Négy gyerek belehalt a fertőző szamárköhögésbe, egy pedig életveszélyes állapotban, lélegeztetőgépen van Belgrádban – közölte a belgrádi Anya és Gyermekvédelmi Intézet igazgatóhelyettese szerdán.
Vladislav Vukomanovic a szerbiai közszolgálati televízióban (RTS) nyilatkozva rámutatott, hogy a néhány hónapos babák vannak a legnagyobb veszélyben, hiszen ők még nem kapták meg a szükséges védőoltást.
Hetven kisgyereknél azonosították a betegséget, közülük több mint ötvenen kórházban vannak.
Az orvos felhívta a figyelmet arra, hogy a szamárköhögés védőoltással megelőzhető, a megbetegedések magas száma viszont éppen arra mutat rá, hogy sokan nem oltatják be a gyermekeiket.
My Website
Szerbiában 2023-ban 909 szamárköhögéses megbetegedést jegyeztek fel, míg 2022-ben egyetlen egyet sem regisztráltak.
Az utóbbi évek legmagasabb esetszáma 29 volt 2018-ban.
Snezana Rsovac tüdőgyógyász korábban a belgrádi NIN hetilapnak nyilatkozva hívta fel a figyelmet arra, hogy a betegség különösen veszélyes az újszülöttekre: minél idősebb ugyanis egy gyerek, annál kevésbé valószínű, hogy súlyos állapotba kerül.
A tünetekkel kapcsolatban a szakember közölte: hőemelkedés, orrfolyás és torokfájás is jelentkezhet, a legjellemzőbb tünet azonban az egyre erősödő, nem múló köhögés.
Hozzátette: minél hamarabb születik diagnózis, annál hamarabb tudják megkezdeni az antibiotikumos kezelést. Nemcsak Szerbiában, de Horvátországban és Montenegróban is folyamatosan nő a betegek száma.
🇷🇸 Following their electoral defeat last Sunday, the pro-Western "Serbia against violence" coalition has made good on its promise by mobilizing thousands for a major protest in the streets of Belgrade.
Their primary demand is the annulment of the recent election results and the… pic.twitter.com/UN1hftNgXI
Grupa građana koja je u četvrtak ujutro okupljena ispred ulaza u zgradu Skupštine grada Beograda došla je do fizičkog obračuna s obezbjeđenjem. Do sukoba je došlo kada su građani pokušali ukloniti zaštitnu ogradu ispred zgrade. pic.twitter.com/NP8f3ZbdI6
Szamárköhögés-járvány ütötte fel a fejét Horvátországban, mert bár van ellene kötelező védőoltás, az alacsony átoltottság miatt a fertőzöttek aránya egyre magasabb − jelentette be a horvát közegészségügyi intézet illetékese, Bernard Kaic.
A horvát közszolgálati televíziónak nyilatkozva (HRT) Bernard Kaic elmondta,egyik napról a másikra emelkedik a betegek száma, péntekre már elérte az 1435-öt. Hozzátette, „több mint 40 éve, 1980 óta nem volt ennyi fertőzött az országban”.
Aggasztónak nevezte, hogy a megbetegedések nagy száma növelheti az újszülöttek vagy a még be nem oltott csecsemők megfertőződésének esélyét. „A betegség pedig számukra súlyos és akár végzetes is lehet” − hangsúlyozta. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a betegek többsége 10 és 14 év közötti gyermek.
A legtöbb megbetegedést Zágrábban és Splitben regisztrálták. A horvát fővárosban mobil tesztelőpontokat is felállítottak, hogy kiszűrjék a fertőzötteket.
Ivo Ivic virológus, a fertőző betegségek spliti klinikájának korábbi igazgatója szerint várható volt a betegség terjedése, mert az átoltottság 85 százalékos az országban, és legalább 96 százalékos átoltottsággal lehet megakadályozni egy tömeges fertőzési hullámot.
Rámutatott, a koronavírus-járvány is hozzájárult a betegség terjedéséhez. Mivel sokáig maszkot kellett hordani, a gyerekek nem eshettek át a fertőzésen, a nyitással pedig kifejezetten romlott a helyzet. Másrészt pedig nőtt az oltásellenesség is.
A horvát törvények szerint a gyermekek beoltásának elmulasztásáért 300 euróra büntethetik a szülőket, de a bírság csak a népegészségügyi ellenőrök értesítése és a szabálysértési eljárás elindítása után hajtható be.
Az egészségügyi szakemberek szerint szamárköhögés bakteriális eredetű, cseppfertőzéssel terjedő, csillapíthatatlan, erős köhögéssel járó megbetegedés.
Horvátországban az első oltást két hónapos korban kapják a gyerekek kombinált oltás keretében, és az ismétlődő oltássorozat a fiatal felnőttkorig nyújt védettséget.
A horvát közegészségügyi intézet azt javasolja a kismamáknak, hogy mindenképpen oltassák be magukat; ahol pedig egy éven aluli gyermek van a családban és még nem kapta meg mindhárom oltást, a szülőknek is ajánlott felvenni a szamárköhögés elleni vakcinát, hogy csökkentsék a gyermek megfertőződésének a kockázatát.
