A holland parlament alsóházának (Tweede Kamer) 150 tagja közül legalább 41 képviselő kap rendőri védelmet online vagy fizikai fenyegetések miatt – tájékoztatott az NL Times című angol nyelvű holland hírportál csütörtökön kormánytagok és az illetékes hatóságok közléseit idézve. Emlékeztettek, a hollandiai ügyészség (OM) májusi beszámolója szerint a politikusok egyre gyakrabban válnak online fenyegetések célpontjaivá Hollandiában. A rendőrséghez tavaly rekordszámú bejelentés érkezett politikusok megfenyegetésével kapcsolatban, a hatóságok 1125 esetet rögzítettek, csaknem kétszer annyit, mint egy évvel korábban.
Közölték, a holland földhivatal és más szervek megtagadják a parlamenti képviselők tulajdonára és egyéb vagyontárgyaira vonatkozó információk kiadását az érintett politikusok biztonsági kockázatára hivatkozva. A beszámoló szerint Dilan Yesilgöz igazságügyi miniszter kijelentette: a fenyegetések közvetlen támadást jelentenek a „demokráciánk, a jogállamiságunk és mindannyiunk ellen”. Kiemelte, ha a védelemre szorult parlamenti képviselők számához hozzáadnák azokat az újságírókat, ügyvédeket, bírákat és ügyészeket, akik szintén rendőri védelemben részesülnek, az azt mutatná, hogy „a demokrácia nagy nyomás alatt van”.
A miniszter elmondta, különleges biztonsági intézkedéseket hoztak a holland parlament alsóházában, a pártelnökök otthonát például vészjelzés leadására alkalmas eszközökkel látták el, illetve riasztórendszert vagy betörésgátló ajtót szereltek be. A hírportál Frank van Kins ügyészt idézte, aki azt mondta: a fenyegetések jelentős hatással vannak az érintettekre. „A szavaknak hatásuk van. A politikusok esetében pedig fontos, hogy teljes szabadságban végezhessék munkájukat” – fogalmazott az ügyész.
Vera Bergkamp, a holland parlament alsóházának elnöke május végén az X (Twitter) portálon keresztül felszólította a közösségi oldalt, hogy azonnal lépjen fel a felület felhasználói által megosztott erőszakos és fenyegető üzenetekkel szemben, amelyek a Tweede Kamer tagjait célozzák.
Üzenete szerint a tweetek gyakran „halálos fenyegetést és erőszakra, sőt gyilkosságra felszólító videókat és képeket tartalmaznak”. Közölte, az ilyen üzenetek szerzői büntethetők a holland büntetőjog szerint.
Dilan Yesilgöz igazságügyi miniszter szerint tenni kell valamit a közösségi média anonimitása ellen.
„Gyáva dolog, hogy valaki létrehoz egy névtelen fiókot, majd mindenféle olyat mond valaki másról, amit nem merne megtenni a saját neve alatt”– idézte a minisztert a hírportál.
Yesilgöz hozzátette: tisztában van azzal, hogy Hollandia egyedül nem lesz képes tenni semmit a jelenség ellen, de támogatja azokat a törekvéseket, melyek csökkentenék az online anonimitás lehetőségét az Európai Unión belül.
A diplomáciai képviselet Facebook-oldalán hétfőn este megjelent nyilatkozat szerint az orosz diplomata ellen, akit „hazug módon és megalapozatlanul” bizonyos prágai politikusok meggyilkolásának tervével gyanúsítanak, a cseh sajtóban hajtóvadászat folyik és fenyegetéseknek van kitéve.
A diplomáciai kapcsolatokról 1961-ben aláírt bécsi megállapodás alapján az orosz nagykövetség ezért azzal a kéréssel fordult a cseh külügyminisztériumhoz, hogy „hozzon megfelelő intézkedéseket, amelyek megakadályoznának minden támadást az alkalmazott személye, szabadsága és méltósága ellen” – olvasható a nyilatkozatban.
