Az Olaszország déli részén július 4-én eltűnt 18 éves ukrán diákot, Marija Buhajovát, holtan találták meg – közölték olasz sajtóforrások.
A beszámolók szerint Buhajova Apuliában, egy dél-olaszországi tengerparti üdülőhelyen tartózkodott a pozsonyi Comenius Egyetemmel közösen szervezett európai csereprogram keretében.
A lány július 4-én, pénteken tűnt el. A szállodai szobájában megtalálták a telefonját, útlevelét, valamint egy papírt több mobilszámmal. Eltűnése előtt pénzt utalt át a testvérének.
Az olasz rendőrség kezdetben azt feltételezte, hogy Buhajova önszántából távozott, miután megtudta, hogy gyakornoki programja július 6-án véget ér, míg más résztvevők egészen szeptemberig maradhattak.
A biztonsági kamerák rögzítették, hogy a lány a gyakornoki hely közelében a tengerpart irányába indult, majd nyoma veszett.
Július 9-én, kedden jelentették, hogy a lány holttestét egy kilométerre attól az üdülőhelytől találták meg, ahol tartózkodott. Előzetes információk szerint felakasztotta magát.
Jelenleg az olasz hatóságok még nem közölték hivatalosan, hogyan minősítik az esetet (öngyilkosság, bűncselekmény stb.).
‘Idiot’ tourists strike again: The moment a man sits on the 'Van Gogh chair' and breaks it. In an Instagram post, Palazzo Maffei in Verona, Italy, said it was “Every museum's nightmare come true”.https://t.co/DeMBEYIb34#museums#Italypic.twitter.com/8Nr0ZnZaQb
Brazen early-morning robbery on December 1, targeting a Sicurtransport armored van on Italy's A2 highway near Bagnara Calabra, where ~10 masked gunmen fired Kalashnikov rounds, burned two cars to block the road, and scattered nails, escaping with ~2 million euros and no… pic.twitter.com/ryN76ssWJA
Amputálni kellett egy ukrán táncegyüttest szállító busz egyik utasának karját, a vasárnap reggel Kunszentmárton közelében történt súlyos balesetet következtében.
Egy, a Lembergből az észak-macedóniai Ohridba tartó busz, amely a Polunicska táncegyüttest szállította egy táncdalfesztiválra, vasárnap délelőtt szenvedett súlyos balesetet Kunszentmárton közelében.
A baleset következtében 19 fő szenvedett sérülést.
Közülük egy 17 éves lánynak olyan súlyos sérülései voltak, hogy amputálni kellett a karját. Két másik gyermek szintén műtéti ellátásra szorult – értesült a Telex.
Mint írtuk, vasárnap reggel a 442-es főúton, Kunszentmárton és Tiszaföldvár között árokba borult egy autóbusz, amelyben 77 fő – köztük felnőtt és gyermek – utazott.
Pusat Kawalan Operasi Daerah Angkatan Pertahanan Awam Hulu Perak memaklumkan keseluruhan 48 mangsa terlibat, termasuk 13 orang meninggal dunia di lokasi kejadian dan dua orang di hospital, manakala empat lagi mangsa tercedera. #BernamaNews#BernamaImagespic.twitter.com/slhm25kK9B
Bus carrying about 70 Buddhist pilgrims in Sri Lanka veers off a cliffside road, killing 21 people and injuring at least 30, with an investigation into the cause ongoing 🔗 https://t.co/lvjQFPiePupic.twitter.com/j1gUrV254I
Tributes have been paid to the victims of a “heartbreaking and devastating” crash after a school coach trip returning from Exmoor Zoo slid down a 20ft slope in Somerset.
13 October 2025 Condolences to the loved ones of 42 bus victims#MISA, the Motor Industry Staff Association, would like to extend our sincerest condolences to the family and loved ones of the 24 bus victims who died after their bus left the road on the N1 near Louis Trichardt pic.twitter.com/pYTfJGeosc