Segítséget kért a román hatóságoktól két ukrán állampolgár, akik a Máramarosi-havasokon keresztül jutottak be Romániába – közölte a Máramaros megyei hegyimentők vezetője vasárnap. A két menekülő különösen nehéz terepen találtak rá.
Dan Benga, a máramarosi hegyimentő szolgálat igazgatója arról számolt be, hogy a két férfi vasárnap délelőtt kért segítséget a 112-es segélyhívószámon, miután egyiküknek kificamodott a bokája és nem tudott tovább haladni. A hegyimentők öt és fél óra keresés után találtak rájuk a Criva-völgye közelében, egy nehezen megközelíthető helyen. Mivel az elmúlt napok viharai sziklákat és fákat sodortak a völgybe, ezen az útvonalon nem tudnak leereszkedni a sérült férfivel, így a gerincen keresztül terveznek haladni a mentőcsapatok.
„Nehéz órák következnek, de a hegyimentők eltökéltek abban, hogy biztonságban lehozzák a hegyről a két fiatalembert” – tette hozzá Benga. A mentőakcióban határrendészek is részt vesznek.
A brnói bíróság bűnösnek találta az egykori ukrán vámost, Ivan Szavarint és feleségét, Krisztina Szavcsint a menekülteknek járó humanitárius támogatásokkal kapcsolatos nagyszabású csalás ügyében – számolt be a gromada.cz.
A nyomozás szerint a házaspár 11 hónapon keresztül ukránokat vitt Csehországba, akik csak színlelték, hogy a háború elől menekülnek. Számukra ideiglenes védelmet és bankszámlákat intéztek, majd visszaküldték őket Ukrajnába. A bankkártyák a csalóknál maradtak, akik ezekről vették fel a szociális juttatásokat.
A hatóságok mintegy 830 csalási esetet dokumentáltak. A cseh költségvetés kára meghaladta a 11 millió koronát (több mint 19 millió hrivnya).
Az elfogás során 74 bankkártyát, 12 mobiltelefont, egy autót és több mint 2,25 millió koronát készpénzben foglaltak le az ukránoktól. Ezt az összeget részben a károk megtérítésére használták fel.
A bíróságon a vádlottak beismerték bűnösségüket, és beleegyeztek abba, hogy részben visszafizetik a pénzt. Az ügyészség Szavarinra 6,5, Szavcsinra 5,5 év szabadságvesztést kért. A bíróság azonban enyhébb ítéletet hozott: mindkettőjüket 4 év börtönre ítélték.
Az ítélet még nem jogerős, a felek fellebbezhetnek ellene.
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025
Stále zasahujeme u nehody vlaků u Zlivi. V tuto chvíli jsou všichni cestující evakuováni. Zdravotníci pokračují v třídění a ošetření zraněných. Na místě jsou dva evakuační autobusy pro komfort nezraněných a lehce zraněných osob. Vyslali jsme také psychologa HZS Jihočeského kraje. pic.twitter.com/S13xPTx9fH
Embercsempészet gyanújával vizsgálódnak a román hatóságok egy ukrán állampolgár ellen, miután négy másik ukrán állampolgárral közösen illegálisan lépték át az ukrán–román határt a Máramarosi-havasokon keresztül – közölte vasárnap Iulia Stan, a máramarosszigeti területi határrendészeti felügyelőség szóvivője.
Az Agerpres román hírügynökség által idézett illetékes szerint a román határőrök az ukrán–román határ visóvölgyi (Valea Viseului) szakaszán öt ukrán állampolgárt értek illegális határátlépésen.
A 22 és 41 év közötti férfiak egy, az ukrajnai frontszolgálat elől menekülő ukrán állampolgárok által használt hegyvidéki útvonalat használtak, és menedékjogot szerettek volna kérni Romániában.
Egyiküket azzal gyanúsítják a román hatóságok, hogy vezetőként szolgált társai számára. Őt 24 órára őrizetbe vették, majd a Máramaros megyei törvényszék végzése nyomán 30 napra előzetes letartóztatásba helyezték – közölte a szóvivő.
Az illegális határátlépőket Petrovabisztra (Bistra) térségében érték tetten a határőrök, és Visóvölgyre vitték kihallgatásra. Az embercsempészettel gyanúsított 23 éves férfiról kiderült, hogy korábban már menedékjogot kért Romániában, és megpróbálta átlépni az ukrán-román határt Máramarossziget térségében. Most ő vezette át négy társát a határon a román oldalra – közölte a határrendészet.
A román hatóságok illegális határátlépés és embercsempészet gyanújával vizsgálódnak az ügyben.
