A német Verdi szakszervezet közel az egész országra kiterjedő tömegközlekedési sztrájkot hirdetett meg a jövő hétre, az idén már a második alkalommal.
„A sztrájk hétfőtől március 2-ig, szombatig tart” – áll a szolgáltatási szektor munkavállalóit képviselő Verdi (Vereinte Dienstleistungsgewerkschaft) szakszervezeti szövetség közleményében. „Az egyes szövetségi államokban ebben az időszakban különböző napokon – főként egész napos és többnyire többnapos – sztrájkokra kerül sor” – tették hozzá.
Amint azt a szakszervezet csütörtökön Berlinben bejelentette, a munkabeszüntetést hétfőtől szombatig különböző helyeken és napokon tervezik, a fő sztrájknap pedig március elseje, péntek lesz. Bajorország az egyetlen szövetségi tartomány, amely nem érintett.
A figyelmeztető sztrájkok valószínűleg több ezer busz-, metró- és villamosjárat törléséhez vezetnek majd.
Az elővárosi vonatok többségét a sztrájk nem érinti, mivel azokat általában a német vasúttársaság, a Deutsche Bahn üzemelteti, amely jelenleg a Verdi helyett a mozdonyvezetők szakszervezetével, a GDL-lel tárgyal új kollektív szerződésről.
Christine Behle, a Verdi alelnöke szerint a sztrájkokra nyomásgyakorlás miatt van szükség a tárgyalások beindítása érdekében. A Verdi egyebek mellett rövidebb munkaidőt szeretne kiharcolni a munkavállalóknak anyagi veszteségek nélkül, valamint hosszabb pihenőidőt a műszakok között, illetve több szabadnapot vagy magasabb fizetést a szabadnapokra.
A Verdi az akcióval a munkavállalók terheinek csökkentése mellett a tömegközlekedési munkahelyeket is vonzóbbá kívánja tenni. A német tömegközlekedési vállalatok általában tartós munkaerőhiánytól szenvednek, különösen buszvezetőket tudnak nehezen találni.
A jövő hétre meghirdetett sztrájk már a második a helyi tömegközlekedésben Németországban az idén. A Verdi február 2-án több helyen megbénította a helyi tömegközlekedést. A szakszervezet szerint akkor több mint 80 város és mintegy 40 járás volt érintett.
A jövő hétre meghirdetett figyelmeztető sztrájk következményei valószínűleg régiónként nagyon eltérőek lesznek.
Berlinben például a munkabeszüntetés alatt várhatóan nem közlekednek a metrók, buszok és villamosok.
A Verdi szerint a figyelmeztető sztrájkban való részvételre mintegy 90 ezer munkavállalót szólítottak fel. A február 2-i sztrájk különösen Észak-Rajna-Vesztfáliát érintette, ahol a 90 ezer munkavállaló egyharmada dolgozik.
A Német Közlekedési Vállalkozások Szövetsége (VDV) szerint 2030-ig az egész ágazatban mintegy 80 ezer munkavállaló fog nyugdíjba vonulni. A VDV szerint az autóbusz- és vasúttársaságoknál különösen magas a baby boomerek – azaz a háború utáni időszak korosztályából származó alkalmazottak – aránya. A szövetség becslése szerint 2030-ig mintegy 110 ezer új munkavállalót kell majd felvenni.
