Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka megerősítette, hogy a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának (HUR) csapata bevetésen van Pokrovszkban, ahol más csapatok is működnek, és jelenleg is folyamatban van az oroszok városból való kiűzésére irányuló művelet – számolt be szombaton az rbc.ua hírportál a főparancsnok Telegram-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint Szirszkij arról tájékoztatott, hogy ismét a fronton van, és a hadtestekkel és katonai egységekkel dolgozik a Pokrovszk irányban, ahol jelenleg legnehezebb a helyzet. Elsősorban a harctéren lévő parancsnokok jelentéseit hallgatta meg a jelenlegi helyzetről és a meglévő szükségletekről. „A Pokrovszk-Mirnohrad agglomerációban katonáinknak egy több ezer fős ellenséges csoport nyomását kell megfékezniük, amely továbbra is megpróbál behatolni a lakóövezetekbe és elvágni az utánpótlási útvonalainkat. Azonban a városok nincsenek bekerítve vagy blokád alatt, mindent megteszünk a logisztika működése érdekében” – írta.
Jelenleg egy átfogó művelet folyik az orosz erők megsemmisítésére és kiűzésére Pokrovszkból. A műveletben különböző csapatok, köztük a HUR is részt vesz. „A fő teher az ukrán fegyveres erők egységeinek, különösen a határvédelmi egységek operátorainak és a rohamosztagos egységeknek a vállán nyugszik. Parancsomra a városban működnek a különleges műveleti erők, a különleges műveleti parancsnokság, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és az ukrán védelmi erők más részlegeinek, köztük a HUR egyesített csoportjai is” – áll a bejegyzésben.
Szirszkij hangsúlyozta, hogy az oroszok Pokrovszkban fizetik a legmagasabb árat Vlagyimir Putyin diktátor feladatának teljesítéséért, az ukrán Donbász megszállásáért. „Folytatjuk Dobropillja területének felszabadítását és megtisztítását. Pokrovszkot tartjuk. Mirnohradot tartjuk” – tájékoztatott.
A főparancsnok ismételten hangsúlyozta, hogy a jelenlegi nehéz körülmények között rendkívül fontos az egységek közötti hatékony interakció és a kijelölt feladatok összehangolt végrehajtása. „Az agglomeráció védelmét további egységek, fegyverek, felszerelések, elsősorban pilóta nélküli rendszerek és drónok támogatják majd. Köszönetet mondok az ukrán katonáknak, őrmestereknek és tiszteknek, akik megsemmisítik az ellenséget és fenntartják a rendet” – összegezte Olekszandr Szirszkij.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka megerősítette, hogy a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának (HUR) csapata bevetésen van Pokrovszkban, ahol más csapatok is működnek, és jelenleg is folyamatban van az oroszok vár...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1762022400
[modified] => 1762020847
)
[title] => Szirszkij: folyik az ellenséges erők kiszorítása Pokrovszkból
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=223349&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 223349
[uk] => 223360
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 223350
[image] => Array
(
[id] => 223350
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/szirszkij.jpg
[original_lng] => 36563
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/szirszkij-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/szirszkij-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/szirszkij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/szirszkij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/szirszkij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/szirszkij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/szirszkij.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1762015665:8
[_thumbnail_id] => 223350
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1299
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 488746000002
[_oembed_da2a9646e35517b4a11ddecec1bece88] =>
New. Hearing Ukraine's military intelligence is conducting a daring counter-offensive near Pokrovsk to reopen key logistics lines. Videos shared with me purport to show a heli drop in areas Russia claims to hold. *Have not been able to verify vids independently. pic.twitter.com/ZGyYfjUD2S
Az ukrán védelmi erők még nehéz helyzetben is bizonyos sikereket érnek el a fronton, jelenleg mindenekelőtt Dobropillja térségében az ellenség bekerítéséről és Kupjanszk megtisztításáról beszélünk – jelentette ki szombaton Volodimir Zelenszkij elnök a sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az elnök elmondta: az oroszok körbe akarták zárni az ottani védelmi erőket, de az ellentámadásoknak köszönhetően az ukrán csapatok veszik körül az ellenséget. „Ma körülbelül 330 négyzetkilométer van az ellenőrzésünk alatt – 160-at felszabadítottunk, és több mint 170-et megtisztítottunk az ellenségtől. Úgy tudjuk, hogy ide fogják áthelyezni a személyi állományt, hogy megtarthassák pozícióikat” – tette hozzá.