O furtună violentă a oprit un spectacol din Timișoara. Zece persoane au avut nevoie de îngrijiri medicale, cinci dintre acestea fiind transportate la spital. Victimele participau la un concert în aer liber, conform Mediafax. Meteorologii au avetizat din timp că șâmbătă seară și în noaptea de sâmbătă spre duminică sunt posibile furtuni în vestul, centrul și nordul țării. #forzazu#romania#timisoara#news#gandul
A hegyimentők és a határrendészek megmentettek szerdán két ukrán állampolgárt, akik a Máramarosi-havasokon keresztül lépték át a román határt – számolt be a Máramaros megyei Salvamont vezetője.
A két férfi kedd este kérte a román hatóságok segítségét az 112-es segélyhívó számon, azt mondva, hogy három napja bolyonganak a hegyen, eltévedtek, megáztak, megfáztak, kimerültek és elfogytak élelmiszer-tartalékjaik, idézi Dan Benga tájékoztatását az Agerpres hírügynökség.
A hegyimentő szerint a keresési és mentési akciót hátráltatták a rendkívül rossz időjárási körülmények is, de valamivel éjfél előtt már sikerült őket lesegíteni a hegyről.
Mivel állapotuk nem volt nagyon súlyos és elutasították a kórházi kivizsgálást, átadták őket az illetékes román hatóságoknak.
Szerda reggel bombariadó volt a csepeli magyar–ukrán iskolában – írja a Csepel.info.
Ez egy napon belül a második, egy héten belül pedig már a negyedik bombariadó a csepeli Magyar–Ukrán Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnáziumban – jegyzi meg a portál.
Forrásaink szerint kicsi az esélye annak, hogy valamelyik gyerek szórakozik. Valószínűbb, hogy folyamatos nyomás alatt akarják tartani a tanárokat és a diákokat – teszik hozzá.
Januárban több száz magyarországi iskolában volt bombariadó egy időben: akkor dzsihadista tartalmú üzeneteket küldtek az iskoláknak. Európában több országban is voltak tömeges iskolai bombariadók az elmúlt hónapokban, és elképzelhető, hogy ugyanaz a csoport áll ezek mögött.
A csepeli magyar–ukrán iskolát érintő bombariadók azonban nem ebbe a mintába illeszkednek, itt kifejezetten egy iskola ellen irányul az akció.
A csepeli magyar–ukrán iskola szeptemberben kezdte meg működését, novemberben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is villámlátogatást tett benne, mikor Budapesten járt. Az iskola alapításának ötlete Zelenszkijtől származott, működését a magyar állam finanszírozza.
Ein Ehepaar aus Hockenheim, nahe Heidelberg, wollte eine Tochter und tötete dafür die Mutter und Großmutter eines damals fünf Wochen alten Babys. Jetzt steht das Urteil. https://t.co/Jdl4CBuz26
Egy villamosvezető ököllel támadt egy ukrán családra Csehország fővárosában, Prágában, majd leszállította őket a járműről. Az eset nagy felháborodást váltott ki Ukrajnában, a cseh hatóságok azonban egyelőre még nem reagáltak a történtekre.
Egy cseh villamosvezető ököllel támadt az unokájukkal utazó ukrán nagyszülőkre Prágában, majd folyamatos szidalmazás közben leszállította őket a járműről – számolt be róla a Vinegret.
A regionális lap szerint a sofőrnek az nem tetszett, hogy a gyerek az ülésre felállva nézett ki az ablakon. A lap szerint a nagypapa hiába mutatta, hogy a gyerek cipője tiszta, a sofőrt nem érdekelte, és a nagymama is hiába próbálta oldani a feszültséget. A villamosvezető akkor sem hagyta abba a család inzultálását, amikor a kisgyerek már hangosan sírt az ijedtségtől.
„Kifelé! Nincs jogotok ebben az országban lenni!” – kiabálta a járművezető, majd ököllel megütötte a 63 éves ukrán férfit.
A sofőrt az sem érdekelte, hogy a bántalmazás közben a férfi az unokáját tartotta a kezében. A családnak végül nem volt más választása, kénytelenek voltak leszállni a járműről. A járaton tartózkodó többi utas csendesen szemlélte az esetet, senki sem avatkozott be az eseményekbe.
A prágai közlekedési vállalat és a cseh hatóságok egyelőre nem adtak ki hivatalos közleményt az incidensről. A prágai villamosvezető botrányos viselkedéséről szóló videó azonban terjedni kezdett az interneten.
