A parajdi sóbányánál történt katasztrófa következtében tovább emelkedett a Kis-Küküllő sótartalma az erdélyi Balázsfalva térségében, emellett a Nagy-Küküllő mihálcfalvi, valamint a Maros gyulafehérvári szakaszán is a megengedettnél magasabb sókoncentrációt mértek – számolt be róla vasárnap a román Agerpres hírügynökségre hivatkozva az MTI.
A Fehér megyei prefektusi hivatal tájékoztatása szerint vasárnap a Kis-Küküllő vizének sótartalma 1900, a Nagy-Küküllőé 867, a Marosé pedig 403 milligramm volt literenként az említett mérőállomásokon.
A Fehér megyei gazdákat már szombaton figyelmeztették a hatóságok, hogy sem a Kis-Küküllő, sem a Nagy-Küküllő vize nem alkalmas állatok itatására vagy öntözésre.
Azt is közölték, hogy a sókoncentráció hígítására a hatóságok ellenőrzötten vizet engednek ki a bözödújfalusi, a zetelaki és az ompolykisfaludi víztározóból.
A Maszol.ro hírportál beszámolója szerint a Maros Vízügyi Igazgatóság (ABA Mures) továbbra is a tározókból leeresztett édesvízzel hígította a sókoncentrációt a Kis-Küküllőn, azonban csökkentette a tározókból leeresztett vízhozamot, a tavak szintjének csökkenése miatt.
Az ökológiai katasztrófát az elárasztott parajdi sóbányából a Korond-patak vizébe kerülő nagy mennyiségű só okozta.
A katasztrófavédelem és a vízügyi hatóságok a hétvégén több szivattyút is üzembe helyeztek a bánya térségében, amelyekkel átemelik a Korond-patak vizének egy részét, hogy kevesebb sós víz kerüljön a pataknak a bánya alatti szakaszába.
A vizet az önkormányzati út árkán keresztül vezetik el, és a sóhegy alatti alsó szakaszon eresztik ki. Ezek az intézkedések jelentős mértékben csökkentették a víz sókoncentrációját. A vízminőséget 15 ponton monitorozzák, naponta kétszer.
A Maszol arról is beszámolt, hogy a Kis-Küküllő magas sótartalma okozta ökológiai katasztrófa miatt megközelítőleg 200 kilogramm halivadékot helyeztek át a hatóságok a Kis-Küküllőből – Makfalva és Hármasfalu környékéről – a Szolokma-patakba.
A monitorozás és az áttelepítés vasárnap is folytatódott.
A lakosság ivóvízellátása érdekében a Maros megyei katasztrófavédelem 534 ezer liter vizet szállított az érintett területekre, amelyből 223 ezer liter ivóvíz, 271 ezer liter háztartási használatra alkalmas víz, és 40 ezer liter állatok itatására szánt víz. A katasztrófa sújtotta térségbe Temes, Bukarest-Ilfov, Szilágy, Szeben, Máramaros, Bihar, Brassó, Suceava, Neamt megyéből tartálykocsikban érkezett vízutánpótlás.
Mircea Fechet román környezetvédelmi miniszter szombati terepszemléje alkalmával azt mondta: továbbra is aggasztóan magas a sókoncentráció mind a Korond-patak és a Kis-Küküllő, mind a Nagy-Küküllő és a Maros vizében. Mivel a Maros magas sótartalmú vize a folyó magyar szakaszát is érinteni fogja, ezért pénteken a magyar hatóságokat is tájékoztatták a veszélyről.
Előzetes információk szerint az orosz fegyveres erők 205. gépesített lövészdandárja robbantotta fel a Kahovkai Vízerőművet – jelentette ki Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója kedden egy tévéműsorban.
„Hírszerzésünk már szolgáltat adatokat arról, hogy ki tette ezt az orosz katonai alakulatokból: a 205. gépesített lövészdandár” – mondta a tisztségviselő. Podoljak emlékeztetett arra, hogy a genfi egyezmények szerint egy vízerőmű „felrobbantása kétségtelenül tömegpusztító fegyverek válogatás nélküli használatának” minősül.