A cseh közszolgálati hírtelevízió szerint minden bizonnyal arról az orosz diplomatáról van szó, aki a sajtójelentések szerint az orosz titkosszolgálatok ügynöke és március közepén állítólag ricin méreggel felszerelve érkezett Prágába, hogy eltegyen láb alól három prágai politikust. Moszkva tagadja a vádakat, Szergej Lavrov külügyminiszter képtelenségnek minősítette a cseh sajtó állításait.
„A cseh külügyminisztérium egyelőre hivatalosan nem kapta meg az orosz nagykövetség kérését, ezért arra nem is tud reagálni” – jelentette ki Zuzana Stíchová külügyminisztériumi szóvivő a köztelevízióban.
A cseh médiában megjelent értesülések szerint a feltételezett orosz ügynöknek Ondrej Kolár prágai 6. kerületi polgármestert, Zdenek Hríb prágai főpolgármestert és Pavel Novotnyt, Reporyje városrész polgármesterét kellene meggyilkolnia. A három prágai politikus két hete rendőri védelmet kapott.
Kolár „bűne”, hogy elrendelte Ivan Konyev szovjet marsall szobrának eltávolítását egy prágai térről. Hríb arról döntött, hogy a 2015-ben meggyilkolt orosz ellenzéki politikusról, Borisz Nyemcovról nevezzék el azt a teret, ahol a prágai orosz nagykövetség áll, míg Novotnyt azért bírálja Moszkva, mert Reporyje központjában emlékművet állíttatott a II. világháború idején a nácikkal együttműködő Orosz Felszabadító Hadsereg (ROA) katonáinak, akik a háború végén segítséget nyújtottak a prágai felkelőknek.
Mindhárom eset súlyosan tovább rontotta az amúgy is feszült cseh–orosz viszonyt.
Tomás Petrícek cseh külügyminiszter a múlt héten a parlamenti alsóházban kijelentette, hogy Csehország szeretné tárgyalások útján rendezni a jelenlegi vitáit Oroszországgal. Hasonló igényt fogalmazott meg korábban Moszkvában az orosz külügyi tárca is.
Christ: Participants in a “pro peace” rally in central Prague on Saturday attempted to remove a Ukrainian flag from the National Museum — the same building that for decades bore bullet holes from the 1968 Russian invasion of their own country…
Danas smo u okupiranoj Srbiji nosili "tortu smrti" ruskom ambasadoru i zahtev za predaju V. Putina zbog zločina genocida u Ukrajini. Znamo da je smrt ono što vole, i da su ljidi ono što jedu, i ova torta je simbol njihove politike: (Srpska policija se borila protiv ove torte) pic.twitter.com/cYnQD8rp4b
— Advokat Čedomir Stojković ???? (@FIGHT_4_RIGHT_S) February 24, 2023
Thousands of Czechs rally in Prague to demand the government’s resignation. Canada is postponing a trade mission to India that federal Trade Minister Mary Ng had spent the past four months promoting as key to the government’s … https://t.co/TG4izLIsmvpic.twitter.com/NgJ1yYANFL
Я чесно кажучи мутно пам‘ятаю, як все проходило І в який саме момент вибили мій телефон з рук (після чого я вже роз‘ярилась) Друге відео хлопця чеха pic.twitter.com/9rjP1PsyB5
Я чесно кажучи мутно пам‘ятаю, як все проходило І в який саме момент вибили мій телефон з рук (після чого я вже роз‘ярилась) Друге відео хлопця чеха pic.twitter.com/9rjP1PsyB5
Thousands of Czechs rally in Prague to demand the government’s resignation. Canada is postponing a trade mission to India that federal Trade Minister Mary Ng had spent the past four months promoting as key to the government’s … https://t.co/TG4izLIsmvpic.twitter.com/NgJ1yYANFL