Az évtized legnagyobb offshore adatszivárgásának elemzését tette közzé egy oknyomozó újságírókból álló nemzetközi csoport, melyből fény derül 35 állam- és kormányfő, illetve több mint 300 befolyásos politikus külföldön tárolt, többnyire rejtett vagyonára is. Az ügyben érintett többek közt Vlagyimir Putyin orosz elnök, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, Andrej Babis cseh miniszterelnök és Tony Blair volt brit miniszterelnök is. Az Pandora-iratokként emlegetett botránynak komoly visszhangja lehet bel- és külpolitikai téren is.
Panama után Pandora papírok
2016 áprilisában jelentős nemzetközi visszhangot kapott az úgynevezett „Panama papírok” kiszivárgása, mely során 11,5 millió dokumentum – összesen 2,6 terrabájtnyi adat –, került nyilvánosságra. A papírok többsége a Mossack Fonseca panamai vállalathoz kapcsolódott, amely mintegy 300 ezer üzleti entitás megbízásából offshore pénzügyi és jogi tevékenységet végzett, sok esetben adóelkerülési és/vagy pénzmosási szándékkal. A cég az ügy miatt csődbe ment, a vállalat vezetőit őrizetbe vették és sok érintett ellen eljárás indult saját hazájában.
A napokban hasonló terjedelmű adatszivárgás eredménye válhatott nyilvánosan megismerhetővé. A Pandora-papírok nem egy céghez, hanem 14, többnyire pénzügyi vagy ügyvédi tevékenységet végző vállalathoz köthetők, összesen 11,9 millió dokumentumot, 2,94 terrabájt adatmennyiségben elemzett az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciumának (ICIJ) mintegy 650 tagja. A kiszivárgott adatok nagy része írásos dokumentumokból áll, de képek, videók, hangfelvételek is nagy számban elérhetők.
A legtöbb érintett vállalat Panamában és a brit Virgin-szigeteken működik, de akadtak a dokumentumok közt hongkongi, Seychelles-szigeteki és amerikai bejegyzésű cégek is.
A korábbi, 2010-es években történt adatszivárgásokkal összevetve a Pandora-papírokként emlegetett ügy a legnagyobb, ha szimplán a kiszivárgott adatok mennyiségét nézzük.
Putyin, Babis, Zelenszkij és Tony Blair neve is előkerült
A Pandora papírok átvilágítása után több befolyásos ember, vagy hozzájuk köthető fontos személyek vagyonáról fontos információk derültek ki. Összesen 35 regnáló vagy volt kormány/államfő és több mint 300 befolyásos politikus vagyonáról derültek ki új információk.
A Pandora-papírok által feltárt tények legérdekesebb elemei a következők:
Vlagyimir Putyin elnök állítólagos szeretője, Szvetlana Krivonogih körülbelül 100 millió dolláros vagyonnal rendelkezik. A kifejezetten szegényes családi háttérrel rendelkező, korábban takarítónőként dolgozó Krivonogih legnagyobb vagyontárgya egy 4 millió dolláros monacói apartmanház, de részesedése van egy síközpontban és egy bankban is, illetve van egy saját jachtja. Ezeket a vagyontárgyakat mind egy offshore cégen keresztül szerezte meg. Az ominózus monacói apartman 2003-ban került Szvetlana Krivonogih cégének tulajdonába, pár nappal azután, hogy közös lánya született Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Az iratokban egyébként megtalálható több Putyinhoz közelálló befolyásos oligarcha, politikus neve is.
Andrej Babis cseh miniszterelnök a francia Riviérán vásárolt még 2009-ben egy 22 millió dollár értékű kastélyt egy offshore vállalaton keresztül. Az, hogy Babis vagyonos ember egyébként nem titok: a cseh miniszterelnök egy komplett céghálót irányít és 3,5 milliárd dolláros vagyonával Csehország ötödik leggazdagabb embere. A mostani ügy viszont azért lehet kellemetlen, mert a francia kastély nem szerepel a vagyonnyilatkozatában, miközben a politikus a transzparencia és a becsületes adózás élharcosaként kampányol.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is elsősorban azzal kampányolt Petro Porosenko ellen, hogy megígérte: felszámolja az országot mérgező korrupciót és kikelt az offshore érdekeltségek ellen is. Kommunikációjának köszönhetően elsöprő, 73%-os győzelmet aratott a 2019-es választáson. A Pandora-papírokból kiderül viszont, hogy Zelenszkijnek is volt nem bevallott offshore érdekeltsége, melyet egy héttel a választási győzelme előtt gyorsan átiratott Szerhij Sefir, közeli barátjának nevére, aki korábban az extévésként dolgozó elnök producere volt.
