A Munkácsi Gyermekkórház intenzív osztályára szállítottak egy 14 éves fiút, Nagylucska település lakosát. A feltételezett ok: szén-monoxid-mérgezés.
A DSZNSZ sajtószolgálata közölte, hogy a bejelentés a 2011-ben született fiatal feltételezett szén-monoxid-mérgezéséről április 15-én, szerdán éjjel 00:15 körül érkezett.
„A sérült a Munkácsi Kárpátaljai Megyei Gyermekkórház intenzív osztályán tartózkodik” – áll a közleményben.
Február 28-án 11:20-kor riasztották a mentőszolgálatot egy tűzeset miatt egy családi házban, a Sóslakon, az Ungvári járásban.
A tűz keletkezésekor a házban tartózkodott a tulajdonos 5 éves fia, míg az édesanya rövid időre a boltba ment. Visszatérve füstöt észlelt a házban, azonnal kivitte a gyermeket az utcára, és segítséget kért a szomszédjától, aki a Nagybereznai 8. Állami Tűzoltó- és Mentőegység sofőrjeként dolgozik.
A férfi a tűzoltók érkezése előtt megszervezte az elsődleges intézkedéseket a tűz megfékezésére, és a szomszédokkal együtt kimentették a házból az értékes tárgyakat.
Hamarosan tűzoltók lokalizálták a tüzet, majd pedig teljesen eloltották a lángokat. A gyermeket kórházba szállították, mivel a szén-monoxid-mérgezés jelei mutatkoztak nála.
A tűz valószínű oka egy elektromos hősugárzó rövidzárlata volt, amely a kanapé mellett állt. Ennek következtében a bútorok izzani kezdtek, ami jelentős füstöt okozott a lakásban.
[type] => post
[excerpt] => A tűz keletkezésekor a házban tartózkodott a tulajdonos 5 éves fia, míg az édesanya rövid időre a boltba ment. Visszatérve füstöt észlelt a házban, azonnal kivitte a gyermeket az utcára, és segítséget kért a szomszédjától, aki a Nagybereznai 8. Ál...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1772470800
[modified] => 1772463997
)
[title] => Szén-monoxid-mérgezést szenvedett egy 5 éves fiú Sóslakon
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=235990&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 235990
[uk] => 235924
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 235921
[image] => Array
(
[id] => 235921
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/010320261772392332.webp
[original_lng] => 28284
[original_w] => 653
[original_h] => 870
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/010320261772392332-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/010320261772392332-225x300.webp
[width] => 225
[height] => 300
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/010320261772392332.webp
[width] => 653
[height] => 870
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/010320261772392332.webp
[width] => 653
[height] => 870
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/010320261772392332.webp
[width] => 653
[height] => 870
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/010320261772392332.webp
[width] => 653
[height] => 870
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/010320261772392332.webp
[width] => 653
[height] => 870
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1772456823:5
[_thumbnail_id] => 235921
[_edit_last] => 5
[views_count] => 1211
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 728269517001
[_oembed_b995125b3e268e9993f227c4fa8fa187] =>
🚫 🏃 🏴☠️ 🚐 🇺🇦 Patskanevo in the Uzhgorod district: Roma attacked a TCC bus and prevented the military recruiters from entering their village. Roma smashed the car's windows with sticks. pic.twitter.com/g37IqNhnsr
Poltava városában és a megyében több mérgezéses esetet regisztráltak, a sérültek között gyermekek is vannak. Az incidensekről a katasztrófavédelem (DSZNSZ) és a rendőrség megyei szervei számoltak be.
A Scserbanyivkai kistérséghez tartozó Smihli faluban négy személy – köztük két gyermek – mérgezést szenvedett ismeretlen anyagtól. Egy további esetet Poltava Sevcsenkivszkij kerületében jegyeztek fel, ahol egy felnőtt és egy gyermek szorult orvosi ellátásra.
Külön jelentettek egy esetet Poltava Pogyilszkiji kerületéből is: háztartási gázmérgezés miatt kórházba szállítottak egy 1955-ben született nőt és 2010-ben született, kiskorú hozzátartozóját. A mérgezések okait vizsgálják.