[type] => post
[excerpt] => A baden-württembergi tartományi bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt hétfőn egy német házaspárt, amely meggyilkolt egy ukrán menekült nő és édesanyját azért, hogy elrabolhassák a fiatal nő újszülött gyermekét.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1739266020
[modified] => 1739223433
)
[title] => Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték a házaspárt, akik megöltek két ukránt, hogy elrabolhassák a csecsemőjüket
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=195524&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 195524
[uk] => 195503
)
[trid] => vik3255
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 195504
[image] => Array
(
[id] => 195504
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/image-110.png
[original_lng] => 1291014
[original_w] => 1374
[original_h] => 650
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/image-110-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/image-110-300x142.png
[width] => 300
[height] => 142
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/image-110-768x363.png
[width] => 768
[height] => 363
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/image-110-1024x484.png
[width] => 1024
[height] => 484
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/image-110.png
[width] => 1374
[height] => 650
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/image-110.png
[width] => 1374
[height] => 650
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/image-110.png
[width] => 1374
[height] => 650
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1739216237:12
[_oembed_f975fc159e96b926afc90fba78681e94] =>
Ein Ehepaar aus Hockenheim, nahe Heidelberg, wollte eine Tochter und tötete dafür die Mutter und Großmutter eines damals fünf Wochen alten Babys. Jetzt steht das Urteil. https://t.co/Jdl4CBuz26
Shocked by the tragic death of a Ukrainian citizen in Bratislava. We cannot exclude ethnic hatred as one of the reasons for this crime. Under my directions, our embassy has already contacted the Slovak police and ombudsman. We demand an impartial investigation and accountability.
⚠️ WARNING: This post contains graphic descriptions of violence & gore.
The dismembered remains of nine students, aged 19 to 30, were discovered on 2nd March in San Jose Miahuatlan, Mexico, near the border of Puebla & Oaxaca states. The victims, five men & four women from… pic.twitter.com/vpYmigzYgH
— True Crime Updates (@TrueCrimeUpdat) March 5, 2025
Im Rhein-Maas Klinikum (RMK) in #Würselen gilt ab morgen bis auf Weiteres ein Besuchsverbot. Für die Weihnachtstage strebt das Krankenhaus – abhängig von der weiteren Entwicklung des Infektionsgeschehens – Ausnahmeregelungen an. - https://t.co/d3bnZTTFd8pic.twitter.com/0q336h5ee2
Zunilda Hoyos Méndez, la fisicoculturista colombiana conocida popularmente como la “Mujer Hulk“, fue hallada muerta en su residencia de la Costa del Sol, en España.
Según los reportes policiales, Méndez habría sido asesinada a martillazos probablemente… pic.twitter.com/CQPVfIvRP9
🇮🇷❗️Terrorist attack in Iran: militants opened fire in a courthouse
As a result of the terrorist attack, five people died, including a woman and a newborn baby. 13 people were injured, some of them in serious condition. The attackers were eliminated. pic.twitter.com/BcUN9IL8bz
— The_anonymous_wave (@anonymouswave1) July 26, 2025
Kedden hallgatta meg egy délnyugat-németországi bíróság egy német pár tagjainak vallomásait, akik a vád szerint azért öltek meg egy 27 éves ukrán menekültet és az 51 éves anyját, hogy a fiatalabbik nő csecsemőjét elrabolják, írja a Deutsche Welle.
A két vádlott azt tervezte, hogy miután elrabolják a csecsemőt, eljátsszák, hogy az övék. A keddi tárgyaláson kiderült: mindezt azután tették, hogy a pár női tagja több vetélésen és sikertelen mesterséges megtermékenyítési eljáráson esett át.
A Mannheimi Járásbíróság azt az információt kapta, hogy az ukrán áldozatok menekültszálláson laktak egy délnyugat-németországi településen, amikor a fiatalabbik kapcsolatba került a német párral.
Az ügyészség szerint a bűncselekmény hátterében az állt, hogy a német pár beteljesítse azt a vágyát, hogy legyen egy közös lányuk. A 43 és 44 éves német állampolgárok régóta akartak már közösen egy kislányt.
Akkor döntötték el a vádlottak, hogy megölik az ukrán menekülteket, amikor a fiatalabbik áldozat gyereke megszületett 2024 februárjában.
„Mindent megbántam, amit tettem” – mondta a férfi vádlott, aki nem volt jelen a tárgyaláson, ezért az ügyvédei olvasták fel a nyilatkozatát.
„Nagyon akartunk egy közös lányt, ez volt a feleségem leghőbb vágya”.
„Nagy hibát követtem el” – tette hozzá a felesége.
