Az ukrán külügyminisztérium újból elítélte „az Oroszország által folytatott vallási üldözést a megszállt ukrán területeken”. A tárca közleménye szerint 2022 óta 67 egyházi személyt öltek meg, és több mint 30 vallási vezetőt tartanak illegálisan fogva.
A The Kyiv Independent beszámolója szerint a háború kezdete óta az orosz erők több mint 640 istentiszteleti helyet – köztük 596 keresztény templomot – rongáltak meg vagy semmisítettek meg.
„Az orosz állam az orosz ortodox egyházzal együtt elnyomó rendszert vezetett be a vallási közösségek ellen a megszállt ukrán területeken, aminek célja a vallási sokszínűség és az ukrán spirituális identitás elpusztítása” – fogalmazott a minisztérium.
Az orosz ortodox egyház állítólag erőszakkal bekebelezte a moszkvai patriarchátushoz tartozó ukrán ortodox egyház nyolc egyházmegyéjét, amely több mint 1600 egyházközséget és 23 kolostort foglalt magában. A cikk szerint a megszállt területeken Moszkva számos vallást elnyom, beleértve az autokefál ukrajnai ortodox egyházat, az ukrán görögkatolikus egyházat, a római katolikus egyházat, protestáns és muszlim csoportokat, valamint a Jehova tanúit.
A külügyminisztérium felszólította a nemzetközi közösséget, hogy „ne némán nézze a hit és a hívők elleni bűncselekményeket, mert a csend csak erősíti a gonoszt, és a büntetlenség érzetét adja neki”.
A vallási üldözés a megszállt ukrán területeken már 2014-re nyúlik vissza, amikor Oroszország elfoglalta a Krímet és a Donbasz egyes részeit.
[type] => post
[excerpt] => Az ukrán külügyminisztérium újból elítélte „az Oroszország által folytatott vallási üldözést a megszállt ukrán területeken”. A tárca közleménye szerint 2022 óta 67 egyházi személyt öltek meg, és több mint 30 vallási vezetőt tartanak illegálisan fo...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1744397580
[modified] => 1744365423
)
[title] => Ukrajna elítéli az oroszok vallási üldözését a megszállt területeken
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=201025&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 201025
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 201026
[image] => Array
(
[id] => 201026
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/karok.webp
[original_lng] => 219554
[original_w] => 1240
[original_h] => 825
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/karok-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/karok-300x200.webp
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/karok-768x511.webp
[width] => 768
[height] => 511
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/karok-1024x681.webp
[width] => 1024
[height] => 681
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/karok.webp
[width] => 1240
[height] => 825
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/karok.webp
[width] => 1240
[height] => 825
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/karok.webp
[width] => 1240
[height] => 825
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1744354625:12
[_thumbnail_id] => 201026
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1328
[_oembed_a7d530e5eb016004f1c267a7b7ba16dd] =>
Под Петербургом разбился военный вертолет, экипаж погиб
Ми-28 потерпел крушение у деревни Шуговицы, подтвердили каналу 78 в администрации Волосовского района. В пресс-службе Ленинградского военного округа сообщили 47news, что он состоял на вооружении ВКС России.
🚨 Russia starts new War? Nationwide Emergency Drills Begin 🚨
On March 5, from 10:00 local time, Russia will conduct a nationwide test of its emergency alert system—sirens will sound, and TV & radio broadcasts will be interrupted with the message "Attention everyone!"
🔥 A massive fire has broken out at the Onezhsky Shipbuilding Plant in Petrozavodsk, Karelia, Russia. The blaze has already spread across 1,500 square meters. pic.twitter.com/0GcMOMXQoZ