Azerbajdzsán elnöke, Ilham Alijev és családja szabályos ingatlanportfólióval rendelkezik az Egyesült Királyságban: összesen mintegy 17 ingatlanjuk van, köztük egy 33 millió fontot érő irodakomplexum, amely az alig 11 éves Hejdar Alijev nevén van. Ez az ügy a briteknek is kellemetlen, hiszen régóta téma az országban az offshore cégek által tulajdonolt ingatlanokkal kapcsolatos transzparencia, ugyanis a külföldi, spekulatív kereslet igencsak felhajtotta a lakás- és albérletárakat az országban az elmúlt években.
Akár Alijev, Jordánia királya, II. Abdullah bin Al-Husszein is ingatlanokba fektetett: offshore cégeken keresztül mintegy 15 ingatlant vásárolt már 1999 óta a kaliforniai Malibuban, illetve Ascotban és Londonban, az Egyesült Királyságban. Abdullah királyt is kellemetlenül érinthetik a most kiszivárgott információk, hiszen 2020-ban harcot hirdetett az offshore befektetések ellen.
Tony and Cherie Blair, volt brit miniszterelnök és felesége egy 6,45 millió fontos ingatlant vásároltak meg Londonban, 2017-ben. A tranzakcióra úgy került sor, hogy az ingatlant birtokló offshore-céget vásárolták meg és nem közvetlenül a vagyonelemet, így 312 ezer fontnyi adót takarítottak meg. Cherie Blair azt állítja, hogy minden legálisan folyt, adóznak majd, ha továbbadják az ingatlant és férjének semmi köze nem volt az ügylethez.
Rajtuk kívül fény derült még többek közt a kenyai család rejtett vagyonára, pakisztáni oligarchák vagyonára és négy magyar üzletember offshore vagyonára is.
Nem feltétlen illegális, de aligha marad következmények nélkül
Önmagában az, hogy valaki offshore cégekben tartja a pénzét, külföldön fektet be, nem illegális a legtöbb országban.
A következő esetekben viszont komoly következményei lehetnek annak, ha valaki offshore vagyont tart:
Van, aki kifejezetten azért működtet offshore céghálót, mert azt akarja elkerülni, hogy adóznia kelljen bizonyos vagyonelemek megszerzése, hozama után a saját országában. Bár számos országban igyekeznek ezt a kiskaput becsukni az offshore vagyon megadóztatásával, nemzetközi megállapodásokkal, illetve a szándékos adóelkerülés büntetésével, sok esetben nincs még erre olyan szabályozás, amely teljesen megkerülhetetlen és nincsenek meg az erőforrások sem az offshore céghálók felderítésére. Vannak ügyvédi irodák ezekben az offshore országokban, amelyek kifejezetten azzal foglalkoznak, hogy lehet egyes országok adózási rendszerét kijátszani, bizonyos vagyonelemeket eltüntetni.
Egyes politikusok azért kerülhetnek kellemetlen helyzetbe, mert harcot hirdetnek az offshore pénzmozgatás, adóelkerülés ellen, közben pedig ők maguk is offshore cégeket üzemeltetnek. Súlyos etikai és akár büntetőjogi vétséget jelenthet, ha még az is kiderül, hogy nem tüntették fel ezeket az eszközöket a vagyonnyilatkozatukban.
Ennél is súlyosabb, ha valaki offshore céghálókon keresztül próbál „tisztára mosni” illetéktelenül szerzett pénzösszegeket. Ilyen esetben lebukás esetén biztosan számíthat pénzmosással kapcsolatos vizsgálatokra, büntetőeljárásra az érintett személy.
