Üzemanyagot szállító teherhajóra támadtak kalózok Szomália partjainál. A tengeri bűnőzök géppuskákat vetettek be és rakétahajtású gránátokat lőttek a hajóra, majd megszállták azt.
A BBC online felületén elérhető beszámoló szerint a szomáliai Eyl városától körülbelül 560 tengeri mérföldre délkeletre kalózok ütöttek rajta egy üzemanyagot szállító teherhajón. A bűnelkövetők azt követően szállták meg a hajót, hogy géppuskákkal sorozatokat adtak le és rakétahajtású gránátokat lőttek ki.
A Hellas Aphrodite nevű hajó az indiai Sikából a dél-afrikai Durbanbe tartott éppen. A tudósítás szerint a görög Latsco Marine Management hajózási társaság megerősítette az üzemanyagot szállító hajó elleni támadást és azt közölték, hogy a hajó mind a 24 fős legénysége „biztonságban van és továbbra is szoros kapcsolatban állnak velük”.
A Reuters hírügynökség a Diaplous tengerészeti biztonsági cég tisztviselőjére hivatkozva tudatta, hogy a legénység a hajónak egy megerősített biztonsági fokozatú szobájában keresett menedéket, hozzáfűzve, hogy a biztonsági cég a térségben tevékenykedő európai uniós haditengerészeti erők segítséget kérte. Egy másik hajó kapitánya arról számolt be, hogy a kalózok kisebb méretű hajójáról lőtték a tankert.
Az Ambrey nevű magánbiztonsági cég szerint a támadók valószínűleg szomáliai kalózok voltak, akik az elmúlt időszakban aktívak voltak a régióban.
A BBC közölte, hogy a hajózási társaság aktiválta vészhelyzeti reagáló csapatát, és együttműködik az illetékes hatóságokkal a legénység folyamatos biztonságának és jólétének biztosítása érdekében.
Here’s the aftermath of a roadside blast that targeted the motorcade of #Somalia’s President HSM near his residence on Tuesday.
The president narrowly escaped the bombing, which hit a vehicle next to his, killing 10, incl 7 of his guards. Al-Shabaab claimed responsibility. pic.twitter.com/wVsadSHn7e
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025
Amint arról korábban beszámoltunk kalózok támadtak meg és kerítettek hatalmukba egy kereskedelmi hajót Szomália partjainál. Az indiai haditengerészet viszont sikeresen véget vetett a teherhajó-eltérítésnek.
Az ázsiai ország haditengerészetének pénteki közlése szerint egyik hadihajójuk, a Chennai nevű romboló sietett a libériai zászló alatt hajózó Lila Norfolk segítségére, s a haditengerészeti kommandós egységek (Marcos) ugyan nem találtak kalózokat a fedélzeten, de a 21 fős legénységet – köztük 15 indiai állampolgárt – evakuálták.
A tájékoztatás szerint az indiai hadihajó jelenleg segítséget nyújt a Lila Norfolknak, hogy az helyre tudja állítani az áramellátást, s folytathassa útját rendeltetési helye felé.
A kalózok azon próbálkozását, hogy eltérítsék a hajót, valószínűleg keresztülhúzta az indiai haditengerészet erőteljes figyelmeztetése, miszerint egy haditengerészeti járőrrepülő és egy indiai hadihajó közeledik – áll a közlésben.
A brit tengeri kereskedelmi hivatal (UKMTO) és az Ambrey nevű, hajózási biztonsággal foglalkozó brit magáncég csütörtökön számolt be a kalóztámadásról mintegy 850 kilométerre keletre a szomáliai Ejl városától. A tájékoztatás szerint mintegy hat fegyveres szállt fel a teherhajóra, míg a legénység a hajó gyomrában sáncolta el magát.
A teherhajó a bahreini Halífa bin Szalmán kikötőjébe tartott, egyelőre nem ismeretes, hogy mit szállít.
Abhidzsit Szing, az újdelhi székhelyű Observer Research Foundation agytröszt hajózási ügyekkel foglalkozó részlegének vezetője azzal magyarázta a kalóztámadások számának hirtelen megugrását az utóbbi időben, hogy a tengeri rablók kihasználják a jelenlegi helyzetet, amelyben a kalóztevékenység megfékezését szolgáló haditengerészeti erők figyelme az Ádeni-öbölről elterelődött a Vörös-tenger térségére.
