Kárpátalján a hatóságok őrizetbe vettek egy 56 éves szlovák állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy ukrán nőket toborzott külföldi szexuális kizsákmányolás céljából. Az akciót a migrációs rendőrség és a megyei nemzeti rendőrség nyomozói közösen hajtották végre.
A nyomozás szerint a nő személyes kapcsolatokon és az interneten keresztül olyan ukrán nőket keresett, akik kiszolgáltatott helyzetben voltak, és jól fizető külföldi munkát ígért nekik masszázsszolgáltatások területén. A toborzást követően megszervezte a Szerbiába történő utazásukat, ahol azonban szexuális kizsákmányolás várta volna őket.
A hatóságok a gyanúsítottat az ungvári határszakasz egyik átkelőhelyén fogták el, miközben két, 23 és 41 éves nőt kísért. A nyomozás szerint a módszerrel legalább öt ukrán nőt juttathatott külföldre.
A nőt őrizetbe vették, és emberkereskedelem gyanújával eljárás indult ellene. Az előzetes nyomozás a Kárpátaljai Megyei Ügyészség felügyelete mellett zajlik.
Csernyihiv megyében gyanúsítottként hallgattak ki egy 33 éves priluki nőt, aki fiatal nőket toborzott szexuális kizsákmányolás céljából. Erről a megyei ügyészség számolt be.
A nyomozás szerint a gyanúsított Csernyihivben és a régió területén keresett fel nehéz anyagi helyzetben lévő fiatal nőket, akik lakhatási, munkahelyi vagy pénzügyi problémákkal küzdöttek, illetve egyedül nevelték gyermekeiket.
Kiszolgáltatott helyzetüket kihasználva „jövedelmező munkát” ígért nekik egy lengyelországi erotikus masszázsszalonban, gyors és magas keresettel. Azt állította, hogy a munka biztonságos, és szexuális szolgáltatásokat csak saját beleegyezésük esetén kell nyújtaniuk.
Amikor megpróbálta külföldre vinni a nőket, a rendőrök Kijev felé tartva megállították az autót, és őrizetbe vették a gyanúsítottat. A hatóságok emberkereskedelem és nők szexuális kizsákmányolása miatt indítottak eljárást ellene.
A gyanúsított akár 12 év szabadságvesztésre is számíthat.
Büntetőeljárás indult három személy ellen gyermekkereskedelem, hamis vallomás és más bűncselekmények gyanújával – számolt be pénteken a Gorj megyei rendőrség szóvivője.
Miruna Prejbeanu tájékoztatása szerint az ügy két gyanúsítottja egy 21 éves fiatalember és 18 éves élettársa. A pár a múlt év nyarától abból élt, hogy a férfi prostitúcióra kényszerítette nőt. Idén augusztusban a férfi rábeszélte a párját, hogy háromhetes fiúkat 7000 euróért adja át a harmadik gyanúsítottnak, egy 47 éves férfinak. A nő hamisan azt nyilatkozta az anyakönyvi hivatalban, hogy az utóbbi férfi a gyermek apja, ami a gyermek születési bizonyítványába is bekerült – számolt be az Agerpres.
Augusztus végén a 47 éves férfi a fiatal párral való előzetes egyeztetés után felkeresett egy kolozsvári közjegyzői irodát, ahol hamisan nyilatkozott arról, hogy ő a gyermek apja, és a biológiai anya felhatalmazta őt a kiskorú útlevelének kiadásához és az ország elhagyásához szükséges dokumentumok benyújtására. A hatóságok szeptemberben ki is állítottak egy útlevelet a gyermek számára.
A 47 éves férfinél tartott házkutatás során a rendőrök megtalálták a kisbabát, akit a Gorj megyei gyermekvédelmi igazgatóság gondozására bíztak. A házkutatás során számos dokumentumot, adathordozót és egyéb, az ügyhöz kapcsolódó bizonyítékot is lefoglaltak.
