Egy apácát túszul ejtettek Afrikában, Ferenc pápa pedig jóváhagyta, hogy kifizessék érte az egymillió eurós váltságdíjat.
Mindez annak a pernek a tárgyalásán derült ki, melyet korrupció gyanújával indítottak, s melyben 10 embert állítottak bíróság elé: a tárgyaláson derült ki, hogy Angelo Becciu bíboros, az egyházfő tanácsadója és egyben a Vatikán volt külügyminiszter-helyettese Cecilia Marognához fordult, amikor kiderült, hogy az apácát túszul ejtették.
A kolumbiai apácát, Gloria Cecilia Narvaez nővért az al-Kaidához köthető dzsihadista terrorszervezet ejtette túszul Maliban, a túszejtés hírére pedig a bíboros a magát hírszerzési szakértőnek valló Marognához fordult segítségért. Becciu a bíróságon azt állította, hogy maga Ferenc pápa bízta meg az együttműködéssel, ám szigorú titoktartást rendelt el, mert attól tartott, hogy a Vatikán megítélése negatív irányt vesz, valamint más túszejtőket is felbátoríthat, ha kiderül az ügy.
Annak érdekében, hogy a Vatikán papíron kimaradjon a történetből, a kifizetések a magát hírszerzési szakértőnek valló Marogna által felügyelt számlákon keresztül történtek, ám az a mai napig rejtély, hogy végül tényleg fizetett-e az iszlamistáknak a Vatikán, annyi viszont biztos, hogy a nővér négy év fogság után végül tavaly októberben kiszabadult.
A DW értesülései szerint a nővér nem sokkal szabadulása után egyenesen a Vatikánba utazott, hogy találkozzon Ferenc pápával. Angelo Becciu bíborost, az egyházfő tanácsadóját most hivatali visszaéléssel, sikkasztással és tanúk befolyásolásával vádolják a perben, melyet eredetileg a vatikáni külügyminisztérium kétes londoni ingatlanbefektetése kapcsán indítottak, mely mintegy 200 millió eurós veszteséget okozott az államnak.
Az amerikai különleges erők szombaton kiszabadították Philippe Waltont, azt az amerikai állampolgárt, akit nigeri otthonából raboltak el ismeretlen fegyveresek még kedden – közölte a washingtoni védelmi minisztérium.
A műveletet Nigéria északi részén hajtották végre. Az akcióban Walton több fogvatartóját megölték, miközben az amerikai erők egy tagja sem sebesült meg – mondták el amerikai tisztségviselők.
Diplomáciai források szerint Walton jelenleg az Egyesült Államok nigeri nagykövetségén tartózkodik Niameyben.
Donald Trump amerikai elnök a Twitteren ünnepelte a különleges erők „nagy győzelmét”. Kayleigh McEnany, a Fehér Ház sajtótitkára a Fox News tévécsatornán emlékeztetett, a Trump-kormányzat az elmúlt években 24 országban 55 túszt szabadított ki.
A 27 éves Philippe Waltont a Niger délnyugati részén található Massalatából rabolták el, ahol tavaly óta élt családjával. Walton tevéket, bárányokat és szárnyasokat tartott, és mangót termesztett a Nigériával határos térségben. Kedden egy csoport, AK–47-es gépkarabélyokkal felszerelt, motoros férfi túszul ejtette. Elrablói pénzt követeltek, és átkutatták Walton otthonát. A családját nem bántották.
Legalább hat külföldi túszt tartanak fogva iszlamisták Maliban, Burkina Fasóban és Nigerben. A szélsőségesek több millió dollár váltságdíjat gyűjtöttek az elmúlt években. Az amerikai kormány gyakran bírálta azokat az országokat, amelyek pénzt fizetnek állampolgáraik szabadulásáért.
Fegyveres csoportok az elmúlt időszakban több támadást követtek el Niger nyugati és délkeleti részén. A Száhel övezetben számos iszlamista milícia tevékenykedik, egyes csoportok az Iszlám Állam dzsihadista szervezetnek, mások az al-Kaida nemzetközi terrorcsoportnak esküdtek hűséget.
Az Egyesült Államoknak két drónbázisa van a Niger északi részén található Agadezben és Dirkouban. Az amerikaiak a Száhel térségében folytatnak felderítést, és a dzsihadisták ellen harcoló francia Barkhane hadművelet fontos támogatói.
#Mali: Gloria Cecilia Narvaez, a Colombian nun who was kidnapped in February 2017 in Mali by the Macina Liberation Front, an al-Qaeda-linked terror group, near the border with Burkina Faso, has been freed after more than four years of captivity. pic.twitter.com/yg04moN14s
⚡️Наша журналістка Вікторія Рощина ймовірно перебуває в полоні в російських окупантів. Вона знімала відео та писала статті з гарячих точок усі дні російсько-української війни. 16 березня ми дізналися, що Вікторію затримала фсб росії. Нині про її місцеперебування нічого невідомо pic.twitter.com/e0lnvJlY2b