A rendvédelmi szervek adatai szerint az esetet nem kezelik terrorcselekményként. Az áldozatok azonosítása jelenleg nem lehetséges a súlyos égési sérülések miatt.
Az olasz külügyminisztérium közölte, hogy a Wallis kantoni rendőrségtől értesült arról, hogy körülbelül 40 halottja és körülbelül 100 sérültja van egy crans-montanai Constellation bárban tartott szilveszteri bulin kitört tűzvésznek; a svájci fél egyelőre nem erősítette meg ezeket az adatokat.
A 40 halálesetről szóló információt a svájci sajtó tette közzé, de a svájci hatóságok nem erősítették meg ezeket az adatokat.
Az áldozatok azonosítása jelenleg nem lehetséges a súlyos égési sérülések miatt.
Az olasz külügyminisztérium aktivizálta a római műveleti parancsnokságot a Válságegység és a külföldön élő olaszok védelméért felelős egység alkalmazottainak részvételével.
Svájc korábban kijelentették, hogy turisták is vannak az áldozatok között, nemzetiségüket nem nevezték meg. Antonio Tajani olasz külügyminiszter kijelentette, hogy ellenőrzést indítottak annak megállapítására, hogy vannak-e olaszok a sérültek között.
Valais kanton főügyésze, Beatrice Pillud szerint túl korai lenne következtetéseket levonni a tűz okáról. Megjegyezte, hogy nem történt robbanás, amiről korábban beszámoltak. Valamint úgy vélik, hogy az ok – nem terrortámadás.
A Constellation bárban a tűz az újévi ünnepség alatt keletkezett, helyi idő szerint hajnali fél 1 körül.
🇨🇭🔥🎉 EN IMAGES - Une vidéo montre le tout début de l’incendie au bar « Le Constellation » à Crans-Montana (VS), au moment où le plafond s’enflamme. 20 Minuten) pic.twitter.com/ZfcoZt73WL
@POTUS probably set by Tren de Aruga bcz of Maduro you cut off their supply line permanently DENVER COLORADO BURNING Families evacuated from flats after major city's 'biggest fire in years' https://t.co/iH11NQfACm
🇨🇭🔥 FLASH - Un incendie s’est déclaré ce matin sur le mémorial dédié aux victimes de la tragédie du Nouvel An à Crans-Montana. Les pompiers sont rapidement intervenus et ont maîtrisé le feu. Une enquête est en cours pour en déterminer l’origine. (Blick) pic.twitter.com/hWxU7h99Zu
Péntek délután nagy tűz ütött ki az Ivano-Frankivszk megyei Bukovel hegyi üdülőhelyen, a füst a tűz helyszínétől több száz méterre látható volt, az előzetes információk szerint a Premium Club SPA szálloda gyulladt ki – számolt be az rbc.ua hírportál saját forrásaira hivatkozva.
A jelentés szerint az előzetes információk arról szólnak, hogy a Premium Club SPA elit szálloda kapott lángra. A tűz a tetőn keletkezett, és gyorsan átterjedt a szálloda felső emeletein található szobákra. A tűzoltók már a helyszínre érkeztek. A következmények felszámolása folyamatban van. Források szerint személyi sérülés nem történt, és próbálják megállapítani a tűz okát.
Időközben felkerült egy videó az égő létesítményről, amelyen erős füst és lángok láthatók – a tűz szinte az egész tetőt és az épület felső emeleteit is elborította. Helyi hírcsatornák azt is írták, hogy a tűz olyan erős, hogy elég kicsi az esélye annak, hogy a szálloda ne szenvedjen jelentős károkat.
