A legmagasabb szintű terrorkészültség mellett emlékezett meg Jean Castex francia miniszterelnök és Anne Hidalgo Párizs főpolgármestere pénteken a 2015. november 13-i, 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletek ötödik évfordulóján Párizsban és a fővároshoz közeli Saint-Denis-ben a Stade de France nemzetistadionnál.
Az elmúlt hetek iszlamista merényletei, Samuel Paty történelemtanár lefejezése október 16-án, és pár nappal később, a Nizzában három áldozatot követelő dzsihadista támadás újból emlékeztették a franciákat arra, hogy továbbra is legmagasabb szintű az országban a terrorfenyegetettség, jóllehet annak formája teljesen megváltozott az elmúlt öt évben. A koronavírus-járvány miatti általános karantén és a fokozott biztonsági intézkedések miatt az öt évvel ezelőtti párizsi merényletsorozat hagyományos nemzeti megemlékezésén a politikusokon kívül csak az áldozatok hozzátartozói és a túlélőket képviselő szervezetek vezetői vehetett részt.
A kormányfő és Párizs főpolgármestere a stadion D kapujánál hajtott először főt, ahol egy ember vesztette életét öt évvel ezelőtt, miután a közelében egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát. Ezt követően ellátogatottak a támadássorozat valamennyi helyszínére, a Le Carillon, a Le Petit Cambodge, a La Bonne biere, a Casa Nostra, a Comptoir Voltaire, a La Belle équipe étteremhez és kávéházhoz, valamint a Bataclan koncertteremhez.
Az egyszerű és rövid megemlékezéseken nem hangzottak el beszédek, csak az áldozatok neveit olvasták fel a koszorúzásokat követően.
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet által kitervelt és végrehajtott merényletsorozat pere várhatóan 2021 őszén kezdődik és fél évig tart. A vádlottak padján Salah Abdeslam, a terrorkommandó egyetlen életben maradt tagja mellett a támadás logisztikai lebonyolításért felelős dzsihadisták ülnek majd, miután valamennyi kitervelővel és megrendelővel végeztek a nyugati titkosszolgálatok: az Iszlám Állam hét magas rangú vezetőjét 2016 és 2017 között célzott drónos támadásokkal Szíriában megölték az amerikai és a francia erők.
A 2015. november 13-i párizsi merényletek estéjén három, testén robbanóövet viselő terrorista hatolt be a Bataclanba, ahol az Eagles Of Death Metal adott koncertet. A merénylők azonnal tüzet nyitottak, és kilencven embert megöltek. A támadással egy időben a Stade de France nemzeti stadionnál és belvárosi kávéházak teraszain másik két terrorkommandó további negyven embert ölt meg.
A francia hatóságok már kevésbé tartanak az öt évvel ezelőttihez hasonló, külföldről irányított és szervezett összehangolt merényletsorozattól, hanem inkább olyan radikalizálódott egyének akcióra számítanak, akiket már a megszűnőben lévő, de az interneten még aktív terrorszervezetek buzdítanak arra, hogy lépjenek akcióba.
“Még mindig támadnak ránk, de olyan fanatizált emberekkel, akik késeket használnak a félelemkeltéshez. A háború az országon belül még nem ért véget, de sok csatát megnyertünk 2015 óta” – mondta a merényletsorozat idején a köztársasági elnöki posztot betöltő Francois Hollande a Le Parisien című napilapnak adott interjúban.
Emmanuel Macron államfő a közelmúltban összehangolt programot hirdetett a politikai iszlamizmus ellen, és a leghatározottabb fellépést ígérte a radikalizált külföldiek ellen is.
A belügyminisztérium adatai szerint a titkosszolgálatok által nyilvántartott 8 ezer iszlamista közül 48-at kitoloncoltak július óta, és további 231 külföldi állampolgár vár arra, hogy a származási országa visszafogadja. “Rajtuk kívül még mintegy száz illegális bevándorlóról gyanítjuk, hogy radikális” – mondta pénteken Gérald Darmanin belügyminiszter a France Info közrádióban. A tárcavezető készíti elő az iszlamista szeparatizmus elleni törvénytervezetet, amelyet december 9-én mutat be a kormány.
Forrás: biztonsagpiac.hu
[type] => post
[excerpt] => A legmagasabb szintű terrorkészültség mellett emlékezett meg Jean Castex francia miniszterelnök és Anne Hidalgo Párizs főpolgármestere pénteken a 2015. november 13-i, 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletek ötödik évfordulóján Párizsban...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1605349839
[modified] => 1605344667
)
[title] => Továbbra is a legmagasabb szintű a terrorkészültség Franciaországban
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=30213&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 30213
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 30214
[image] => Array
(
[id] => 30214
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/parizs-megemlekezes.jpg
[original_lng] => 166775
[original_w] => 1440
[original_h] => 810
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/parizs-megemlekezes-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/parizs-megemlekezes-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/parizs-megemlekezes-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/parizs-megemlekezes-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/parizs-megemlekezes.jpg
[width] => 1440
[height] => 810
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/parizs-megemlekezes.jpg
[width] => 1440
[height] => 810
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/parizs-megemlekezes.jpg
[width] => 1440
[height] => 810
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1605337468:4
[_thumbnail_id] => 30214
[_edit_last] => 4
[views_count] => 3311
[_oembed_8a8f2555988d4621059036ff956643d9] =>