Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) a Nemzeti Rendőrséggel közösen meghiúsította az orosz különleges szolgálatok azon kísérletét, hogy Csernyivci megyében terrortámadást hajtsanak végre ukrán rendőrök ellen, két helyi fiatal orosz ügynököt őrizetbe vettek – számolt be kedden az rbc.ua hírportál az SZBU közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint az SZBU két orosz ügynököt vett őrizetbe a Csernyivci megyei Vizsnica térségében. Azt tervezték, hogy felrobbantanak egy rendőrjárőrt, amelyet a 102-es szám hamis hívásával akartak a robbantás helyszínére csalni. A nyomozók megállapították, hogy a terrortámadás végrehajtásához a gyanúsítottak egy elhagyatott melléképületben házi készítésű robbanószerkezetet helyeztek el, amelyet önmetsző csavarokkal töltöttek meg a maximális károkozás érdekében. A robbanóanyagot egy szemeteszsákba rejtették, mellette pedig egy gyümölcsleves dobozban mobiltelefont helyeztek el. Az ügynökök azt tervezték, hogy a telefon hívásával felrobbantják a pokolgépet, amikor a rendőrök belépnek az épületbe. Ekkorra az ügynököknek el kellett volna rejtőzniük.
Az SZBU mindkét gyanúsítottat őrizetbe vette, miután elhelyezték a robbanóanyagot, és visszatértek az otthonukba. Kiderült, hogy a gyanúsítottak két helyi, egy 17 és egy 18 éves drogdíler, akik speciális Telegram-csatornákon keresztül kerültek a megszállók látókörébe. A fiúk részletes utasításokat kaptak orosz kurátoruktól a robbanóanyagok készítésére és a későbbi telepítés helyére.
A gyanúsítottak otthonában tartott házkutatások során mobiltelefonokat foglaltak le, amelyek tervezett terrortámadás előkészítésére utalnak, és robbanóanyag-összetevőket is találtak. A potenciális elkövetők 12 évig terjedő börtönbüntetésre számíthatnak vagyonelkobzással.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) a Nemzeti Rendőrséggel közösen meghiúsította az orosz különleges szolgálatok azon kísérletét, hogy Csernyivci megyében terrortámadást hajtsanak végre ukrán rendőrök ellen, két helyi fiatal orosz ügynököt őrizet...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1738701300
[modified] => 1738699375
)
[title] => Robbantást előkészítő két fiatal helyi orosz ügynököt vett őrizetbe az SZBU Csernyivci megyében
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=194892&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 194892
[uk] => 194864
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 194894
[image] => Array
(
[id] => 194894
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/4556-1.jpg
[original_lng] => 184404
[original_w] => 800
[original_h] => 533
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/4556-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/4556-1-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/4556-1-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/4556-1.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/4556-1.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/4556-1.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/4556-1.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1738692175:12
[_thumbnail_id] => 194894
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1514
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_fa25246bdcf5707ac52c770729b6cbef] =>
🚩 Il n'y a pas de problème de sécurité à Bruxelles et l'on peut continuer à bloquer toute réforme, y compris celle de la police. L'essentiel est que @AhmedLaaouej obtienne par le bloquage institutionnel tout ce qu'il n'a pas pris par les élections. Métro Clemenceau ce matin ⬇️ pic.twitter.com/oJJPbYnkjJ
#BREAKING: Massive Explosion Rocks Kabul's Ministry of Urban Development and Housing
A su.icide attack has occurred inside the Ministry of Urban Development and Housing in Kabul, Afghanistan. The Interior Ministry of Afghanistan has confirmed the incident. The powerful explosion… pic.twitter.com/eWVt71WCyK
A bomb blast has killed at least five people and wounded seven in northeastern #Afghanistan, local police report. The blast took place at 8:35am on Tuesday near a #Kabul Bank branch in Kunduz province. No group has claimed responsibility for the blast yet.#PoliticalUprisingpic.twitter.com/wnXTXEM0OL
🚨 BREAKING 🚨According to the information in the security establishment's possession, the bombs were supposed to explode this morning. The bombs were planted by a terrorist infrastructure from Judea and Samaria. This is the third bus. 👇 https://t.co/wl0nabt2Wgpic.twitter.com/w5D8t5EIsi
Egy 26 éves férfi késsel támadt két 15 éves ukrán fiúra Varsóban – írta meg a polskieradio24.pl kedden.