A DSZNSZ ugyanakkor pontosítást adott ki, hangsúlyozva, hogy a Poltava megye területén történt, állítólagos „ismeretlen anyaggal okozott tömeges mérgezésekről” szóló információ nem felel meg a valóságnak.
Az egészségügyi dolgozóktól kapott pontosított adatok szerint szén-monoxid-mérgezéses esetekről van szó. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az emberek rosszullétének okai eltérőek lehetnek, és azokat csak megfelelő ellenőrzések és laboratóriumi vizsgálatok után lehet megállapítani az egészségügyi intézményekben
Január 20-án délután a katasztrófavédelem értesítést kapott arról, hogy három elhunytat találtak egy lakóházban a huszti járási Ötvösfalván. Az esetről a rendőrség munkatársai értesítették a mentőszolgálatot.
Mint kiderült, egy helyi lakos, miután nem tudta elérni telefonon két nővérét, úgy döntött, hogy személyesen felkeresi őket. Az épületbe belépve erős füstöt észlelt, a padlón pedig három életjelet nem mutató személyt talált. Az áldozatok két nő – 65 és 62 évesek –, valamint egy 47 éves férfi voltak.
Az előzetes megállapítások szerint az eset feltételezett oka a dohányzás közbeni gondatlan tűzhasználat lehetett.
A hasonló tragédiák megelőzése érdekében a katasztrófavédelem arra kéri a lakosságot, hogy szigorúan tartsák be a tűzvédelmi szabályokat.
A férfinak sikerült eloltania a tüzet, de a tűzoltók segítsége nélkül nem tudott kijutni a füstcsapdából.
December 30-án délután a mentőszolgálat bejelentést kapott egy lakóépületben keletkezett tűzről az ungvári járásban található Nevickén, a Centralna utcában. A katasztrófavédelmi szolgálat egységeinek kiérkezése előtt a ház tulajdonosa saját kezűleg eloltotta a tüzet improvizált eszközökkel és vízzel. A szén-monoxid-mérgezés és a tájékozódási zavar miatt azonban a férfi már nem tudta egyedül elhagyni a házat.
A mentésben az Ungvári 4. Számú Állami Tűzoltóság és Mentőegység munkatársai vettek részt. A szén-monoxid-mérgezés jeleit mutató 41 éves sérült férfit kórházba szállították. A tűzben háztartási cikkek is megrongálódtak.
Kórházba szállítottak szén-monoxid-mérgezés gyanújával egy 15 és egy 13 éves gyermeket a huszti járási Gernyésről (Kopasneve) – közölte a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatának (DSZNSZ) kárpátaljai kirendeltsége hivatalos oldalán.
A DSZNSZ tájékoztatása szerint a szülők akkor kezdtek aggódni, amikor reggel a gyerekek iskolára készülődve hosszú ideig nem hagyták el a szobájukat. Amikor bementek hozzájuk, azonnal észrevették, hogy valami nincs rendben, és azonnal értesítették a mentőket.
Az előzetes vizsgálatok szerint a mérgezést valószínűleg a cserépkályha okozhatta, a pontos okokat azonban szakértők még vizsgálják.
A szén-monoxid láthatatlan, szagtalan és íztelen gáz, ezért „láthatatlan gyilkosként” is emlegetik. Már alacsony koncentrációban is súlyos mérgezést okozhat, hosszabb expozíció esetén pedig akár halálos is lehet. A mérgezés tipikus tünetei közé tartozik a fejfájás, szédülés, hányinger és gyengeség, sok esetben azonban az érintett nem is veszi észre a problémát.
A szakemberek szerint a hasonló tragédiák többsége megelőzhető, ha betartjuk az alábbi alapvető óvintézkedéseket:
Szén-monoxid-érzékelő felszerelése: ez az egyetlen biztos módja a gáz időbeni észlelésének.
Rendszeres szellőztetés: különösen kályhák, gázkészülékek vagy kandallók használata esetén.
Kémények és szellőzők ellenőrzése: a fűtési szezon kezdete előtt tisztítsuk és vizsgáltassuk meg őket.
Helyes használat: tartsuk be a tűzhelyek és kályhák használati előírásait; soha ne fűtsünk zárt helyen vagy rossz huzat mellett.