Az Ukrajinszka Pravda hírportál megjegyezte, hogy az orosz erők 205. gépesített lövészdandárjának katonái hosszú ideig tartózkodtak a Kahovkai Vízerőmű területén. A dandár az első csecsenföldi háborúban való részvételéről ismert, és mottója: „205 brigád, még a pokolból is visszatérünk.” Most többnyire mozgósított emberek harcolnak az alakulatban Oroszország különböző részeiből.
A dandár parancsnoka a 40 éves Eduard Sandura alezredes – tette hozzá az ukrán hírportál.
Olekszandr Prokugyin, a dél-ukrajnai Herszon megye kormányzója szintén a tévéműsorban közölte, hogy már kora reggel nyolc települést és a megyeszékhely, Herszon városának egy lakóövezetét teljesen vagy részben elöntötte a víz a Kahovkai Vízerőmű orosz megszállók általi felrobbantása következtében.
Hozzátette: szervezik az elöntött települések lakóinak buszokkal történő evakuálását Herszon városába, illetve a szomszédos Mikolajiv megye központjába, onnan pedig a nyugat-ukrajnai Hmelnickijbe, Odesszába, az ország középső részében, Kirovohrad megyében lévő Kropivnickijbe, továbbá Kijevbe és Ukrajna más városaiba.
Az ukrán katasztrófavédelem tájékoztatása szerint helyi idő szerint 15 óráig mintegy 1300 embert menekítettek ki a helyi hatóságok az országos rendőrség munkatársainak és önkénteseknek a segítségével. Natalia Humenyuk, az ukrán déli műveleti parancsokság sajtóközpontjának vezetője közben sajtótájékoztatóján a Dnyeper folyó balpartján kialakult helyzetről szólva kijelentette: Oroszország elnémította a kommunikációs összeköttetéseket, hogy az emberek ne kerülhessenek kapcsolatba az Ukrajna által ellenőrzött területtel, és ne kapjanak onnan hozzáértő tanácsokat a túlélésre.
A Kahovkai Vízerőmű felrobbantása miatt legalább 150 tonna motorolaj került a Dnyeper folyóba és komoly veszélye van annak, hogy még további 300 tonna kerülhet bele. Az árvíz nyolcvan települést fenyeget – jelent meg Volodimir Zelenszkij elnök honlapján, miután az államfő rendkívüli ülésre hívta össze az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) tagjait.
Az eddigi értesülések szerint a robbantásnak nincsenek sem civil, sem katonai áldozatai.
A védelmi tanács elrendelte a civilek evakuálását a veszélyeztetett zónákból, és a kahovkai tározótól függő települések ivóvízzel való ellátását.
Dmitro Kuleba külügyminiszter szörnyű háborús bűnnek és valószínűleg az elmúlt évtizedek legnagyobb, Európában bekövetkezett ember okozta katasztrófájának nevezte a Kahovkai Vízerőmű elleni orosz támadást.
Russia’s deliberate and long-planned destruction of the Kakhovka dam results in regional ecocide. Entire ecosystems are being irreversibly harmed. We urge states and international organisations to condemn Russia and join @ZelenskyyUa’s Peace Formula item “Prevention of ecocide”.
„Oroszország lerombolta a kahovkai gátat, ami az elmúlt évtizedek talán legnagyobb ember okozta katasztrófáját okozta Európában, és civilek ezreinek életét veszélyezteti. Ez egy szörnyű háborús bűn. Az egyetlen módja annak, hogy megállítsák Oroszországot, a 21. század legnagyobb terroristáját az, ha kiüldözik Ukrajnából” – írta a tárcavezető a Twitteren.
Kuleba közölte még: felháborította, hogy egyes nyugati tömegtájékoztatási eszközök Ukrajna esetleges felelősségére utaltak a Kahovkai Vízerőmű felrobbantásáért.
„Egyes médiumok közzétették, hogy Kijev és Moszkva egymást vádolják a kahovkai gát lerombolásával, ez bennem felháborodást vált ki, mert ez a tényeket és a propagandát egy szintre állítja” – fogalmazott a miniszter. Hangsúlyozta, hogy Ukrajna hatalmas humanitárius és környezeti válsággal néz szembe.