A 47 éves férfit csütörtökön őrizetbe vette a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT). A fiatal párt jelenleg körözik.
Prostitúciós bűncselekményekben bűnösnek mondták ki Sean „Diddy” Combs rappert és producert. A vádpontok egy részében azonban felmentette a New York-i törvényszék.
A vádpontok egy részében elmarasztalta szerdán a bíróság Sean „Diddy” Combs amerikai rappert a szexuális visszaélésekkel és erőszakkal kapcsolatos perben. A New York-i törvényszék esküdtszéke bűnösnek találta a zenészt prostitúciós bűncselekmények elkövetésében, míg a súlyosabb vádak – mint a szexuális célú emberkereskedelem és bűnszövetkezet alapítása – alól felmentették.
A vádpontok megítélésében hozott vegyes döntés ellenére a rapper továbbra is vizsgálati őrizetben marad. Az ítélethirdetés későbbi időpontban várható, de Combs akár 20 évig terjedő szabadságvesztést is kaphat. A zenész a per során mindvégig ártatlannak vallotta magát.
Az amerikai sajtó szerint a bírósági döntés újabb súlyos fejezet egy olyan ügyben, amely már hónapok óta foglalkoztatja a közvéleményt.
A Szumi megyei rendőrség tájékoztatása szerint egy Kijev megyéből származó 33 éves nő prostitúciós hálózatot szervezett Szumi városában. A gyanúsított bordélyházakat működtetett.
A nyomozás szerint a nő anyagi haszonszerzés céljából toborzott nőket Ukrajna különböző városaiból, hogy azok szexuális szolgáltatásokat nyújtsanak. Ezt követően Szumiba irányította őket, ahol lakásokat bérelt, és ott megteremtette a prostitúcióhoz szükséges feltételeket.
A szolgáltatások díja 4000 és 6000 hrivnya között mozgott.
A rendőrség házkutatásokat végzett a nő kijevi lakóhelyén, valamint a Szumiban bérelt lakásban, ahol a nők az intim szolgáltatásokat nyújtották. A házkutatások során lefoglaltak:
mobiltelefonokat,
bankkártyákat és SIM-kártyákat,
pénztárbizonylatokat,
készpénzt,
óvszereket és más tárgyi bizonyítékokat.
A nyomozás folytatódik, és a rendőrség további lehetséges résztvevők azonosításán dolgozik.
Szexuális kizsákmányolás céljából Romániából az Egyesült Királyságba csábított nőket az az emberkereskedelemmel foglalkozó csoport, melynek hét tagját állították elő a szigetországban – tájékoztatott az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol pénteken.
Az uniós szervezet közleménye szerint a szexuális kizsákmányolás céljából folytatott emberkereskedelemért felelős szervezett bűnözői csoport tagjai mindannyian román állampolgárok.
A csoport fölszámolására Romániában és az Egyesült Királyságban egyidejűleg tartott rendőrségi akció során az emberkereskedők nyolc áldozatát sikerült azonosítani és biztonságba helyezni.
A főként Romániában toborzott, alacsony jövedelmű fiatal nőket romantikus kapcsolat hamis ígéretével csalták Londonba, ahol prostitúcióra kényszerítették, pénzügyileg kizsákmányolták őket. Az áldozatoknak továbbá fizikai és nemi erőszakot is el kellett tűrniük.
A beszámoló szerint a bűnözői csoport Londonban, nők kiközvetítésével foglalkozó, úgynevezett eszkortügynökséget működtetett szexuális szolgáltatásokat hirdetve. A nők bevételének nagyrészét elvették, az áldozatoknak azonban a szállásért és a szexuális szolgáltatás reklámozásáért is fizetniük kellett. A bűnözői csoport tagjai fenyegetésekhez és erőszakhoz is folyamodtak.
Az akció során az illetékes román és brit hatóságok nagy mennyiségű készpénzt, fegyvereket, ékszereket és luxusjárműveket foglaltak le az Egyesült Királyságban és Romániában egyaránt.