Páraelszívó elhelyezése: ne szereljünk páraelszívót közvetlenül gázbojler mellé, mert ez megzavarhatja a készülék működését és visszafújhatja a füstöt.
Csak tanúsított, biztonságos fűtőberendezések használata: az olcsó, nem bevizsgált készülékek életveszélyesek lehetnek.
Kijev megyében egy házaspár szén-monoxid-mérgezést kapott egy pincében működtetett generátor miatt: a férfi meghalt, a feleségét kórházba szállították, a rendőrség vizsgálja a balesetet – közölte a megyei rendőrség szerdán.
A rendőrséget az esetről az orvosok értesítették.
Előzetes vizsgálatok szerint a család egy generátort használt az áramszolgáltatás kimaradása miatt. A készülék beindításához a férfi és felesége lement a pincébe
– áll a rendőrségi közleményben.
Nem sokkal később a férfi 67 éves anyja bement a füsttel telt pincébe, ahol eszméletlen állapotban találta fiát és menyét. A szomszédok segítségével kivitték a házaspárt a szabad levegőre, majd mentőt hívtak.
Sajnálatos módon, a újraélesztési kísérletek ellenére a 27 éves férfi életét vesztette. 25 éves feleségét súlyos állapotban szállították kórházba
Pusat Kawalan Operasi Daerah Angkatan Pertahanan Awam Hulu Perak memaklumkan keseluruhan 48 mangsa terlibat, termasuk 13 orang meninggal dunia di lokasi kejadian dan dua orang di hospital, manakala empat lagi mangsa tercedera. #BernamaNews#BernamaImagespic.twitter.com/slhm25kK9B
‼️‼️‼️ Just a few minutes ago, a powerful explosion occurred near an airfield in Russia's Bryansk region.
According to preliminary information, the Ukrainians struck another Iskander-M missile launcher that was intended to be used in tonight’s attack on Ukraine. pic.twitter.com/CHMA0Y2JQL
🚨BREAKING | The US-Israeli backed Gaza Humanitarian Foundation opened fire on civilians after losing control over its so-called aid distribution point in west Rafah, with armed personnel responding by shooting instead of managing the crowd properly.
A 16-year-old boy who was standing on a dock was killed after he was struck by a small plane that crashed into a lake northeast of Toronto, police say.
Durham Regional Police said they responded to the plane crash on Lake Scugog near Williams Point at about 12:30 p.m. on Friday.… pic.twitter.com/uAQdrQ8LSP
— Breaking Aviation News & Videos (@aviationbrk) July 19, 2025
O furtună violentă a oprit un spectacol din Timișoara. Zece persoane au avut nevoie de îngrijiri medicale, cinci dintre acestea fiind transportate la spital. Victimele participau la un concert în aer liber, conform Mediafax. Meteorologii au avetizat din timp că șâmbătă seară și în noaptea de sâmbătă spre duminică sunt posibile furtuni în vestul, centrul și nordul țării. #forzazu#romania#timisoara#news#gandul
⚫️ Almenys una persona ha mort ofegada a Sant Pere de Riudebitlles, al Penedès.
❗️Els @bomberscat buscaven un pare i un fill menor després que l’aigua de la riera de Sant Quintí arrosegués el seu cotxe. Han trobat el vehicle buit i més avall, un cos.
Atenção aos Avisos Meteorológicos para Portugal Continental: Agitação Marítima - Amarelo [ 14 Nov 09:33 - 15 Nov 18:00 ] Ondas de oeste/sudoeste com 4 a 4,5 metros. Precipitação - Laranja [ 14 Nov 09:33 - 14 Nov 12:00 ]#avisosipmahttps://t.co/wgLnekhnrMpic.twitter.com/CjY8Z92OhG
Triesztben egy osztrák, a szicíliai Cefaluban egy német turista halt meg a szálláshelyén szén-monoxid-mérgezésben.
Triesztben egy 63 éves grazi férfi vesztette életét hétfőn este a saját tulajdonában lévő apartmanjában, 62 éves feleségét válságos állapotban szállították kórházba, de már túl van az életveszélyen.