Az államfő kiemelte, hogy az ellenség most a 61. tengerészgyalogos dandárt vezényelte oda, hogy megakadályozza a védelmi erők előrenyomulását. „Nem könnyű sikerről beszélni, amikor védekezünk, de úgy vélem, hogy ez az ukrán fegyveres erők sikere. A következtetéseket valószínűleg kicsit később lehet levonni” – hangsúlyozta.
Kemény akciók folynak Kupjanszk térségében, és megfelelő ukrán erők vannak ott. „Erős egységeink működnek ott, megsemmisítik az ott tömörülő és átjutni próbáló oroszokat. Ellenszabotázsakciók zajlanak a város közepén, egységeink tisztogatással foglalkoznak. Úgy gondoljuk, hogy az oroszokat ott meg fogják semmisíteni” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij.
Az ukrán fegyveres erők a védekező akciókat aktív támadó műveletekkel ötvözik a különböző frontvonalakon, ennek érdekében rohamegységeket hoznak létre és bővítenek – jelentette ki vasárnap Olekszandr Szirszkij tábornok, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka a sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Szirszkij elmondta, hogy a hangsúly a védekező akciók, az aktív védekezés és a helyi támadások kombinálásán van – ez teszi lehetővé a pozíciók megtartását és a gyengébb ellenséges területeken való csapást. Szerinte a passzív védekezés a jelenlegi körülmények között csak veszteségekhez vezet – mind területi, mind személyi szempontból.
„Ezért a védekező akciókat aktív védekezéssel és aktív támadó akciókkal kombináljuk. Vagyis ahol lehetséges, csapást mérünk az ellenségre, ellentámadásokat indítunk. Ott támadunk, ahol gyengeségeket látunk az ellenség védelmében” – mondta a főparancsnok. A beszámolója szerint különálló rohamegységeket hoztak létre az aktív taktika végrehajtására. Ezek a kurszki hadművelet során jelentek meg, és jelenleg szinte az összes legfeszültebb területen harcolnak. Ezek az egységek mind a támadó fázisban, mind az ellenség megfékezése során működnek, például Szumi megyében – jegyezte meg.
A tábornok szerint az ukrán fegyveres erők tervezik ezen egységek bővítését. Emlékeztetett arra, hogy az ellenség rohamműveleteket folytat egy úgynevezett „pufferzóna” létrehozása érdekében Szumi megye határ menti területein, megpróbálva elfoglalni Junakivkát és javítani a taktikai pozíciót Andrijivka és Olekszijivka térségében. Két ejtőernyős hadosztály, négy fődandár, a Kaszpi-flotilla 177. tengerészgyalogos ezrede és más egységek továbbra is Észak-Szlobozsanszk irányában összpontosul – mutatott rá Olekszandr Szirszkij.
Az ukrán fegyveres erők továbbra is képesek voltak előrenyomulni déli irányban, súlyos károkat okozva az orosz csapatoknak – számolt be a Tavrija hadműveleti-stratégiai csoport parancsnoka, Alekszandr Tarnavszkij tábornok a Telegramon szombaton. Hozzátette: a felelősségi körébe tartozó területen továbbra is feszült a helyzet, és folytatódnak az összecsapások.
A tábornok megjegyezte, hogy az ellenség veszteségei jelentősen nőttek; az ukránoknak 338 katonát és 52 egységnyi katonai felszerelést sikerült elpusztítaniuk, köztük hét tankot is.
Az oroszok összesen 14 légi és 782 tüzérségi támadást hajtottak végre szombaton, és 22 harci összecsapásra került sor – idézi a tábornok jelentését a Telegraf ukrán hírügynökség.
Bahmut északi szárnyán az orosz csapatok próbálják visszaszerezni elvesztett pozícióikat, de a déli szárnyon az ukrán fegyveres erők további 1 négyzetkilométert foglaltak vissza – jelentette be hétfőn Hanna Maljar védelmi miniszterhelyettes egy televíziós műsorban, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Maljar az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva elmondta: „A bahmuti irány nagyon forró. Ez az a keleti irány, ahol minden héten haladunk előre. Fokozatosan, de biztosan. Valójában ez bosszantja a legjobban az ellenséget. Bahmut irányában kicsit hasonlít egy patkóra a Bahmut városa körüli bekerítés. És az uralkodó magaslatok félgyűrűnek tűnnek.”