Emberkereskedelem, nők prostitúcióra kényszerítése mellett a csoport előállított tagjai ellen pénzmosás miatt is eljárást indítottak – tette hozzá közleményében az uniós rendőrségi együttműködési szervezet.
A magas rangú rendőrök egy olyan bűnszervezet működéséhez asszisztáltak, amely 18 és 30 év közötti, sérülékeny helyzetben lévő nőket dolgoztatott prostituáltként.
СБУ викрила керівництво Департаменту міграційної поліції на масштабних схемах «кришування» проституції
Újabb botrány robbant ki Ukrajnában: az Ukrán Belbiztonsági Szolgálat (SZBU) leleplezte, hogy a Migrációs Rendőrkapitányság (a rendőrség alá tartozó, migrációs ügyekkel foglalkozó részleg) vezetősége prostituáltak futtatását fedezte a fővárosban és az ország más megyéiben – szúrta ki a Magyar Nemzet.
Sajtóközleményük szerint a magas rangú rendőrök egy olyan bűnszervezet működéséhez asszisztáltak, amely 18 és 30 év közötti, sérülékeny helyzetben lévő nőket dolgoztatott prostituáltként, illetve új lányok beszervezésén dolgozott „intim és eszkortmunkára”. Információik szerint egész Ukrajna területén működtek, sőt külföldre is közvetítettek lányokat.
Egy éjszakáért 500 és 10 ezer dollárt közötti összeget kértek el, havi bevételük pedig meghaladta az ötvenmillió hrivnyát.
Photos have been released which show a number of Large Holes causing Severe Damage to the Roadway on the Kerch Strait Bridge. pic.twitter.com/X5DyfBjkGD
Clearer pictures of the destroyed span of the Kerch Bridge. It is the side leading from Russia to the temporarily occupied peninsula.
That bridge section will not be operational for the rest of the year and we will see what will come next. It is obvious that Russians cannot… pic.twitter.com/LyNKZHE2jG
The Security Service of Ukraine (SBU) has detained two foreign agents of the Russian Federal Security Service (FSB) who were preparing a missile attack on the headquarters of the Defense Forces in Odessa.#Ukraine️#UkraineRussiaWar#Russiapic.twitter.com/InyqpOPc4K
The Russian air base of Morozovsk in the Rostov Region, Russia, is under heavy UAV attack. Locals report of 60 explosions and the night sky is full of anti aircraft fire.
The place is base of the 559th Bomber Aviation Regiment, equipped with Su-34.
A rendőrség stricikből álló bandát leplezett le, akik a háborús övezetet vagy az ideiglenesen megszállt területeket elhagyni kényszerült lányokat és asszonyokat vontak be prostitúciós tevékenységbe Vinnicja és Kijev megyékben – közölte pénteken a korrespondent.net hírportál a Vinnicja megyei rendőrség sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint Kirilo Docenko, a Vinnicja megyei rendőrség migrációs osztályának vezetője szerint elmondta, hogy egy 44 éves kijevi lakos, aki a szexuális szolgáltatások hálózatát szervezte, három, 23, 27 és 33 éves bűntársat vont be az illegális cselekménybe, akikre világos szerepeket osztott ki. Diszpécserekként és adminisztrátorokként dolgoztak, nőket toboroztak szexuális szolgáltatások nyújtására, különféle oldalakon hirdettek intim szolgáltatásokat. A szolgáltatások ára 2000-3000 hrivnya volt óránként, a hívásra dolgozó lányok munkafeltételeit a stricik az ügyfelekkel beszélték meg.
„A gyanúsítottak olyan lányokat és asszonyokat vontak be prostitúcióba, akik az ukrajnai háború miatt nehéz életkörülmények közé kerültek, és kénytelenek voltak elhagyni azokat a területeket, ahol konfliktus zajlik vagy ideiglenesen megszállás alá kerültek” – ismertette a rendőrtiszt.
