Az amerikai parti őrség felszínre hozta a júniusban a Titanic roncsai közelében szerencsétlenül járt mélytengeri búvárhajó még tenger fenekén fekvő roncsait, valamint az öt áldozat maradványait is sikerült kiemelni.
A hatóság közleménye szerint a roncsok kiemelését és elszállítását a Titan névre keresztelt 6,7 méter hosszú jármű titánból készült zárózsilipjének felszínre hozásával befejezték.
A emberi maradványokat nagy körültekintéssel emelték ki a búvárhajó belsejéből, majd orvosszakértők szállították el.
A katasztrófa vizsgálatának további lépéseiről később döntenek, a körülmények vizsgálatában rész vesz az Egyesült Államok és Kanada közlekedésbiztonsági szervezete.
A parti őrség korábbi közleménye szerint az amerikai haditengerészettel kötött megállapodás alapján végezték el a kiemelést, mintegy 3800 méter mélységben, a Titanic roncsaitól mintegy 500 méterre.
A Titan mélytengeri búvárhajó egy magánvállalkozás tulajdonában volt, és június 18-án merülés közben roppant össze több ezer méter mélységben öt emberrel a fedélzetén, miközben a Titanic roncsait közelítette meg.
A csempészek a Csendes-óceánon keresztül próbálták eljuttatni a drogot Közép-Amerikába, amikor rajtuk ütöttek a hatóságok. Három kolumbiai férfit őrizetbe is vettek. A hivatalos jelentés szerint 103 millió amerikai dollár, vagyis több mint 35 milliárd forintos veszteség érte a kábítószer-kereskedőket. Bár a kolumbiai hatóságok évtizedek óta próbálják felszámolni a drogkartelleket, a dél-amerikai ország továbbra is a világ egyik legnagyobb kokaingyártója. A szállítmányokat pedig főként Európában és Észak-Amerikában adják el.
Nuestro trabajo comprometido con la Patria, está consiguiendo resultados históricos en la lucha contra el narcotráfico. Informamos al pueblo boliviano y a la comunidad internacional que incautamos 8,7 toneladas de cocaína que tenían como destino Países Bajos (Europa), mismos que… pic.twitter.com/I3WTeYP6ua
— Luis Alberto Arce Catacora (Lucho Arce) (@LuchoXBolivia) January 5, 2024
The crew of the U.S. Coast Guard Cutter Margaret Norvell seized over a ton of cocaine with an estimated street value of more than $32.2 million dollars on Tuesday, according to authorities. https://t.co/zjts4Boufq
Hurricane Debby blew 25 packages of cocaine (70 lbs.) onto a beach in the Florida Keys. Good Samaritan discovered the drugs & contacted authorities. U.S. Border Patrol seized the drugs, which have a street value of over $1 million dollars.#Hurricane#Debby#Florida#floridakeyspic.twitter.com/nsjKu6qm8V
Gisteravond hielden we een 30-jarige man uit Frankrijk aan in Rotterdam. Hij reed in een busje met Frans kenteken op de A29 t.h.v. Numandsdorp en vertoonde verdacht (rij)gedrag. Daarop hielden wij de bestuurder staande en vroegen om uitleg. pic.twitter.com/T48OSJYeDM
— Politie Eenheid Landelijke Expertise en Operaties (@Pol_Exp_Ope) December 14, 2024
Megtalálták az elsüllyedt indonéz tengeralattjáró maradványait, 850 méterrel a tengerszint alatt. A hajótest legalább három darabra tört, jelentették be a hadsereg és a tengerészet képviselői vasárnap, írta meg a Inquirerre hivatkozva az Index.
Az indonéz elnök a nap folyamán, még a felfedezés előtt bejelentette, hogy befejezettnek nyilvánítják az indonéz hadsereg Bali szigetétől északra eltűnt tengeralattjárójának keresését. Egyszersmind részvétét fejezte ki a fedélzeten tartózkodó 53 ember hozzátartozóinak.
„A katonaság és a haditengerészet megváltoztatta a KRI Nanggala–402 tengeralattjáró státusát” – mondta újságíróknak Joko Widodo elnök. A 44 éves hadi eszközt „a kapcsolat megszakadt” címen tartották nyilván, amióta szerdán eltűnt. Ezt változtatták most az „elsüllyedt” kategóriára.
„Mi, indonézek mindannyian mély szomorúságunkat fejezzük ki e miatt a tragédia miatt, elsősorban a legénység családtagjainak” – fűzte hozzá az államfő.