[type] => post
[excerpt] => Kedden hallgatta meg egy délnyugat-németországi bíróság egy német pár tagjainak vallomásait, akik a vád szerint azért öltek meg egy 27 éves ukrán menekültet és az 51 éves anyját, hogy a fiatalabbik nő csecsemőjét elrabolják, írja a Deutsche Welle.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1736418600
[modified] => 1736377564
)
[title] => Beismerte egy német pár, hogy a csecsemőjükért öltek meg ukrán menekülteket
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=191865&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 191865
[uk] => 191892
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 191866
[image] => Array
(
[id] => 191866
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/nemet-birosag.webp
[original_lng] => 26714
[original_w] => 1200
[original_h] => 525
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/nemet-birosag-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/nemet-birosag-300x131.webp
[width] => 300
[height] => 131
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/nemet-birosag-768x336.webp
[width] => 768
[height] => 336
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/nemet-birosag-1024x448.webp
[width] => 1024
[height] => 448
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/nemet-birosag.webp
[width] => 1200
[height] => 525
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/nemet-birosag.webp
[width] => 1200
[height] => 525
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/nemet-birosag.webp
[width] => 1200
[height] => 525
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1736420114:2
[_thumbnail_id] => 191866
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 3041
[translation_required_done] => 1
[_oembed_7b41d40cfe92a7742bbdfaa784ad6699] =>
[_oembed_time_7b41d40cfe92a7742bbdfaa784ad6699] => 1736411472
[_oembed_f975fc159e96b926afc90fba78681e94] =>
Ein Ehepaar aus Hockenheim, nahe Heidelberg, wollte eine Tochter und tötete dafür die Mutter und Großmutter eines damals fünf Wochen alten Babys. Jetzt steht das Urteil. https://t.co/Jdl4CBuz26
Bei einem Kindergeburtstag in einem Skigebiet steht eine Ausfahrt mit einem Motorschlitten an. Doch die Fahrt endet mit acht Verletzten, darunter sechs Kindern. Was ist passiert? https://t.co/GdsVxy4b4b
Der 37-jährige Syrer aus Tirschenreuth, Abdulhadi B., der wegen IS-Unterstützung zu über fünf Jahren Haft verurteilt wurde, stellt Ansprüche an den deutschen Staat und verlangt 144.000 Euro für seine freiwillige Ausreise – als „Entschädigung“. https://t.co/EUz8Q4JUBopic.twitter.com/fjvHud065W
Las autoridades en Londres confirmaron la identidad del hombre que mató a un niño de 14 años con una espada samurái. Se trata de Marcus Aurélio Arduini Monzo, de nacionalidad española y brasileña https://t.co/RZv30oQA3Wpic.twitter.com/Tzi5linTzx
❗️🚆🇩🇪 - Train Derailment in Baden-Württemberg: Fatalities and Injuries Reported
On July 27, 2025, at approximately 6:10 PM, a regional express train operated by Deutsche Bahn derailed near Zwiefaltendorf in Biberach, Baden-Württemberg, while traveling from Sigmaringen to Ulm.… pic.twitter.com/QSmcSPqC7s
🇮🇷❗️Terrorist attack in Iran: militants opened fire in a courthouse
As a result of the terrorist attack, five people died, including a woman and a newborn baby. 13 people were injured, some of them in serious condition. The attackers were eliminated. pic.twitter.com/BcUN9IL8bz
— The_anonymous_wave (@anonymouswave1) July 26, 2025
Auto von AfD-Spitzenmann Baumann angezündet: In der Nacht Nacht von Sonntag auf Montag ist das Auto von Bernd Baumann einem Brandanschlag zum Opfer gefallen. Mehr Details auf https://t.co/sYiHeYG6Vcpic.twitter.com/WR1NY5B0Bi
Három ukrán férfi lépte át a román–ukrán határt, majd eltévedtek a Kárpátokban. Kettejüket megtalálták a hegyimentők, de a harmadikat csak nagy nehézségek árán sikerült kimenteni, ugyanis sérülten egy patakban töltött mintegy 23 órát. Macskáját azonban szorosan magához szorította, ez menthette meg életét.
Huszonhárom órás mentőakció után hozták le a Máramarosi-hegyimentők azt a sérült ukrán fiatalembert, akit macskája tartott életben. A román–ukrán határt átlépő három ukrán férfi eltévedt a Kárpátokban, de nem használták a 112-es segélyhívót.
A hegyimentők először két férfit találtak meg, akik csak később árulták el, hogy harmadik társuk a hegyen rekedt, és orvosi problémái vannak, a telefonjára nem reagált, így a segítség nem tudta, merre keresse a sérültet.
Két mentőegységet küldtek a hegyimentők két különböző irányból az ukrán férfi felkutatására. A másik két fiatalembert helikopterrel szállították le a hegyről, a sérültet azonban a hegyimentőknek kellett levinni.
