Rolandas Kiskis, Litvánia bűnügyi rendőrségének vezetője megerősítette, hogy Lengyelország és az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) is külön vizsgálatot indítottak a Ryanair-incidens ügyében.
A korai pénteki órákban ezen felül kiderült az is, hogy a Nemzetközi Civil Repülési Szervezet (ICAO) tanácsa soron kívüli ülést hívott össze annak érdekében, hogy mihamarabb felállítsák a tényállást a Fehéroroszország által elkövetett jogsértés ügyében – adta hírül a Sputnik hírügynökség.
Az ICAO kijelentette, hogy minden részletet megfelelően rekonstruálni kell, amely a volt szovjet tagköztársaság hétvégi akciójával összefüggő, mely nem kis nemzetközi botrányt váltott ki. Mint közölték:
„Nagyon fontos, hogy az ICAO testületi szervei rekonstruálják a történéseket, hogy vajon egy ICAO tagállam tényleg megsértette-e a nemzetközi repülési szabályokat, köztük a Chicagói Konvenció és annak jegyzőkönyveiben lefektetett szabályokat”
Ronald Kiskis pedig eközben újabb információkról rántotta le a leplet a vizsgálódások kapcsán, ugyanis bejelentette, hogy az FBI külön vizsgálatot indított Fehéroroszország ellen a Ryanair-incidens összefüggésében.
Valentin Rybakov, az ENSZ fehérorosz missziójának vezetője elmondta, hogy elítélik azon közleményeket, amelyeket Belgium, Észtország, Franciaország, Írország, Németország, Norvégia, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok tettek az incidens kapcsán.
Korábban ezen nyolc ország egy közös közleményben ítélte el, hogy a belorusz hatóságok leparancsolták a 132 utast szállító Ryanair-járatot, hogy letartóztassák Roman Protasevics ellenzéki újságírót és barátnőjét.
„Reagáltunk erre, tiltakozó üzeneteinket megküldtük ennek a nyolc országnak, akik a közleményt kiadták. Kifejeztük, hogy bármilyen értékelés vagy vélemény megfogalmazása a megfelelő vizsgálatok lezárása előtt, súlyos sértések az ENSZ tagországok által”
A vasárnap történt eset során Alekszandr Lukasenka személyesen intézkedett, hogy leszállítsák a Görögországból Litvániába tartó Ryanair-járatot. A fehéroroszok bombariadóra hivatkozva egy harci repülővel kényszerítették le a gépet, ahol letartóztatták a két ellenzékit.
Protasevics személyesen Lukasenka ellenségévé vált azáltal, hogy megalapította a NEXTA Telegram-csatornáját, amelyen keresztül bemutatta a hatóságok erőszakát a demonstrációk során, mindenféle cenzúra nélkül.
BREAKING: 2 FBI agents killed, 3 agents wounded while serving warrant at a home in Sunrise, Florida; suspect also dead; suspect was wanted on charges of violent crimes against children, FBI says. https://t.co/Hlvl6xNscd
These fake warning emails are apparently being sent to addresses scraped from ARIN database. They are causing a lot of disruption because the headers are real, they really are coming from FBI infrastructure. They have no name or contact information in the .sig. Please beware!
Przypomnę Wam przykładowo, w jakich warunkach pracują po wypadku ratownicy w kopalni. Na zdjęciach #Zofiówka 2018 po wstrząsie. Po wybuchu metanu niekiedy, jak teraz na #Pniówek pracować się czasem nie da. A oni i tak zawsze idą po żywego...? https://t.co/Ad8Zpp3hFh
— Karolina Baca-Pogorzelska (@BacaPogorzelska) April 20, 2022
Jajcarz, który trzema jajkami obrzucił kolumnę Jarosława Kaczyńskiego w Gnieźnie, dostał za to 100 zł mandat od policji. Wychodzi 33 zł 33 gr za jedno jajko?! Straszna inflacja w tym Gnieźnie! pic.twitter.com/yNhUep7bG5
Meanwhile in Poland: ecological disaster on the Oder River. Thousands of dead fish, dead beavers...Allegedly, the cause is a highly poisonous solvent. Although the poisoning began a few days ago, there is no information about its source. The Gov doesn't give a damn.#Oder#Riverpic.twitter.com/LEID4D8ZFi
#Scramble, another immediate take-off for the #ItalianAirForce#Eurofighters engaged in Air Policing activities in Poland to intercept 4 Russian fighters after they had entered first Polish then Swedish airspace, before being forced to return to Kaliningrad airspace pic.twitter.com/Piy7YUIE2g
Zgorzelec, ul. Daszyńskiego - wybuch na stacji paliw. Do wybuchu doszło w trakcie prowadzonych czynności, po zakończonych działaniach konserwacyjnych, w pustym zbiorniku podziemnym na benzynę.
