Két román állampolgárt tartóztattak le a hét elején Görögországban, miután fényképeket készítettek egy görög haditengerészeti bázisról Szalamisz szigetén – közölte a Jevropejszka Pravda az Ekathimerinire hivatkozva.
A görög parti őrség közölte, hogy bejelentést kapott a haditengerészettől két férfiról egy turistahajón.
A 22 és 52 éves román állampolgárságú külföldieket őrizetbe vették és átkutatták, mobiltelefonjaikon pedig a haditengerészeti bázisról készült fényképeket találtak. Kémkedéssel vádolják őket.
A rendőrség lefoglalta az őrizetbe vettek mobiltelefonjait, valamint 4700 eurót és 400 dollár készpénzt. Egyben a románokat szállító hajó szállítási okmányait is ellenőrzik.
A szalamiszi haditengerészeti bázis a görög haditengerészet legnagyobb bázisa, ahol a legtöbb hajó található, valamint számos adminisztratív, képzési és támogató szolgálat is működik.
A bázis, amely körülbelül két kilométerre található az athéni Pireusz kikötőjének partjaitól, mintegy 10 000 katonai és civil személyzetet foglalkoztat.
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s
BREAKING NEWS: car at White House appears to have either stopped at or struck the barricades and several blocks around the complex now shut down as Secret Service investigates. pic.twitter.com/unJ14nj4G5
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025
Nem csupán a járványhelyzet, hanem két román állampolgár – apa és fia – brutalitása is megkeserítette az olaszországi Vittoria város kórházában működő sürgősségi osztály dolgozóinak életét.
A 43 éves apa és 15 éves fia ugyanis rátámadt az orvosokra, és a berendezést is szétverte.
Az incidens vasárnap este történt, amikor bevitték egy rokonukat a sürgősségire, de nem voltak hajlandóak kivárni a sorukat, ehelyett azt követelték, hogy rokonukat azonnal vizsgálják meg.
Miután az orvosok ezt visszautasították, durva jelenetek következtek.
A két férfi rájuk támadt, és kegyetlenül megverte őket. És ez nem túlzás: két orvos 15 napos kezelésre szorul, egy ápolónőnek pedig két bordájáét is eltörték, így őt kórházba kellett utalni, ahol az orvosok becslései szerint 25 napig kell kezelni.
Az egészségügyi személyzet bántalmazása azonban nem volt elég: a két férfi feldúlta a sürgősségi várótermét is, össze-vissza dobálták a székeket.
A tombolást csak a kiérkező csendőrök tudták megfékezni.
A két elkövető ellen közhivatalt betöltő személy elleni erőszak miatt indult büntetőeljárás.
A kórház igazgatója érthető felháborodással kommentálta az incidenst, mondván, az már csak azért is felháborító, mert a törvénnyel korábban már többször összeütközésbe került, büntetett előéletű román állampolgárok követték el, akik ennek ellenére szabadlábon, Olaszországban maradhattak.
Sono vicino alla #Sicilia e al popolo catanese in queste ore drammatiche per la forte ondata di maltempo. Il Governo deve intervenire subito, con tutte le iniziative necessarie. #Cataniapic.twitter.com/T95ID0WUsY
Ich verstehe nicht warum in Deutschland nicht über den #Gardasee berichtet wird. Jetzt lassen wir also Italien im Stich??♂️??♂️. Die Bilder sind (italienisches Tv) verstörend. Ich hoffe, keiner von euch ist da im Urlaub ??????
Una vergogna, uno schifo. Mi aspetto un intervento efficace del ministro Lamorgese e una dura condanna da parte di sinistre e femministe. Secondo voi aspetterò a lungo??? pic.twitter.com/fPkrvMW21Y
Bad news from home ?? Yesterday several wildfires destroyed a large part of the pinewoods in #Bibione, and another outbreak set fire to the fields of #Codroipopic.twitter.com/IiXv3Y9GQz
Wild fires are becoming more and more frequent in these days due to extremely and recursive high temperature and dry conditions. The situation wil very likely become more risky in the upcoming weeks
La frana di #Ischia. Nuova allerta meteo da questo pomeriggio. Il commissario #Legnini: "Al via il piano di evacuazione preventivo per centinaia di persone". Si cerca l'ultima dispersa. Al #Tg2Rai ore 13,00#2dicembrepic.twitter.com/cejw7EkHhf
Bad weather, storm surges with waves several meters high between the beaches of Ferrara and Rimini. In Marina di Ravenna, shops and beach infrastructure suffered. In Ravenna, sandbags had to be placed to keep the tides at bay. Italy#flood#flooding#floods#Ravenna#Italypic.twitter.com/RrW8uxVNNW
#Napoli Un bel disastro... Complimenti a chi avrebbe dovuto provvedere alla sicurezza, comunque sia è una vergogna che per una partita di calcio (importante o meno che sia) accada questo! Chi pagherà i danni?!? ???? pic.twitter.com/l4Kzdk71Nm
Italy ?? Plane crash: Two Sai Marchetti 208 ultralight military training aircraft collided in mid-air near Guidonia Montecelio in Rome. One plane crashed in the middle of a field and the other near a residential area. Both pilots died.