A rendőrség a házkutatások során mobiltelefonokat, táblagépeket, bankkártyákat, SIM-kártyákat, jelentős mennyiségű készpénzt, illegálisan megszerzett jövedelemre vonatkozó adatokat tartalmazó irattervezeteket foglaltak le. Az akció során őrizetbe vették a 44 éves illegális üzletszervezőt és a 23 éves ügyintézőt. A megelőző óvintézkedés megválasztásáig vizsgálati fogdában lesznek. A másik két gyanúsított esetében az előzetes nyomozás során előkészítették a megelőző intézkedés kiválasztására irányuló bírósági kérelmet. Ha a bűnösségük beigazolódik, az illegális tevékenyég folytatói a büntető törvénykönyv 303. cikkelyének 2. részében foglaltaknak – kerítés vagy személy prostitúcióba való bevonása – megfelelően akár 7 év börtönbüntetést is kaphatnak.
According to phone conversation with the people on the boat carrying 160 Rohingya and a Rohingya, the boat is still Floating and urgently needs to be rescued. Datuk Seri @anwaribrahim, please be requested for a coordinated rescue efforts. pic.twitter.com/0GnKXUH68h
Szombaton Madridban több ezren vettek részt azon a demonstráción, amelyiken az utcára vonult emberek követelték a prostitúció betiltásáról szóló törvény megalkotását.
A spanyol parlament nemrég szigorította a szexuális bűncselekmények büntetéséről szóló törvényt. A tüntetés szervezői szerint azonban további szigorítás szükséges. A demonstráción olyan jelszavakat skandáltak, mint „A prostitúció nem munka!” vagy „Elég a szexuális kizsákmányolásból!”. A tüntetők szerint a tevékenység valójában a „XXI. századi rabszolgaságot” jelenti.
A szigorított törvény értelmében a szexuális aktusnak konszenzuson kell alapulnia, és tiltja a prostitúció hirdetését is.
A demontráción százhetvenöt nőjogi és feminista szervezet tagjai vettek részt. A Madridi Feminista Mozgalom (Feminist Movement Madrid) szóvivője, Laura Rivas úgy fogalmazott: szükség van egy átfogó válaszra a döntéshozók részéről, amely végül a prostitúció betiltásához vezet.
JUST NU: Våldsamma upplopp – tre personer har skjutits av polisen i Norrköping, enligt källor till NT • Aftonbladets är på plats • Följ liverapporteringen https://t.co/cmH3Z7ZyaYpic.twitter.com/q9zqzKJDbF
Brave women & girls demonstrate in #Kabul now! Although #Taliban arrested & tortured them before, they still walk out to complain Taliban’s behavior & cruelty. https://t.co/90ZSb8Wekg
Multiple members of Congress, including @AOC, being arrested by Capitol Police for blocking traffic outside the Supreme Court in abortion rights demonstration: pic.twitter.com/fysQN1oBAw
It's a simple idea: We demand the govt scrap the energy price rises and deliver affordable energy for all. We will build a million pledges and by Oct 1st if the govt and energy companies fail to act we will cancel our direct debits. Read more here: https://t.co/NPF8VQXcHDpic.twitter.com/E4gPenIXiL
Demonstration in Athens, as today marks 14 years since 15-year-old Alexis Grigoropoulos was killed by police, back in 2008. This protest comes one day after #Greece police shot a 16-year-old teenager in the head. #Γρηγοροπουλος#16χρονοςpic.twitter.com/Y8kIzcuIv2
מה שאתם רואים פה היום זו הפגנה בעד המדינה. אנשים שאוהבים את המדינה באו כדי להגן על הדמוקרטיה שלה, על בתי המשפט שלה, על הרעיון של חיים משותפים וטוב משותף. יש פה אוהבי ישראל שבאו להפגין למען מדינה יהודית דמוקרטית לפי ערכי מגילת העצמאות. אנחנו לא נוותר עד שננצח.
