Több mint száz drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen az orosz hadsereg péntekre virradóan, a kelet-ukrajnai Pavlohradban három ember – köztük egy gyerek – meghalt, és sok a sebesült – közölték katonai és helyi közigazgatási forrásokra hivatkozva vezető ukrán hírügynökségek és hírportálok.
A légierő parancsnokságának a Telegramon közzétett péntek reggeli jelentése szerint a csütörtök esti óráktól az orosz hadsereg 103 csapásmérő és úgynevezett megtévesztő drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen.
A légvédelem 41 drón lelövését erősítette meg, emellett 40 úgynevezett megtévesztő drón „negatív következmények nélkül” eltűnt a radarokról.
Az orosz légitámadás Harkiv, Szumi, Cserkaszi, Donyeck és Dnyipropetrovszk megyékben okozott károkat – áll a légierő hivatalos közleményében.
Az orosz erők drónokkal támadták a Dnyipropetrovszk megyét, Pavlohrad városban három ember meghalt, tíz pedig megsebesült egy többszintes lakóházat ért találat következtében, több településen tűz ütött ki – jelentette Szerhij Liszak katonai kormányzó Telegramon közzétett bejegyzésére hivatkozva az Unian hírügynökség. Az egyik halálos áldozat gyermek. A mentés péntek reggel még folyt.
Harkivban legkevesebb öt becsapódást észleltek a város ipari létesítményeiben – közölte Ihor Terehov polgármester közleményére hivatkozva az Ukrajinszka Pravda hírportál. A támadásban néhány családi ház is megrongálódott, az előzetes adatok szerint áldozatok, sebesültek nincsenek.
A katasztrófavédelmi egységek Kijevben befejezték a keresési és mentési műveleteket a többszintes lakóépületet csütörtökre virradóan ért orosz támadás helyszínén – jelentette az ukrán katasztrófavédelem sajtószolgálata. A végleges adatok szerint az orosz légicsapásban 12 ember meghalt és 87 megsebesült.
[type] => post
[excerpt] => Több mint száz drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen az orosz hadsereg péntekre virradóan, a kelet-ukrajnai Pavlohradban három ember – köztük egy gyerek – meghalt, és sok a sebesült – közölték katonai és helyi közigazgatási forrásokra hivatkozv...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1745599800
[modified] => 1745601920
)
[title] => Több mint száz orosz drón csapott le Ukrajna nagyvárosaira, gyerek is vannak az áldozatok között
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=202344&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 202344
[uk] => 202314
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 202315
[image] => Array
(
[id] => 202315
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/493249343-1004823931828840-4474447079815177211-n.webp
[original_lng] => 65612
[original_w] => 600
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/493249343-1004823931828840-4474447079815177211-n-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/493249343-1004823931828840-4474447079815177211-n-300x225.webp
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/493249343-1004823931828840-4474447079815177211-n.webp
[width] => 600
[height] => 450
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/493249343-1004823931828840-4474447079815177211-n.webp
[width] => 600
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/493249343-1004823931828840-4474447079815177211-n.webp
[width] => 600
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/493249343-1004823931828840-4474447079815177211-n.webp
[width] => 600
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/493249343-1004823931828840-4474447079815177211-n.webp
[width] => 600
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1745591126:12
[_thumbnail_id] => 202315
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2549
[_oembed_29c2527ddccafddc87a4cb0b61f4c94f] =>
1000 year old Temple consumed by wildfire
Thousand-year-old Unramsa Temple on Cheondeungsan Mountain South Korea, was completely destroyed by a forest fire yesterday. It quickly spread due to strong winds, burning down both the main building and its outbuildings.
Initial reports of several killed and over a dozen injured, after an SUV plowed into a closed-off street filled with people celebrating the Lapu Lapu Festival in Vancouver, Canada. pic.twitter.com/cLQQPfOMCq
⚡️ Russia attacked Zaporizhzhia with cruise missiles, damaging critical infrastructure, a school, and residential buildings, according to the regional administration.
❗️Video of firefighters battling a burning high-rise in Zaporizhzhia
In Kyiv, a 7-hour air-raid alert and massive drone & missile attack caused damage across the city. Key consequences by district: ▪️Darnytskyi – drone debris hit cars and a roadway. ▪️Sviatoshynskyi – debris… pic.twitter.com/6E8QnnxfQJ