Nem hivatalos értesülések szerint a támadó üzbég származású. Állítólag egy ételszállító cég hátizsákjával érkezett a helyszínre.
A két ukrán állampolgárságú áldozat 15 éves. A karjukon és hasukon érték őket sérülések, mindkettőjüket kórházba szállították. Velük tartottak társaik is, akik nem sérültek meg.
A hírek szerint a 26 éves támadót a rendőrség őrizetbe vette. A szökés során a tettes elvesztette holmiját, így a rendőrök gyorsan a nyomára bukkantak. A támadó indítékai egyelőre ismeretlenek.
Korábban arról számoltak be, hogy Lengyelországban brutálisan megvertek egy 17 éves ukránt: az áldozat elvesztette egyik ujját.
AIRPORT STABBING: Cleanup underway inside @iflymia Terminal J Int’l Arrivals hall after woman was stabbed multiple times overnight. Suspect also tried to throw her over an upper level railing. Victim in critical condition, suspect under arrest. Live updates on @WPLGLocal10. pic.twitter.com/ZakI5zY0ub
My office and I are in touch with an impacted #Iowa family. We are working through proper channels and requesting to speak with the U.S. Embassy on appropriate matters to ensure that the victims first receive quality care for their injuries and then get out of #China in a… https://t.co/M4udbe6KS9
— Rep. Mariannette Miller-Meeks, M.D. (@RepMMM) June 10, 2024
The Terrorist who committed this morning’s Stabbing Attack in the City of Holon, which resulted in at least Two Deaths, has been Identified as Amar Odeh, a 34-Year-Old Palestinian from the City of Salfit in the West Bank who was Illegally Residing in Israel. pic.twitter.com/MmUcJhAKFZ
Der Anschlag in Solingen ist ein schreckliches Ereignis, das mich sehr bestürzt. Ein Attentäter hat mehrere Menschen brutal getötet. Gerade habe ich mit Solingens Oberbürgermeister Tim Kurzbach telefoniert. Wir trauern um die Opfer und stehen an der Seite der Angehörigen. (1/2)
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) August 24, 2024
Der brutale Anschlag auf das Stadtfest in Solingen erschüttert uns zutiefst. Wir trauern um die Menschen, die auf furchtbare Weise aus dem Leben gerissen wurden. Meine Gedanken sind bei den Familien der Getöteten und bei den Schwerverletzten. (1/2)
A train conductor in Italy was seriously injured after being stabbed by two young men of North African origin on a regional train in Genoa Rivarolo, sparking a nationwide strike by railway staff unions in response to the escalating violence faced by their workers.… pic.twitter.com/gkSgmUi8BM
Syrian stabs a little girl in Nieuwegein, Netherlands. The victim was 11 years old. We have to free ourselves from this scum, we can't go on like this. pic.twitter.com/lvXFBRvcwl
A lengyelországi Gdanskban május 29-én, szerdán éjjel egy közúti balesetben életét vesztette két ukrajnai tinédzser, akik a rendőrség elől menekülve egy fának csapódtak. A fiúk 16 és 17 évesek voltak, számolt be a Trojmiasto.
Újságírók szerint a fiúk megközelítőleg 150 km/órás sebességgel száguldoztak. A lengyel rendőrség megállapította, hogy az Audit egy 16 éves fiú vezette, aki a balesetben a helyszínen belehalt sérüléseibe. Az autó 17 éves utasa kórházba került, de az orvosok ott sem tudták megmenteni.