Denisz Smihal miniszterelnök nyilvánosságra hozta az illetékes állami bizottság által meghatározott elsődleges feladatokat. Szavai szerint prioritást élvez a lakosság evakuálása, az ivóvíz biztosítása, és a zaporizzsjai atomerőmű biztonságos működésének szavatolása, ugyanis a kahovkai víztározó látja el hűtővízzel a nukleáris létesítményt. A kormányfő kiemelte, hogy a zaporizzsjai atomerőműben a helyzet egyelőre ellenőrzés alatt áll.
„Fontos viszont, hogy megelőzzük a legrosszabb forgatókönyv kialakulását” – tette hozzá. Tájékoztatott arról, hogy helyi idő szerint 13 órakor különvonatok is indulnak a veszélyeztetett települések lakóival Ukrajna más régióiba.
Andrij Nyebitov Kijev megyei rendőrfőnök közben arról számolt be, hogy a főváros környékét keddre virradóan újabb orosz rakétatámadás érte, aminek következtében egy kollégium épülete és több mint húsz gépjármű rongálódott meg. Személyi sérülésekről nem érkezett jelentés.
[type] => post
[excerpt] => A Kahovkai Vízerőmű felrobbantása miatt legalább 150 tonna motorolaj került a Dnyeper folyóba és komoly veszélye van annak, hogy még további 300 tonna kerülhet bele. Az árvíz nyolcvan települést fenyeget – jelent meg Volodimir Zelenszkij elnök.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1686085620
[modified] => 1686085438
)
[title] => Kahovkai katasztrófa: 150 tonna motorolaj került a Dnyeperbe, 80 települést fenyeget az áradás
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=119280&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 119280
[uk] => 119284
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 119281
[image] => Array
(
[id] => 119281
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/a7a625a715c4ff913ac7c20a05b15002.jpg
[original_lng] => 83527
[original_w] => 1090
[original_h] => 618
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/a7a625a715c4ff913ac7c20a05b15002-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/a7a625a715c4ff913ac7c20a05b15002-300x170.jpg
[width] => 300
[height] => 170
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/a7a625a715c4ff913ac7c20a05b15002-768x435.jpg
[width] => 768
[height] => 435
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/a7a625a715c4ff913ac7c20a05b15002-1024x581.jpg
[width] => 1024
[height] => 581
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/a7a625a715c4ff913ac7c20a05b15002.jpg
[width] => 1090
[height] => 618
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/a7a625a715c4ff913ac7c20a05b15002.jpg
[width] => 1090
[height] => 618
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/a7a625a715c4ff913ac7c20a05b15002.jpg
[width] => 1090
[height] => 618
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1686075879:8
[_oembed_60e602e333d57c67d37cf52fbcbdc42c] =>
Russia’s deliberate and long-planned destruction of the Kakhovka dam results in regional ecocide. Entire ecosystems are being irreversibly harmed. We urge states and international organisations to condemn Russia and join @ZelenskyyUa’s Peace Formula item “Prevention of ecocide”.
New satellite imagery of the Khakovka dam from June 5 shows evidence that a section of the roadway and sluice gates had been recently damaged or destroyed.
Am heutigen Sonntag gibt die Polizei Wien überraschend eine Pressekonferenz. Laut Verfassungsschutz konnte ein Terroranschlag auf die Regenbogenparade in Wien verhindert werden. https://t.co/UKBuhW6lVM
VIDEO | Several cars were damaged in Delhi's Kalkaji area after a portion of wall of Deshbandhu college collapsed amid heavy rains in the city. pic.twitter.com/fmBEwJdL3e
The bodies of six people trapped in a tunnel submerged by heavy rains in central South Korea were retrieved on Sunday, firefighting authorities said, taking the death toll from days of… pic.twitter.com/tJ7hPPGbbI
Ankara kızılay da içisleri bakanlığı önünde alçak saldırı da 2 terörist gebertildi, Masum insanların canına kast eden bu Lanet İnsanları Allah Kahhar ismiyle Kahretsin.#patlama#bombapic.twitter.com/6gXLEnRvwv
#Polska#Poland#Russia#Warszawa ❗⚡? ?? An unidentified man standing at the monument to the victims of the #Smoleńsk* tragedy, in central #Warsaw, is claiming he has a bomb. The police cordoned off the area. He is holding an unidentified object in his left hand.