A KRI Naggala–402-ről származó tárgyak bemutatása Balin 2021. április 24-én Fotó: NurPhoto / Getty Images Hungary
Szombaton a kutatócsoportok a merüléshez közel megtaláltak a tengeralattjáróról származó néhány tárgyat, többek között imaszőnyegdarabokat és a periszkóp zsírozásához használt kenőanyag palackját.
Előzőleg érzékelők 850 méteres mélységben lokalizálták a tengeralattjárót, amelynek maximális merülési mélysége 500 méter. Szakértők szerint a tengeralattjáró darabokra törhetett.
A tengeralattjáró utáni kutatás több mint egytucatnyi helikopterrel és hajóval folyt, amerikai, ausztrál, szingapúri, malajziai és indiai segítséggel.
Az 1970-es évek végén Németországban gyártott, KRI Nanggala–402 típusú hadi járművel mintegy 95 kilométerre a parttól vesztették el a kapcsolatot, amikor Bali szigete mellett éppen torpedógyakorlatot folytatott.
Az indonéz elnök bejelentette vasárnap, hogy befejezettnek nyilvánítják az indonéz hadsereg Bali szigetétől északra eltűnt tengeralattjárójának keresését. Egyszersmind részvétét fejezte ki a fedélzeten tartózkodó 53 ember hozzátartozóinak.
„A katonaság és a haditengerészet megváltoztatta a KRI Nanggala 402 tengeralattjáró státusát” – mondta újságíróknak Joko Widodo elnök. A 44 éves hadi eszközt „a kapcsolat megszakadt” címen tartották nyilván, amióta szerdán eltűnt. Ezt változtatták most az „elsüllyedt” kategóriára.
„Mi indonézek mindannyian mély szomorúságunkat fejezzük ki emiatt a tragédia miatt, elsősorban a legénység családtagjainak” – fűzte hozzá az államfő. Szombaton a kutatócsoportok a merüléshez közel megtaláltak a tengeralattjáróról származó néhány tárgyat, többek között imamatracdarabokat és a periszkóp zsírozásához használt kenőanyag tubusát.
Előzőleg érzékelők 850 méteres mélységben lokalizálták a tengeralattjárót, amelynek maximális merülési mélysége 500 méter. Szakértők szerint a tengeralattjáró darabokra törhetett.
A tengeralattjáró utáni kutatás több mint egy tucatnyi helikopterrel és hajóval folyt, amerikai, ausztrál, szingapúri, malajziai és indiai segítséggel. Az 1977-es, német gyártmányú KRI Nanggala 402 tengeralattjáró 1981 óta tartozott a délkelet-ázsiai szigetország flottájához. A tengeralattjárón 2010 és 2012 között teljes körű felújítást végeztek egy dél-koreai hajógyárban.
Minden valószínűség szerint az eltűnt indonéz tengeralattjáróhoz köthető roncsokat találtak a tengerben, közölte Yudo Margono, az indonéz haditengerészet vezetője szombati sajtótájékoztatóján – számolt be a 24.hu.
A talált maradványok között van egy üveg zsír, egy torpedóvető darabja, egy fémcső, egy imaszőnyeg és üzemanyag is. Utóbbi a víz felszínén lebegett azon a területen, ahol 850 méter mély az óceán.
A korábbi küldetéseken részt vevők megerősítették, hogy a roncsok a KRI Nanggala-402 nevű tengeralattjáróról származnak. Az üveg zsír is pont ugyanolyan, mint amivel a tengeralattjáró periszkópját szokták átkenni.
Yudo szerint nem történt robbanás a tengeralattjárón, de a rá nehezedő nyomás miatt repedés keletkezhetett a szerkezetén, így kerülhettek ki a beazonosított tárgyak.
A tengeralattjárót mostantól már nem eltűntként, hanem elsüllyedtként tartják számon.
Még ha épp is maradt volna a jármű, akkor is csak szombatig lett volna elegendő oxigén a fedélzetén tartózkodó 53 fős személyzet számára.
??⚡️✈️All Crew Members From Crashed Russian An-26 Plane Perished, Remains Found
The plane with six people on board disappeared from radars on 22 September. The wreckage was later found near a ski resort in the Khabarovsk Region.#Russiapic.twitter.com/HowxOWscB1
Wreckage of disappeared An-26 plane found in Russia's Khabarovsk territory. The wreckage of what is believed to be the disappeared An-26 plane was found on Thursday near the Spartak ski resort in #Russia's Khabarovsk Territory, a source told Sputnik. pic.twitter.com/WtjCyMdZ0P
Wreckage of disappeared An-26 plane found in Russia's Khabarovsk territory. The wreckage of what is believed to be the disappeared An-26 plane was found on Thursday near the Spartak ski resort in #Russia's Khabarovsk Territory, a source told Sputnik. pic.twitter.com/WtjCyMdZ0P
53 emberrel a fedélzetén pihenhet a tengerfenéken. Hétszáz méteres mélységben lehet a víz alatt az az indonéz tengeralattjáró, amely Bali partjainál tűnt el 53 emberrel a fedélzetén – közölte csütörtökön az ország haditengerészete.