Szélsőséges esetben az is előfordulhat, hogy terrorszervezeteket finanszíroznak offshore cégeken keresztül, érdemes azt megjegyezni, hogy ennek gyanúja a mostani iratok alapján nem merül fel.
Az ügynek valószínűleg komoly bel- és külpolitikai következményei lehetnek, hiszen az érintett politikusoknak súlyos arcvesztés lehet az, ha az offshore befektetések és az adóelkerülés ellen kampányolnak, aztán kiderül, hogy nekik is van pénzük külföldön, adóparadicsomokban bejegyzett rejtélyes céghálók tulajdonában.
A nemzetközi színtéren már most látszik ez a dinamika; az orosz média például igyekszik támadni Zelenszkij ukrán elnököt a politikus vélt korrupciója miatt, miközben egy szót sem ejtenek a Putyinhoz köthető oligarchák és szeretőjének vagyonáról.
Különösen nehéz helyzetbe kerülhet Andrej Babis cseh kormányfő, aki az október 8-9-én esedékes választásokra kampányol; egy ilyen nexusban kifejezetten rosszul jön a vezető politikusnak a korrupció puszta sugalmazása is. A cseh politikus azt állította az üggyel kapcsolatosan, hogy semmi illegálisat nem csinált, a francia kastélyt adózott pénzből vette meg, a cseh ellenzék viszont bizonyítékokat és vizsgálatot követel. Babis egyébként 2011-ben, két évvel az ingatlanvásárlás után kezdett el politizálni.
12 jelöltet és 64 másik politikust gyilkoltak meg Mexikóban még azelőtt, hogy a júniusi választások előtti kampányidőszak hivatalosan elkezdődött volna.
Egyre nő az erőszak Mexikóban a június elején esedékes félidős választások előtti kampány során – írja a Spiegel. Rosa Icela Rodríguez biztonsági miniszter pénteken közölte, hogy az elmúlt két hónap során tizenkét jelöltet gyilkoltak meg a latin-amerikai országban, és 234 politikus számolt be különböző erőszakos eseményekről vagy fenyegetésekről.
Még a hivatalos választási kampány megkezdése előtt 64 politikussal végeztek szeptember vége óta, és a gyilkosság mögött jórészt bűnszervezetek és politikai ellenfelek állnak közölte a miniszter Andrés Manuel López Obrador elnök napi sajtótájékoztatóján.
Óriási a kihívás, ha végiggondoljuk, hogy több mint 150 ezer jelölt indul több mint 21 ezer pozícióért a jelenlegi választások során – hangsúlyozta Rodríguez.
Június 6-án 500 parlamenti képviselőt szövetségi szinten, 1063 parlamenti képviselőt helyi szinten, valamint 15 kormányzót és 1900 polgármester választanak meg. A jelenleg regnáló párt és szövetségesei az abszolút többségük megvédésére készülnek, a szenátus tagjait pedig nem választják újra az időközi választásokon.
? Se ha realizado evacuación preventiva de una vivienda cercana al #socavón. ?Se mantiene cerco de seguridad de 500 m. ⚠️Se solicita a la población NO acercarse a la zona. Autoridades ya trabajan en el lugar. pic.twitter.com/uqMdhFpIFF
VIDEO: One dead as freight train topples onto Mexican homes.