A Premium Club SPA nem Bukovelben található, hanem a közelben, Poljanica faluban. Körülbelül 80 szobája van, de a két fő jellemzője, ami miatt a szálloda igen népszerű, a két medence és a nagy SPA központ.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Péntek délután nagy tűz ütött ki az Ivano-Frankivszk megyei Bukovel hegyi üdülőhelyen, a füst a tűz helyszínétől több száz méterre látható volt, az előzetes információk szerint a Premium Club SPA szálloda gyulladt ki. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1762543800 [modified] => 1762542201 ) [title] => Súlyos tűz ütött ki Bukovel hegyi üdülőhelyen egy elit szállodában [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=224092&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 224092 [uk] => 224097 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 224093 [image] => Array ( [id] => 224093 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/tuz-1.jpg [original_lng] => 32546 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/tuz-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/tuz-1-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/tuz-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/tuz-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/tuz-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/tuz-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/tuz-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1762536675:3 [_thumbnail_id] => 224093 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1781 [_hipstart_feed_include] => 1 [_algolia_sync] => 501026547002 [_oembed_8d32cfe99858ac3087f537b054844c65] => [_oembed_time_8d32cfe99858ac3087f537b054844c65] => 1762536643 [_oembed_da94fde0d775ab8326c65841fc5ac0a4] => {{unknown}} [_oembed_c84639656e834a627b80093cff0ca688] => {{unknown}} [_oembed_a91a19ae0ffa1910575235d429a18c3e] => {{unknown}} [_oembed_cbe54bc40e2a6d7f571c8ad56a4a6513] =>
Incendio devora varios rascacielos residenciales en Hong Kong
Según informes, 4 personas, incluido un bombero, han muerto y al menos otras tres resultaron heridas. Un feroz incendio arrasó este miércoles varios edificios de un complejo residencial del distrito de Tai Po. pic.twitter.com/6DEKpQ8LaB
Incendio devora varios rascacielos residenciales en Hong Kong
Según informes, 4 personas, incluido un bombero, han muerto y al menos otras tres resultaron heridas. Un feroz incendio arrasó este miércoles varios edificios de un complejo residencial del distrito de Tai Po. pic.twitter.com/b22m8l0jIb
@POTUS probably set by Tren de Aruga bcz of Maduro you cut off their supply line permanently DENVER COLORADO BURNING Families evacuated from flats after major city's 'biggest fire in years' https://t.co/iH11NQfACm
🇨🇭🔥 FLASH - Un incendie s’est déclaré ce matin sur le mémorial dédié aux victimes de la tragédie du Nouvel An à Crans-Montana. Les pompiers sont rapidement intervenus et ont maîtrisé le feu. Une enquête est en cours pour en déterminer l’origine. (Blick) pic.twitter.com/hWxU7h99Zu
Un feu s’est déclaré sur la toiture d’un hôtel 5 étoiles mardi soir. ➡️ + de 260 personnes évacuées ➡️ Aucune victime ➡️ Intervention toujours en cours ce matin
Les pompiers font face à une situation complexe, en plein cœur de la station. pic.twitter.com/Upbe1Y1HZc
🔥Fires still raging at Russia's Port of #Tuapse in Krasnodar Krai after Ukraine's long-range drone strikes hit the key Black Sea oil terminal and Rosneft refinery for the second time in days. Thick smoke billows over the port as oil storage tanks burn.#Ukraine#Russiapic.twitter.com/31OgYoawPO
❗️Russia struck a Nova Poshta terminal in Dnipro: hundreds of parcels that people across the country were waiting for came under attack.
Fortunately, no employees were reported injured. Emergency services and police worked at the scene to deal with the aftermath of the strike. pic.twitter.com/VZuPE8ie9x
TRAGIC, SENDING ❤️ TO INDIA 🇮🇳 Report of at least 21 dead in a fire at a restaurant and hotel in New Delhi, India, including several foreign nationals. pic.twitter.com/AjBUTCdHNM
#BREAKING: 10 Dead, 11 Injured in Massive Restaurant Fire in South Delhi
At least 10 people have died and 11 others were injured after a massive fire broke out at the multi-storey Lemon Green Restaurant in the Hauz Rani area of New Delhi on Wednesday morning.
BREAKING: A large fire has broken out at the Viva Dominicus hotel in Bayahíbe, located in the La Altagracia province of the Dominican Republic. Fire at Viva Dominicus Resort Kills Italian Tourist, Evacuates 1,700 Guests pic.twitter.com/SR000ujfNz
Tragic fire at Wyndham’s Viva Dominicus Beach resort in Bayahíbe, Dominican Republic.
One Italian tourist killed, several injured. Around 1,700 guests fled to the beach as flames spread rapidly. Guests now relocated to nearby hotels. Investigation ongoing.Heartbreaking.… pic.twitter.com/D3hBcOLW7q
#BREAKING A fire broke out at a shoe factory in Jinjiang, China's Fujian Province, around noon on Thursday.
Firefighters and medics are dispatched to the scene. Officials said some people are trapped or missing, and rescue crews are still working to reach the affected area. pic.twitter.com/03xKzTrcUZ
Január 17-én a hajnali órákban bejelentés érkezett a tűzoltósághoz a técsői járási Taracújfaluról, miszerint tűz ütött ki a Valilo nevű üdülőközpontban.
A hírt a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatána (DSZNSZ) kárpátaljai kirendeltsége közölte. A helyszínre összesen három tűzoltóegység érkezett ki. Kiérkezésükkör a tűz már szétterjedt a szauna épületén, valamint a csánokra is. A lángokat viszonylag rövid időn belül sikerült megfékezni.
A tűz kitörésének okát és az általa okozott kár értékét még vizsgálják a szakértők. Az esetnek nincsenek sérültjei és áldozatai.