2438 méteres magasságban fekvő fellegvárat a 15. században építették Pachacutec inka császár (1438–1470) parancsára.
State Police are assisting the Monroe County Sheriff's Office with investigating a crash on Interstate 490 westbound in the town of Chili involving an overturned tour bus. Interstate 490 westbound is closed at Union Street. pic.twitter.com/LSPOvhW555
Um ônibus da Emtram, que saiu de São Paulo com destino a Vitória da Conquista, se envolveu em um grave acidente neste sábado, em Minas Gerais. Pelo menos 38 pessoas morreram e há baianos entre as vítimas. pic.twitter.com/eKhPi9GBQn
Después de más de 48 horas, el incendio en el Cercado de Lima, Perú, sigue fuera de control. Al menos dos edificios se han derrumbado y otro presenta daños estructurales. #Lima#Incendio
Pusat Kawalan Operasi Daerah Angkatan Pertahanan Awam Hulu Perak memaklumkan keseluruhan 48 mangsa terlibat, termasuk 13 orang meninggal dunia di lokasi kejadian dan dua orang di hospital, manakala empat lagi mangsa tercedera. #BernamaNews#BernamaImagespic.twitter.com/slhm25kK9B
Tributes have been paid to the victims of a “heartbreaking and devastating” crash after a school coach trip returning from Exmoor Zoo slid down a 20ft slope in Somerset.
🚨 Un número indeterminado de heridos dejó el vuelco y caída a una pendiente de un bus interprovincial de la empresa de transportes Molina, de placa AOC.614, en el sector Shig Shag, a la altura del distrito de Palca, provincia de Tarma, región Junín.
13 October 2025 Condolences to the loved ones of 42 bus victims#MISA, the Motor Industry Staff Association, would like to extend our sincerest condolences to the family and loved ones of the 24 bus victims who died after their bus left the road on the N1 near Louis Trichardt pic.twitter.com/pYTfJGeosc