Aktuell laufen immer mehr SEK und auch BFE-Beamte in das Schulgebäude, sie wollen den großen und verwinkelten Komplex möglichst schnell absuchen, falls sich wirklich noch ein bewaffneter Täter im Gebäude befindet #wuppertal#amok#gymnasium#polizeipic.twitter.com/NwrUw0niuP
Innenministerin Faeser zu mutmaßlicher chinesischer #Spionage: „Der im aktuellen Fall betroffene Bereich militärisch nutzbarer innovativer Technologien aus🇩🇪 ist besonders sensibel. Umso wichtiger ist es, hier so konsequent zu begegnen, wie es uns in diesem Fall gelungen ist.“ pic.twitter.com/QJnsfYPx6D
— Bundesministerium des Innern und für Heimat (@BMI_Bund) April 22, 2024
Sie stürzten beim Spielen sieben Meter in die Tiefe: In der Region Stuttgart sind vier Kinder durch das Dach einer Sporthalle gefallen und schwer verletzt worden. Sie wurden mit Rettungshubschraubern ins Krankenhaus gebracht. https://t.co/zdzlNzPcDF
Der Zustand eines Landes wie #Deutschland wird auch daran deutlich, wie sich demokratische Prozesse - Wahlen, Parteitage usw. - ausgestalten lassen. Da ist das, was in #Essen#NRW#e2906 geschieht, ein Warnsignal.
Climate activists breach security at four German airports, temporarily suspended flights on Thursday morning.
The Last Generation campaign group said in a statement that eight activists had stopped or reduced traffic at the Berlin, Cologne-Bonn, Nuremberg and Stuttgart airports… pic.twitter.com/YTrTXwSMo1
— Breaking Aviation News & Videos (@aviationbrk) August 15, 2024
Der Anschlag in Solingen ist ein schreckliches Ereignis, das mich sehr bestürzt. Ein Attentäter hat mehrere Menschen brutal getötet. Gerade habe ich mit Solingens Oberbürgermeister Tim Kurzbach telefoniert. Wir trauern um die Opfer und stehen an der Seite der Angehörigen. (1/2)
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) August 24, 2024
Der brutale Anschlag auf das Stadtfest in Solingen erschüttert uns zutiefst. Wir trauern um die Menschen, die auf furchtbare Weise aus dem Leben gerissen wurden. Meine Gedanken sind bei den Familien der Getöteten und bei den Schwerverletzten. (1/2)
A Syrian terrorist injures 31 people, including several children that are now in severe condition; with a machete, his truck and setting fire to 2 houses while the families were inside.
No, it’s not in Iran 🇮🇷, Iraq 🇮🇶, Afghanistan 🇦🇫 or Syria 🇸🇾 . It’s in Essen, Germany.… pic.twitter.com/wUeIC21Svz
Bei einem Kindergeburtstag in einem Skigebiet steht eine Ausfahrt mit einem Motorschlitten an. Doch die Fahrt endet mit acht Verletzten, darunter sechs Kindern. Was ist passiert? https://t.co/GdsVxy4b4b
Ein Propellerflugzeug ist kurz nach dem Start nahe Bonn auf ein Feld gestürzt. Der Pilot wurde getötet, seine kleine Tochter überlebte schwer verletzt.https://t.co/BLBvMuWFpk
Im Rhein-Maas Klinikum (RMK) in #Würselen gilt ab morgen bis auf Weiteres ein Besuchsverbot. Für die Weihnachtstage strebt das Krankenhaus – abhängig von der weiteren Entwicklung des Infektionsgeschehens – Ausnahmeregelungen an. - https://t.co/d3bnZTTFd8pic.twitter.com/0q336h5ee2
Der 37-jährige Syrer aus Tirschenreuth, Abdulhadi B., der wegen IS-Unterstützung zu über fünf Jahren Haft verurteilt wurde, stellt Ansprüche an den deutschen Staat und verlangt 144.000 Euro für seine freiwillige Ausreise – als „Entschädigung“. https://t.co/EUz8Q4JUBopic.twitter.com/fjvHud065W
BREAKING: Chaos in Stuttgart! A Mercedes G-Class plows into a crowd near Olgaeck tram stop, injuring 3—some fighting for their lives! Is this a freak accident or a deadly trend? Share your thoughts—what’s next for public safety? pic.twitter.com/JsaVImSCln
❗️🚆🇩🇪 - Train Derailment in Baden-Württemberg: Fatalities and Injuries Reported
On July 27, 2025, at approximately 6:10 PM, a regional express train operated by Deutsche Bahn derailed near Zwiefaltendorf in Biberach, Baden-Württemberg, while traveling from Sigmaringen to Ulm.… pic.twitter.com/QSmcSPqC7s
Auto von AfD-Spitzenmann Baumann angezündet: In der Nacht Nacht von Sonntag auf Montag ist das Auto von Bernd Baumann einem Brandanschlag zum Opfer gefallen. Mehr Details auf https://t.co/sYiHeYG6Vcpic.twitter.com/WR1NY5B0Bi
Bezárt mind a 270 metróállomás. Egy megtakarítási csomag terve ellen tiltakoznak ezúttal a tömegközlekedési vállalatnál, de rendkívül sok mostanában a sztrájk Nagy-Britanniában.
