Százezrek vonultak az utcára Izrael-szerte, hogy folytassák a hónapok óta tartó tiltakozást a kormány igazságügyi reformja ellen, amelynek első megtárgyalására jövő héten kerül sor az izraeli törvényhozásban, a kneszetben – írja a CNN.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és kormánya újabb erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a vitatott igazságügyi reformot – ami többek között korlátozná a legfelsőbb bíróság hatáskörét – végre elfogadják. Netanjahu újabb próbálkozásai sokakat felbőszítettek, a tüntetések szervezői úgy becsülik, országszerte körülbelül 365 ezer ember vonult az utcákra, csak Tel-Aviv központjában 180 ezres tiltakozó tömeg gyűlt össze. Szombaton a tüntetők lezártak egy főútvonalat Tel-Avivban, válaszul az izraeli rendőrség vízágyúkat vetett be ellenük.
A mozgalmak egyik szóvivője szerint a demonstráció éjszaka is folytatódik.
Június végén Netanjahu azt mondta, hogy a reform egyik legvitatottabb pontját elvetették, amely lehetővé tette volna, hogy a kneszet hatályon kívül helyezze a legfelsőbb bíróság döntéseit.
The Israeli Ministry of Defense alongside the IDF have announced that they are preparing to implement an Evacuation Order for any Town or City in Northern Israel which is within 2km of the Border with Lebanon; this Evacuation Order is the result of continued Clashes and… pic.twitter.com/h3IlBtktO3
מטוסי קרב של צה"ל, בהכוונה מודיעינית של שב"כ חיסלו לפני זמן קצר את אברהים ביארי, מפקד גדוד מרכז ג'באליה בארגון הטרור חמאס, שהיה ממובילי מתקפת הטרור הרצחנית ב-7 באוקטובר. בתקיפה נפגעו גם מחבלים רבים של החמאס>> pic.twitter.com/ed1F3SphNH
??Jerusalem ?? A policeman was stabbed in Jerusalem, ?? after confrontations took place b/w Palestinian fighters & occupation forces. pic.twitter.com/JiLh1p5gJo
For those that call for a ceasefire and refuse to believe Israel is fighting for her very future, take a hard look at another Hamas terror tunnel that was just exposed hundreds of meters from Israel. This is what Hamas built for the past 17 years under the UN’s nose. These… pic.twitter.com/XX7ZZfl85L
תיעוד של מחמד סינוואר, מוביל פרויקט בניית המנהרה ואחיו של יחיא סינוואר, נוסע ברכב בתוך המנהרה. התיעוד נתפס במהלך הפעילות הקרקעית ברצועת עזה ועבר מיצוי מודיעיני באגף המודיעין: https://t.co/oqWfHrzqUBpic.twitter.com/KIq3oDyOxo
— דובר צה״ל דניאל הגרי - Daniel Hagari (@IDFSpokesperson) December 17, 2023
❌🚨#BREAKING ⁉️🇮🇱⚡- Huge demonstration in Tel Aviv; To demand the overthrow of Netanyahu's government and hold new elections. pic.twitter.com/qlVzaPm6dG
At least 6 IRGC's Fateh-110 missiles hit the Mossad base in Erbil, Iraq.
The United States funds Kurdish separatist groups in this region, which engage in sabotage, terrorism and espionage against Iran. pic.twitter.com/C7AInoIfQV
The Terrorist who committed this morning’s Stabbing Attack in the City of Holon, which resulted in at least Two Deaths, has been Identified as Amar Odeh, a 34-Year-Old Palestinian from the City of Salfit in the West Bank who was Illegally Residing in Israel. pic.twitter.com/MmUcJhAKFZ
🛑BREAKING: In a self-defense act to remove Hezbollah’s threat, the IDF is striking targets in south Lebanon, from which the Iranian-backed Lebanese terror organization was planning to launch their attacks on Israeli civilians.
Ataque inédito: Israel logró hackear los dispositivos de comunicación de los militantes del Hezbollah y los hizo estallar. Se reportan más de 100 heridos solamente en la capital Beirut.
An Israeli Drone Strike on a Vehicle near the City of Sidon in Southern Lebanon has eliminated senior Hamas leader Muhammad Shaheen 🔥 pic.twitter.com/1Ux7raAtZT
🚨 BREAKING 🚨According to the information in the security establishment's possession, the bombs were supposed to explode this morning. The bombs were planted by a terrorist infrastructure from Judea and Samaria. This is the third bus. 👇 https://t.co/wl0nabt2Wgpic.twitter.com/w5D8t5EIsi
Israel bombed the tents of the displaced in Khan Yunis. They are back to killing kids and families in tents again, after Trump sent 3 F-35 to Israel. pic.twitter.com/770CFP0XFg
— Bassem Youssef Commentary (@bassem_youssef9) March 18, 2025
A fontos kereskedelmi csomópont lezárása öt napja tart, megbénítva az Egyesült Államok és Kanada közötti kereskedelmet. Ennek igyekeznek véget vetni a kanadai rendőrök.
Hozzákezdett az egyik legfontosabb kereskedelmi útvonalon található, Kanada és az Egyesült Államok között található hídon található, a koronavírus elleni védőoltások kötelezővé tételét ellenző tüntetők által létesített blokád felszámolásához a kanadai rendőrség, több mint 12 órával az ezt lehetővé tevő bírósági döntést követően – írja a Reuters.
Az Ambassador híd Észak-Amerika legforgalmasabb szárazföldi határátkelője, amit a tiltakozók ötödik napja tartanak lezárva szombaton, mintegy 15 kamion, autó és furgon segítségével, elzárva ezzel többek között a detroiti autógyárak ellátását.
A windsori rendőrség Twitteren a tüntetőket jogkövető, békés viselkedésre szólította fel és az utazókat az érintett területek kerülésére kérte. A rendőrség túljutott a tüntetők járművein, miközben szombat reggelre a pénteki mintegy 200 fős tüntetői létszám is lecsökkent. Kanadában a kormányzat szigorú járványkezelési intézkedései ellenében, melyek között az oltási kötelezettség is szerepel, már harmadik hete zajlanak a tüntetések.
A Szabadság Konvoj nevet viselő tüntetést Ottawában, az ország fővárosában kezdték meg olyan kanadai kamionosok, akik ellenzik az oltás- vagy karanténkötelezettséget a határon történő átkelések kapcsán. Azóta a tüntetők három határátkelőt lezártak, köztük az Ambassador hidat, megfojtva ezzel a két ország közötti kereskedelmet. Mindez Joe Biden figyelmét is felkeltette, aki csütörtökön felszólította a kanadai kormányt a lezárás felszámolására. Úgy tűnik Kanada eleget kíván tenni a kérésnek.
Az Egyesült Államok északi szomszédjánál egyébként a lakosság közel 80 százaléka túl van az oltásokon.
Footage from CCTV Cameras showing the Explosion of a Car at “Rainbow Bridge” Custom’s Checkpoint in Niagara Falls on the Border between Canada and the United States after the Vehicle can be seen Striking a Curb and going Airborne; the Incident was initially believed to have… pic.twitter.com/OirbU4M8JY
Footage from CCTV Cameras showing the Explosion of a Car at “Rainbow Bridge” Custom’s Checkpoint in Niagara Falls on the Border between Canada and the United States after the Vehicle can be seen Striking a Curb and going Airborne; the Incident was initially believed to have… pic.twitter.com/OirbU4M8JY