Az iráni hírügynökség megerősítette, hogy szerdán összecsapásokra került sor a biztonsági erők és a Mahsza Amini sírjánál, az Iránban hagyományos negyvennapos gyászidőszak vége alkalmából rendezett megemlékezésen részt vevő emberek között a Kurdisztán tartománybeli szülővárosában, Szakkezben.
A Reuters azt írja, a fiatal lány sírjánál nagyjából tízezer tüntető gyűlt össze, egy kisebb csoport csapott össze a rendőrséggel. Miután a tömeget feloszlatták, biztonsági okokból az internetet is lekapcsolták a városban.
A 22 éves Mahsza Amini szeptember 16-án halt meg, miután az erkölcsrendészet letartóztatta, mert állítólag nem megfelelően viselte a fejét takaró hidzsábot. A nőt az erkölcsrendészek egy kisbuszba tuszkolták, ahol súlyosan bántalmazták, később a ruháit „nem megfelelően” hordó nők számára előírt erkölcsrendészeti fejtágításon összeesett, és három napra rá egy teheráni kórházban meghalt. Halálát követően tiltakozáshullám tört ki az országban. A hetek óta tartó tiltakozásokról ebben és ebben a cikkben írtunk bővebben, ebben a cikkben pedig az iráni nők helyzetét elemeztük Iránban élő nők és szakértők segítségével.
Evin is no ordinary prison. Many of Iran’s best & brightest have spent long stretches confined there, where brave women & men are denied their basic rights for speaking truth to power. The regime is responsible for what happens to those inside right now. pic.twitter.com/W1vvqzKujd
After 40 years of oppression Iranian women say #No2Hijab. No more oppression. The crowed is full of man that supports women of Iran.#MahsaAmini’s murder was a wake up call to Iranians and they need the international support. Please support Iranians. Say her name #مهسا_امینیpic.twitter.com/8oQqAcC8Mm
#BREAKING Iran's state-run Borna News has reported an explosion and fire at the Chemistry Faculty of Isfahan University of Technology. A video shared by @Vahid says the explosion has taken place at one of the labs of the faculty. pic.twitter.com/v80fiuwg1R
?? Visiblement le @GouvernementFR et les journalistes n'ont plus de réseau quand il s agit de parler du chaos meurtrier au #Sénégal... Pourtant de Dakar à Paris, la mobilisation pour la démocratie continue massivement !#FreeSenegalpic.twitter.com/tE4QullWzf
Iran frees 3 Europeans in prisoner swap while a lawyer for imprisoned U.S. national Siamak Namazi denied reports Namazi had informed his family that he was about to come home. https://t.co/bjYwIYuCmz
At least 6 IRGC's Fateh-110 missiles hit the Mossad base in Erbil, Iraq.
The United States funds Kurdish separatist groups in this region, which engage in sabotage, terrorism and espionage against Iran. pic.twitter.com/C7AInoIfQV
The rescue operation to return the Iranian Moudge class frigate Sahand (IRIS-74), which had fallen on her side gone wrong, and the ship is now fully sunk. https://t.co/oVSchJaSzdpic.twitter.com/CIzoYPDaKP
A video released by @ensafnews shows Iran's "morality" police violently arresting and beating two teenage girls on June 21 in Tehran over hijab. The mother of one of the girls says her face and neck were bruised, her lips swollen, and her clothes torn.pic.twitter.com/E00SvTuUYG
— Iran International English (@IranIntl_En) August 6, 2024
A 22 éves Masa Aminit múlt kedden vették őrizetbe, szemtanúk szerint a rendőrök megverték a rendőrautóban, majd kómába esett. Sajtóértesülések szerint pénteken halt meg. A rendőrség tagadta, hogy az őrizetbe vételnek köze lett volna a nő halálához, közlésük szerint hirtelen szívelégtelenségben halt meg. Az iráni belügyminisztérium vizsgálatot indított az ügyben.