Sztrájk miatt teljesen leállt szerdán a londoni metróközlekedés. A londoni tömegközlekedési vállalat (Transport for London, TfL) tájékoztatása szerint a metróvezetők gyakorlatilag teljes körű munkabeszüntetése miatt a 402 kilométeres londoni metróhálózat mind a tizenegy fővonalán felfüggesztették a forgalmat, és a 270 állomás mindegyike bezárt.
A két nagy közlekedési szakszervezet, az RMT és az Aslef a brit kormány által a TfL költségvetésében követelt több százmillió fontos megtakarítás ellen tiltakozik, mivel az érdekképviseletek szerint ez tömeges elbocsátásokhoz vezet és hátrányosan érinti a munkavállalók nyugdíjrendszerét is.
A sztrájk a napi átlagos utasszám alapján több mint négymillió londonit, illetve Londonban dolgozó ingázót érint. Csak a londoni City pénzügyi központjába naponta 350 ezren utaznak tömegközlekedési eszközökkel, óriási többségük metróval.
Sztrájkoltak szerdán Angliában a tanárok, a közigazgatási tisztviselők és a rezidens orvosok is, inflációkövető béremelést követelve.
Nagy-Britannia évtizedek óta példátlan sztrájkhullámot él át ezekben a hetekben, mindenekelőtt a megélhetési költségek negyven éve nem tapasztalt ütemű emelkedése miatt.
A brit statisztikai hivatal (ONS) adatai szerint októberben 11,1 százalékos, novemberben 10,7, decemberben 10,5 százalékos, januárban 10,1 százalékos volt a tizenkét havi infláció Nagy-Britanniában.
Az elmúlt hetekben is sztrájkoltak a vasutasok, a tanárok, a kórházi ápolók, a mentősök, a buszsofőrök és a határrendészeti dolgozók, és a szakszervezetek további hasonló akciókat hirdettek meg a bérkövetelések teljesítésének elmaradása esetére. Legközelebb, csütörtökön és szombaton ismét a vasutasok tartanak 24 órás munkabeszüntetést.
The unexploded bomb in #GreatYarmouth detonated earlier during work to disarm it. Our drone captured the moment. We can confirm that no one was injured. Public safety has been at the heart of our decision making all the way through this operation, which we know has been lengthy. pic.twitter.com/9SaeYmHkrb
The #M25 remains closed CLOCKWISE at the #A1 (junction 23) this evening as contractors continue to clear all lanes of cooking oil following this morning's accident. Long delays still remain throughout the area pic.twitter.com/e0Mvfo3cbj
— Lee Evans (LGRE) - the official account (@LeeEvansBirding) April 19, 2022
⛔#M25 stays closed Clockwise from J23 #A1M to J25 #A10#Enfield following a collision, shed load + spillage of cooking oil. -Contractors continue to clear the scene. -Trapped traffic near J24 is still being turned back. -Q’s to J22 + on #A1000, #A414 Eastbound, #A406 + #A10. pic.twitter.com/TkzwSoETiW
— BBC Radio London Travel (@BBCTravelAlert) April 19, 2022
Tributes have been paid to the victims of a “heartbreaking and devastating” crash after a school coach trip returning from Exmoor Zoo slid down a 20ft slope in Somerset.