A helyettes védelmi miniszter elmondása szerint az ellenség az északi szárnyon támad. Ott az oroszok vissza akarják nyerni azt, amit az ukrán harcosok elvettek – tette hozzá. „A fő küzdelem pontosan ezért folytatódik. A déli szárny mentén haladunk Bahmut körül. A múlt héten még egy négyzetkilométer szabadult fel ott. És ez együtt már 44 négyzetkilométer, ami ott felszabadult” – emlékeztetett.
A védelmi tárcavezető-helyettes megjegyezte, hogy a harcok epicentruma Kliscsijivka volt. „Valóban, ezen a településen folytatódik a küzdelem. Orihovo-Vaszilivka térségében. Ott is nagyon erősen ellenáll az ellenség. De mi ott nyomulunk előre” – mutatott rá Hanna Maljar.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Bahmut északi szárnyán az orosz csapatok próbálják visszaszerezni elvesztett pozícióikat, de a déli szárnyon az ukrán fegyveres erők további 1 négyzetkilométert foglaltak vissza – jelentette be hétfőn Hanna Maljar.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1693227600
[modified] => 1693224011
)
[title] => Az ukrán fegyveres erők a múlt héten további 1 négyzetkilométert foglaltak vissza Bahmut környékén – Maljar
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=128546&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 128546
[uk] => 128550
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 120163
[image] => Array
(
[id] => 120163
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/hanna-maljar.webp
[original_lng] => 16438
[original_w] => 600
[original_h] => 300
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/hanna-maljar-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/hanna-maljar-300x150.webp
[width] => 300
[height] => 150
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/hanna-maljar.webp
[width] => 600
[height] => 300
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/hanna-maljar.webp
[width] => 600
[height] => 300
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/hanna-maljar.webp
[width] => 600
[height] => 300
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/hanna-maljar.webp
[width] => 600
[height] => 300
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/hanna-maljar.webp
[width] => 600
[height] => 300
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1693213313:2
[_thumbnail_id] => 120163
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3420
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_5497c03a8e96d3e8c678e4b844f95f6e] =>
Latest Defence Intelligence update on the situation in Ukraine - 11 August 2024.
Destruction in Bakhmut, Ukraine, since the Russian offensive of the city.#StandWithUkraine 🇺🇦
Az ukrán katonák felszabadították Robotine falut Zaporizzsja megyében, és a csapatok tovább nyomulnak előre – jelentette be hétfőn Hanna Maljar védelmi miniszterhelyettes a Military Media Centerben, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Maljar megjegyezte, hogy az ukrán védelmi erők fő iránya a dél, ahol az ellenség védekezik Zaporizzsja és Herszon megyékben. „Támadó akcióink folytatódnak. Tudják, hogy Robotine felszabadult. És tovább haladnak a csapataink Robotinétől délkeletre és Mala Tokmacskától délre” – tette hozzá.
A helyettes védelmi miniszter elmondása szerint az irányok: Novodanyilivka – Novoprokopivka és Mala Tokmacska – Ocseretuvate. „Ezek az irányok, amelyekben fegyveres erőink jelenleg nyomulnak előre” – jegyezte meg Hanna Maljar.
The 35th separate brigade of the Marine Corps, together with the 129th "Arey" brigade of the Territorial Guards liberated Staromayorskoye settlement, Donetsk region!
Az ukrán hadsereg szerdán kitűzte a zászlót a Zaporizzsja megyei Robotine falu fölé, miután a településért az utóbbi időben súlyos harcok dúltak – számolt be az rbc.ua hírportál az ukrán fegyveres erők 47. külön gépesített dandárjának weboldalára hivatkozva.
A közlemény szerint „történelmi nap a mai! A 47. különálló gépesített dandár katonái felvonták Ukrajna zászlaját Robotine faluban, amely az egyik legforróbb frontszakaszon, a melitopoli irányban található.”
Külön figyelmet érdemel, hogy az orosz megszállók által lerombolt iskolára a kék-sárga zászlót az állami lobogó napján tűzték ki Valerij Zaluzsnyijnk, az ukrán fegyveres erők főparancsnokának az aláírásával. „És ez mindenhol így lesz! Kiűzzük földünkről a betolakodókat, békés égbolt alatt újjáépítünk, és örökre kőbe bevéssük katonáink hősiességét” – tették hozzá a felszabadító katonák.
