Félelmetes robbanás rázta meg a SpaceX Starbase telephelyét Texasban, amikor egy Starship űrhajó megsemmisült. Az eset újabb komoly visszalépés Elon Musknak és a NASA-nak, akiknek a célja a Hold és a Mars űrhajósokkal történő meghódítása. A SpaceX balesete zsinórban a harmadik sikertelen tesztet eredményezte.
Felrobbant egy SpaceX Starship űrhajó egy texasi tesztállványon. A robbanás akkor történt, amikor a jármű függőlegesen állt a Starbase telephelyen – az esetről készült videófelvételen látható, ahogy láng- és füstfelhők törnek fel az éjszakai égbe.
A SpaceX közleménye szerint a Starship „súlyos rendellenességet” szenvedett el a tizedik repülési tesztre való felkészítés során. A cég hangsúlyozta, hogy senki sem sérült meg, és a helyi lakosság nincs veszélyben.
A robbanás pontos oka és mértéke egyelőre nem ismert.
Az eset súlyos kudarc Elon Musk számára, aki Mars-expedíciókat indítana.
A SpaceX űrhajóprogramja kulcsfontosságú szerepet játszik a NASA azon céljában is, hogy amerikai űrhajósokat juttasson vissza a Holdra, továbbá Musk ennél is nagyobb ívű álmában, hogy embereket küldjön a Marsra.
Musk korábban azt nyilatkozta, hogy már 2026-ban elindítana egy Starship rakétát a Marsra, amelyet a Tesla által gyártott robotokkal szerelnének fel. Ám kérdéses, mennyi figyelmet fordít majd a jövőben Musk a Starship és a SpaceX programjára, illetve milyen változtatásokat hajt végre a vállalaton belül a fejlesztések visszaterelése érdekében.
A múlt hónapban egy másik Starship darabokra hullott a levegőben, miután hajtóanyag-szivárgás miatt irányíthatatlanná vált. A szerda éjjeli eset így a harmadik egymás utáni kudarc volt – összegezte a Bloomberg.
Drame du Lycée Boganda ce 25 juin 2025!! Aucune présence du Gouvernement Le ministre de l'énergie et le Directeur général de l'ENERCA doivent répondre de l'état des transformateurs électriques qui sont en cause. Jean-Pierre Mara Ancien Député pic.twitter.com/UNmLP0lELq
Once again, NATO’s reckless proxy war hits home. Ukrainian drones, armed and financed by Western backers, brazenly struck Borisoglebsk Airbase deep inside Russia’s Voronezh Oblast. Despite Russia’s… pic.twitter.com/3jLXI3op2w
— Henri Jose 🇫🇷 The opinion 🇩🇰 (@ThetruthDW) July 5, 2025
BREAKING - Huge Fire at Żabki housing complex #Poland oczywiste podpalenie! straż pożarna nieprzygotowana do takich akcji! - takie pożary gasi się od środka - polewanie dachu metalowego! nic nie daje, usuńcie gapiów, sprawdźcie poddasza okolicznych budynków i odłączcie gaz… pic.twitter.com/aRei3UaAnY
За прошедшую ночь в небе над Россией сбили более 100 беспилотников
Минобороны РФ отчиталось о сбитии 105 БПЛА в ночь на пятницу. В Белгородской области ликвидировали 26 дронов, в Брянской — 25, в Ростовской — 23. Также 9 беспилотников были поражены над акваторией Азовского моря.… pic.twitter.com/pmJKMqOXtI
Смердюча кровожадна рашня намагається перетворити чудову Одесу в таке саме болото,як і свої гнилі єбеня.Черговий обсріл міста.Історичний центр Приморський бульвар,Привоз,житлові будинки і АЗС.Уйобки фашистські🤬 pic.twitter.com/QXN3sJwwov
Footage showing firefighting ships with the Japanese Coast Guard fighting a fire onboard the San Antonio-Class Amphibious Transport Dock, USS New Orleans (LPD-18), off the coast of Okinawa, Japan. pic.twitter.com/czcUFgvSO8
‼️🇷🇺💥Explosion in the Central Children's Store in Moscow: a gas cylinder depressurized
▪️ According to preliminary data, one person died, three were injured. Two of them were hospitalized. ▪️ The Central Children's Store building was completely cordoned off, people were… pic.twitter.com/hCnxPyPR2n
🔥 У Ростові після серії потужних вибухів спалахнула велика пожежа
Російські пабліки повідомляють про займання на лівому березі Дону, неподалік «Ростов Арени». Місцеві у коментарях пишуть, що перед цим чули вибухи. Раніше в місті оголосили загрозу атаки дронів pic.twitter.com/oGbPCVB8RF
Tennessee explosion UPDATES: At least 19 missing and one feared dead after blast A massive blast has ripped through a building at Accurate Energetic Systems in Tennessee with reports that one person has died, 19 people are missing and many others are in hospital.… pic.twitter.com/3mptLR8wx4
TAKE A LOOK AT THIS: Helicopter video shows what's left of Accurate Energetic Systems in Hickman County, Tennessee that experienced an explosion Friday morning. At least 19 people are unaccounted for. (Video: WTVF Nashville) https://t.co/xEHAeTFXLBpic.twitter.com/OxhaLceMZO
BREAKING: Explosion near Red Fort area in Old Delhi. Explosion near metro station. Blasts on a day when there has been a major crackdown on terror modules plotting a strike on Delhi.