Kijevben két férfi elrabolt egy szívsebészt és 2 millió dollár váltságdíjat követeltek tőle, de az orvosnak nem volt annyi pénze, ezért beérték a nála lévő 15 ezer hrivnyával – közölte csütörtökön az rbc.ua hírportál a Legfőbb Ügyészség sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint a nyomozás megállapította, hogy az elkövetők összebeszéltek, hogy váltságdíj fejében elrabolják az orvost. Amikor az áldozat egy kijevi ház mellett haladt el, az autójukkal mellé hajtottak. A számára ismeretlen férfiak kiszálltak a gépkocsiból, és egyikük rendőrtisztként mutatkozott be. Arra kényszerítették a sértettet, hogy üljön be az autójukba, ahol fekete zacskót húztak a fejére, és ismeretlen anyagot fecskendeztek a lábába. Az orvosnak azt mondták, hogy méreginjekciót kapott, és 2 millió dollárt követeltek tőle az ellenszerért.
Amikor a támadók rájöttek, hogy a szívsebésznek nincs annyi pénze, mint amennyit követeltek, átkutatták, és elvették a táskájában lévő 15 ezer hrivnyát. Ezután az orvost a Szovki-tavaknál kitették és elhajtottak.
A rendőrség az egyik elkövetőt elfogta, és előzetes letartóztatásba helyezte. Emberrablás, rablás és zsarolás címén indult ellene büntetőeljárás. A másik emberrablót még keresik.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Kijevben két férfi elrabolt egy szívsebészt és 2 millió dollár váltságdíjat követeltek tőle, de az orvosnak nem volt annyi pénze, ezért beérték a nála lévő 15 ezer hrivnyával.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1718307240
[modified] => 1718306801
)
[title] => Kijevben két férfi elrabolt egy szívsebészt, majd 2 millió dollár váltságdíjat követelt tőle, az egyik banditát elfogták
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=160264&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 160264
[uk] => 160271
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 160267
[image] => Array
(
[id] => 160267
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/3780-2.jpg
[original_lng] => 153551
[original_w] => 800
[original_h] => 600
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/3780-2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/3780-2-300x225.jpg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/3780-2-768x576.jpg
[width] => 768
[height] => 576
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/3780-2.jpg
[width] => 800
[height] => 600
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/3780-2.jpg
[width] => 800
[height] => 600
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/3780-2.jpg
[width] => 800
[height] => 600
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/3780-2.jpg
[width] => 800
[height] => 600
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1718303332:8
[_thumbnail_id] => 160267
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2903
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_5114b648d1247f639f906a94717261d3] =>
На могилах загиблих воїнів - Да Вінчі, Джуса, Петриченка - сьогодні вночі зробили розром
Сімʼї та друзі це відновлять
А ось вам абсолютні підараси, хто це зробив - буде дуже погано, бо ми знайдемо кожного pic.twitter.com/lsVvYOeFTi
Early yesterday, the building where #Estonian amb @AnnelyKolk lives in #Kyiv was hit by a Russian drone. She was lucky not to be harmed.
No one is safe in #Ukraine until Russia stops its aggression. 🇺🇦needs more air defense to protect its residents. We must not get used to this. pic.twitter.com/bUTz3c5AT6
Пачки доларів знайшли в Київській міськраді: НАБУ і САП виявили 6,4 млн дол. США, 630 тис. євро та 800 тис. грн У межах операції «Чисте місто» щодо корупції провели низку обшуків у пов’язаних з організатором злочинної схеми осіб. pic.twitter.com/hoDC3MqtCZ
‼️‼️‼️ Just a few minutes ago, a powerful explosion occurred near an airfield in Russia's Bryansk region.
According to preliminary information, the Ukrainians struck another Iskander-M missile launcher that was intended to be used in tonight’s attack on Ukraine. pic.twitter.com/CHMA0Y2JQL
У п’ятницю ввечері в Києві на Майдані незалежності проходить акція проти проголосованого у першому читанні законопроєкту про посилення кримінальної відповідальності для військових за непокору. pic.twitter.com/Xm6VduaEq6
Right now we're protesting against the discrimination against our soldiers on Maidan of Independence in Kyiv. People are chanting "Repressions are not discipline", "Military are not slaves", "Service is not slavery" pic.twitter.com/7Jwrg29d2m
Станом на зараз відомо про 26 потерпілих, з них шестеро дітей Схоже на те, що ворог вирішив бити по Києву кожну ніч. Сьогодні в декількох районах постраждали багатоповерхівки. Це була атака шахедами. Репортаж з одного з таких будинків. В стіні дірка, є постраждалі, служби та… pic.twitter.com/qh8UMJiNdW