A német gyártmányú KRI Nanggala-402 típusú hadijárművel mintegy 95 kilométerre a parttól vesztették el a kapcsolatot. A tengeralattjáró Bali szigetétől északra, szerdán a kora reggeli órákban, torpedógyakorlatot folytatott.
A legénység 53 tagjának sorsa ismeretlen.
A haditengerészet szóvivője, Julius Widjojono admirális azt mondta, hogy a tengeralattjáró gyaníthatóan 600-700 méteres mélységben van. Hozzátette, úgy tervezték, hogy 250-500 méteres mélységig merüljön. Ezen túlmenően azonban már veszélyes lehet a jármű számára a mélység.
Úgy vélekedett, hogy a nagy víznyomás hatására megrongálódott a tengeralattjáró üzemanyagtartálya. A keresésben négy hadihajó vesz részt, további kettő pedig, közte egy malajziai, úton van a feltételezett helyszínre – mondta.
A hadsereg közölte, hogy Szingapúr és Ausztrália segítségét kérte, mivel ezen országoknak vannak a feladatra megfelelő mentőhajóik.
A védelmi minisztérium szerdán késő este jelentette be, hogy a légi megfigyelést végző egyik helikopter olajfoltot fedezett fel azon a helyen, ahol a tengeralattjárót utoljára észleltek.
Az indonéz hadsereg tavalyi közlése szerint állományukban öt tengeralattjáró van, de kettő már nem állt szolgálatban.
A Nanggala-402-t a németországi Kielben gyártották az 1970-es évek végén.
Gyakorlatozás közben szerdán eltűnt az indonéz haditengerészet egyik tengeralattjárója és vele együtt az 53 fős legénység, írja a Sky.
A tengeralattjáró torpedókilövéseket hajtott végre Bali szigetétől 90 kilométerre, amikor elvesztették vele a kapcsolatot. Az indonéz haditengerészet hadihajókat küldött az eltűnt tengeralattjáró felkutatására, Ausztrália és Szingapúr segítéségét is kérték a kereséshez.
A német gyártmányú, közel 1400 tonnás tengeralattjáró 1978-ban épült, 2012-ben esett át egy nagyobb felújításon. Indonéziának összesen 5 darab tengeralattjárója van, ebből ez az egyik.
Kábítószercsempészetre alkalmas, házi készítésű tengeralattjárót foglaltak le Spanyolországban – írja a BBC.
Egy házi készítésű, kábítószercsempészetre alkalmas tengeralattjárót foglalt le a spanyol rendőrség Málagában, egy ipari raktárban.
A kilenc méter hosszú tengeralattjáróban két tonna kábítószer fér el.
A foglalás egy nagyobb akció keretében történt, amelynek része még öt másik ország és az Europol is. Csak Spanyolországban 52 embert tartóztattak le, sok hasist és kokaint is lefoglaltak, valamint lebontottak egy droglabort is.
AKCIJA "187": ⬇️@PolicijaCG u saradnji sa @CgUprava zaplijenila 1⃣.2⃣0⃣5⃣ pakovanja opojne droge kokain u mjestu Mojanovići, u Zeti, ukupne težine preko 1⃣ tone. Droga je pronađena u pošiljci banana. Dvije osobe lišene su slobode.@MupCgpic.twitter.com/r4bA5lAKcW
Le 17 octobre 2021, un navire transportant 2026 kg de cocaïne pure a été intercepté par les vedettes Lac Retba et Cachouane de la Marine nationale sénégalaise à 363km de Dakar avec l'appui de l'avion de patrouille maritime Casa 235 de l'Armée de l'Air et du Falcon-50 français. pic.twitter.com/darEZqak6K
Record #DrugBust | #HKPF SEIZED 1266KG suspected #ketamine worth HK$840M (largest-ever single seizure) & ARRESTED 4 men (3 local+1 Indian) on suspicion of trafficking in a dangerous #drug in land-sea op mounted by Narcotics Bureau+Special Duties Unit+#MarinePolice. pic.twitter.com/BV04O4DlTF
•إحباط تهريب أكثر من 13 طناً من أقراص الكبتاجون المخدرة موزعة في 5 حاويات. •قيمتها السوقية تجاوزت الـ 3 مليارات درهم. •العصابة الإجرامية حاولت تهريب المواد المخدرة عبر دسها في 651 باب و 432 لوح ديكور. •ألقي القبض على أفراد العصابة الإجرامية الستة متلبسين.