Vejgerovo városában próbálták megállítani az autót, az ukránok nagy sebességgel „hajtottak” Gdynia, Sopot és Gdańsk utcáin.
„Az üldözés Gdańskban ért véget, ahol az Audi sofőrje, aki valószínűleg megpróbált elkerülni egy másik autóval való ütközést, elvesztette uralmát, megcsúszott és egy fának csapódott, az autó pedig felborult” – mondta Karina Kaminska, a pomerániai vajdasági rendőrség szóvivője.
A fiúk a Zaporizzsjai régióból érkeztek Lengyelországba az Oroszország teljes körű inváziójának kezdetén. Egyikük Veigerovo városában, a másik Gdyniában élt.
A rendőrség szóvivője hozzátette, hogy a rendőrök megpróbálták megállítani őket, mert az autó éjszaka tompított fényszóró nélkül közlekedett. A rendőrség jelenleg vizsgálja, hogy a fiúk miért nem álltak meg a felszólításra, és miért kezdtek el menekülni.
❗️Uwaga, w przestrzeni powietrznej operują polskie i sojusznicze statki powietrzne, co może wiązać się z występowaniem podwyższonego poziomu hałasu, zwłaszcza w południowo-wschodnim obszarze kraju.
‼️A police cordon is in place on St Domingo Road in #Everton - after a car crashed into a primary school.@MerseyPolice say no children were present in the area at the time of the collision.
The driver is being assessed for injuries with the passenger sustaining minor injuries. pic.twitter.com/LkUXYGN6Rb
— Hits Radio News | Liverpool & North West (@HitsLpoolNews) April 22, 2024
Šest je gledatelja ozlijeđeno, ali su izvan životne opasnosti nakon što se u njih u nedjelju poslijepodne na 31. Osijek Street Raceu zabio natjecateljski automobil, doznaje se od osječko-baranjske policije. pic.twitter.com/cm22QydZdT
Šest je gledatelja ozlijeđeno, ali su izvan životne opasnosti nakon što se u njih u nedjelju poslijepodne na 31. Osijek Street Raceu zabio natjecateljski automobil, doznaje se od osječko-baranjske policije. pic.twitter.com/cm22QydZdT
❗️Uwaga, w przestrzeni powietrznej operują polskie i sojusznicze statki powietrzne, co może wiązać się z występowaniem podwyższonego poziomu hałasu, zwłaszcza w południowo-wschodnim obszarze kraju.
Ze zavaleného polského dolu Rydultowy se podařilo vysvobodit 41 horníků. Ti byli po silném otřesu od ranních hodin uvěznění pod zemí. Patnáct z nich záchranáři rozvezli do přilehlých nemocnic. Se dvěma dalšími se ale stále nepodařilo navázat kontakt. pic.twitter.com/fTMzMhlqTR
❗️ A UAV probably crashed into Polish territory during the Russian attack on Ukraine
During the massive Russian attack on Ukraine, which took place on the morning of August 26, a yet unidentified object entered Polish airspace and apparently landed on Polish territory. This was… pic.twitter.com/74F820ArAo
Strażacy zgasili pożar w laboratorium wynajętym firmie zewnętrznej przez Narodowe Centrum Badań Jądrowych. Dwie osoby poszkodowane, przekazane ratownikom. Pożar w znaczonej odległości od reaktora Maria.#NCBJ@RMF24plpic.twitter.com/JDuGVDw2s6
❗️Uwaga, w związku z kolejnym atakiem Federacji Rosyjskiej wykonującej uderzenia z użyciem rakiet manewrujących, pocisków balistycznych i bezzałogowych statków powietrznych na obiekty znajdujące się między innymi na zachodzie Ukrainy, rozpoczęło się operowanie wojskowego… pic.twitter.com/OEvUjNCNhC