Lopással vádolnak egy turistát Görögországban, miután megpróbált ellopni egy ókori márványdarabot az athéni Akropolisznál. Az esetet egy másik turista vette észre, aki értesítette a hatóságokat.
Letartóztattak egy román turistát kedden az athéni Akropolisznál, miután márványdarabokat próbált ellopni az ókori görög műemlékről.
A 36 éves férfit azután fogták el, hogy egy másik turista észrevette, amint gyanúsan ráteszi a kezét az Akropoliszra vezető kapu maradványaira.
Amikor a rendőrök kérdőre vonták, a turista azt állította, hogy nem tudta, hogy a kődarabok elvétele illegális, és hozzátette, hogy már úgyis letörték az építményt.
A feltételezett tolvaj ellen lopás miatt emeltek vádat, és valószínűleg a görög régiségtörvény alapján fogják felelősségre vonni, amely kimondja, hogy minden ókori kulturális tárgy és tulajdon az állam tulajdona.
Az Akropolisznál történt incidens korántsem az első eset volt, nyáron számos helyen rongáltak meg turisták műemlékeket. Néhány héttel ezelőtt egy turista felmászott Olaszországban a firenzei Neptun-kútra, és letört egy darabot a XVI. századi szoborról.
Júniusban pedig egy turista azzal indította a nyári szezont, hogy saját és barátnője nevét a római Colosseum falába véste, míg egy másik turista a Trevi-kútból akarta feltölteni a kulacsát.
A young man has been found living under the hidden stairs of a shopping mall in #Shanghai for over half a year without anyone knowing. A ergonomic chair, a tent, a table and a computer - he cleaned up the small place and even used an inverter to generate electricity. pic.twitter.com/WF6ZX7SEGe
Kisebb pánik alakult ki a Tel-Aviv melletti Ben Gurion repülőtéren, miután egy amerikai család szuvenírként egy fel nem robbant bombát próbált meg hazavinni – írta a BBC.
A hatóságok szerint a robbanószerkezetet a Golán-fennsíkon találták. A szerkezet Izrael 1967-es hatnapos háborújából maradhatott ott, ekkor foglalta el Izrael a terület nagy részét Szíriától.
Az izraeli YNet hírportál szerint az incidens során a család egyik tagja elővette a hátizsákjából a gránátot, és megkérdezte egy biztonsági tisztviselőt, hogy beteheti-e a bőröndbe.
A tisztviselő elrendelte a közvetlen környezetének kiürítését, de egy másik utas, aki félrehallotta őt, „terroristák lőnek” kiabálásba kezdett, ami tömeges pánikot váltott ki – írta az oldal.
Az izraeli Kan közszolgálati műsorszolgáltató által közzétett videón több tucat ember látható, amint kiabálva menekülnek a reptér check-in területéről. A kialakult káoszban egy ember megsérült, őt kórházba szállították.
„Attól féltem, hogy valaki elkezdett lőni, ezért a check-in felé futottam, megbotlottam egy futószalagon és hat métert repültem” – nyilatkozta az izraeli férfi az YNetnek.
A Ben Guriont a világ egyik legszigorúbban ellenőrzött repülőterének tartják. A járművek és az utazók több biztonsági ellenőrzésen esnek át, mielőtt elérik a terminált és a check-in területet.
Izraelben nagyfokú készültség van érvényben, miután az elmúlt hetekben országszerte több, halálos áldozatokat is követelő támadás történt.
The Italian army carried out a controlled explosion of a World War Two bomb discovered in the country's longest river, the Po, which has dried up in a summer drought https://t.co/6P5xQeSXlVpic.twitter.com/WSXGLOc2Xs
Darya Dugina, daughter of “Putin’s brain” Alexander Dugin, died in the explosion in Moscow. -Darya's body was burned. -Darya got into her father's car, pic.twitter.com/iGI0P43SCD
Climate activists protest against environmental pollution from aviation at Amsterdam's Schiphol Airport in the Netherlands on Saturday, November 5. ?: Piroschka van de Wouw/Reutershttps://t.co/zcta6yYg5Upic.twitter.com/32yvQP8kOQ
Aktuell blockieren Unterstützer:innen der Letzten Generation das Rollfeld des BER. Einige haben sich auf dem Asphalt festgeklebt, andere fahren mit Rad über den Rangierbereich und bringen so den Flugverkehr zum Erliegen. Vor dem Betreten des BER informierten sie die Polizei. pic.twitter.com/c6UGVfPDI9
Unbearably Unexpected: Iraqi Airways Flight Delayed as Furry Stowaway Makes a Daring Escape! Watch the heart-pounding moment as a surprise passenger scampers free just moments before takeoff at Dubai airport. ?✈️ #FurryEscape#AirportAdventures@airlinevideospic.twitter.com/raFF4ja3fW
Climate activists breach security at four German airports, temporarily suspended flights on Thursday morning.
The Last Generation campaign group said in a statement that eight activists had stopped or reduced traffic at the Berlin, Cologne-Bonn, Nuremberg and Stuttgart airports… pic.twitter.com/YTrTXwSMo1
— Breaking Aviation News & Videos (@aviationbrk) August 15, 2024
🚨🇺🇸MASSIVE VEHICLE EXPLOSION NEAR TEXAS AIRPORT—FIREBALL ENGULFS BUILDING, 5 HOSPITALIZED
Firefighters are battling a massive inferno near El Paso International Airport after a reported vehicle explosion at the Sun Metro Transit Operations Center.