Kedden délután a fehérorosz légierő egyik Jak-130-as, sugárhajtású, kétüléses kiképző- és harci repülőgépe lépte át az ukrán határt – számolt be róla több ukrán forrás is.
A jelentések szerint az ukrán fővárostól kb. 100 kilométerre, a kijevi és a zsitomiri régiók határánál (a fehéroroszországi Djatlik falunál) lépett ukrán légtérbe a fehérorosz kiképzőgép.
A repülőgép típusa az első pillanatokban nem volt ismert, így légiriadót rendeltek el a két régióban.
A későbbi azonosítás során kiderült, a gép egy Jak-130-as típus, sugárhajtású, de csak szubszonikus sebességű, kétüléses kiképzőgép. A repülőgép ezt követően eltűnt a radarokról, a légierő pedig lefújta a riadót.
A Jak-130-as alapvetően kiképzési célokat szolgál, ugyanakkor képes felfüggesztett fegyverzetet is hordozni (3000 kilogramm össztömegig), így harci feladatokra is alkalmas. Fehéroroszország 12 darab Jak-130-assal rendelkezik.
A török BBN Airlines charterjárata július 25-én a norvégiai Oslóból a törökországi Antalyába tartva rövid időre belépett a repüléstilalmi övezetnek minősülő ukrán légtérbe – jelentette a norvég NRK augusztus 12-én a The Kyiv Independent beszámolója szerint.
Az Airbus A320-as Kárpátalja területén lépett be Ukrajna légterébe, és a szomszédos Csernyivci területen keresztül lépett ki a román légtérbe a FlightRadar szerint.
Megértjük az incidens által felvetett aggodalmakat, és garantáljuk, hogy aktívan lépéseket teszünk a hasonló incidensek megelőzése érdekében – közölte a BBN Airlines az NRK-val.
A jelentés szerint az eredeti repülési útvonal mentén érkező vihar arra késztette a személyzetet, hogy alternatív útvonalat válasszon. Ukrajna nem sokkal az után zárta le légterét, hogy Oroszország tavaly február végén háborút indított az ország ellen.
[type] => post
[excerpt] => A török BBN Airlines charterjárata július 25-én a norvégiai Oslóból a törökországi Antalyába tartva rövid időre belépett a repüléstilalmi övezetnek minősülő ukrán légtérbe – jelentette a norvég NRK augusztus 12-én a The Kyiv Independent beszámolój...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1692017400
[modified] => 1692008756
)
[title] => Egy török gép belépett az ukrajnai repüléstilalmi zónába
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=126833&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 126833
[uk] => 126894
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 126834
[image] => Array
(
[id] => 126834
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/repulo.webp
[original_lng] => 9836
[original_w] => 600
[original_h] => 300
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/repulo-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/repulo-300x150.webp
[width] => 300
[height] => 150
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/repulo.webp
[width] => 600
[height] => 300
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/repulo.webp
[width] => 600
[height] => 300
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/repulo.webp
[width] => 600
[height] => 300
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/repulo.webp
[width] => 600
[height] => 300
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/repulo.webp
[width] => 600
[height] => 300
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1692008418:8
[_thumbnail_id] => 126834
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1249
[_oembed_b6cff3120d5db04af6bc0afe219b8ed0] =>
LATEST— A training aerobatic aircraft has crashed in Karatay district of Turkey's central Konya province, Defense Ministry says; rescue teams have been dispatched to the areahttps://t.co/1u20MuMfWIpic.twitter.com/6Anq94l4Pg
LATEST— A training aerobatic aircraft has crashed in Karatay district of Turkey's central Konya province, Defense Ministry says; rescue teams have been dispatched to the areahttps://t.co/1u20MuMfWIpic.twitter.com/6Anq94l4Pg