Climate strike week 230. We are currently in Lützerath, a German village threatened to be demolished for an expansion of a coal mine. People have been resisting for years. Join us here at 12 or a local protest tomorrow to demand that #LützerathBleibt !#ClimateStrikepic.twitter.com/hGrCK6ZQew
Braća u Gruziji se trenutno bore za slobodu svoje zemlje od pro-ruske vlasti koja nameće diktatorske zakone! Rusija nema šanse za još jedno ratište jer je sve svoje snage koncentrisala na Ukrajinu. Ovo je pravi geopolitički trenutak da Gruzija izađe iz ralja Rusije. #EU#Georgiapic.twitter.com/k8jKskRYee
Hagel von Pflastersteinen gegen die Polizei in #Connewitz. Antifaschisten nehmen bewusst schwere Verletzungen und Tod von Polizisten in Kauf. Und der CDU-Innenminister Schuster dachte die Aufhebung des Haftbefehls gegen #LinaE würde die Antifa beruhigen.?#le0206#Leipzigpic.twitter.com/DfRGUVOUFZ
— Dokumentation Linksextremismus (@DokumentationL) June 2, 2023
Thousands of Czechs rally in Prague to demand the government’s resignation. Canada is postponing a trade mission to India that federal Trade Minister Mary Ng had spent the past four months promoting as key to the government’s … https://t.co/TG4izLIsmvpic.twitter.com/NgJ1yYANFL
Violent disturbances unfolded in Dublin city centre this evening following a stabbing incident in which three young children and a woman were injured. A garda car was set ablaze following clashes between protestors and the public order unit | https://t.co/wF0IVM2ijCpic.twitter.com/MHkS73v7m2
🇷🇸 Following their electoral defeat last Sunday, the pro-Western "Serbia against violence" coalition has made good on its promise by mobilizing thousands for a major protest in the streets of Belgrade.
Their primary demand is the annulment of the recent election results and the… pic.twitter.com/UN1hftNgXI
Wegen Protesten von Bauern gegen Sparbeschlüsse der Bundesregierung ist die B213 im Bereich Lastrup (Landkreis Cloppenburg) zwischen den Abfahrten Stapelfeld und Löningen/Meerdorf blockiert. https://t.co/XlQBeRBPes
"Patience is over!" Thousands of German farmers block Berlin and Germany to protest against the planned increase in fuel taxes wanted by socialist politicians. pic.twitter.com/POcpXNyNli
More footage from Germany, where hundreds of tractor drivers blocked roads in Berlin, Munich, Bremen and many other German cities. pic.twitter.com/kilknHfkgX
Telegram blocked six channels covering the protests in Bashkortostan for two days. The channels "Kushtau Bayram", RusNews, "The One from Bashkort", "Nuclear Ant", "As it is about Bashkortostan" and "Irandyk Sabantuy" disappeared from open access yesterday and today.
#Swedish environmental activist Greta Thunberg was detained again🤡
This time, the girl, together with other activists, blocked a key street in Brussels, calling on the European Union to cancel subsidies for oil and gas productionhttps://t.co/B6za6Gmrwppic.twitter.com/fJiJpm2a0Q
— Lew Anno Suport#Israel #Ukraine 24/2-22 (@anno1540) October 5, 2024
Earlier today, armed extremists set fire to a Christmas tree in Suqaylabiyah in Hama, Syria. Local channels say they were Uzbek militants.