Olekszandr Tarnavszkij tábornok, a Tavrija hadműveleti és stratégiai csoport parancsnoka közzétett egy videót Robotine faluból, ahol a zászló látható. A Zaluzsnyij által közzétett videón is Robotine fölött lobogó zászló látható.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az ukrán hadsereg szerdán kitűzte a zászlót a Zaporizzsja megyei Robotine falu fölé, miután a településért az utóbbi időben súlyos harcok dúltak.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1692822780
[modified] => 1692822670
)
[title] => Az ukrán katonák az állami lobogó napján kitűzték a zászlót Robotine falu fölé
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=128009&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 128009
[uk] => 128012
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 128010
[image] => Array
(
[id] => 128010
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/photo-2023-08-23-19-13-58.jpg
[original_lng] => 140568
[original_w] => 1280
[original_h] => 960
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/photo-2023-08-23-19-13-58-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/photo-2023-08-23-19-13-58-300x225.jpg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/photo-2023-08-23-19-13-58-768x576.jpg
[width] => 768
[height] => 576
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/photo-2023-08-23-19-13-58-1024x768.jpg
[width] => 1024
[height] => 768
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/photo-2023-08-23-19-13-58.jpg
[width] => 1280
[height] => 960
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/photo-2023-08-23-19-13-58.jpg
[width] => 1280
[height] => 960
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/photo-2023-08-23-19-13-58.jpg
[width] => 1280
[height] => 960
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1692814399:8
[_thumbnail_id] => 128010
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3466
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_1a9835b8c18f6d6212d9108889381ac4] =>
The 35th separate brigade of the Marine Corps, together with the 129th "Arey" brigade of the Territorial Guards liberated Staromayorskoye settlement, Donetsk region!
Fala antyukraińskiego hejtu w mediach społecznościowych przekłada się już kolejny raz w zerwanie flagi Ukraińskiej z Konsulatu Honorowego Ukrainy w Przemyślu. W tym roku to co najmniej piąty akt publicznego znieważania flagi 🇺🇦 w tym samym miejscu. pic.twitter.com/9dmhv7hJZm
Az ukrán hadsereg 3 négyzetkilométernyi területet szabadított fel Bahmut alatt az elmúlt héten a sikeres ukrán támadásoknak köszönhetően – jelentette be Hanna Maljar helyettes védelmi miniszter hétfői sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A tudósítás szerint Maljar hangsúlyozta, hogy továbbra is keleten van a harcok epicentruma. Szerinte az oroszok a keleti irányt választották a fő csapásiránynak. „2023 eleje óta az ellenség keleten több irányban próbál teljes körű offenzívát indítani. De ha januártól elemezzük, és ma már augusztus van, akkor láthatjuk, hogy az ellenség nem haladt előre ott egyetlen centimétert sem. Ezek valójában nagyon nehéz csaták. A fegyveres erők minden képességüket felhasználják, hogy megállítsák az ellenséget” – mondta.
A védelmi miniszterhelyettese megjegyezte, hogy a múlt héten és tegnapelőtt Kupjanszk és Liman irányban is aktívabbak lettek a megszállók. A szavai szerint ez reakció volt a sikeres urán előrenyomulásra Bahmut irányában a déli szárny mentén. Mint kifejtette, az ellenség számára fontos volt, hogy erőinket más irányokba terelje, és bonyolítsa a helyzetet, hogy ne tudjunk az erőinket a Bahmut irányú offenzívára összpontosítani.
„És ezalatt a már másfél hetes offenzíva alatt a fegyveres erőink jelentősen mértékben semmisítették meg az ellenséges erőket mind Limanszk, mind Kupjanszk irányában. Ha elemezzük az ottani tüzérségi támadások számát, akkor első pillantásra úgy tűnik, hogy az csökkent a múlt héten. De valójában ez nem azt jelenti azt, hogy az ellenség lemondott a terveiről. Ez arra utal, hogy jelentősen meggyengítettük a támadóképességét” – mutatott rá Hanna Maljar.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az ukrán hadsereg 3 négyzetkilométernyi területet szabadított fel Bahmut alatt az elmúlt héten a sikeres ukrán támadásoknak köszönhetően – jelentette be Hanna Maljar.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1692010200
[modified] => 1692008772
)
[title] => A fegyveres erők már 3 négyzetkilométert szabadítottak fel Bahmut környékén az elmúlt héten
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=126849&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 126849
[uk] => 126859
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 126852
[image] => Array
(
[id] => 126852
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/maljar.jpg
[original_lng] => 109080
[original_w] => 1200
[original_h] => 630
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/maljar-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/maljar-300x158.jpg
[width] => 300
[height] => 158
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/maljar-768x403.jpg
[width] => 768
[height] => 403
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/maljar-1024x538.jpg
[width] => 1024
[height] => 538
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/maljar.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/maljar.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/maljar.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1691998015:3
[_thumbnail_id] => 126852
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3301
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_5497c03a8e96d3e8c678e4b844f95f6e] =>
Latest Defence Intelligence update on the situation in Ukraine - 11 August 2024.