Multiple Dead And Injured In Blast At Mosque In Pol-e-Khomri, Afghanistan - Director Of Baghlan Information and Culture Department, Afghanistan.#Afghanistanpic.twitter.com/mLwpTGAq2p
PICTURES:Burst riverbanks are causing turmoil in DR Congo's capital Kinshasa, with dark and foul-smelling water pouring into homes across working-class neighborhoods in the central African city.#NTVNewspic.twitter.com/y9X56peh7q
Russia’s deliberate and long-planned destruction of the Kakhovka dam results in regional ecocide. Entire ecosystems are being irreversibly harmed. We urge states and international organisations to condemn Russia and join @ZelenskyyUa’s Peace Formula item “Prevention of ecocide”.
La Grande-Motte , Incendie devant la synagogue, deux véhicules ont pris feu, dont l'un contenait une bouteille de gaz. Je condamne fermement ces actes, dis non à l'antisémitisme, et apporte mon soutien au policier municipal blessé lors de l'explosion. https://t.co/EQGwJqGh5k
Scenes of #flooding in Modigliana in the Emilia-Romagna region of NE Italy this evening. Was only in May last year the town saw severe flooding. This, along with the central European floods earlier in the week, surely ringing alarm bells? pic.twitter.com/LN01dqiS2W
🔴 EN DIRECTO | Alerta en Madrid: gran crecida del río Manzanares por las fuertes lluvias
☔ La borrasca Martinho alcanza su punto fuerte en la comunidad. Te informamos de las carreteras cortadas hoy y del desembalse de pantanos: https://t.co/slesycn5OZhttps://t.co/Ka2nW3kFug
Automašīnas sprādzienā Maskavas apgabala Balašihā miris Krievijas Ģenerālštāba Galvenās operatīvās direkcijas vadītāja vietnieks ģenerālis Jaroslavs Moskaļiks. pic.twitter.com/7MiNHU7EwQ
18-jähriger Vorzeigeschüler mit ägyptischen Wurzeln soll Hang zu Bombenbau gehabt haben. Ermittler verhafteten den Burschen in einem türkischen Buchladen ... https://t.co/rXK2fNq2Sjpic.twitter.com/JXEtX9QWcp
Wow! ❄️ Parts of South Africa woke up to a stunning snowy landscape today as a powerful cold front rolls through. From snow-covered cars to frosted rooftops, nature's putting on a show! Stay warm, SA! #SouthAfrica#Snow#ColdFrontpic.twitter.com/8deyQStIOS
Az Egyesült Államok középnyugati és déli államaiban összesen három halálos áldozatot követeltek és súlyos károkat okoztak a viharok, az árvíz sújtotta Mississippi állam kormányzója vészhelyzetet hirdetett Jacksonban az áradás utáni ivóvíz-hiányt miatt, ahol a legnagyobb vízmű felmondta a szolgálatot.
Michigan és Arkansas államokban a vihar három ember életébe került, szélvihar tépett le elektromos vezetékeket, ami miatt otthonok és üzemek ezreiben nem volt áram, több iskolában pedig elmaradt az oktatás. A Michigan-i Monroe városában egy 14 éves lányt egy leszakadt villanyvezetékből ért halálos áramütés házuk udvarán. Detroit közelében két kisgyereket is áramütéssel vittek kórházba, miután megfogtak egy leszakadt vezetéket.
Mississippiben Tate Reeves kormányzó bejelentette, hogy az állam fővárosában, Jacksonban nincs megbízható vízszolgáltatás, a tisztító létesítmény hibája miatt túlságosan alacsony a víznyomás, próbálnak olyan vállalkozót találni, aki el tudja végezni a munkát.