A 2008-ban indított uniós, Atalanta fedőnevű, kalózellenes műveletnek köszönhetően jelentősen sikerült visszaszorítani a tengeri rablók tevékenységét. Legutóbb december 14-én jelentettek kalóztámadást a térségből.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Amint arról korábban beszámoltunk kalózok támadtak meg és kerítettek hatalmukba egy kereskedelmi hajót Szomália partjainál. Az indiai haditengerészet viszont sikeresen véget vetett a teherhajó-eltérítésnek.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1704530100
[modified] => 1704496878
)
[title] => Sikeresen véget vetett a szomáliai partoknál történt teherhajó-eltérítésnek az indiai haditengerészet
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=143018&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 143018
[uk] => 142999
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 143019
[image] => Array
(
[id] => 143019
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/haditengereszet.jpg
[original_lng] => 141321
[original_w] => 980
[original_h] => 551
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/haditengereszet-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/haditengereszet-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/haditengereszet-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/haditengereszet.jpg
[width] => 980
[height] => 551
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/haditengereszet.jpg
[width] => 980
[height] => 551
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/haditengereszet.jpg
[width] => 980
[height] => 551
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/haditengereszet.jpg
[width] => 980
[height] => 551
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1704489679:5
[_thumbnail_id] => 143019
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3171
[_oembed_b3b8668efab92863d309b961533eeed2] =>
Mumbai Pune Expressway: A private bus carrying 36 passengers had a narrow escape when it caught fire. All the passengers were evacuated safely and no casualties were reported. pic.twitter.com/8ttOZ13t0x
A Kanchanjunga Express train met with an accident in Bengal's Siliguru on Monday. The train was en route to the Sealdah station in Kolkata and the accident happened when a goods train hit it from behind in Siliguri's Rangapani region.
Dozens of people, mostly women, have been killed in northern India after a stampede at a religious event. The incident took place in Hathras district in Uttar Pradesh state. Many others are reportedly injured. pic.twitter.com/qyKxAGv4d0
VIDEO | Visuals from outside a chemical factory in the Special Economic Zone in the Rambilli Mandal of Andhra Pradesh's Anakapalle, where a blast left several workers injured earlier today. pic.twitter.com/dQ6YpOTnuu
A major explosion occurred during the Kaliyatam festival at the Neeleswaram temple when fireworks ignited near a storage area holding additional firecrackers. Over 150 people have been injured in this incident.
A major explosion occurred during the Kaliyatam festival at the Neeleswaram temple when fireworks ignited near a storage area holding additional firecrackers. Over 150 people have been injured in this incident.
A stampede at the world's largest religious gathering in India has killed at least 15 people with many more injured, a doctor at the Kumbh Mela festival in Prayagraj tells @AFPhttps://t.co/F2OOkLvQNJpic.twitter.com/Dgw3asBsXh
🚨🚨TRAGEDY: 🚄🚅🚄 As it is atleast 12 train passengers killed in western India after being struck by another train on an adjacent track after they jumped from their coaches in panic to escape a rumored fire incident, the Press Trust of India reports. pic.twitter.com/dOi3vTus99
Crazy images of Army rescue operations at 13,000 feet plus in the Mana area of Chamoli ... Avalanche hits Border Roads labour camp, 10 rescued, 4 critical, approximately 47 missing. Intense snowfall .. multiple avalanches. Rescues continue. pic.twitter.com/LaawkmhcqW
Here’s the aftermath of a roadside blast that targeted the motorcade of #Somalia’s President HSM near his residence on Tuesday.
The president narrowly escaped the bombing, which hit a vehicle next to his, killing 10, incl 7 of his guards. Al-Shabaab claimed responsibility. pic.twitter.com/wVsadSHn7e
VIDEO | Visuals from Sree Lairai Devi temple in Shirgao village where a stampede broke out during a temple festival in North Goa in the wee hours of Saturday.
Sri Muktsar Sahib, Punjab: A blast at a firecracker factory on Singhewala-Faridkot Kotli Road in Muktsar Sahib’s Lambi area caused the death of five workers and injured more than twenty. The collapse of a two-story building trapped several workers under rubble. Rescue operations… pic.twitter.com/BFWnwvq3Li
Eleven people were killed and dozens injured in a stampede outside a cricket stadium in Bengaluru, as fans gathered to celebrate Royal Challengers Bengaluru's historic IPL title win.
Police said chaos broke out when ticketless crowds tried to force their way into the stadium. pic.twitter.com/myfKYxmwAc
#BREAKING: AIR INDIA FLIGHT #AI171 CRASHES IN AHMEDABAD SHORTLY AFTER TAKEOFF Following reports of a crash involving Air India flight #AI171 from Ahmedabad to London Gatwick. The Boeing 787-8 Dreamliner (reg: VT-ANB) lost signal at 08:08:51 UTC, just seconds after takeoff.… pic.twitter.com/RKFhipU1ll
— Turbine Traveller (@Turbinetraveler) June 12, 2025
Yet another road collapse in 'Double Engine' Madhya Pradesh. Yet another reminder that citizens bear the cost of governance that exists more in rhetoric than reality.