Egy massachusettsi férfi a Facebook felületén azzal fenyegetőzött, hogy karddal végez Donald Trump amerikai elnökkel. A figyelmeztetés nyomán a helyszínre érkező FBI munkatársaihoz is fegyverrel közelített, ám a rendőrök végül ártalmatlanították és őrizetbe vették – számolt be a hirado.hu.
A 45 éves Andrew Emerald ellen nyolc vádpontból álló vádiratot nyújtottak be a massachusettsi Springfield szövetségi bíróságán egy sor fenyegető bejegyzés miatt, amelyeket tavaly írt, köztük egy olyan bejegyzést is, amelyben megfogadta, hogy elutazik Trump floridai Mar-a-Lago üdülőjébe, ha az elnök 2026-ig nem hal meg.
„Trump vagy halott lesz 2026-ra és a föld alatt fekszik, vagy én levadászom és oda teszem” – írta egy másik közösségi médiás bejegyzésében 2025 májusában, a vádirat szerint.
A Reuters beszámolója szerint Emerald az első bírósági megjelenésén nem vallotta magát bűnösnek, és ezt követően, hétfőn rendelték el az óvadék nélküli előzetes letartóztatását. Az FBI végül szerdán vonult ki a massachusettsi Great Barringtonban lévő lakásához, hogy végrehajtsák a letartóztatási parancsot.
Emerald eleinte nem volt hajlandó kijönni a házból, majd később egy hosszú, fémből készült kardot lóbálva lépett az ügynökök elé.
Azt mondta az ügynököknek, hogy le kell lőniük, majd magára zárta az ajtaját – számolt be az FBI-ügynök a történtekről. Az ügynökök végül kihívták a helyi rendőrséget és az FBI válságtárgyaló csapatát. A férfi végül beleegyezett a letartóztatásba, miután egy rendőr telefonon felvette vele a kapcsolatot.
Az ügyészek szerint az ügynökök Emerald otthonának átkutatását követően több pengés fegyvert is lefoglaltak. Egy FBI-ügynök vallomása szerint
Emerald már korábban is utalt a kardjára a Trumpot fenyegető Facebook-bejegyzéseiben, többek között 2025 júliusában is, amikor azt írta, hogy a kardot az elnök torkába szúrja.
A férfi Facebook-bejegyzései egy állampolgár bejelentése révén kerültek az FBI elé. A bejelentő korábban figyelmeztette Emeraldot, hogy bűncselekmény az elnök életének fenyegetése – derült ki az ügyészek által benyújtott, az előzetes letartóztatást kérő dokumentumokból. Emerald azt mondta neki válaszul, hogy már egy évtizede fenyegeti Trumpot az interneten, és ha a rendőrség megpróbálja elkapni, akkor, „addig gyilkolom őket, amíg meg nem ölnek engem”.
A school principal in Oklahoma is being hailed a hero after single-handedly stopping a mass shooting attempt and surviving a gunshot wound in the process.
Praise God.
At Pauls Valley High School, Principal Kirk Moore confronted a 20-year-old former student who allegedly… pic.twitter.com/S4AEB3wHv7
The President of the United States has openly described the unlawful seizure of Iranian vessels as “piracy,” brazenly boasting that “we act like pirates.” This was no verbal slip. It was a direct and damning admission of the criminal nature of their actions against international…
Sajtótájékoztatót tartott az FBI Charlie Kirk, az ismert konzervatív politikai aktivista meggyilkolása után amerikai idő szerint csütörtök reggel. A 31 éves férfit szerdán előadása közben gyilkolták meg a Utah Valley Egyetemen.
A CNN tudósítása szerint közölték, hogy megtalálták a gyilkos fegyvert, egy nagy teljesítményű vadászpuskát, erre egy erdős területen bukkantak rá. Behatárolták, hol menekült el a rendezvény helyszínéről, és azt is kiderítették, merrefelé mozgott az épületben. Találtak cipő- és tenyérlenyomatot is, eddig 130 bejelentést kaptak.