HTS apologized for the incident and promised to deal with any future threats, but many Christians do not believe this will happen. pic.twitter.com/1Op98CUmTB
Grupa građana koja je u četvrtak ujutro okupljena ispred ulaza u zgradu Skupštine grada Beograda došla je do fizičkog obračuna s obezbjeđenjem. Do sukoba je došlo kada su građani pokušali ukloniti zaštitnu ogradu ispred zgrade. pic.twitter.com/NP8f3ZbdI6
Turkish police scuffled with May Day protesters in Istanbul on May 1, forcefully detaining some of them and dragging them away to buses pic.twitter.com/yhtX9NwGGq
У п’ятницю ввечері в Києві на Майдані незалежності проходить акція проти проголосованого у першому читанні законопроєкту про посилення кримінальної відповідальності для військових за непокору. pic.twitter.com/Xm6VduaEq6
Right now we're protesting against the discrimination against our soldiers on Maidan of Independence in Kyiv. People are chanting "Repressions are not discipline", "Military are not slaves", "Service is not slavery" pic.twitter.com/7Jwrg29d2m
An ongoing series of demonstrations targeting purported corruption in government flood control and remediation tenders could come to a head this Sunday, with a series of high-profile demonstrations scheduled at key sites in the Philippine capital region. https://t.co/tpUIFppaJ4
LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3
Scene di guerriglia urbana a #Torino durante il corteo a sostegno del centro sociale #Askatasuna. Lanci di pietre e bombe carta contro gli agenti che hanno risposto con idranti e lacrimogeni. Un blindato della polizia è stato alle fiamme, a fuoco anche cassonetti. pic.twitter.com/SRChkwuEJO
Quanto accaduto oggi a Torino, durante il corteo degli antagonisti contro lo sgombero dello stabile Askatasuna, è grave e inaccettabile.
Uno sgombero legittimo di un immobile occupato illegalmente è stato usato come pretesto per scatenare violenze, incendi, lanci di bombe carta… pic.twitter.com/AtVLzMVxfD
Belgian “Annadatas” are blocking highways, lighting bonfires and setting up roadblocks in protest.
Why isn’t this news from Europe grabbing the attention of farmers Mia Khalifa & Rihanna, the way it did during Farm protests in India? pic.twitter.com/48xYGZbwax
Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség bűnszövetségben elkövetett emberkereskedelem, kerítés és prostitúció elősegítése miatt hét elkövetővel szemben, akik 2011 és 2017 között az Egyesült Királyságban 26 nő kizsákmányolásával 40 millió forintra tettek szert.
Egy a Békés megyei Tarhoson élő család három tagja 2011-ben és 2012-ben Londonba költözött, majd a közösségi médiában feladott hirdetésekkel Magyarországról nőket toborzott prostitúcióra. Megszervezték számukra a kiutazást, a szállást, a napi ellátást. Kezdetben a bérelt lakásuk egyik szobáját használták szexuális célra, majd ingatlanokat béreltek Londonban és más angliai nagyvárosokban egy békéscsabai születésű, de szintén ott élő társuk segítségével.
Két férfi és egy nő, a bűnbanda vezetői folyamatosan frissítették a nőkről készült, internetes oldalakon elhelyezett profilokat. Három másik bűntárs pedig „recepciósként” fogadta a hívásokat, egyeztette a helyszínt és a tarifát a kuncsaftokkal.
A prostitúcióra kényszerített nők közül tizenöten kilátástalan életkörülményeik miatt döntöttek a tevékenység mellett, így sérelmükre a banda bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett emberkereskedelem bűntettét követte el. További tizenegy nő esetében az üzletszerű kerítés és a prostitúció elősegítése róható a vádlottak terhére. A sértettek a bevételük felét adták oda kizsákmányolóiknak, akik így hat év alatt legalább 40 millió forint illegális jövedelmet szereztek.
A Békés Megyei Főügyészség a bűnszövetség vezetőivel és a lakást bérlő társukkal szemben végrehajtandó szabadságvesztést, továbbá a megszerzett vagyon elkobzását indítványozza a vádiratban. A „recepciósokkal” szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását javasolják.
Az ügy felderítésében a Nemzeti Nyomozó Iroda és a londoni Metropolitan Police is részt vett. A bizonyítékokat a magyar hatóság részére az Eurojust koordinálásával létrejött együttműködés keretében adták át gyorsabban és hatékonyabban, mint amit a hagyományos jogsegély-ügyintézés lehetővé tesz.