Nyilvánosságra került, hogy életét vesztette Ukrajnában egy 22 éves új-zélandi önkéntes, Sam Haynes, aki a donyecki fronton harcolt az ukrán erők oldalán. Haláláról hosszabb ideig nem érkezett hivatalos tájékoztatás, mivel brit útlevelével lépett be Ukrajnába, így az új-zélandi hatóságokat kezdetben nem értesítették.
A fiatal az aucklandi North Shore városrészből származott. Ukrajnába 2025 elején érkezett, katonai tapasztalata nem volt, korábban airsofttal foglalkozott, és védelmi tanulmányokat folytatott a Massey Egyetemen. Családjának eredetileg azt mondta, hogy Lengyelországban vállal munkát a hírszerzés területén, később azonban csatlakozott az Azov-dandár Nemzetközi Zászlóaljának Alpha–2 rohamszázadához.
Haynes csak hónapokkal később árulta el hozzátartozóinak, hogy a kelet-ukrajnai harcokban vesz részt. Egységét később a Donyeck megyei Zolotij Kologyaz térségébe vezényelték, ahol egy elhagyott épület pincéjében vívott összecsapás során ő és egy bajtársa életét vesztette három orosz katonával folytatott tűzharcban.
Sam Haynest 2026 januárjában helyezték végső nyugalomra. Családja később Ukrajnába utazott, ahol posztumusz bátorsági kitüntetéseket vett át, köztük egy olyan állami elismerést is, amelyet Volodimir Zelenszkij ukrán elnök adott át. Haynes a hatodik új-zélandi állampolgár, akinek halálát hivatalosan is megerősítették az ukrajnai háború kezdete óta.
Életét vesztette Kane Te Tai, az új-zélandi fegyveres erők egykori katonája, aki önkéntesként harcolt a kelet-ukrajnai fronton, ő az ukrajnai háború harmadik halálos áldozata a távoli országból – számolt be kedden az rbc.ua hírportál az RNZ című új-zélandi kiadvány közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint az ukrán fegyveres erők azon egységének parancsnoka, amelyben az új-zélandi önkéntes szolgált, megerősítette a védő halálát. A külföldi Ukrajna keleti részén esett el – tette hozzá. Az új-zélandi külügyminisztérium is közölte, hogy tudtak a férfi haláláról.
Kane Te Tai az új-zélandi hadsereg egykori katonája volt. Majdnem egy évig tartózkodott Ukrajnában, és ő lett a harmadik új-zélandi, aki meghalt a háborúban. Tavaly augusztusban Dominique Abelen vesztette életét a harcokban, a holttestét még nem találták meg. Az új-zélandi segélyszolgálat munkatársa, Andrew Bagshaw tüzérségi tűzben vesztette életét januárban, miközben megpróbált kimenteni egy idős nőt otthonából.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Életét vesztette Kane Te Tai, az új-zélandi fegyveres erők egykori katonája, aki önkéntesként harcolt a kelet-ukrajnai fronton, ő az ukrajnai háború harmadik halálos áldozata a távoli országból.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1679401800
[modified] => 1679395851
)
[title] => Újabb új-zélandi önkéntes vesztette életét a kelet-ukrajnai harcokban
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=112174&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 112174
[uk] => 112177
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 112175
[image] => Array
(
[id] => 112175
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/ukran-katona-1.jpg
[original_lng] => 43185
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/ukran-katona-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/ukran-katona-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/ukran-katona-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/ukran-katona-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/ukran-katona-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/ukran-katona-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/ukran-katona-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1679389099:3
[_thumbnail_id] => 112175
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3895
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_d70c21b1b61174ca386c44f672f21be2] =>
Oleksandr Shapoval, soloist of National Opera ballet, Honored Artist of Ukraine, died in combat near Mayorsk, Donetsk region.
He went to the frontlines as a volunteer and served as a grenade launcher.
Rostyslav Yanchyshen, a ballet dancer with the Odesa Opera and Ballet Theater, was killed in the battles for Ukraine's freedom and independence. Eternal glory to the Hero! pic.twitter.com/IQSfEYJTAR
Rostyslav Yanchyshen, a ballet dancer with the Odesa Opera and Ballet Theater, was killed in the battles for Ukraine's freedom and independence. Eternal glory to the Hero! pic.twitter.com/IQSfEYJTAR