Spanyolország északnyugati részén, Aldánban figyeltek fel a helyi rendőrök egy furcsa tengeri járműre az Atlanti-óceán partján, egy öbölben, melynek tetejéből három férfi mászott ki. A 66 láb hosszú jármű lassan visszaereszkedett a felszín alá, amikor a férfiak kiúsztak a part felé, ahol a rendőrök kettőt el is fogtak közülük.
Két nap után sikerült elvontatni a furcsa járművet a kikötőbe, melynek belsejében mintegy 100 millió dollár értékű kokaint találtak. Az, hogy a csempészek már saját tengeralattjárószerű járművet használnak a kokain Dél-Amerikából Európába történő eljuttatásához, jól mutatja a drogkereskedelem üzleti nagyságrendjét. Az amerikai drogellenes hivatal szerint a drogkereskedelem piaci nagyságrendje már meghaladja az Egyesült Államok teljes gazdaságának teljesítményét.
Az elfogott jármű ugyan nem tekinthető valódi tengeralattjárónak, mert nem mélyen a felszín alatt közlekedik, hanem a vízfelszín közelében, de az alatt mozog, így közel észrevehetetlen.
International Law Enforcement Operation Targeting Opioid Traffickers on the Darknet Results in over 170 Arrests Worldwide & the Seizure of Weapons, Drugs & over $6.5 Millionhttps://t.co/D2AZzLijAkpic.twitter.com/SNLkEhvgEA
Op 27/10 vond FGP Limburg 11,5ton cocaïne in 5 containers schroot. Dit is wereldwijd de grootste overzeese inbeslagname! Dankzij dit onderzoek hebben we op 1 jaar tijd 14.95 ton zuivere cocaïne afgenomen van een criminele organisatie, goed voor 450 miljoen euro. Ism @FODFinancienpic.twitter.com/gUAnOfkTBY
Kábítószerrel megrakott autó Röszkén???A pénzügyőrök egy osztrák autót ellenőriztek Röszkén. A bolgár sofőr nem jelentett be vám- és adóköteles árut.Munkatársaink a nyilatkozatot elfogadták, de kockázatelemzés alapján tételes vizsgálat mellett döntöttek. A pénzügyőrök a pótkerék kipakolása után, a műanyag gyári borítás alatt és a küszöböknél átalakítás nyomaira bukkantak. A rejtekhelyekről 33 vákuumfóliázott csomagban, csaknem 15 kilogramm növényi törmelék került elő, amire a marihuána-teszt pozitívan reagált.Munkatársaink a több mint 37 millió forint feketepiaci értékű kábítószergyanús anyagot és a sofőrt feljelentéssel átadták a rendőrségnek.
AKCIJA "187": ⬇️@PolicijaCG u saradnji sa @CgUprava zaplijenila 1⃣.2⃣0⃣5⃣ pakovanja opojne droge kokain u mjestu Mojanovići, u Zeti, ukupne težine preko 1⃣ tone. Droga je pronađena u pošiljci banana. Dvije osobe lišene su slobode.@MupCgpic.twitter.com/r4bA5lAKcW
Le 17 octobre 2021, un navire transportant 2026 kg de cocaïne pure a été intercepté par les vedettes Lac Retba et Cachouane de la Marine nationale sénégalaise à 363km de Dakar avec l'appui de l'avion de patrouille maritime Casa 235 de l'Armée de l'Air et du Falcon-50 français. pic.twitter.com/darEZqak6K
Record #DrugBust | #HKPF SEIZED 1266KG suspected #ketamine worth HK$840M (largest-ever single seizure) & ARRESTED 4 men (3 local+1 Indian) on suspicion of trafficking in a dangerous #drug in land-sea op mounted by Narcotics Bureau+Special Duties Unit+#MarinePolice. pic.twitter.com/BV04O4DlTF
•إحباط تهريب أكثر من 13 طناً من أقراص الكبتاجون المخدرة موزعة في 5 حاويات. •قيمتها السوقية تجاوزت الـ 3 مليارات درهم. •العصابة الإجرامية حاولت تهريب المواد المخدرة عبر دسها في 651 باب و 432 لوح ديكور. •ألقي القبض على أفراد العصابة الإجرامية الستة متلبسين.