L’emittente pubblica LRT riferisce che la città di #Pasvalys, situata nel nord della #Lituania, è stata evacuata a causa della https://t.co/E3kXpl4KcA sindaco “ci sono stati suoni inaspettati e spaventosi, sembrava che aerei sorvolassero la città da qualche parte a bassa quota.” pic.twitter.com/KS88RWOoQX
Zarzuty podpalenia usłyszał 35-latek, który w Radłowie (woj. małopolskie) koło Tarnowa miał podpalić karetkę, która następnego dnia rano miała jechać w konwoju humanitarnym do Ukrainy.https://t.co/XYSX1vpJ1P
W Chrcynnie doszło do katastrofy samolotu cessna. Służby informują o ofiarach śmiertelnych i rannych. O możliwych przyczynach tragedii mówił na antenie @tvn24 ekspert lotniczy Grzegorz Brychczyński.https://t.co/OFG5z1PzFh
Nikt nie mówi o rybach z Czech, nie ma organizacji ekologicznych, które protestują. Nie zauważam podnoszenia larum z tego powodu. Dlaczego? Mam prawo domniemywać, że dlatego, iż nie można na tym zbić kapitału politycznego. https://t.co/12K9Wjx6gx
Na miejscu zdarzenia w gm. Chodecz jest już ciężki sprzęt i służby PERN, które będą pracowały przez całą noc: techniczne, eksploatacyjne, zakładowa straż pożarna oraz ochrona środowiska i BHP. Teren został już zabezpieczony. pic.twitter.com/TBomArEro9
Border Guard officers, working with @CBSPolicji and @KAS_GOV_PL secured nearly 4⃣4⃣0⃣kg of cocaine with a black market value of around PLN 1⃣8⃣0⃣million in the port of Gdynia‼️
#WATCH 🔴 Following #France and #Germany, farmer protests have ignited in #Lithuania. Roads in the center of Vilnius are blocked since morning, with 1,300 tractors converging for the protest. It is reported that the protests in the capital of Lithuania will last for at least… pic.twitter.com/LV4NsVaCZy
According to the Polish Armed Forces, a MQ-9 “Reaper” Surveillance Drone with the U.S. Air Force suffered a Total Contact Loss after launching from the 12th Unmanned Aerial Vehicles Base near the Town of Mirosławiec in Northwestern Poland on a Routine Training Mission; after… pic.twitter.com/xdO9tmg60E
❗️Uwaga, w przestrzeni powietrznej operują polskie i sojusznicze statki powietrzne, co może wiązać się z występowaniem podwyższonego poziomu hałasu, zwłaszcza w południowo-wschodnim obszarze kraju.
❗️Uwaga, w przestrzeni powietrznej operują polskie i sojusznicze statki powietrzne, co może wiązać się z występowaniem podwyższonego poziomu hałasu, zwłaszcza w południowo-wschodnim obszarze kraju.
Ze zavaleného polského dolu Rydultowy se podařilo vysvobodit 41 horníků. Ti byli po silném otřesu od ranních hodin uvěznění pod zemí. Patnáct z nich záchranáři rozvezli do přilehlých nemocnic. Se dvěma dalšími se ale stále nepodařilo navázat kontakt. pic.twitter.com/fTMzMhlqTR
❗️ A UAV probably crashed into Polish territory during the Russian attack on Ukraine
During the massive Russian attack on Ukraine, which took place on the morning of August 26, a yet unidentified object entered Polish airspace and apparently landed on Polish territory. This was… pic.twitter.com/74F820ArAo
Search-and-recovery operations continue last night and today at the Pabradė Training Ground in eastern Lithuania; with two working dogs from the Estonian Military Police, Tilt and Maik, arriving to help search for the fourth and final missing U.S. Soldier from the 1st Armored… pic.twitter.com/mXJ5oEu69w
Lithuania stands with its closest ally. 🇺🇸 People gathered at the U.S. Embassy in Vilnius to mourn the tragic loss of four American Soldiers. We feel profound solidarity, respect, and gratitude toward the U.S. Soldiers. pic.twitter.com/IFJVrTDliY
— Lithuania MFA | #StandWithUkraine (@LithuaniaMFA) April 1, 2025
Fala antyukraińskiego hejtu w mediach społecznościowych przekłada się już kolejny raz w zerwanie flagi Ukraińskiej z Konsulatu Honorowego Ukrainy w Przemyślu. W tym roku to co najmniej piąty akt publicznego znieważania flagi 🇺🇦 w tym samym miejscu. pic.twitter.com/9dmhv7hJZm
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025