A kormányzó még helyi idő szerint hétfő esti sajtótájékoztatóján „csaknem lehetetlennek” nevezte, hogy a vízkezelő-létesítményt sikerül üzemképesen tartani, ami miatt „csaknem bizonyosnak” mondta, hogy Jackson városában a következő hetekben, vagy hónapokban nem tudnak csapvizet előállítani, ha csak nem áll be gyors javulás. Elkezdtünk felkészülni arra a forgatókönyvre, hogy Jackson ivóvíz nélkül marad huzamosabb ideig – fogalmazott. Kedden újabb közleményben ígérte meg, hogy próbálnak megoldást találni a problémára.
A város ivóvizével nem a most levonult árvíz okozta az első gondokat. A helyi egészségügyi hatóságok már hónapokkal ezelőtt arra hívták fel a lakosság figyelmét, hogy fogyasztás előtt forralják fel a vizet, mert a zavaros víz emésztési problémákhoz vezethet.
Jackson polgármestere, Chokwe Antar Lumumba arra hivatkozott, hogy a szakemberhiány, valamint az éveken át elmulasztott karbantartás vezetett a jelen állapotokhoz. Jackson városánál hétfőn tetőzött az elmúlt időszak esőzései nyomán megáradt Pearl folyó, ami végül a félelmeket megcáfolva nem öntött el lakóépületeket a városban, az állam más részein azonban komoly károkat okozott.
Miközben az ország középső és déli részén a viharok, az esőzések és áradások okoznak károkat, aközben délnyugaton, Kalifornia jó részén egy minden korábbinál komolyabb hőhullám érkezésére hívták fel a figyelmet. Az időjárás előrejelző központ (Weather Prediction Center) adatai szerint az állam több pontján napokig 43 fok fölött maradhat a nappali csúcshőmérséklet. A hőségriasztás összesen mintegy 55 millió embert érint Kaliforniában és a nyugati partvidék más államaiban is.
A Florida highway was temporarily closed after a semitrailer carrying cases of Coors Light crashed and turned the roadway into a silver sea of beer cans. https://t.co/7HMhhXKa8lpic.twitter.com/pay87q9grL
#UPDATE A Chesapeake police spokesperson tells us at this point he believes no more than 10 people have died. It’s unclear if the shooter was an employee. The shooter is now deceased. Officers are walking through the Walmart super center checking for victims. @WAVY_Newspic.twitter.com/gZs4CDV0q8
UPDATE: Suspect in custody. Please continue to avoid the area while we process the scene. We will tweet when the intersection is back open pic.twitter.com/IJ8pMq4C2v
Update - Gaithersburg, Maryland, @MontgomeryCoMD small plane into powerlines & tower plow, suspended about 100 feet in the air, two persons on board uninjured at this time, @mcfrs on scene, Widespread power outages, some roads closed in area, https://t.co/VRLGfpyFaApic.twitter.com/3iCMW0v94j
?#UPDATE: Rescue operations are currently underway to rescue both pilot and two passengers as they are up 100 feet from the ground with the powerlines still having high electricity so far about 86,000+ residents currently without power … pic.twitter.com/jA7yUa8gMm
Update / small Plane crash into power lines in Gaithersburg area, plane, 2 occupants on plane are OK, plane was headed towards (landing) Montgomery Airpark, Airpark is now closed to air traffic @MontgomeryCoMDhttps://t.co/VkITa378jCpic.twitter.com/UMYbeSJt9l
Dozens of emergency crews are responding to a small aircraft that has crashed into high voltage powerlines, causing massive power outages too 80,000 peop… pic.twitter.com/LgRRD433MI
One person was killed in a bus rollover, according to Brandeis University, which chartered the bus. The accident happened near the Brandeis campus in Waltham, Massachuetts. https://t.co/RBdFsRaWj6
The Keystone pipeline system was shut down on Wednesday night after its operator, TC Energy, said that about 14,000 barrels of oil had spilled into a creek in northern Kansas. The EPA said there was no threat to drinking water or to the public. https://t.co/iZuNggnsvo
Two suspects are in custody in relation to a shooting that left one person dead and three others injured at Cielo Vista Mall in El Paso, Texas, Wednesday afternoon, according to officials https://t.co/ctJNOBuwfU