Reputo gravissimo, indegno e segno di grande inciviltà, che un turista sfregi uno dei luoghi più celebri al mondo, il Colosseo, per incidere il nome della sua fidanzata. Spero che chi ha compiuto questo gesto venga individuato e sanzionato secondo le nostre leggi. pic.twitter.com/p8Jss1GWuY
— Gennaro Sangiuliano (@g_sangiuliano) June 26, 2023
#Varese, imbarcazione ribaltata nel lago Maggiore: recuperati nella notte i corpi senza vita di tre persone. Proseguono le ricerche di un quarto disperso, impegnati sommozzatori ed elicottero dei #vigilidelfuoco [#29maggio 7:15] pic.twitter.com/bNTW3lkQHm
Vi sarebbero per ora almeno due morti accertati e una quarantina di feriti nell'incidente del pullman precipitato da un cavalcavia a Mestre. Il tragico bilancio sembra essere destinato a salire Le prime foto tratte da fermi immagini del Tg1 e Tg2 Rai https://t.co/cUObC24Hyfpic.twitter.com/F4AsbA5maJ
Un’immane tragedia ha colpito questa sera la nostra comunità. Ho disposto da subito il lutto cittadino, in memoria delle numerose vittime che erano nell’autobus caduto. Una scena apocalittica, non ci sono parole. pic.twitter.com/APnsQoPMkL
At least 177 people, including 27 crew members, were rescued by Italy’s coast guard after a fire broke out in the engine room of a ferry that was traveling to Porto Empedocle in Sicily from the island of Lampedusa https://t.co/wg886NXveopic.twitter.com/CVmaSiJGLJ
Satnam Singh è morto, dopo essere stato caricato su un furgoncino per essere scaricato davanti a casa sua insieme alla moglie. Abbandonato insieme al suo braccio tranciato dal macchinario, poggiato su una cassetta per ortaggi. Lasciato lì morire da quello che non è un datore di… pic.twitter.com/ywO6Kd3Cj6
A serious accident involving a tourist bus in Italy left one person dead and many others injured on Sunday, according to the Italian news agency ANSA. https://t.co/WuE0FUr5Hb
Scenes of #flooding in Modigliana in the Emilia-Romagna region of NE Italy this evening. Was only in May last year the town saw severe flooding. This, along with the central European floods earlier in the week, surely ringing alarm bells? pic.twitter.com/LN01dqiS2W
A train conductor in Italy was seriously injured after being stabbed by two young men of North African origin on a regional train in Genoa Rivarolo, sparking a nationwide strike by railway staff unions in response to the escalating violence faced by their workers.… pic.twitter.com/gkSgmUi8BM
#Maltempo#Firenze, decine di richieste di soccorso sono giunte alla sala operativa dei #vigilidelfuoco del capoluogo toscano, soprattutto per allagamenti e autisti in difficoltà. Maggiori criticità a Sesto Fiorentino per l’esondazione del torrente Rimaggio [#14marzo 11:15] pic.twitter.com/FK2Y6s9bjC
🔥Vasto Incendio a Prato allo Stelvio, in Alta Val Venosta.
Secondo le prime stime, l’incendio ha già interessato un’area compresa tra i 50 e i 60 ettari di bosco. In azione tre elicotteri di Heli Austria e uno dell’Air Service Center. Foto di landes feuerwehrverband tirol pic.twitter.com/CZmA0GfQzJ
— Italia 24H Live 🔴 – Notizie dall'Italia (@Italia24HLive) April 10, 2025
‘Idiot’ tourists strike again: The moment a man sits on the 'Van Gogh chair' and breaks it. In an Instagram post, Palazzo Maffei in Verona, Italy, said it was “Every museum's nightmare come true”.https://t.co/DeMBEYIb34#museums#Italypic.twitter.com/8Nr0ZnZaQb
Tömegverekedés tört ki a London melletti Luton repterén, tizenheten verekedtek össze a váróteremben, közülük 11 ember ellen emeltek vádat – írja a BBC.
A verekedésben négyen sérültek meg, közülük háromnak súlyos a sebesülése. A verekedés pénteken reggel történt a reptér indulási várójában.
A tizenegy, 20 és 55 éves kor közötti férfit óvadék ellenében szabadlábra helyezték; a bíróságon kell felelniük erőszakos viselkedés miatt. Rajtuk kívül még öt embert állított elő a rendőrség, akik vádemelés nélkül távozhattak, további egy verekedő pedig feltételesen került óvadék ellenében szabadlábra.
A reptér szóvivője megdöbbenését fejezte ki, elnézést kért a többi utastól, és kijelentette, a továbbiakban is zéró toleranciával állnak a hasonló esetekhez, és azonnal a rendőrséghez fordulnak minden ilyen helyzetben. A verekedésről egy utazó felvételt is készített:
A román Antena 3 tévécsatorna megjegyezte azt is: a verekedés résztvevői mind románok voltak.
The #M25 remains closed CLOCKWISE at the #A1 (junction 23) this evening as contractors continue to clear all lanes of cooking oil following this morning's accident. Long delays still remain throughout the area pic.twitter.com/e0Mvfo3cbj
— Lee Evans (LGRE) - the official account (@LeeEvansBirding) April 19, 2022
⛔#M25 stays closed Clockwise from J23 #A1M to J25 #A10#Enfield following a collision, shed load + spillage of cooking oil. -Contractors continue to clear the scene. -Trapped traffic near J24 is still being turned back. -Q’s to J22 + on #A1000, #A414 Eastbound, #A406 + #A10. pic.twitter.com/TkzwSoETiW
— BBC Radio London Travel (@BBCTravelAlert) April 19, 2022
The unexploded bomb in #GreatYarmouth detonated earlier during work to disarm it. Our drone captured the moment. We can confirm that no one was injured. Public safety has been at the heart of our decision making all the way through this operation, which we know has been lengthy. pic.twitter.com/9SaeYmHkrb
😱Man, 70, dies after helicopter crash near Doncaster
A 70-year-old man has died after a helicopter crashed in a field near Doncaster, South Yorkshire. Emergency services were called to Ings Road, Bentley, around 10:15 a.m. on Thursday. Police confirmed the man was pronounced… pic.twitter.com/3SELtOHeJm