Destruction in Bakhmut, Ukraine, since the Russian offensive of the city.#StandWithUkraine 🇺🇦
A megszállt Kercs városában szombat délután már másodszor hallatszottak robbanások – közölte az rbc.ua hírportál a Krimszkij Vetyer című krími kiadványra hivatkozva.
A jelentés szerint a megszállt Krímben, Kercs városában ma más másodszor dörrentek robbanások. Az előző, dél körül történt támadás nyomán füst gomolyog a krími híd fölött.
Szergej Akszjonov, a krími megszálló hatóság vezetője azt állította, hogy állítólag a légvédelmi erők működnek. A közlése szerint állítólag egy második rakétát lőttek le a Kercsi-szoros felett. „Újabb ellenséges rakétát lőttek le a Kercsi-szoros felett. Köszönjük a légvédelmi erőink magas szakmai felkészültségét és éberségét!” – hangsúlyozta a megszállt Krím vezére.
Oroszország védelmi minisztériuma közölte, hogy ma, délután 15:00 óra körül Kijev állítólag újabb kísérletet tett a krími híd lerombolására egy csapásmérésre átalakított SZ-200-as légvédelmi irányított rakétával. „Az ukrán rakétát a légvédelem észlelte és még a levegőben lelőtte, károk nem keletkeztek, áldozatok nincsenek” – mutatott rá az orosz védelmi minisztérium
Counteroffensive of the Armed Forces of Ukraine: Orekhovsky sector situation as of 17.00 June 24, 2023
While the whole world is watching the rebellion of the head of Wagner PMC Yevgeny Prigozhin and the "march of justice" to Moscow, active hostilities continue at the front.… pic.twitter.com/iZwE0ODWn8
— -- GEROMAN -- time will tell - ? -- (@GeromanAT) June 24, 2023
Az ukrán csapatok kulcsfontosságú magaslatokat foglaltak el Bahmutnál – közölte hétfőn Hanna Maljar ukrán védelmi miniszterhelyettes a Telegram-csatornáján.
„Bahmutnál védőink több napja tűz alatt tartják a be- és kijáratokat, valamint akadályozzák az ellenséges csapatmozgásokat a városban” – írta a helyettes tárcavezető mikroblogján.
„Az ellenség csapdába esett” – hangoztatta Olekszandr Szirszkij, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka.
Az egykor több mint 70 ezer lakosú donyecki várost májusban foglalták el az orosz csapatok hónapokig tartó küzdelem árán.
Maljar szerint az ukrán hadsereg az ellenoffenzíva kezdete óta mintegy 24 négyzetkilométer területet foglalt vissza Kelet-Ukrajnában, míg a déli régióban 169 négyzetkilométert. Hozzátette, hogy csak a múlt héten 14 négyzetkilométernyi terület került ismét ukrán ellenőrzés alá.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az amerikai ABC hírtelevíziónak nyilatkozva azt állította, hogy csapataik az ország délkeleti részén megragadták a kezdeményezést. „Haladunk előre, nem torpantunk meg” – jelentette ki.
Counteroffensive of the Armed Forces of Ukraine: Orekhovsky sector situation as of 17.00 June 24, 2023
While the whole world is watching the rebellion of the head of Wagner PMC Yevgeny Prigozhin and the "march of justice" to Moscow, active hostilities continue at the front.… pic.twitter.com/iZwE0ODWn8
— -- GEROMAN -- time will tell - ? -- (@GeromanAT) June 24, 2023
The 35th separate brigade of the Marine Corps, together with the 129th "Arey" brigade of the Territorial Guards liberated Staromayorskoye settlement, Donetsk region!