[type] => post
[excerpt] => Szamárköhögés-járvány ütötte fel a fejét Horvátországban, mert bár van ellene kötelező védőoltás, az alacsony átoltottság miatt a fertőzöttek aránya egyre magasabb − jelentette be a horvát közegészségügyi intézet illetékese, Bernard Kaic.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1701516420
[modified] => 1701472062
)
[title] => Terjed a szamárköhögés Horvátországban
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=139194&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 139194
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 139196
[image] => Array
(
[id] => 139196
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/szamarkohoges-2.webp
[original_lng] => 18802
[original_w] => 700
[original_h] => 394
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/szamarkohoges-2-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/szamarkohoges-2-300x169.webp
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/szamarkohoges-2.webp
[width] => 700
[height] => 394
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/szamarkohoges-2.webp
[width] => 700
[height] => 394
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/szamarkohoges-2.webp
[width] => 700
[height] => 394
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/szamarkohoges-2.webp
[width] => 700
[height] => 394
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/szamarkohoges-2.webp
[width] => 700
[height] => 394
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1701464863:5
[_thumbnail_id] => 139196
[_edit_last] => 5
[views_count] => 1680
[_oembed_9c51fb48d3f644cee15cf2fdf8e44003] =>
U pogonu osječke tvrtke "Drava international" kod prigradskog naselja Brijest u srijedu poslije ponoći došlo je do požara uskladištene plastike na otvorenom prostoru, koji pokušavaju lokalizirati profesionalne i dobrovoljne vatrogasne postrojbe.https://t.co/erDA4QW2Xr
Police were notified at 9:37 a.m. on Tuesday that a man had set himself on fire on St Mark's Square in the centre of #Zagreb, #Croatia, where the government and parliament buildings are located#BreakingNewshttps://t.co/6MrM8PYDH5
Man sets himself on fire in Zagreb. Chiefs of Staff from Central European NATO countries meet in Split. Water level of the Danube River stagnating. https://t.co/MciDQDKhwO
Júliusban egy két hónapos gyermek belehalt a szamárköhögés okozta szövődményekbe Voliny megye Lucki járásában. A megyében idén a szamárköhögéses esetek számának növekedése tapasztalható, holott 2022-ben egyetlen megbetegedést sem regisztráltak – jelentette az RBK–Ukrajina az Egészségügyi Minisztérium Voliny Megyei Laboratóriumi Központjára hivatkozva.
A gyermeket nem oltották be a kór ellen az életkorának megfelelően.
„Valószínűleg a család nagyobb gyermekei adhatták át a fertőzést, akik szintén nem kaptak védőoltást, miután a szülők elutasították” – feltételezik a szakértők.
Amint azt a Központ megjegyzi, idén gyakrabban fordul elő a szamárköhögés a megyében. Adataik szerint 2023 első 6 hónapjában 66 megbetegedést regisztráltak, ebből 64-et gyermeknél.
„A megbetegedettek 40%-a nem kapott szamárköhögés elleni védőoltást. Tavaly ezt a betegséget nem regisztrálták” – tette hozzá az Egészségügyi Minisztérium Voliny Megyei Laboratóriumi Központja.
Typhoon #EgayPH (DOKSURI) Issued at 8:00 AM, 26 July 2023 Valid for broadcast until the next bulletin at 11:00 AM today. TYPHOON EGAY WOBBLES OVER THE WATERS NEAR FUGA ISLAND pic.twitter.com/1pSXOs4GAO
— Bayanihan Today ?? (@BayanihanToday) July 26, 2023
? [#EnDirect] ⚠️ Un pylône haute tension (enfin, ce qu’il en reste)… à La Chaux-de-Fonds (CH) non loin de la France. De telles images au cœur d’une ville de 37.000 habitants sur notre continent, sont inédites. Le phénomène (ici) correspond à une macrorafale. ⛈️ #Orages#Jurapic.twitter.com/dUW6LjQulD
"The robotic arm, confusing the man for a box of vegetables, grabbed him and pushed his body against the conveyer belt, crushing his face and chest" https://t.co/B0qCeLakha
Bulgaria and Romania experienced the impact of severe weather conditions over the weekend, resulting in two fatalities. Strong winds, heavy rain and snowfall, caused power disruptions and blocked roads in the eastern regions of both countries.https://t.co/VSEXVnoeg4pic.twitter.com/XhAdv3YinO
One international client killed by elephant in Kafue National Park from lufupa Lodge during Safari. Two injured and being evacuated to Lusaka. Full details being awaited from the operator through the Senior Warden Kafue Region. Very unfortunate indeed. pic.twitter.com/4ntbyhec1G
Today a @UN vehicle was struck in Gaza, killing one of our colleagues & injuring another. More than 190 UN staff have been killed in Gaza. Humanitarian workers must be protected. I condemn all attacks on UN personnel and reiterate my urgent appeal for an immediate humanitarian…
— António Guterres (@antonioguterres) May 13, 2024
ISRAEL: TERROR: One person was killed Hy'd and eight others were wounded in a terror stabbing attack at the Beersheba central bus station. The Palestinian terrorist was shot and killed by security forces. pic.twitter.com/iJZi6tJnqN
Zhuhai, China: A driver intentionally crashed into pedestrians near a sports center. Multiple injuries reported; medical teams responding.#Chinapic.twitter.com/E9tH8oYyqb
Ein Propellerflugzeug ist kurz nach dem Start nahe Bonn auf ein Feld gestürzt. Der Pilot wurde getötet, seine kleine Tochter überlebte schwer verletzt.https://t.co/BLBvMuWFpk