Hétfő hajnalban, helyi idő szerint 2:56-kor 4,3-as erősségű földrengés rázta meg a San Francisco-öböl térségét, aminek epicentruma Berkeley városában volt, néhány háztömbnyire a Kaliforniai Egyetem (UC Berkeley) kampuszától. A rengés elég erősnek bizonyult ahhoz, hogy a környék lakóit álmukból felébressze, és több településen is érezhető volt.
Az Egyesült Államok Földtani Intézete (U.S. Geological Survey, USGS) közlése szerint „enyhe” rázkódást tapasztaltak Berkeleyben, Oaklandben és San Franciscóban, ami a Módosított Mercalli Intenzitási Skála alapján olyan hatásokat jelent, mint az edények és ablakok zörgése, illetve az álló járművek kilengése. A rengést Albany, Alameda, San Leandro, Piedmont, Orinda, Lafayette, Walnut Creek és Richmond területén is érzékelték.
A USGS előrejelzése szerint „4% az esélye annak, hogy a következő héten újabb, legalább 4-es magnitúdójú földrengés következik be, és kevesebb mint 1% az esélye egy 5-ös vagy annál erősebb utórengésnek, ami már károkat is okozhat.” – írja a Los Angeles Times.
A rengés epicentruma a hírhedt Hayward-törésvonal közelében volt, amely 74 mérföld hosszan húzódik az East Bay térségében, és a térség egyik legveszélyesebb geológiai törésének számít. A Kaliforniai Földtani Intézet emlékeztetett: „A Hayward-törésvonal legnagyobb modern kori földrengése 1868-ban történt, amikor egy 7-es erősségű rengés szakította fel a vonalat, valószínűleg Fremont Warm Springs negyedétől egészen Berkeleyig.”
A rengés aktiválta a MyShake nevű földrengés-előrejelző alkalmazást is, amely több felhasználónál riasztást adott ki. Alamedában Laura Sonido így számolt be élményeiről: „Először körülbelül 5 másodpercig tartó rázkódást éreztem, majd egy erősebb lökést, és még néhány másodpercig tartott a rengés. Elég erős volt ahhoz, hogy halljam az ablakok zörgését. Semmi nem tört el a házban, de a fürdőszobai tükrös szekrényajtók kinyíltak. Szerencsére semmi nem esett ki belőlük.”
Az Oakland Hills egyik lakója a KCBS-AM rádiónak elmondta, hogy a rengés következtében „az edények a padlóra borultak”. A földrengést a San Franciscó-i nemzetközi repülőtér közelében is érezték, nagyjából egy időben azzal, amikor az előrejelző alkalmazás riasztást adott egy iPhone készüléken.
🚨🇦🇫#BREAKING | NEWS ⚠️ CCTV video footage from the Powerful 6.4 ⚡️Magnitude earthquake that has struck Afghanistan and the Hindu Kush region searching for more video and images. pic.twitter.com/P2Da1YDYHJ
A powerful Earthquake just hit the Bangladeshi capital interrupting in this news broadcast.
No, you’re not imagining it. Earthquakes and volcanoes seem to be happening more frequently and more violently everywhere right now. pic.twitter.com/csOa8FtNZj
A San Francisco-öböl térségében egy példátlan algavirágzás (vörös árapály) miatt halak és más tengeri élőlények ezrei pusztulnak el.
A parta sodródott tetemek óriási bűzt okoznak, de a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy ez még csak a kezdet, hétvégén ugyanis újabb hullám várható.
Az elhullott halak a múlt héten kezdtek felhalmozódni a partokon és a strandokon. A helyiek arról számoltak be, hogy helyenként rozsdaszínű lett a víz. Ez hívják vörös árapálynak.
Szerdán megkezdték a hétvégén felhalmozódott, elhullott rák, rája, sügér és egyéb haltetemek eltávolítását az oaklandi Merritt-tó partjáról – írja a Sky News.
A tömeges halpusztulást az öbölben tavaly július óta terjedő káros algavirágzás okozta.
A mikroszkopikus algák olyan méreganyagokat termelhetnek, amelyek elpusztítják a halakat és veszélyessé teszik a kagylók fogyasztását, valamint szennyezik a vizeket. Az algák tömegeinek a pusztulás és lebomlása kimeríti a víz oxigénjét, ennek következtében az állatok elhagyják az életterüket, vagy elpusztulnak.
Unprecedented red tide kills thousands of fish in San Francisco Bay Area https://t.co/Q5tXz2git0
Nehéz egyértelműen megállapítani, hogy mi okozza az algák virágzását. Előfordulásuk egyes helyeken természetesnek tűnik, míg máshol emberi tevékenység eredménye, például a mezőgazdaságból származó tápanyagfelesleg, az ipari szennyezés vagy a túlzott műtrágyahasználat miatt szaporodnak el.
Meanwhile in Poland: ecological disaster on the Oder River. Thousands of dead fish, dead beavers...Allegedly, the cause is a highly poisonous solvent. Although the poisoning began a few days ago, there is no information about its source. The Gov doesn't give a damn.#Oder#Riverpic.twitter.com/LEID4D8ZFi
Torrential rains have hit China's southwestern cities, causing flooding and water-logging in addition to traffic disruptions and leaving residents stranded. pic.twitter.com/N9xXKmISCV
Mountain torrents hit Pingwu County, SW China's Sichuan Province caused by sudden heavy #rainstorms, killing two and leaving four others missing on Tuesday. So far, 31 people have been rescued. pic.twitter.com/wAqDQgZAUn
A big thank you to every solider who took part in the Colonel’s Review this morning in the heat. Difficult conditions but you all did a really good job. Thank you. W
— The Prince and Princess of Wales (@KensingtonRoyal) June 10, 2023
Nikt nie mówi o rybach z Czech, nie ma organizacji ekologicznych, które protestują. Nie zauważam podnoszenia larum z tego powodu. Dlaczego? Mam prawo domniemywać, że dlatego, iż nie można na tym zbić kapitału politycznego. https://t.co/12K9Wjx6gx
Japan's shores have become a fish graveyard: “A large number of sardines and mackerel were found washed ashore on the coast of Hamacho, Japan. Moreover, scientists cannot name the exact cause of what happened. According to one version, mass migration may have led to death due to… pic.twitter.com/JDskOa4J7s
Japan's shores have become a fish graveyard: “A large number of sardines and mackerel were found washed ashore on the coast of Hamacho, Japan. Moreover, scientists cannot name the exact cause of what happened. According to one version, mass migration may have led to death due to… pic.twitter.com/JDskOa4J7s
Nikt nie mówi o rybach z Czech, nie ma organizacji ekologicznych, które protestują. Nie zauważam podnoszenia larum z tego powodu. Dlaczego? Mam prawo domniemywać, że dlatego, iż nie można na tym zbić kapitału politycznego. https://t.co/12K9Wjx6gx
The Municipality of Volos has temporarily revoked the Blue Flag status from six beaches due to environmental concerns about the presence of dead fish in the Pagasitikos Gulf. This precautionary measure is taken to ensure the safety of swimmers and maintain environmental… pic.twitter.com/Dk1N8YJGaV