A freight train has derailed and toppled onto houses alongside the tracks in western Mexico, killing one resident and injuring three others, emergency services say pic.twitter.com/qHYGcDARZd
Jalisco Cartel, Nueva Generación dropping small bombs from a drone on a target in Michoacán, Mexico. People can be seen running away after the bombs hit the camp. #Mexicopic.twitter.com/5pYtg1V9B4
Hurricane Agatha, the strongest storm ever recorded in Mexico, has lashed the country's Pacific Coast, with heavy rains flooding entire villages. pic.twitter.com/nleHK0Hct1
Despite the bloodshed, the once-peaceful state of Guanajuato, home to 6.1 million people, is a major tourist destination, which attracts thousands of foreigners each year. The violence mostly happens out of sight https://t.co/OVCYr8nob3
BREAKING: Passengers onboard an Aeromexico flight duck for cover after it was shot at in Culiacan, Mexico. At least one bullet hit the fuselage in the moments after El Chapo's son was captured. pic.twitter.com/HYPYDF58xX
An #Aeromexico Connect Embraer 190 and a #Mexico Air Force #FAM Boeing 737 (serial 3526) were hit by gunfire during violent incidents near the #Culiacan International Airport, this in the wake of the capture of El Chapo Guzmán's son, Ovidio Guzmán. pic.twitter.com/L21o43IybV
— The Latin American Aviation Historical Society (@The_LAAHS) January 5, 2023
#Video|| Del momento en el que rescatan al conductor prensado, tras el accidente de la Línea 3 del Metro de la Ciudad de México, en la estación La Raza.
Mexican authorities found 103 unaccompanied minors in a trailer in Veracruz state along with 212 adults from Guatemala, Honduras, El Salvador and Ecuador. Another 28 migrants traveling as families from Guatemala and El Salvador were also in the trailer https://t.co/LDzuS7zD3lpic.twitter.com/4gQHtAPEVd
⚠️La tarde de este jueves 20 de abril se registró una intensa movilización policiaca en la Ciudad de México, específicamente en la alcaldía Miguel Hidalgo. De acuerdo con los primeros reportes, se registró una intensa balacera en Starbucks de Plaza Carso, en la zona de Polanco,… pic.twitter.com/L59aNje6Z9
? || Se registró explosión de pirotecnia en San Bartolomé #Tenango en #Tetlatlahuca, murieron dos personas y 10 más resultaron heridas. Al lugar llegaron cuerpos de emergencia para apoyar a la poblacion. | @GobTlaxcalapic.twitter.com/yWKssOaSsA
¡Es una t3rrible trag3dia en Ciudad Madero, Tamaulipas!
El gobernador de #Tamaulipas, Américo Villarreal Anaya, confirmó la mu3rte de 10 personas en el desplome de la Parroquia de la Santa Cruz en Ciudad Madero. Entre las víctimas se cuentan 5 mujeres, 2 hombres y tres niños. pic.twitter.com/bsi0mQHSUT
Popocatepetl volcano, situated in Mexico, has initiated an eruption. A yellow alert level has been declared, prompting authorities to evacuate residents from surrounding areas. pic.twitter.com/oDPHNIDejG
Tres cuerpos fueron localizados en un pozo en la zona donde se buscaba a los dos hermanos australianos Callum y Jake Robinson, y su amigo estadunidense Jack Carter. El pozo estaba en una finca donde algunos cuartos todavía tenían restos de ropa, colchas y trastes. pic.twitter.com/NxnnUw4df3
Tres cuerpos fueron localizados en un pozo en la zona donde se buscaba a los dos hermanos australianos Callum y Jake Robinson, y su amigo estadunidense Jack Carter. El pozo estaba en una finca donde algunos cuartos todavía tenían restos de ropa, colchas y trastes. pic.twitter.com/NxnnUw4df3
⚠️ WARNING: This post contains graphic descriptions of violence & gore.
The dismembered remains of nine students, aged 19 to 30, were discovered on 2nd March in San Jose Miahuatlan, Mexico, near the border of Puebla & Oaxaca states. The victims, five men & four women from… pic.twitter.com/vpYmigzYgH
— True Crime Updates (@TrueCrimeUpdat) March 5, 2025
🔥 How the Fire Started at Mexico’s Hot Air Balloon Festival 🇲🇽
The first-ever Hot Air Balloon Festival in Enrique Estrada, Mexico, ended in disaster when a balloon erupted in flames . Carrying three passengers, the fire claimed one life, with two others hospitalized for severe… pic.twitter.com/snUWng1iNM
Siete reos murieron y once personas resultaron heridas tras un motín en el penal de Tuxpan, Veracruz.
El incidente se originó por denuncias de algunos reclusos ante abusos y extorsiones cometidos por el grupo criminal Sombra dentro de la… pic.twitter.com/CZzKwFA3Ob