Az észak-olaszországi nagyváros központjában lévő apartmanház több lakásában észleltek szén-monoxidot, az osztrák páron kívül 10 embert vittek kórházba.
A grazi turisták szilveszterezni érkeztek Triesztbe, őket kereső más osztrák barátaik riasztották a hatóságokat.
Hétfőre virradóra a Szicília északi partvidékén fekvő felkapott üdülőhelyen, Cefaluban szenvedett szén-monoxid-mérgezést bérelt villájában egy négytagú német család, egy 36 éves férfi számára már későn érkezett a segítség. A helyi hatóságok szerint a kazán vagy a kémény hibája okozhatta a tragédiát.
#Maltempo#Firenze, decine di richieste di soccorso sono giunte alla sala operativa dei #vigilidelfuoco del capoluogo toscano, soprattutto per allagamenti e autisti in difficoltà. Maggiori criticità a Sesto Fiorentino per l’esondazione del torrente Rimaggio [#14marzo 11:15] pic.twitter.com/FK2Y6s9bjC
Pusat Kawalan Operasi Daerah Angkatan Pertahanan Awam Hulu Perak memaklumkan keseluruhan 48 mangsa terlibat, termasuk 13 orang meninggal dunia di lokasi kejadian dan dua orang di hospital, manakala empat lagi mangsa tercedera. #BernamaNews#BernamaImagespic.twitter.com/slhm25kK9B
‘Idiot’ tourists strike again: The moment a man sits on the 'Van Gogh chair' and breaks it. In an Instagram post, Palazzo Maffei in Verona, Italy, said it was “Every museum's nightmare come true”.https://t.co/DeMBEYIb34#museums#Italypic.twitter.com/8Nr0ZnZaQb
O furtună violentă a oprit un spectacol din Timișoara. Zece persoane au avut nevoie de îngrijiri medicale, cinci dintre acestea fiind transportate la spital. Victimele participau la un concert în aer liber, conform Mediafax. Meteorologii au avetizat din timp că șâmbătă seară și în noaptea de sâmbătă spre duminică sunt posibile furtuni în vestul, centrul și nordul țării. #forzazu#romania#timisoara#news#gandul
🛣️ 🇳🇴 Norway - Person missing after landslide at motorway in Norway
A person is missing after a landslide struck near Nestvatnet in Levanger, north of Trondheim, Norway. The landslide has damaged both the new and old E6 mo… in Nestvatnet, Levangerhttps://t.co/1cKTJBUH7Jpic.twitter.com/2uA1NakgQM
😱Man, 70, dies after helicopter crash near Doncaster
A 70-year-old man has died after a helicopter crashed in a field near Doncaster, South Yorkshire. Emergency services were called to Ings Road, Bentley, around 10:15 a.m. on Thursday. Police confirmed the man was pronounced… pic.twitter.com/3SELtOHeJm
Brazen early-morning robbery on December 1, targeting a Sicurtransport armored van on Italy's A2 highway near Bagnara Calabra, where ~10 masked gunmen fired Kalashnikov rounds, burned two cars to block the road, and scattered nails, escaping with ~2 million euros and no… pic.twitter.com/ryN76ssWJA
BREAKING: A large fire has broken out at the Viva Dominicus hotel in Bayahíbe, located in the La Altagracia province of the Dominican Republic. Fire at Viva Dominicus Resort Kills Italian Tourist, Evacuates 1,700 Guests pic.twitter.com/SR000ujfNz
Tragic fire at Wyndham’s Viva Dominicus Beach resort in Bayahíbe, Dominican Republic.
One Italian tourist killed, several injured. Around 1,700 guests fled to the beach as flames spread rapidly. Guests now relocated to nearby hotels. Investigation ongoing.Heartbreaking.… pic.twitter.com/D3hBcOLW7q
Rivnében két gyermek szén-monoxiddal mérgeződött meg. Ezt a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálata (DSZNSZ) közölte.
A sajtóközlemény szerint a 103-as sürgősségi vonalra érkezett bejelentés, miszerint december 28-án a megyei kórházba két gyermeket szállítottak szén-monoxid-mérgezéssel. A beteg gyermekek egy 2019-es születésű fiú és egy 2016-os születésű lány, akik Rivne városában élnek.