This was in my town of Harvest, AL. (it's near Huntsville) It was a black hawk helicopter and there were no survivors. The helicopter was pretty of Tennessee National Guard. My question is what was the Tennessee national guard doing in Alabama....??? pic.twitter.com/uAV8AlZHca
A Black Hawk helicopter belonging to the Tennessee National Guard crashed during a training flight Wednesday near Huntsville, killing its two crew members, military and police officials said. https://t.co/aqLNvAAcCa
JUST IN: Philly police just released pics of the 3 shooters who fired on a group outside the Blaine school. 7 people hit, inc. a 2-year-old girl + 5 teens. The shots started as the after school program ended, sending the victims running back into the schoolyard for cover. pic.twitter.com/HZi5NPS65q
What’s it going to take for the dam to break? If it wasn’t dead kids, or dead concertgoers, or dead shoppers, or dead parade watchers, or dead office workers, or…
5 dead and at least 6 taken to the hospital in Louisville mass shooting, police say. https://t.co/y2ePYHJlT0
Congratulations to President Trump on this final attorney fee victory in his favor this morning. Collectively, our firm obtained over $600,000 in attorney fee awards in his favor in the meritless litigation initiated by Stormy Daniels. https://t.co/ld7SVvZOp6pic.twitter.com/1b5P3flxFb
The F-16 was on a training mission Saturday morning when it came down "in an agricultural area near Osan Air Base", the US Air Force said in a statement, adding the pilot ejected safely.
A tanker truck collision occurred at Gold Star Memorial Bridge in Connecticut, killing one and injuring two, with smoke billowing from the scene as if it were the scene of a movie apocalypse. pic.twitter.com/Q6qj2VoFb1
Thousands of Mormon crickets have taken over the town of Elko, Nevada, as these flightless, grasshopper-like creatures come out of their dormant period and into their migratory phase pic.twitter.com/6ZxD7yoPIr
Tornado moving thru Perryton, TX today and the damage and aftermath. Folks in Perryton are gonna need some help over the next few weeks/months. #txwx#tornado#perrytonpic.twitter.com/a8DJTjIlcH
When you go to Burning Man for fun in the desert but it rains six inches and floods and you think you're just going to drive out of the mud because you have a Jeep Wrangler.#BurningMan#BurningMan2023pic.twitter.com/8MJ12wUYjF
BREAKING REPORT: North Dakota State Senator killed in small plane crash along with his wife and two kids just after taking off from Utah airport..
"Senator Doug Larsen, his wife Amy, and their two young children died in a plane crash last evening in Utah" -Republican Senate… pic.twitter.com/tXvY5sTmfQ
?? | ÚLTIMA HORA: Al menos 18 personas resultan heridas y 2 muertas después de un tiroteo masivo durante una celebración de Halloween en Ybor City, Tampa, Florida. pic.twitter.com/arilfpr8s3
BREAKING: Suspect in Lewiston, Maine, mass shooting identified as Robert Card, a firearms instructor in the US Army reserve who was recently discharged from a mental health facility after reporting hallucinations. pic.twitter.com/ACmYdb0kBX
An outbreak of salmonella poisoning linked to bagged, precut onions has sickened at least 73 people in 22 states, including 15 who were hospitalized, U.S. health officials said Tuesday. https://t.co/G4KZZod4n0
A graduate student and three other people were injured in random stabbings on the campus of Louisiana Tech University, officials say. https://t.co/QYQ6qK0acl
#BREAKING : Plane crash reported on I-26 in Asheville, officials confirm According to the Federal Aviation Administration, a single-engine Diamond DA-40 crashed Thursday around 8:15 p.m. on Interstate 26 near Asheville Regional Airport. The FAA says two people were on board… pic.twitter.com/mcwoU8rlZU
#planecrash UPDATE: police are turning around vehicles at the back of the cue behind the wrecked plane on #I26. This is for traffic too close to the wreck to take detours. Still no word on how many people were injured when the plane hit the interstate. #Asheville@WLOS_13pic.twitter.com/t9dsNa7POj