Az eset országos felháborodást váltott ki, a napok óta tartó zavargásokban a Kurdisztáni tartománybeli Szákkezben, Amini lakóhelyén ketten meghaltak, amikor a rendőrök tüzet nyitottak a tüntetőkre − közölte a Twitteren a Hengav emberi jogi szervezet, mely szerint további két ember Divándarre városban, egy ötödik a szintén kurd Dehgolánban halt meg szintén „rendőrségi tűz által”.
A Reuters hírügynökség nem tudta független forrásból megerősíteni az értesülést. A halálozásokat hivatalosan nem jelentették be, az IRNA iráni hírügynökség hét tartomány egyes városaiban „kisebb” tüntetésekről számolt be, melyeket a rendőrök feloszlattak − írta meg az MTI.
Az állami televízió szerint sok tüntetőt letartóztattak, de a híradás tagadta, hogy halálos áldozatok lettek volna.
A Fársz iráni félhivatalos hírügynökség hétfőn azt jelentette: számos tüntető meggyőződése, hogy Masa Amini halálát kínzás okozta. A rendőrség a nő halálát szerencsétlen incidensnek nevezte. A teheráni rendőrfőkapitány közleményében azt is leszögezte: nem szeretnék, ha hasonló eset újra előfordulna.
A fejkendő viselése több mint negyven éve, az 1979-es iráni iszlám forradalom óta elvileg kötelező a nők számára, de ezt az előírást az évtizedek során főként a nagyvárosokban rengetegen megszegték. Az utóbbi években több megmozdulás is volt a kötelező viselet ellen, az iráni vezetés és az erkölcsrendőrség azonban egyaránt kitart a szabályok betartatása mellett.
Vasárnap több olyan személyt vett őrizetbe a Nemzeti Rendőrség, akik tömeglázadásokat szerveztek Kijevben és Ukrajna négy régiójában, Szumi, Csernyihiv, Poltava, valamint Csarkaszi megyékben, közel az orosz határhoz és a fővároshoz – jelentette be Denisz Monasztirszkij belügyminiszter az ügyben hétfőn tartott sajtótájékoztatóján, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a belügyminiszter az Ihor Klimenko országos rendőrparancsnokkal közös tájékoztatóján elmondta, hogy Ukrajnában a rendőrségnek sikerült megakadályozniuk erőszakos tüntetések kirobbantására irányuló nagyszabású összeesküvést. Szerinte a tömeglázadásokat az orosz hibrid hadviselés elemeként használták volna. Hozzátette, hogy az orosz határhoz közeli megyék nagyvárosaiban az összeesküvők a tüntetők létszámár 5 ezresre tervezték. Közülük legalább 1,5 ezer „tyituska”, azaz felbérelt fiatal lett volna, akiknek összetűzéseket kellett volna kiprovokálniuk a rendfenntartó erőkkel.
Monasztirszkij azt is elmondta, hogy „a tüntetés résztvevői között feltétlenül erőszaknak és vérnek kellett volna lennie”, és megjegyezte, hogy már elő volt készítve a hamis vér, amit a tüntetők „ontottak” volna, és fel voltak bérelve az orvosok, akik megerősítették volna az aktivisták sérüléseit, és ugyancsak tervezték autógumik meggyújtását. A belügyminiszter hangsúlyozta, hogy feltétlenül támogatja a békés gyülekezést Ukrajnában, de a most leleplezett akció azonnal erőszakba ment volna át.
Ihor Klimenko, a Nemzeti Rendőrség parancsnoka arról tájékoztatott, hogy Kijevben tüntetéseket az Elnöki Hivatal épülete elé tervezték, amelyek során kemény összecsapásokra készültek a rendfenntartókkal. „A szervező olyan ukrán állampolgárokat keresett, akik pénzért készek lettek voltak segíteni ezeknek az akcióknak a végrehajtását. Az első ilyen tüntetésnek ma kellett volna lennie” – mondta.