Többen megsebesültek Szumiban és Csernyihivben, lakóházak, egy bevásárlóközpont és egy közigazgatási épület is megrongálódott az éjszakai orosz légicsapásokban – jelentette az illetékes ukrán hatóságokra hivatkozva az MTI.
Az orosz csapatok kedden kora reggel dróncsapást mértek egy közigazgatási épületre az észak-ukrajnai Csernyihiv belvárosában, egy ember megsebesült – jelentette a megyeszékhely városi tanácsának sajtószolgálata a Telegramon. A részben romba dőlt épületben felcsaptak a lángok, a környéken lévő lakóházak ablakai pedig betörtek.
Keddre virradóra dróntámadás érte az észak-ukrajnai Szumit, a csapások következtében két felnőtt és négy gyerek megsebesült – jelentették Oleh Hrihorov katonai kormányzó Telegram-bejegyzését és az állami katasztrófavédelem sajtószolgálatának közleményét idézve ukrán hírügynökségek és hírportálok. Egy kilencszintes lakóépület megrongálódott, a helyszínen az illetékes szolgálatok a károk felszámolásán dolgoznak.
Szumi egyik bevásárlóközpontját is találat érte, a helyszínen nagy kiterjedésű tűz keletkezett. Amint a mentőcsapatok megkezdték a tűzoltást, újabb drónok csapódtak be – jelentette a katasztrófavédelmi szolgálat a Facebookon. Egy szolgálati jármű megsemmisült, egy másik pedig megrongálódott, de senki sem sebesült meg.
A légierő parancsnokságának Telegramon közzétett jelentése szerint az orosz hadsereg keddre virradóra 58 csapásmérő és álcadrónt vetett be ukrajnai célpontok ellen. Az előzetes adatok szerint a légvédelem 46 drónt elfogott az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 7 helyszínen 8 drón célba talált. A közlemény kiadásának időpontjában néhány drón még az Ukrajna által ellenőrzött légtérben tartózkodott.
[type] => post
[excerpt] => Többen megsebesültek Szumiban és Csernyihivben, lakóházak, egy bevásárlóközpont és egy közigazgatási épület is megrongálódott az éjszakai orosz légicsapásokban – jelentette az illetékes ukrán hatóságokra hivatkozva az MTI.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1784660700
[modified] => 1784662302
)
[title] => Egy bevásárlóközpontot és több lakóházat is találat ért az éjszakai orosz csapásokban
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=251815&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 251815
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 251816
[image] => Array
(
[id] => 251816
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/orosz-tamadas-karok.jpg
[original_lng] => 668635
[original_w] => 1108
[original_h] => 831
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/orosz-tamadas-karok-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/orosz-tamadas-karok-300x225.jpg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/orosz-tamadas-karok-768x576.jpg
[width] => 768
[height] => 576
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/orosz-tamadas-karok-1024x768.jpg
[width] => 1024
[height] => 768
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/orosz-tamadas-karok.jpg
[width] => 1108
[height] => 831
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/orosz-tamadas-karok.jpg
[width] => 1108
[height] => 831
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/orosz-tamadas-karok.jpg
[width] => 1108
[height] => 831
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1784652107:12
[_thumbnail_id] => 251816
[_edit_last] => 12
[views_count] => 290
[_oembed_bbc13b3bcf0c7ca3824f9beeb0a22429] =>
#Ahora | Fuerte sismo en Junín deja un fall3c1d0 Un sismo de magnitud 5.1 remeció la región Junín la noche del 18 de julio, causando daños materiales en viviendas e infraestructura vial de distritos como Chongos Bajo, Chupuro, Huamancaca y Tres de Diciembre. Hasta el momento de… pic.twitter.com/VE2P1zh5xw
Last night, Russia carried out one of the largest aerial assaults on Kyiv since the start of its full‑scale invasion, firing 40 ballistic missiles at residential buildings, shopping centres, and public transport stops.
Overnight, Russia carried out one of its largest ballistic missile attacks on Kyiv. The enemy launched more than 40 missiles of various types – most of them against the capital – and 120 attack drones.
As of now, one person has been reported killed in Kyiv and the region, and 16… pic.twitter.com/YMWDlB6wGA
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 19, 2026