Azt már megállapították, hogy a gyanúsított helyi idő szerint 11:52-kor érkezett a campus közelébe. Nyomon követték a mozgását a lépcsőházakon át a tetőig, majd a tetőn át a lövés helyszínéig.
Az elkövetőről annyit mondtak, hogy egyetemista korú fiatal, aki után hajtóvadászatot indítottak. Azt is hozzátették, hogy jó minőségű videófelvételük van a gyanúsítottról, de egyelőre még nem azonosították.
Donald Trump „Amerika sötét pillanatának” nevezte a gyilkosságot, és a „radikális baloldal” retorikáját tette felelőssé a politikai erőszakért. Vance alelnök azt írta, hogy Utah-ba utazik, és nem vesz részt a szeptember 11-i megemlékezéseken.
A hatóságok szerint a lövést valószínűleg egy távolabbi pontból, egy épület tetejéről adták le – mintegy 180 méter távolságból a színpadtól –, ezért a nyomozás eleve arra koncentrál, hogy tetőkről/épületekből származó felvételeket és térfigyelőkamera-felvételeket begyűjtsék és megvizsgálják. Egy résztvevő által rögzített videó – közvetlenül azután, hogy Kirköt meglőtték – egy alakot mutat, amint lehajolva fut a Losee Center tetején. Ez az az épület, amely közvetlenül szemben van azzal a hellyel, ahol Kirk ült, amikor megölték.
Kirk egy privát biztonsági szolgálattal utazott, emellett az egyetem és a helyi rendőrség is tett további intézkedéseket a színpadra lépése előtt. Kirk most indult turnéra, az Utah Valley Egyetemen tett látogatása volt a 14 helyszínből álló turné első állomása. Az American Comeback Touron Kirk védjegye volt a „Prove me Wrong Table”, azaz a „bizonyítsd be, hogy tévedek asztal”, melynek keretében arra buzdította a nézőket vagy a vele egyet nem értőket, hogy vitatkozzanak, vitassanak meg vele egy-egy kérdést.
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szerdán Floridában őrizetbe vett egy hajléktalan férfit, akit azzal vádolnak, hogy házi készítésű bombát tervezett elhelyezni a New York-i tőzsde épületénél, céljaként pedig az „állam új alapokra helyezését” nevezte meg.
Az 1994-ben az Egyesült Államokban született Harun Abdul-Malik Yenert tíz hónapig tartó nyomozás után vették őrizetbe, amelyet az FBI beépített ügynökei folytattak, akiknek a férfi elárulta terveit. Azzal bízta meg őket, hogy keressenek neki házi készítésű bomba megépítéséhez szükséges robbanóanyagot.
A vád szerint a férfi azt mondta az ügynököknek, akik egy milícia tagjainak adták ki magukat, hogy „egy kormányellenes milíciához” akar csatlakozni, és 2015-ben azt is fontolgatta, hogy csatlakozik az Iszlám Állam (IÁ) iraki csoportjához, miután olyan emberek keresték meg, akik azt állították, hogy a dzsihadista szervezethez tartoznak, de végül lemondott erről a szándékáról.
A tervezett támadás helyszínéül a New York-i tőzsdét választotta, mert úgy gondolta, hogy „rengeteg ember támogatná” ötletét. A vádirat szerint úgy mondta: „Azt mondanák magukban, hogy amit ez a fickó csinál, annak van értelme, mert a (tőzsdén) meglopnak minket”.
A hatósági emberek egy raktár átkutatásakor házi készítésű bomba készítéséhez szükséges terveket és elektronikus berendezéseket találtak. Az interneten folytatott keresgélés előzményeiből, az üzenet- és levélváltásokból kiderült, hogy 2017 óta kutatott pokolgép megépítéséhez szükséges információ után.