Array
(
[count_posts] => 1
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo2OiJwb2RpamkiO31zOjY6Im9mZnNldCI7aTowO3M6OToidGF4X3F1ZXJ5IjthOjE6e2k6MDthOjM6e3M6ODoidGF4b25vbXkiO3M6ODoicG9zdF90YWciO3M6NToiZmllbGQiO3M6MjoiaWQiO3M6NToidGVybXMiO2E6MTp7aTowO2k6NjQwMTE7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 72106
[content] =>

A tálib hatóságok közösség elleni izgatás gyanújával letartóztattak Kabulban egy ismert, kormánykritikus egyetemi tanárt – jelentette be vasárnap a tálibok szóvivője Zabihullah Mudzsáhid.
A tájékoztatás szerint Fáizullah Dzsalal a közösségi médiában olyan tartalmakat tett közzé, amelyek az embereket a rendszer ellen izgatták, illetve megsértette őket méltóságukban.
„Azért tartóztatták le, hogy mások ne tegyenek hasonlóan esztelen kijelentéseket” – tette hozzá Mudzsáhid Twitteren.
A professzor egyebek között azzal vádolta a tálibokat, hogy összejátszanak a pakisztáni titkosszolgálattal (ISI), egy televíziós műsorban pedig azt mondta, hogy a tálib kormányzat birkaként bánik az emberekkel.
Dzsalal egyébként a korábbi, a nyugati országok által támogatott vezetést is többször bírálta.
A letartóztatás hírét megerősítette a professzor felesége, Maszúda Dzsalal is, aki egyebek között arról ismert, hogy az első tálib kormányzat bukása után az egyetlen női induló volt a 2002-es elnökválasztáson, majd jelöltette magát 2004-ben és 2019-ben is.
Nemzetközi emberi jogi szervezetek felszólították Kabult, hogy azonnal engedje szabadon a professzort.
Forrás: hirtv.hu
[type] => post
[excerpt] => A tálib hatóságok közösség elleni izgatás gyanújával letartóztattak Kabulban egy ismert, kormánykritikus egyetemi tanárt - jelentette be vasárnap a tálibok szóvivője Zabihullah Mudzsáhid.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1641750900
[modified] => 1641733918
)
[title] => Afganisztánban letartóztattak egy kormánykritikus egyetemi tanárt
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=72106&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 72106
[uk] => 72152
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 72107
[image] => Array
(
[id] => 72107
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/000-9d26hh-focuspointcut-600100010x314100010-1-scaled.jpg
[original_lng] => 676134
[original_w] => 2560
[original_h] => 1340
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/000-9d26hh-focuspointcut-600100010x314100010-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/000-9d26hh-focuspointcut-600100010x314100010-1-300x157.jpg
[width] => 300
[height] => 157
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/000-9d26hh-focuspointcut-600100010x314100010-1-768x402.jpg
[width] => 768
[height] => 402
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/000-9d26hh-focuspointcut-600100010x314100010-1-1024x536.jpg
[width] => 1024
[height] => 536
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/000-9d26hh-focuspointcut-600100010x314100010-1-1536x804.jpg
[width] => 1536
[height] => 804
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/000-9d26hh-focuspointcut-600100010x314100010-1-2048x1072.jpg
[width] => 2048
[height] => 1072
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/000-9d26hh-focuspointcut-600100010x314100010-1-scaled.jpg
[width] => 2560
[height] => 1340
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1641762073:3
[_thumbnail_id] => 72107
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 2
[views_count] => 3500
[translation_required_done] => 1
[_oembed_f5d184fc1d7875a18025820d74e06327] => Emergency hospital in Kabul says that so far nine injured people have been transferred to the hospital from today’s explosions.#TOLOnews pic.twitter.com/BszuCwL7mo
— TOLOnews (@TOLOnews) November 2, 2021
[_oembed_time_f5d184fc1d7875a18025820d74e06327] => 1641743706
[_oembed_a637ec5554ca2d140e4cabcad149a637] =>
[_oembed_time_a637ec5554ca2d140e4cabcad149a637] => 1641743707
[_oembed_4a849f856e9753c8eb41434714fcbec1] =>
[_oembed_time_4a849f856e9753c8eb41434714fcbec1] => 1641743707
[_oembed_18eb6bfc64d45a7ee76e168d3b9beb06] =>
[_oembed_time_18eb6bfc64d45a7ee76e168d3b9beb06] => 1641743707
[_oembed_1cc19f3f6eab1af838cbf1c994e2f582] => Today, a large number of people are marching in front of the entrance of the Presidential Palace ARG in Kabul Jan, in which a large number of women and youth are participating, chanting slogans in favor of their country and national flag.#IndependenceDayAfghanistan pic.twitter.com/wTIoQ2N0Kc
— Ihtesham Afghan (@IhteshamAfghan) August 19, 2021
[_oembed_time_1cc19f3f6eab1af838cbf1c994e2f582] => 1641743707
[_oembed_b9f39bf5b3f153d79a741f969f4a4746] =>
[_oembed_time_b9f39bf5b3f153d79a741f969f4a4746] => 1641743708
[_oembed_9d3e98170bf28fba66596e4c42a1bcd6] => In a few days I will face trial according on two protocols drawn up by the russian “Center for Combating Extremism”.
My laptop and phone were taken away, but this will not stop me.
I am grateful to everyone who worried about me and wrote words of support. #Crimea pic.twitter.com/vaY78cMJRj
— Lutfiye Zudiyeva (@zudiyeva) February 23, 2024
[_oembed_time_9d3e98170bf28fba66596e4c42a1bcd6] => 1709511048
[_oembed_1bee6d2e560c70620a8541b693778348] => In a few days I will face trial according on two protocols drawn up by the russian “Center for Combating Extremism”.
My laptop and phone were taken away, but this will not stop me.
I am grateful to everyone who worried about me and wrote words of support. #Crimea pic.twitter.com/vaY78cMJRj
— Lutfiye Zudiyeva (@zudiyeva) February 23, 2024
[_oembed_time_1bee6d2e560c70620a8541b693778348] => 1719588670
[_algolia_sync] => 1202745629001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 64012
[1] => 8275
[2] => 64011
)
[tags_name] => Array
(
[0] => kormányellenes kijelentések
[1] => tálibok
[2] => tanár letartóztatása
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 64011
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => podiji
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 64011
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => podiji
)
[_domains] => Array
(
[podiji] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)