A harmadik férfit egy szakadékban találták meg, egy patakban átázva, átfagyva, miután egy teljes éjszakát töltött ott. Túlélését macskája segítette, akit folyamatosan a mellkasához szorított. A látási viszonyok és a nehéz időjárási körülmények ellenére sikerült a fiatalembert a macskával együtt lehozni a hegyről.
A sérültről kiderült, hogy 28 éves ukrán állampolgár, a macskát Ukrajnából vitte magával. A Salvamont Maros megyei szervezetének vezetője, Dan Benga hangsúlyozta, hogy sokat köszönhet a férfi a háziállatnak, mert nélküle kihűlt volna a Máramarosi-havasokban.
[type] => post
[excerpt] => Három ukrán férfi lépte át a román–ukrán határt, majd eltévedtek a Kárpátokban. Kettejüket megtalálták a hegyimentők, de a harmadikat csak nagy nehézségek árán sikerült kimenteni, ugyanis sérülten egy patakban töltött mintegy 23 órát.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1733694480
[modified] => 1733685478
)
[title] => Macskája mentette meg egy sérült ukrán férfi életét a Máramarosi-havasokban
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=188549&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 188549
[uk] => 188488
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 188550
[image] => Array
(
[id] => 188550
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/salvamont-cica.jpg
[original_lng] => 384567
[original_w] => 1536
[original_h] => 1137
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/salvamont-cica-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/salvamont-cica-300x222.jpg
[width] => 300
[height] => 222
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/salvamont-cica-768x569.jpg
[width] => 768
[height] => 569
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/salvamont-cica-1024x758.jpg
[width] => 1024
[height] => 758
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/salvamont-cica.jpg
[width] => 1536
[height] => 1137
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/salvamont-cica.jpg
[width] => 1536
[height] => 1137
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/salvamont-cica.jpg
[width] => 1536
[height] => 1137
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1733678279:12
[_oembed_3e0dd99c353f5666b9f6ff61b3b2bb0a] =>
[_oembed_time_3e0dd99c353f5666b9f6ff61b3b2bb0a] => 1733657980
[_thumbnail_id] => 188550
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3154
[_oembed_f975fc159e96b926afc90fba78681e94] =>
Ein Ehepaar aus Hockenheim, nahe Heidelberg, wollte eine Tochter und tötete dafür die Mutter und Großmutter eines damals fünf Wochen alten Babys. Jetzt steht das Urteil. https://t.co/Jdl4CBuz26
Svájc a teljes körű háború kezdete óta először deportált három ukrán állampolgárt, számolt be az NZZ.
Mint ismeretes, október 30-án, egy speciális járattal toloncoltak ki három ukránt Zürichből. Bűncselekményeket követtek el Svájcban, és 2022 februárja óta ez az első alkalom, hogy az ország bűncselekmény miatt hazájukba küldi vissza az ukránokat.
Az NZZ információi szerint a deportáló járat Lengyelországba tartott, majd a három ukránt szárazföldön szállítják Ukrajnába.
A svájci migrációs államtitkárság adatvédelmi indokkal miatt nem adott részletes tájékoztatást az ukránok által elkövetett bűncselekményekről.
A kiadvány ugyanakkor megjegyezte, hogy a kitoloncolás okai nem lehetnek kisebb jelentőségű bűncselekmények, deportálást súlyos bűncselekmény, például rablás, börtönbüntetés vagy testi sértés esetén szoktak alkalmazni.
Ein Ehepaar aus Hockenheim, nahe Heidelberg, wollte eine Tochter und tötete dafür die Mutter und Großmutter eines damals fünf Wochen alten Babys. Jetzt steht das Urteil. https://t.co/Jdl4CBuz26
🔥Vasto Incendio a Prato allo Stelvio, in Alta Val Venosta.
Secondo le prime stime, l’incendio ha già interessato un’area compresa tra i 50 e i 60 ettari di bosco. In azione tre elicotteri di Heli Austria e uno dell’Air Service Center. Foto di landes feuerwehrverband tirol pic.twitter.com/CZmA0GfQzJ
— Italia 24H Live 🔴 – Notizie dall'Italia (@Italia24HLive) April 10, 2025
❄️⚠️ Schneechaos im Wallis! Teile von Sion sind gesperrt, Menschen werden gebeten, zuhause zu bleiben 🏠. Zermatt ist von der Aussenwelt abgeschnitten ❌ und hat mit Stromausfällen zu kämpfen. ⚡ 👉 https://t.co/xvhkcD5T7e
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025