Aknának ütközött és a robbanás következtében megsérült egy román aknászhajó a Fekete-tengeren – közölte csütörtök este a román haditengerészet.
A Locotenent Dimitrie Nicolescu aknászhajót éppen azért vezényelték a térségbe, mert csütörtök délben a tengeri olaj- és gázszondákat kiszolgáló GSP társaság egyik hajója azt jelentette, hogy sodródó tengeri aknát észlelt 45 kilométernyire észak-keletre Konstancától. Az aknászhajó késő délután találta meg a gyanús szerkezetet, de a kedvezőtlen időjárás és a kétméteres hullámok nem tették lehetővé, hogy az aknabegyűjtésre kiképzett búváregység motorcsónakkal megközelítse, beazonosítsa és hatástalanítsa a hajózást veszélyeztető aknát. Bár sötétedés után megtették az előírt óvintézkedéseket, a viharban sodródó akna az aknászhajó hátsó részének csapódott, felrobbant és kisebb léket ütött a merülési szint közvetlen közelében – olvasható a haditengerészet közleményében. Hozzátették: a 75 tagú legénység egyetlen tagja sem sérült meg és nincs veszélyben. A hajó nem süllyed, a fedélzeten nem keletkeztek súlyos károk, a haditengerészet parancsnoksága pedig egy másik hajót is a helyszínre küldött, hogy segítséget nyújtson és bevontassa a sérült aknászhajót, amelynek – médiaértesülések szerint – megsérült a hajtóműve is. A közlemény azt is felidézti: az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború kezdete, február 24-e óta ez volt a harmadik küldetés, amikor sodrodó akna hatástalanításához riasztottak román aknászhajót. Az első aknát március végén észlelték a Midia-foktól 75 kilométernyire, a másodikat pedig a turisztikai szezon közepén, július végén, alig 3 kilométerre Eforie partjaitól, mindkettőt sikeresen megsemmisítették. A román haditengerészet szerint a háború kezdete óta 28 tengeri aknát robbantottak fel a Fekete-tenger nyugati térségében: három ilyen műveletet Törökország, kettőt Románia, egyet Bulgária és 22-t Ukrajna hajtott végre. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) március 19-én jelentette be, hogy az ukrán haditengerészet elaknásította Odessza, Ocsakiv, Csornomorszk és Pivdennyi kikötőjét. Az FSZB szerint a több, mint 420 tengeri aknából néhány elszabadult a vihar miatt, és fenyegeti a fekete-tengeri hajózást. Az Adevarul című lap által március végén megszólaltatott román katonai szakértők kizártnak nevezték, hogy vihar letéphette volna a horgonyokról az ukrán kikötőket védő tengeri aknákat. Feltételezésük szerint két – a térségben észlelt – orosz kotróhajó szedte fel, és hagyta sodródni a tengeri aknákat, amikor biztonságos útvonalat próbált felszabadítani egy esetleges partraszálláshoz az orosz hadihajók számára.
MTI
[type] => post
[excerpt] => A Romanian minesweeper hit a mine and was damaged as a result of the explosion in the Black Sea, the Romanian Navy announced on Thursday evening.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1662738060
[modified] => 1662704174
)
[title] => Aknának ütközött és megsérült a román haditengerészet egy hajója a Fekete-tengeren
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=95176&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 95176
[uk] => 95278
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 95177
[image] => Array
(
[id] => 95177
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/51390397-303.jpg
[original_lng] => 26162
[original_w] => 700
[original_h] => 394
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/51390397-303-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/51390397-303-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/51390397-303.jpg
[width] => 700
[height] => 394
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/51390397-303.jpg
[width] => 700
[height] => 394
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/51390397-303.jpg
[width] => 700
[height] => 394
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/51390397-303.jpg
[width] => 700
[height] => 394
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/51390397-303.jpg
[width] => 700
[height] => 394
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1662795218:8
[_thumbnail_id] => 95177
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 1
[views_count] => 2755
[translation_required_done] => 1
[_oembed_b66e4b396765b8a4b8f0bac7512b143f] =>
The accident occurred Saturday morning close to the city of Corps, in response to France Bleu Isère. The bus was carrying 46 individuals, together with six adults and 40 main faculty youngsters, as a part of a summer time camp. #absolute#accident#newshttps://t.co/JWJKfh4ijkpic.twitter.com/MUwxv2LaS6
Dramatic footage from the streets of Zvecan by @evropaelire. Kosovo police confirms five people were arrested, while at least 41 @NATO_KFOR soldiers were injured, most of them Italian and Hungarian troops. pic.twitter.com/GIM31Ue51y
⚡️In the southwestern part of the Black Sea, a Ka-29 of the Black Sea Fleet inspected the Sukra Okan dry cargo ship because it was not responding to warnings — MoD
⚡️An unidentified drone carrying an 82-mm mortar mine crashed on the coast of ??Bulgaria.
Bulgarian National Radio reports that the drone crashed on rocks near the village of Tyulenovo, 70 km from the border with Romania and across the sea from Crimea. pic.twitter.com/aPsnNzj4BD
Rusya'ya seyir halindeyken Karadeniz açıklarında patlama ve yangın meydana gelen KAIROS isimli gemide devam eden yangına, NENE HATUN Acil Müdahale Gemimiz ve KURTARMA-12 Römorkörümüz ile @kiyiemniyet’e bağlı ekiplerimiz müdahale etmeye devam etmektedir.… pic.twitter.com/gx7iG5Rc5F
— T.C. Ulaştırma ve Altyapı Bakanlığı (@UABakanligi) November 28, 2025