Nearly 30 people have been sent to hospitals following multiple anhydrous ammonia leaks at a cheese factory in Greeneville, Tennessee on Wednesday morning, according to officials.https://t.co/Grw7LuSeZR
Some attendees of the Kansas City Chiefs playoff game in January suffered frostbite, with 12 people requiring amputation surgeries for fingers and toes, according to a Kansas City hospital.https://t.co/An0CnCVseF
The National Weather Service warns of a severe snowstorm in California's Sierra Nevada mountains, with up to 12 feet of snow forecasted over the weekend. pic.twitter.com/MnfAwGTn95
Timelapse of an intense tornado warned storm moving into downtown Houston, Texas this evening. Watch as the skyline disappears as blinding rain and destructive winds move in. Video courtesy of @EarthCam. #TXwxpic.twitter.com/3lSUt87LTD
Crowded public bus hijacked, taken on wild high-speed chase down Atlanta freeway; 1 killed: A passenger was killed by a gunshot wound after a suspect hijacked a transit bus in metro Atlanta and led authorities on a high-speed chase into a neighboring… https://t.co/WNlRstbaZ4pic.twitter.com/Sqgo198VBn
🤡Atmospheric River collided with Bomb Cyclone to create Triple Bombogenesis. Can the climate crisis folks get any more dramatic? ABC News reported that a woman was killed on Tuesday when a tree fell into a home in Bellevue, Wash., while she was in the shower. Another woman was… pic.twitter.com/0YwXtG60we
The driver of the Tesla Cybertruck that exploded on New Year's Day outside the Trump International Las Vegas Hotel "used ChatGPT to plan out his attack," according to authorities. https://t.co/c6r7MeVAeWpic.twitter.com/9hsnn2N364
ICYMI: Millions of Americans are under a winter storm warning as the most impactful storm of the season thus far sweeps across the U.S. https://t.co/UATaKIII0W
A Learjet 55 Air Ambulance from Mexico crashed in Philadelphia shortly after takeoff. Waiting for Trump to blame Black people, women, Joe Biden, Barack Obama and DEI in 3,2,1... 😳👇 pic.twitter.com/2JviWNdelU
A drone footage of the #planecrash in #philadelphia. Sources talk about 6 dead: pilot, two doctors, nurse, patient, and family member. No clear news about casualties on the ground. pic.twitter.com/MUjBS2j0LR
BREAKING — PLANE CRASH IGNITES SAN DIEGO NEIGHBORHOOD
A small aircraft has crashed into a residential area in San Diego, setting roughly 15 homes ablaze and forcing evacuations across multiple blocks, according to local authorities.
ULTIMA HORA - AVIÓN SE ESTRELLA EN UN VECINDARIO DE SAN DIEGO, PROVOCANDO UN INCENDIO EN CASAS Y AUTOS ALEDAÑOS - Hasta el momento, las autoridades desconocen cuántas personas iban a bordo, pero la aeronave puede transportar entre seis y ocho pasajeros; hay 15 hogares afectados. pic.twitter.com/D6WN5rOJEv
🚨 BREAKING: Intense police presence and possible detained suspect inside DC Capitol Jewish Museum, outside of which a fatal shooting of two individuals occurred.
Tiroteo desde un bote en Southport, Carolina del Norte, deja 3 muertos y 8 heridos
La noche de este sábado, un tiroteo ocurrido en el restaurante American Fish Company, ubicado en el Southport Yacht Basin, dejó al menos tres personas muertas y ocho heridas. El atacante disparó… pic.twitter.com/HkTpRW8Ecy
As we’ve said before, vessel strikes on narco-terrorists will continue until their the poisoning of the American people stops.
Today, at the direction of President Trump, the Department of War carried out a lethal kinetic strike on a vessel operated by a Designated Terrorist… pic.twitter.com/gQF9LpSjqD
#WATCH!!!!! At least 3 people killed, 11 injured after the horrific plane crash near the Louisville airport, according to Kentucky Gov. Andy Beshear. 🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸 - - - - - - - - - - - - - - - - - -
BREAKING🚨: A UPS plane reportedly had 280,000 gallons, likely misstated and should be pounds, of fuel when it crashed near an airport in Kentucky, after departing from Louisville Muhammad Ali International Airport. There were 3 souls on board.